A magyar kereszténység számára nem várt esélyt kínál, hogy Budapesten rendezik meg a következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Hogy mennyire élünk ezzel a lehetőséggel az részben a kongresszus szervezőin múlik, de aligha csak rajtuk. A megújulást minden plébániának, minden közösségének, minden egyes hívő embernek maga-magán kell kezdenie, hogy legyen minek belesimulnia a hivatalos program nagy egészébe.
Korunk
válsága és az Oltáriszentség
A magyar
kereszténység számára nem várt esélyt kínál, hogy Budapesten rendezik meg a
következő Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust. Hogy mennyire élünk ezzel a
lehetőséggel az részben a kongresszus szervezőin múlik, de aligha csak rajtuk. A
megújulást minden plébániának, minden közösségének, minden egyes hívő embernek
maga-magán kell kezdenie, hogy legyen minek belesimulnia a hivatalos program
nagy egészébe.
Schütz Antal egyik beszéde érdekesen kapcsolja össze a kor problémáit az
Oltáriszentség tiszteletével. A beszéd 1931. október 12-én hangzott el, egy
„eucharisztikus díszgyűlésen”. Hogy milyen volt egy ilyen összejövetel, nem
tudom. De biztos, hogy az Oltáriszentségről többször és többet kell egyénileg
gondolkodnunk és közösségben beszélnünk. Ám a beszédből más tanulság is adódik:
megdöbbentő az időszerűsége.
Antiochiai Sz. Ignác az Oltáriszentségben az örökkévalóságra szóló orvosságot
látott. Schütz Antall szerint az Eucharisztia a jelen bajaink is orvossága.
„Mert, hogy ez a nemzedék bajba jutott, még pedig Izajással szólva, a feje
búbjától a talpáig, azt keservesen szenvedjük …. Lássuk, milyen orvosságot kínál
az, aki orvosként nem az egészségesekhez, hanem egyenest a beteghez jött (Máté
9, 12), még pedig épen eucharisztiás jellegében.”
A
bajokat három pontban foglalja össze: gazdasági, társadalmi és történelmi. A
harmincas évek nagy világválsága idején a gazdasági krízis említése természetes.
Társadalmi válságon a közösségek szétesését, az individualizmus terjedését érti,
a történelmi válság az ő szóhasználatában korfordulót, egy új, ismeretlen világ
eljövetelét jelenti.
1.
Korunk válsága mindenekelőtt gazdasági. Ezt a válságot nem az egész fejlett
világot átjáró krízisként értelmezi, arról beszél, hogy szegények lettünk és
azok is maradunk, amíg ez a történeti konstelláció tart. Nem mondja ki, de ezzel
Trianonra utal. Állítja: az egyetlen igazi segítség: levonni a helyzet
konzekvenciáját és vállalni a szegénységet az egész vonalon. Arra hívja fel a
figyelmet, hogy az Eucharisztia a szegénység szentsége. Az a Krisztus, aki
dicsőségben ül az Atyának jobbján, a legigénytelenebb köntösbe öltözött, kenyér
és bor színébe. Úgy jár közöttünk, hogy semmit nem tapasztalunk meg fölségéből.
Arra akar ezzel ráeszméltetni bennünket, hogy a lényegesre figyeljünk. A
gazdasági törekvésekben is egy a szükséges: a kenyér, amelyet megszentelt az
Eucharisztia. Kenyér – rátalálnak erre mások is, és kiáltják: kenyeret és
munkát! Szavuk akcentusa azonban végzetesen hasonlít egy régi kiáltáshoz, amely
egy dicső nagy népnek halálhörgése lett: panem et circenses! Az Oltáriszentség
hallgatag iskolájából pedig ez a nemzetgazdasági program hangzik: mindennapi
kenyerünket add meg nekünk ma. Mintha mondaná, hogy ezt tegyétek nemzet-, sőt
nemzetközi gazdasági törekvéseitek tengelyévé: úgy gazdálkodni, hogy meglegyen
mindenkinek a mindennapi kenyere. A búzatermelés nemcsak gazdasági
kérdés, ha más terméken jobban is lehet keresni, nem állhatunk le vele. A
mindennapi kenyér biztosítása a keresztény nemzetgazdasági program tengelye.
Biztos érzékű hívő nép számára mindig királyi föladat és ambíció lesz bort és
búzát termelni a királyok Királyának asztalára. S ha épen ez a kettő a mi hazánk
fő terméke, szegénységünkben is az legyen büszke vigasztalásunk, hogy még
gazdasági adottságunk is odasodor, hogy eucharisztiás nemzet legyünk. A mai
globalizált világban különösen időszerű Schütz Antal gondolata. Valóban minden
ember számára biztosítani kell a megélhetést. Nem adományként, hanem
munkalehetőségként.
2.
