TÖLTSÜK BE ÉLETTEL A TERET


A csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, Csintalan László tiszteletbeli kanonok és főesperes, csíkdelnei plébános volt. Szentbeszédét a Magyar Kurír alapján közöljük.


TÖLTSÜK BE ÉLETTEL A TERET

A
csíksomlyói búcsú ünnepi szónoka, Csintalan László tiszteletbeli kanonok és
főesperes, csíkdelnei plébános volt. Szentbeszédét a Magyar Kurír alapján
közöljük.

Kedves
Zarándok Testvérek!

Itt, a
Kis-Somlyó és a Nagy-Somlyó nyergében, az érsek úr és a püspök urak vezetésével,
paptestvérek koncelebrálásával, a ti jelenlétetekkel és imádságotokkal,
éneketekkel dicsérjük a Boldogságos Szűzanyát, a Szentlélek eljövetelének
előnapján. Gyönyörű ez a hely, amelyben mi valóban nyeregben érezzük magunkat.
Nem a mi érdemünkből, hanem a Jóisten gondviselő jóságából, a Szűzanya
közbenjárásából és a jó ferences pátereknek azon különleges képességéből, amely
mindig megnyilvánult, hogy jól megválasztották mindig szerzetesházaiknak,
kegyhelyeiknek a helyét és nemcsak jól megválasztották, hanem évszázadokon
keresztül őrizték is azt. És hisszük, hogy őrizni fogják ezután is.

A
gondviselő jó Istennek az irgalmasságáról elmélkedünk, hiszen az irgalmasság
évében vagyunk, és a Jóistennek a gondviselő jósága, irgalmassága megnyilvánul a
teremtésben, a megváltásban és a megszentelés művében is.

Hogy a
teremtés művében megnyilvánul, annak legbeszédesebb bizonyítéka, ez a gyönyörű
csíki, csíksomlyói táj, ahol a fények és az árnyak különleges játéka
megfigyelhető, azután pedig a télnek, a tavasznak, a nyárnak és az ősznek a
páratlan szép színei mind az alkotóra utalnak. De leginkább az ember, puszta
létével a teremtő Istennek a jóságát, irgalmasságát hirdeti. Mert az, hogy
létezem, neki köszönhető.

Kedves
zarándok testvérek, ezt mindig elmondjuk a hiszekegyben, hogy „Hiszek egy
Istenben, mindenható Atyában, mennynek és földnek teremtőjében”. A
hitvallásunknak az első sora, amelyet hála Istennek minden keresztény ember
egyformán mond, arra utal, hogy én, az Isten képére és hasonlatosságára
teremtett ember, hiszem a Teremtőt és hiszem a teremtést.


Egyházunk szép csokorba szedi a Biblia olvasmányait, amelyekkel köszöntjük a
Boldogságos Szűzanyát. Az első szentírási olvasmányunkban a mózesi áldásról
hallottunk. Ezt az áldást katolikus templomainkban mindig újesztendő első napján
olvassuk fel. Isten meghagyja Mózesnek, hogy áldják meg a népet Áron és az ő
fiai. Mit jelent megáldani? Azt jelenti, hogy akarom, hogy élj és akarom, hogy
még jobban élj. Isten megáldotta a teremtésben az egész világmindenséget, benne
az élővilágot és természetesen benne engem, embert is, és azt mondta, hogy
akarom, hogy élj és akarom, hogy még jobban élj. S az embereken keresztül
megáldotta a népeket is. A mi népünket is, és arra is azt mondta, akarom, hogy
szülőföldeden élj, és még jobban élj.

Kedves
testvéreim, ezt az áldást élvezzük most, a Jóistennek a gyönyörű teremtett
világában, e csíki tájban, ahol ezt a teret betöltöttük, de ahonnan Isten
áldását és a Boldogságos Szűzanya áldását akarjuk magunkkal vinni, hogy
betöltsük azt az életteret is, ahol mindennapjainkat éljük. A családi ház
életterét, a falunak, a városnak az életterét, az országnak az életterét, mert
Isten áldása erre is szól. És ha jó nekünk itt, a somlyói szent hegyen
összekapaszkodva imádkozni, akkor ebből erőt kell merítsünk ahhoz, hogy otthon
is, családunkkal, házastársunkkal, gyermekünkkel, de falunkkal is,
egyházközségünkkel, egész népünkkel összekapaszkodva imádkozzunk. Isten áldását
kérjük, hogy a nekünk adott életteret betöltsük, hogy ne maradjon beszegezett
ház, gyermek nélküli iskola, megfogyatkozott falu és város, és főleg ne maradjon
megfogyatkozott ország és szülőföld. Be kell töltenünk, testvéreim,
életterünket! Isten áldása, kedves testvéreim, a teremtő Istennek az áldása,
amely megnyilvánul teremtett világában, a világegyetemben és megnyilvánul az
emberben is, így kell lecsapódjon ezen szent hely áldásaként a mi mindennapi
életünkbe, az én mindennapi életembe.


