"Egy ország történelmében egy „laza” generáció elég a felejtéshez, elég a folytonosság széteséséhez. De abba a szorításba, melyben a lengyel nemzet történelme telt addig nem fért bele, hogy „laza” generáció növekedjen fel. Így vagy úgy, ilyen vagy olyan mélységben a társadalom többsége mindig ellenzéki volt." - Dobos Marianne írása
Dobos
Marianne
"Mondd
el, mert ez világ csodája:”
”Isten
és Haza előtt esküszöm, hogy harcolok a szabad és független Szolidáris
Köztársaságért, egy ilyen Lengyelország felépítésére szentelem az erőmet,
időmet, és ha szükséges, akkor az életemet. Esküszöm, hogy harcolok az emberek
és a nemzetek közötti szolidaritásért. Esküszöm, hogy fejlesztem a mozgalmunk
eszméjét, nem árulom el, és lelkiismeretesen teljesítem a rám bízott
feladatokat.” (A Harcoló Szolidaritás tagjai által tett eskü szövege)
Mivel, annyit minden érettségiző
diáknak tudnia kell, hogy a szó romantika, a „román” regény szóból ered, minden
bizonnyal, hiszen a mottóul választotthoz teljesen hasonló mondatokra talál a
romantikus irodalom bármelyik klasszikusában is, azt hiszi, hogy onnan
származnak ezek a sorok.
Egy romantikus hős a múlt
lelkesítő példáin nevelkedik, azokat a jelenre vonatkoztatja, harcolva a
jövőért, a nemzete ügyéért, szabadságáért és függetlenségének kivívásáért, azon
közben más nemzetek szabadság jogaiért is küzd. Jellemzője az egyedi hősiesség,
bátorság, újító merészség. Az oroszlánszív, mely a legmagasabb adrenalin szinten
is, – annak, aki sohasem zárhatja ki, annak a lehetőségét, hogy megölik –, a
gyors észjárásával párosul.
Ha az eskü Lengyelország
felépítésére szól, akkor sem lehetünk biztosak abban, hogy a háromszor
felosztott, volt mikor nem is létezett Lengyelország, – mert csupán Oroszország
egy tartományaként kezelték a lengyel területeket –, történelmének melyik
korszakából származik. A lengyel haza ügye, a nemzet védelme a történelme során
szinte mindig minden jóakaratú honpolgára számára megoldandó feladatot, a
függetlenségért való harcot jelentette.
Egymást követő nemzedékek váltották sorban
egymást, mert őseik megtanították arra, amit szinte gyermekkoruktól maguk is
megtapasztaltak: „Polska Christusem narodow!” Ennek a mondhatjuk evidenciának a
szellemében nőttek fel hazafiak generációi.
A Józef Pilsudski által
létrehozott légiók az I. világháború alatt Oroszország ellen harcolva játszottak
nagy szerepet a független Lengyelország megteremtésében.
Az egész Európában legnagyobb
földalatti hadsereg pedig a II. világháború idején a Szovjetúnió és Németország
által megszállt Lengyelországban a Honi Hadsereg volt.
A legutóbbiak a Harcoló
Szolidaritás földalatti hadseregének a katonái. Igor Janke így jellemzi őket az
Erőd című, a könyvhétre nálunk is megjelent, kötetében:
„A
Harcoló Szolidaritásban különböző emberek jöttek össze: tudósok, értelmiségiek,
munkások, fiatal lányok és fiúk, akik nem akartak vizsgázni, de szívesen
megdobálták volna kövekkel a zomósokat, falakat akartak festeni, vagy segíteni
azokon, akiket éppen leterített a vízágyú. Összekötötte őket a szabadságról
szövögetett álmuk, és hogy mindannyian megvetették azokat, akik elvették a
szabadságukat. Kemény emberek voltak, és bátorságukban szépek. Hallatlanul
szemfülesek, ravaszak és intelligensek. Nem volt jelentősége, hogy december 13-a
előtt habilitált-e vagy állványt hegesztett egy építkezésen. A szemfülesség és a
gondolkodás gyorsasága kötötte össze őket, függetlenül az elolvasott könyvek
számától.”