Korunk válsága társadalmi válság. Elkorhadtak azok a kötelékek, melyek a társas
közösségeket láthatatlanul egybefogják. Érzik sokan, hogy csak nagy
összefogásban, gazdasági, politikai együttműködéssel lehet legyőzni a
pauperizmust, munkanélküliséget, hitel- és jogbizonytalanságot, bolsevista
propagandát; és mégis ott áll a maga kíméletlen külön érdekeivel nép nép ellen,
osztály osztály ellen, párt és egyesület párt ellen, ifjabb és öregebb nemzedék,
vezetők és vezetendők egymás ellen. Ez a széthúzás behatol a családba és más
kisebb közösségekbe. Ezzel a radikális bajjal szemben jó ráeszmélni, hogy az
Eucharisztia kiváltképen közösségi szentség. Szent Pál tanítja: «Egy test
vagyunk sokan, mindnyájan, kik egy kenyérben részesülünk» (Kor I 10, 17). „Ebben
a bomladozó, málló, halódó nyugati társadalomban legalább azoknak kell egy
lélekkel, egy akarattal együvé állni, akik az Úr Krisztus tűzhelyénél ették az ő
kenyerét”.
3.
Válságunk történeti. Érzi mindenki, hogy fordul a történelem. Régi partok
szakadnak, egész világok elsüllyednek. A jelennek zajgó óceánjából és a jövőnek
bizonytalan ködéből új világnak kell kiemelkedni. Milyen új világ? – senki sem
tudja. Mindenki rettegi, akinek féltenivalója van. Lázas nyugtalanság, beteges
izgatottság szállja meg az embereket; a bizonytalanság hangulata terjed, mint,
mondjuk, a népvándorlás korában. Nyolcvan öt éve említette Schütz a
népvándorlást, s most immár benne vagyunk. És ma is azt, látjuk, hogy „akik
hivatva volnának megfogni és irányítani az idő kerekét, vagy maguk is sodródnak
árjával, vagy pedig dermedt fatalizmussal merednek rá, mint a mérges kígyó
tátongó torka elé került kis madár. «A tehetetlen kor jött el»: nagy idők nagy
emberek nélkül.” Schütz Antal tudja, hogy lesz kiút ebből a helyzetből. „Most
egészen új színekben ragyog föl előttünk a vigasztaló igazság, hogy az Úr
Krisztus, az örökkévalóság királya egyben a jövendő századoknak is atyja (Iz 9,
6). Tehát biztosak lehetünk abban, hogy ez a történeti nagy forduló sem esik meg
az ő tudta és irányítása nélkül. Velünk van, és az Oltáriszentség fogható
valóságával mondja nekünk azt, amit a Genezáret-taván szorongó apostoloknak: Mit
féltek, kicsinyhitűek? Az Oltáriszentség az idegesség, kapkodás, tanácstalanság,
szorongás e nemzedékének ad mondhatatlan nyugodtságot és nyugtatást.” Már ha
élünk vele. Az ő víziójában „az Eucharisztia hallgatag szentélyeiből kell
kiindulnia a bízók, nyugodtak, a csendes magától értődéssel áldozatokat vállalók
úttörő csapatainak, a jövő hordozóinak. Ugyaninnen kerülnek majd ki a jövő
sorsirányítói és történelem formálói is.” Azt is látja, hogy ezek a
személyiségek nem tűntek fel. Mi azóta tudjuk, hogy a II. világháború utáni
Európa megkapta ezeket az embereket: Robert Schumant, Konrad Adenauert, De
Gasperit, majd Szent II. János Pált. Ők távoztak, és Európa, sőt az egész világ
válságból válságba bukdácsol. Ránk is ugyanaz a feladat hárul, mint amit Schütz
kortársainak mondott: Akik „szenvedik ezt a szinte példátlan történeti
meddőséget, mit tehetnek mást, mint kérni, ostromolni az aratás Urát, küldjön
munkásokat az ő aratásába. S ő odautal majd bennünket az Eucharisztiához;
itt a hősöket és nagyokat nevelő eledel!” Erős hittel bízik a jövőben. „Miként
az Eucharisztia, mint kiáltó csoda mered bele ennek a világnak csodátlan, lapos
hétköznapiságába, úgy fog az Eucharisztia fölkentje szemben állni ezzel a profán
világgal és már puszta létével is magasabb rendeltetésére fogja hívni és
kötelezni. Bíznunk kell benne, hogy az Eucharisztia titkának mélységeiből
előbukkannak majd, - mikor megértünk rá, - az aratás számára a megfelelő
munkások, és az előmunkások is, akik elvégzik ebben a történeti fázisban az Úr
Krisztus végrendeletének meghagyását: Elmenvén, kereszteljetek meg minden
népeket. Megkeresztelik majd ezt a kort is, és ezzel s csakis ezzel biztosítják
majd jobb létét. Az emberek, korok és nemzedékek számára ez, és csakis ez a
válságok megoldása.”
„A
keresztény gyökereiről megfeledkező Európa hasonlatos ahhoz az emberhez, aki
alap nélkül homokra építette a házát, majd jött az áradat, beleütközött ebbe az
épületbe, amely az összeomlás szélére került. Ma sok felelősen gondolkodó ember
közös célja az, hogy az új Európa ismét a kereszténység sziklaszilárd alapjára
épüljön.” Ezek a szavak rímelnek Schütz Antal 85 éve mondott beszédére. A magyar
országgyűlés épületében hangzottak el, Christoph Schönborn bíboros méltatásakor,
még 2012-ben. Lehet, hogy lassan megérünk arra, hogy „az Eucharisztia titkának
mélységeiből” előbukkanjanak az új világ formálására kész emberek? Minden
szentáldozás, minden Úrvacsora közelebb vihet ehhez.
Surján László