Kedves
zarándok testvérek, a teremtés címén a Jóisten ura az egész világnak, és ura az
embernek is és uram nekem is. Tudjuk, hogy nemcsak teremtő, hanem megváltó és
megszentelő Úr. Az én mindenható Istenem. És bármi más akar úr lenni fölöttem,
nem teheti, mert egyetlen urat ismerek el fölöttem, az a teremtő, megváltó és
megszentelő Isten.

Harsányi
Lajos az uralomra törekvést szépen versbe öntötte:

Ki az
Úr?


Kezdetben volt az Isten.
Az Isten volt az úr.
Azután jött a Tűz, Víz,
Az Ég, a kék azúr.
Majd jöttek a királyok
S azok lettek urak.
Aztán elűzték őket,
Kiirtva magjukat.
Majd jött a felséges Nép
A Nép lett az úr.
Majd jött a szent Szabadság
S akkor az lett az úr.
Aztán jött a Terror
S a Terror lett az úr.
Aztán jött az Ínség
S az Ínség lett az úr.
Aztán jött a Bőség.
(S nem lett belőle úr.)
Botorkált a Megértés.
(És nem lett belőle úr.)
Azután jött a Bankár
S a Bankár lett az úr.
Azután jött a Mammon
S a Mammon lett az úr.
S aztán jött a Sátán
S most a Sátán az úr.

De
elbukik a Sátán
És nem lesz mindig úr.
És összedől a Mammon
És nem lesz mindig úr.
Öngyilkos lesz a bankár
És nem lesz mindig úr.
És elmúlik az Ínség
És nem lesz mindig úr.
És fölenged a Terror
És nem lesz mindig úr.
És meghal a Szabadság
És nem lesz mindig úr.
És megszelídül a Nép
És nem lesz mindig úr.
Király nem akad senki
És nem lesz többet úr.
És ránk szakad a kék Ég
És nem lesz többet úr.
És füstté lesz a Tűz, Víz
És nem lesz többet úr.
Kezdetben volt az Isten.
Az Isten volt az úr.
S örökön és örökké
Az Isten lesz az Úr.”

Igen,
kedves testvéreim, bárhányszor a hiszekegyet imádkozzuk, az első sorában már ezt
valljuk meg, Isten a teremtett világ ura, az én uram, az én teremtőm, és nem
akarok másból vagy másvalakiből urat magam fölött. De ez természetesen tőlem
függ.

Kedves
zarándok testvéreim, a Jóistennek az irgalmas jósága különösképpen a
megváltásban nyilvánul meg, hiszen Isten, végtelen jósága folytán, emberré lett,
vállalta emberi sorsunkat, emberi sorsunknak minden zugát, a legrejtettebb zugát
is vállalta és a legérthetetlenebb zugát is, a halált is vállalta, hogy engem,
bűnös embert megmentsen, újra visszavezessen az Jóisten urasága alá.

Második
olvasmányunkat Szent Pál apostolnak a galatákhoz írt leveléből olvastuk. Azt
olvastuk: Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született és általa Isten
gyermekeinek hívnak minket és szívünkbe elküldte Fiának lelkét, aki bennünk azt
kiáltja Abba, Atya.

Tovább
is imádkozzuk a hiszekegyet: „fogantatott Szentlélektől, született Szűz
Máriától”. A Szűzanya, a mi Boldogasszonyunk, igen-igen fontos szerepet játszott
a megváltás művében. Amikor igent mondott az angyal köszöntésére és elvállalta,
hogy a világ megváltójának, Isten Fiának, a második isteni személynek, Jézus
Krisztusnak édesanyja legyen. Innen származik, forrásozik a Szűzanya iránti
tiszteletünk, innen és hiszem, hogy mindenki, aki vallja, és aki a megváltást
fontosnak tartja, annak lelke mélyén ott van a Szűzanya tisztelete is, amit mi
most, ilyen gyönyörű külsőségben is kifejezünk a Somlyó szent hegyén.