Tették ezt hét-nyolc évig a
Wojciech Jaruzelski irányítása alatt 1981. december 13-án bevezetett hadiállapot
idején.
Janke könyvében nem mutatja be
minden szálát a történetüknek, de arra igyekszik, hogy miközben visszaadja
azoknak az időknek a hangulatát megismertessen a szervezet jellemzőivel, és
bemutasson többeket az abban működő remek emberek közül. És ezeknek az
embereknek volt családjuk is. Voltak házasságok, melyek nem bírták ki a
megpróbáltatásokat, de többen voltak azoknak a házastársai, és abban növekedtek
a gyermekeik is, hogy szinte megszokták a házkutatásokat. Nagykorúságuktól
kezdve következtek a letartóztatásaik, veréssel, rugdosással, majd a
bebörtönzés, hosszabb-rövidebb időre. Az idősebbek lassan nehezebben bírták a
nyomást. A fiatal, tizenkét-tizennégy éves gyermekből lett aktivisták között is
voltak, akiket meg tudott törni az 1956-1990 között működő SB, a Sluzba
Bezpieczenstwa, a lengyel ÁVÓ.
„Ha
elkapnak, akkor vizsgázol – ismételte –, most viszed a szamizdatot, és hős vagy,
de majd akkor teszel igazi vizsgát, amikor elkezdik kitépni a körmöd, vagy rád
kapcsolják az áramot, és megkínoznak”
Ezek az emberek az életüket
tették fel a hazájukért folytatott harcra. Hiszen az 1981. december 13-án
bevezetett hadiállapot idején tízezer embert internáltak, betiltották a
sztrájkokat, felfüggesztették a szakszervezetek, és a társadalmi szervezetek
többségét. Katonai irányítás alá vonták a népgazdaság számos területét.
Bevezették a kijárási tilalmat.
Az 1956-os Poznani felkelés után
már létrehozták a páncélozott járművekkel, gázfegyverrel és vízágyukkal
felszerelt, a katonai alakulatokhoz hasonlóan működő Zmotoryzowane Odwody
Milicji Obywatelskij (ZOMO) névvel a rendőrségi harcegységeket.
A hadiállapotban 80 ezer katona,
és 30 ezer belügyi funkcionárius vett részt. Bevetettek 1750 tankot, 1400
páncélozott járművet, 500 könnyű gyalogsági harckocsit, és 9000 gépkocsit.
Mennyi erőre, és mennyi
lelkierőre volt szüksége mindezzel szembeállni, a mindig erős
kötelességtudattal, és századokra visszanyúló felkelői hagyományokkal rendelkező
lengyeleknek.
Egy ország történelmében egy
„laza” generáció elég a felejtéshez, elég a folytonosság széteséséhez. De abba a
szorításba, melyben a lengyel nemzet történelme telt addig nem fért bele, hogy
„laza” generáció növekedjen fel. Így vagy úgy, ilyen vagy olyan mélységben a
társadalom többsége mindig ellenzéki volt.
Az ellenzéki körökben is (talán)
a legradikálisabb, és illiberálisabb volt a Harcoló Szolidaritás. Célja az
ellenzéki szellem fenntartása volt.
