"Az angolok, bár mint gyarmatosítók sok gyalázatot követtek el, a maguk valahai viktoriánus világával vonzó, tiszteltre méltó nép voltak. Felnézett rájuk mondhatni az egész világ. A modern demokrácia őshazája, egy sajátos kultúra, ami árnyoldalai ellenére vonzó volt. A nyelvüket egyre inkább a nemzetközi érintkezésben használó közösség elismerését is kivívták.
Ez a kép fokozatosan sötétült, s most a Brexit után, legalább bennem, teljesen összetört. No, nem a döntés miatt."
Surján László
Az anglomániám vége
Az
angolok, bár mint gyarmatosítók sok gyalázatot követtek el, a maguk valahai
viktoriánus világával vonzó, tiszteltre méltó nép voltak. Felnézett rájuk
mondhatni az egész világ. A modern demokrácia őshazája, egy sajátos kultúra, ami
árnyoldalai ellenére vonzó volt. A nyelvüket egyre inkább a nemzetközi
érintkezésben használó közösség elismerését is kivívták.
Ez
a kép fokozatosan sötétült, s most a Brexit után, legalább bennem, teljesen
összetört. No, nem a döntés miatt. Közömbösen vártam az eredményt. Elfogadtam,
hogy ha számunkra nem is katasztrofális, de hátrányos, ha kilépnek. Hátrányos
politikailag, mert Európa felfogásuk nem volt nagyon messze a miénktől.
Hátrányos, mert piacot veszítünk. Az Unió költségvetésének várható csökkenése
viszont nem akkor tétel, hogy ettől kétségbe kellene esnünk. Másrészről a Brexit
volt szinte az utolsó remény, hogy az Unióban egy valódi reform induljon el, s
az angol kilépés okait okosan feltárva jó irányba forduljunk.
Az
anglomániám végét tehát nem a népszavazás eredménye okozta, hanem az arra adott
reakció. London népe sárba tiporta a demokráciát. Rossz vesztesnek bizonyult. A
demokrácia megcsúfolása, hogy egy lezajlott választás után a játékszabályok
megváltoztatását és új választást követeljenek. Már pedig közel másfél millióan
24 órán belül ezt megtették. Csak megfejelte megbotránkozásomat, hogy akadt több
mint százezer londoni, akik Londonnak az önállóságát vetették fel és Angliától
elszakadva az Unióba kérik felvételüket.
London népe, amelyik oly csodálatos lelkierővel kezelte a német bombázás
borzalmait, most minden angol értéket megtagadva szétverne mindent maga körül?
Titokban még remélem, hogy igazságtalan vagyok. Meg kellene értenem a kilépést
ellenzők elkeseredését. Titokban még remélem, hogy ez csak az első hebehurgya
reakció, ami után majd a józan ész megtalálja a megoldást. Mert az sem igaz,
hogy a kilépés után nincs visszaút. Rögös és hosszú, de van. Nem Junker ócska
kampányszövegei irányítják a jövőt.
Egy
gyalázatról azonban nem hallgathatok. Köztudomású, hogy Cameron azért jött elő a
népszavazás ötletével, mert így tudta lecsillapítani az Unió ellenes
konzervatívokat. Így tudta elérni, hogy őt válasszák miniszterelnöknek. Tehát a
hatalomért tette, közben biztos volt benne, hogy a népszavazás, mint korábban
is, unió párti lesz. Minden érv, amit most a népszavazás előtt mondott, arról
beszélt, hogy őrültség volt kiírni a népszavazást. Így azután kiderült az is,
hogy a nép szava nem mindig Isten szava. Olykor a kampányguruk, a futóbolondok,
a reklámszakemberek mossák ki a polgárok agyát, sárba tiporva épp a demokráciát.
Mert nem maga dönt a becsapott ember, hanem csordamód követi a többieket. Így
azután önérdekük ellenére döntöttek. Most már késő bánat, ami ugye eb gondolat.
Nem
az Unió került vészhelyzetbe, az én gyászom nem Brüsszelt siratja. Csak az fáj,
hogy az az Anglia, amit szerettem, nincs többé. Viszont ez a döntés elindíthatja
az Unió valódi reformját. Erre talán épp a Brexit döntés volt az utolsó esély.
Új Európára van szükségünk, s ennek épp Brüsszel az akadálya. Az Egyesült
Királyság népe megfújta az ébresztőt. Valójában köszönet illeti őket.