A
Szűzanya annyira közreműködött a Szentlélekkel, hogy ebből a közreműködésből,
kollaborációból Isten Fia született meg nekünk, aki egész emberi sorsunkat
vállalta. A megváltás azért történt meg, mert Mária tökéletesen közreműködött a
Szentlélekkel. Gyönyörű Szent Bernátnak az elmélkedése az angyali üdvözletről,
amikor mintegy sürgeti a Szűzanyát, miután az angyal elmondta az üzenetet neki,
hogy már mondja ki az igent, a teremtett világ és az ember, a bűnbe esett ember
nevében, mert ez az egyetlen esély az ember megváltására.

Szent
János apostol milyen gyönyörűen fejezi ki az ő evangéliumában, a 3. fejezet
16-17. versében: „Isten úgy szerette a világot, hogy egyszülött Fiát adta érte,
hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Isten így
szerette a világot. De nem úgy általában, hanem így szeretett engem, hogy értem
is elküldte az ő szent Fiát és Jézus Krisztus érettem is szenvedett, meghalt és
feltámadt érettem, személyesen. Nagyon kell tudatosítanom magamban, kedves
testvéreim ezt: érettem, személyesen is megtörtént a megváltás, Jézus Krisztus
szenvedett és meghalt és feltámadt személyesen érettem is.

Kedves
jó testvéreim a megváltásban az Úr Jézus Krisztusnak, a keresztre feszítettnek
az imádása központi helye a keresztény ember hitéletének és lelkiéletének is. S
azért központi helye, mert hogyha ugyanazon Krisztus előtt, a Megváltó előtt
összekapaszkodva tudunk imádkozni, akkor abban tényleg megváltás van az egyes
ember számára, és megváltás van a család számára, és megváltás van a közösség
számára, és megváltás egy nép, egy nemzet számára is. Összekapaszkodva imádkozni
az Úr Jézus Krisztus keresztje előtt. Mert ennek a hiánya, kedves testvéreim,
sokszor jelentkezik családi életünkben, egy-egy falu, város életében, nemzet
életében is, amikor nem tud Krisztus keresztje előtt hódolattal, imádással
leborulni és tőle remélni a közösséget, a közösség megtartó erejét, a közösség
összetartozását.

Ennek
hiányát fejezi ki gyönyörű versében Wass Albert, a Nagypénteki siratóban:

Golgotáról
Golgotára
hurcoljuk a keresztfákat.
mindég kettőt, soh'se hármat.
Egyet felállítunk jobbról,
egyet felállítunk balról,
s amiként a világ halad:
egyszer jobbról, egyszer balról
fölhúzzuk rá a latrokat.
Kurucokat, labancokat,
közülünk a legjobbakat,
mindég csak a legjobbakat.
Majd, ahogy az idő telik,
mint ki dolgát jól végezte:
Nagypéntektől Nagypéntekig
térdelünk a kereszt alatt
húsvéti csodára lesve.
Egyszer a jobbszélső alatt,
másszor a balszélső alatt,
éppen csak hogy a középső,
az igazi, üres marad.
Nincsen is keresztfánk közbül,
nem térdel ott senki, senki.
A mi magyar Nagypéntekünk
évszázadok sora óta
évszázadok sora óta
ezért nem tud Húsvét lenni.
Így lettünk országút népe,
idegen föld csavargója,
pásztortalan jószág-féle.
Tamással hitetlenkedő,
kakasszóra péterkedő,
júdáscsókkal kereskedő.
Soha-soha békességgel
Krisztus-Úrban szövetkező.”

Kedves
testvéreim, megdöbbentő a költőnek a víziója, látomása és van valóságalapja.
Ugyanakkor, a megváltás kegyelméből annak is van valóságalapja, hogy én is az
igazi kereszt előtt térdeljek és mi is összekapaszkodva az igazi kereszt előtt
térdepeljünk, és onnan várjuk a mi megváltásunkat, a mi személyes
megváltásunkat, családunknak a megváltását és nemzetünknek a megváltását.