„
A közös tanácskozásokon elemezték a szovjet blokk
geopolitikai helyzetét, megbeszélték, milyen hatással lehet a rendszer
összeomlására az új technológiák fejlődése, és azt is megtárgyalták, hogyan
lyukasszák ki a gumikat, ha meg kell állítani a zomósok teherautóját.
elkészítettek Lengyelország számára egy társadalmi-gazdasági reformprogramot.
kifejlesztettek egy cigarettacsikkel beindítható készüléket, amely szétszórja a
röplapokat a téren. Arról vitatkoztak, hogyan regisztrálják a kormány által
szervezett népszavazáson a részvételi arányt, és kidolgozzák a technikáját annak
is, hogyan dobálják a benzines palackokat a tüntetéseken. Megtervezték, hogyan
képezzék ki a következő tíz földalatti nyomdászt, miképpen találjanak új helyet
a bujkáló legendás vezetőnek, és azon gondolkoztak, hogyan készítsenek saját
géppisztolyt. Beszélgettek az etikai elvekről, és arról, hogyan lehet kibírni a
kihallgatáson a verést, hogy tudnának megfigyelés és lehallgatás útján
információt szerezni az ellenségről.
Kigondolták, miképpen lophatnak
több tonna papírt a kommunista gyárakból, hogy ki tudják adni a lapok újabb
számait, vagy hogyan dobjanak át egy vagon bibliát Ukrajnába. Hogyan szerezzenek
az SB lehallgatását lehetővé tevő készülékhez alkatrészeket a német baloldali
RAF-tól ( Vörös Hadsereg Frakciótól), vagy pisztolykészítéshez szükséges
tervrajzokat a CIA –ügynököktől. hogyan szervezzék meg a konspirált találkozót a
kommunista hatalom apparátusa által leginkább keresett személyekkel, és milyen
módszerrel lépjenek le az őket követő hét autó és harminc titkos ügynök elől.”
Minden egyes tag önálló
individuum volt, miközben teljes szabadsággal és autonómiával rendelkező
sejtekbe formálódott. Mindegyik csoportnak értenie kellett az összes
tevékenységhez. Nem voltak egyszerű függőségi és alárendeltségi viszonyok az
emberek és a struktúrák között. Bárki foglalkozhatott bármivel. A szervezet
egy-egy lebukás vagy letartóztatás után is tovább élt és működött, mert a
kiesett helyét azonnal átvette egy másik csoport. Egyetlen napra sem állt meg a
földalatti munka. A megszokott rendszerességgel folyt a szamizdat, szerkesztése,
nyomtatása és terjesztése. Szervezték a tüntetéseket. Ők nyomtatták a megjelent
szamizdat újságoknak a felét. Ők szervezték a leglátványosabb demonstrációkat.
Ők figyelték hatékonyabban az állambiztonságot, mint az őket. Nemcsak sikeresen
bújtatták a szervezet vezetőjét hat éven át, de több száz találkozót szerveztek
meg neki, nemcsak az ország különböző részéről őt megkereső aktivistákkal, de a
francia, nyugatnémet és amerikai kormány képviselőivel is.”
Elszántság, intelligencia, és
áldozatkészség volt az ami lehetetlenné tette a mozgalom felszámolását. Pedig
igencsak készült velük szemben a hatalom a tevékenységük felderítésére, és
felszámolására. Az ügynökeiket azonban sikerült rendszeresen félrevezetni a
konspiratív körülmények között. Ott ahol a picinyke hiba, figyelmetlenség,
pontatlanság a legkisebb „ember-csavardefekt”, egy nehéz pillanatban rosszul
meghozott döntés igen sokba kerülhetett.
Miért volt a harc? A hadiállapot
bevezetésének fél éves évfordulójára időzített tüntetésre készült kiadvány első
oldalán ezt így fogalmazták meg.
„–Hogy győzzünk.
–Hogy megvédjük a
leggyengébbeket, és azokat.
akik nyomortól, éhségtől és
börtöntől szenvednek.
–Hogy ne éljünk rabságban.
–hogy hűek legyünk Apáink
és nagyapáink hagyományaihoz:
’A Ti és a mi
szabadságunkért’.
–Hogy megmutassuk a
világnak,
hogy a rossznak és az erőszaknak
ellen lehet és kell állni.
–Hogy ne vesszünk el
passzív ellenállásban,
hanem segítsük azt aktívan.
–Hogy elérjük az igazságos
társadalmi szerződést.
