"Úgy, ahogy Zabolán például. Vigyázó szemünket oda vessük. Párizst felejtsük el jakobinusaival és liberalizmusával együtt. Zabolán, a Kárpát-kanyar a szép községében összefogtak a magyar pártok és közös jelöltet támogattak, aki lazán be is futott. "
Pálmai Tamás
Vigyázó
szemetek
Batsányi János A franciaországi változásokra
című verse jut persze minden-kinek az eszébe a címről. Idézzük fel:
„Nemzetek,
országok! Kik rút kelepcében/ Nyögtök a rabságnak kínos kötelében,/ S gyászos
koporsóba döntő vas-igátok/ Nyakatokról eddig le nem rázhatátok;/ Ti is, kiknek
vérét a természet kéri,/ Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!/ Jertek, s hogy
sorsotok előre nézzétek,/ Vigyázó szemetek Párisra vessétek!”
Miért is
emlegetem fel mindezt épp most, a romániai helyhatósági választások után?
Magyarországi szempontból azért, mert rá is érvényesek a levonható tanulságok, s
azért is, mert a magyar nemzet megmaradásának az anyaország az első számú
felelőse. A többi elszakított területen élőknek is jó tanulság a transzilván
történések tiszta, látó szemmel való nézése. Az Erdélyben élők meg a maguk bőrén
érezhetik mindazt, ami megesett minap.
De mi is
történt valójában? A választások lezajlottak. Marosvásárhely felebez, Nagyvárad
tükröt tart, Szatmárnémeti ügyes, Székelyudvarhely fricskázik,
Gyergyószentmiklós egyenes gerinccel menti a menthetőt, Csíkszereda és
Sepsiszentgyörgy csak azért is megmutatja. Az RMDSZ győzött és ünnepel, a
számokat tekintve mondhatni jogosan. Ünnepel, miközben szavazók tízezreit
veszítette el, miközben a „politikától” megundorodott, megcsömörlött és sajnos
kicsit el is fásult magyar szavazók fele otthon maradt. Miközben az Antall
József és a mellette álló Király Károly 15 millió magyarjából a kishatáron belül
tíz sincs, a Kárpát-medencében pedig jó, ha másfél-kettő van az ötből. Nyugat
meg lassan tele velünk. A velejéig dekadens Nyugat, hol sem Isten, sem józan ész
nem lakik már, s hol lassan férfinek férfi és nőnek nő a felesége, férje, s hol
a gyerek semleges neműként látja meg a félholdat a napvilág helyett.
Olvasztótégelye elcsángáltjainknak, s ritka, ki visszatér. Pedig vissza kellene,
hozva a tudományt, a tanulást, a jót, mint tette Misztótfalusi anno. És
szavazni, választani is kellene, mert a saját bőrünk mellett a gyerekeinkről van
szó. Az unokáinkról, a közös jövőnkről, a magyarságunkról. Hogy rossz a jelölt?
Hogy korrupt a politikus? Hogy gazemberség folyik? Hogy hallgassak, hisz én is
elmentem és ne ugassak haza? Lehet. De ha mi, jó emberek nem állunk oda, ha mi
nem vállalunk közfeladatot, akkor odaáll a haszonleső, a hiteltelen, a pénzéhes
karrierista. Mi meg átkozódunk és sírunk? Ez így nem megy, nem vezet jóra.
Szakadékba vezet. Ne csináljunk focidrukkerséget a saját sorsunkból, életünkből.
Ordítunk a pálya szélén, hogy odabent mindenki hülye, de be nem mennénk egy
egyeneset rúgni a labdába, vagy esetleg kicsit megizzadni a győzelemért. Ez így
tényleg nem megy.
Akkor mi megy, hogyan csináljuk, hogy jó
legyen? Úgy, ahogy Zabolán például. Vigyázó szemünket oda vessük. Párizst
felejtsük el jakobinusaival és liberalizmusával együtt. Zabolán, a Kárpát-kanyar
a szép községében összefogtak a magyar pártok és közös jelöltet támogattak, aki
lazán be is futott. Nagy elvárások elé néz, de bízik a jó csapatában, az
összefogásban. S vélelmezem, kicsit a hazatért és példát mutató grófék
támogatásában is. „Pártnézetektől
függetlenül a község fejlesztésére, a közös ügyre koncentrálunk. Hasonlóan
tervezem ezúttal is, nem szeretném, hogy a pártérdek a közösségi érdek fölé
kerüljön. Zabolán megszületett az egyetértés, az a fajta együttműködés, ami a
közösséget szolgálja.” (Ezt az idézetet remélem Békésen is olvassák és értik,
akiknek érteni kell.) Igen, itt van tánctábor, Csángó Múzeum, Székely tájház,
Csipkés tábor, Mikes kastély, van működő közbirtokosság, szép falunapok és van -
mindenek fölött - élet.
Apám, nagyapám Páván is élt egykoron, családi
„ismeretség” tehát ez a táj. Örülök, hogy példaként emlegethetem a mára már
Zabolával egybenőtt egykori falut is. Zabola a látótérbe került. A Mikesek, gróf
Mikó Imre miniszter, dr. Pozsony Ferenc akadémikus, dr. Dimény István jogász,
Basa Tamás főkapitány mind idevalók. Szívből kívánom, hogy a mai utódok is ilyen
jó magyarjai legyenek nemzetünknek.