Igen,
kedves testvéreim, a megváltásban a Jóistennek különösképpen megnyilvánul az ő
irgalmassága. Holnap a Szentlélek eljövetelét ünnepeljük, a megszentelő lélekét,
a hét ajándék lelkéét, akivel amint mondottam már, a Boldogságos Szűzanya
közreműködött, hiszen az ő életében nem volt akadály, hogy a Szentlélekkel
közreműködjön. A mi életünkben van akadály, amit mindig el kell gördíteni, a
bűnt.

A
Szentlélek, kedves testvéreim, kedves zarándokok, ihlet. A Szentlélek ihlette a
teremtő Istent, az ő Szentlelke, amikor ezt a gyönyörű tájat megteremtette. És ő
ihlette, amikor a teremtés koronáját, az embert megteremtette. Nemcsak úgy
általában, hanem ő ihlette, amikor engem megteremtett, mert esélyt látott benne,
olyan emberi esélyt, amely gyöngeségei, gyarlóságai, hitványságai ellenére közre
tud működni a Szentlélekkel.

Kedves
jó testvéreim, a Jóistennek személyes irgalmasságát személyem iránt ebben
tapasztalhatom meg leginkább, amikor nekem személyesen, bűnös embernek nagy vagy
kisebb vétket megbocsájt. Igen, mert esélyt lát bennem arra, hogy én is a
Szentlélekkel közreműködjek, jót gondoljak, jót beszéljek és jót cselekedjem,
mert a Szentlélek inspirál, a Szentlélek ihlet. Megcsodáljuk a művészetben ezt,
zeneműben, gyönyörű szobrokban, lásd a Somlyói Szűzanyának a szobrát, de
megcsodálhatom saját magamban is, és embertársamban is, amikor a Szentlélekkel
közreműködöm, kollaborálok. És megtapasztalván, kedves testvéreim, a Jóistennek
a megbocsájtó jóságát irányomban, személyem iránt, meg kell tanulnom nekem is
megbocsájtani, mert az irgalmassághoz ez is hozzátartozik. Az irgalmasság testi
és lelki cselekedeteiben ez is benne van: az ellenem vétőnek megbocsájtani. És
ellentmondás tulajdonképpen, ha én Isten bocsánatát kérem – hála Istennek,
hányan kérik itt is a somlyói, pünkösdi búcsú alkalmával –, ugyanakkor nekem
haragosom van. Nem ellentmondás ez? Olyan ellentmondás pontosan, mint az
istenhívő ember káromkodik. Milyen Istenben hisz az, kihez imádkozik, ha a nevét
nem tartja szentnek, ha káromolja. Ellentmondás.

Kedves
testvéreim, ugyanígy vagyok, ha én nem tudok megbocsájtani, habár mindennap
elmondjuk egyszerűen, mindenki számára érthetően a Miatyánkban: „bocsásd meg a
mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek”. Szépen
fejezi ki ezt Tompa Mihály református papköltő, a Feddőzés című versében, amikor
azt mondja:

De ki
úgy tud haragudni, és szívére
Úgy ránőtt a gyűlöletnek száraz kérge,

Hogy
ajakán e szép szavak ki nem jönnek:
Megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek,
Lehet annak temploma bár Jeruzsálem!
Imádsága sohasem nyer ily választ: Ámen!”


Hozzátehetjük: mi is az imádság szárnyain szállunk itt a Somlyó hegyén a
Jóistenhez és annyi mindenkiért imádkozunk, és jól tesszük és kell imádkoznunk
családtagjainkért, a férj a feleségért, a szülő a gyermekért, a gyermek a
szülőért, a nagyszülő az unokáért, a vezető ember a rábízottakért. De imádságunk
úgy nyer meghallgatást, hogyha én meg tudok bocsájtani, mert ha nem, lehet
szentélyem és a templomom akár a Somlyói Szűzanya temploma, de imádságom nem
nyer meghallgatást, hogy ámen, vagyis hogy úgy legyen!