–Hogy tanúságot tegyünk a
méltóságunkról.
–Hogy éljünk.”
Ebben a harcban, melyet
folytattak több mint kétezer aktivista dolgozott, és különböző módokon
körülbelül húsz ezren segítettek.
Mikor elérkeztek a
kerekasztal-tárgyalások megindult a vita, hogy leüljenek-e tárgyalni a
kommunistákkal.
És történt, ami történt, és
történik meg félő, hogy történni is fog, bár: „A többség nehezen fogadta el a
valóságot, nem akart beletörődni abba, hogy olyan kiváltságos társadalmi
csoportok tevékenykedhettek még hosszú éveken át – és tevékenykedhetnek gyakran
még ma is – az üzleti életben, az államigazgatásban, amelyek kapcsolatban álltak
a korábbi rendszerrel.”
Ezzel szemben, mit kaptak ők a
Harcoló Szolidaritás tagjai, akik mindent odaadtak Lengyelországért?
Ismeretlen tettesek, ismeretlen
körülmények között 1982-1989 között jóval több, mint száz résztvevőjét
gyilkolták meg a mozgalomnak.
Akik nem kértek a
kompromisszumokból, nem csatlakoztak a haszonszerzőkhöz, rájuk jobbára olyan
sors várt, mint a háborúból hazatérő katonákra:
„A
fronton minden másképp néz ki. A katona harcol, az életét kockáztatja,
leírhatatlan drámák szemtanúja, találkozik a halállal. Úgy érzi nagy ügyért állt
ki. Majd visszatér abba a világba, ahol normálisan élnek az emberek, a szokásos
problémákkal küzdenek: tanulnak, munkát keresnek szerelmesek. Visszatér egy
másik valóságból, és nem találja a helyét. Sokan nem találták. Mert normális
világban teljesen mások a játékszabályok.”
„Mondd
el, mert ez világ csodája:” – választottam a könyvről szóló írásom címét Márai
Sándor Mennyből az angyal című New York, 1956 dátumozású verséből.
Mert köszönöm, mint ahogyan a
lengyel honpolgárokon kívül elsősorban közép-Európa népeinek kell megköszönni
Igor Jankének mindazt, amit a könyvében elmondott. A történelmi visszatekintés
név szerint említi, csak akkor álnéven, vagy név nélkül, ha azt a könyvben
szereplő néhány személy úgy kérte.
A magam könyvismertetésében
egyetlen egyet sem említek név szerint a földalatti hadsereg katonái közül.
Vedd kezedbe a könyvet, és ne
tedd le addig, bár 361 oldal, amíg végig nem olvasod. Azután vedd kezedbe újra,
és keress rá, mert ne démonizáljuk, nemcsak átok, de áldás is az internet a
nevekre. Hozzáillesztve ehhez, amit még ifjan, és kicsit később felnőtt fejjel
éltünk meg, azután a gyerekeinknek. és sajnos még unokáinknak is így tanították
kérdések sora vetődik fel bennünk. Némelyik úgy kezdődik: Mi lett volna, ha…???
Nem kellett volna-e, lehetett volna-e sokkal inkább másként…???
Választ ezekre, mert a történelem
kereke visszafelé nem forog, nem lehet adni.
Azt viszont semmiként ne
felejtsük, hogy most is olyan történelmi pillanatban élünk, amelyet semmiként
sem szabad elrontani. Hiszen ma kelet-Európa véleménye, az átélt háború, a
megszállás, a felszámolt szabadság, az elvesztett nemzeti függetlenség és sok
más tapasztalatának alapján, nem egyezik az EU vezetésének véleményével. Az oly
hasonló történelmi viharokat átélt kelet-európai szakrális nemzetállamok szoros
együttműködésére van szükség, mert bizony ma is:
„És kérdik, egyre többen
kérdik.Hebegve, mert végképp nem értik
–Ők, akik örökségbe kapták -- :
Ilyen nagy dolog a
Szabadság?...