Kedves
testvéreim, a megszentelés művében a meg nem bocsátás igen nagy akadály. És a
somlyói búcsú, a Szűzanya tisztelete, mindenképpen erre kell, hogy sarkalljon
engem. A Szűzanya – és ez könnyen elképzelhető egy kis fantáziával – a kereszt
alatt nem gyalázta, nem átkozta az ő szent Fiának a kivégzőit. Sírt, mert sírnia
kellett, és mert édesanya volt, de a megbocsájtás ott volt a lelkében. Ha nem
lett volna, a Szentlélekkel való közreműködés elmaradt volna, és akkor nem
neveznénk őt Szeplőtelenül fogantatott Szűz Máriának. Amikor az ő közbenjárását
kérjük, amikor dicsérjük a Jóistent a teremtés művéért, a teremtés áldásáért, a
megváltás áldásáért és a megszentelés áldásáért, akkor mindig legyen ott
előttünk, hogy a megbocsájtás az Istennel való kapcsolatom rendbetétele és
embertársammal való kapcsolatomnak is a rendbetétele. Nem hiába rendeli el
anyaszentegyházunk a katolikusok számára, az én számomra, mindenki számára az
évenkénti kötelező húsvéti gyónás elvégzését. Neked is meg kell tisztulnod
lélekben, de ki kell engesztelődnöd Istennel és embertársaddal is.

Kedves
jó testvéreim, kedves zarándokok, a Szűzanyának a közbenjárását kérjük, hogy
mindig hálásak legyünk a teremtés művéért, a megváltás művéért és a megszentelés
művéért és ugyanakkor az ő példáján keresztül a megbocsájtás lelkületét is
igazítsuk ki saját magunkban.

Gyönyörű
Tűz Tamásnak, a Boldogságos Szűzanyáról írott verse Sixtusi Madonna címmel,
amelyben a költő visszaemlékezik arra, hogy gyermeki ágya fölött ott volt egy
Szűzanya-kép, s amikor rossz álmai voltak és felriadt álmából, mindig
megnyugtatta a Szűzanyának a képe a gyermek Jézussal, ami tulajdonképpen a
Sixtusi Madonnának a másolata volt. Azt mondja:

Lehet-e
szebb a világon,
sáros-havas földeken,
mint a tiszta gyerekálom,
ami szűz reményt terem.
Ágyam fölött függött csendben,
nem volt hová szállnia,
lefektemben-fölkeltemben
rámmosolygott Mária.


Megszöktek a csalfa árnyak,
egyszerre elszállt az éj,
nem volt többé bú és bánat,
csak a sugárzó tökély
szeplőtelen szép alakban
hajolt homlokom fölé.
Messzetűnt a forró katlan,
bizonnyal az ördögé.

Hová
lett e régi kép már,
megfakult vén másolat?
Ráfael derűs egén száll,
messze vitte álmomat,
de az Anya és a Kisded
nem ment el, itt van velem
s az az áldott mély tekintet
rámsugárzik szüntelen.”

Kedves
zarándok testvéreim! Ezt vigyük magunkkal mindnyájan a Boldogságos Szűzanya
ajándékaként. Minden ünnepségünk végén, nemcsak egyházi, világi ünnepségeink
végén is mindig elénekeljük nemzeti imánkat, édes magyar anyanyelvünknek a
nemzeti imádságát és székely himnuszunkat. Ezekkel kérjük a Jóisten áldását
befejezésképpen.

Isten
áldd meg a magyart beléd vetett erős hittel, hogy ne legyünk a hitetlenség,
reménytelenség, szeretetlenség saját magát pusztító áldozatai. Áldd meg a
keresztény hitünk szerinti élettel, hogy ne csak ünnepnapokon és szóval
emlegessük szent nevedet, hanem eszünk, szívünk, munkánk, családi életünk,
oktatásunk, nevelésünk, művészetünk és irodalmunk, közéletünk és politizálásunk
is és hétköznapjaink is a te dicsőségedet szolgálják.

Ne hagyd
elveszni Erdélyt, Istenünk! Ne hagyd, hogy mi veszejtsük el édes szülőföldünket
azzal, hogy hagyjuk elnéptelenedni, mert iskoláink évről évre egyre kevesebb
gyermeket tanítanak, mert fiataljaink a megélhetésért el/kivándorolnak, arra
kényszerülnek, hogy itt hagyják szülőföldjüket, mert családjaink szétzüllenek,
mert időseink és betegeink átdolgozott emberi élet után a legszerényebb emberi
élethez szükségeseket is nélkülözniük kell. Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk,
mert közös dolgaink megvalósításában is széthúzás van köztünk! Érdemtelenségünk
tudatában kérünk, Istenünk, Atya, Fiú és Szentlélek és Boldogságos Somlyói
Szűzanyánk: áldd meg a magyart és ne hagyd elveszni Erdélyt! Ámen.