"A nyár folyamán, viszonylag rövid részletekben közreadom az unokáim számára irt, 1956-os naplómat. Teszem ezt annak reményében, hogy az a Magyar Lobbi résztvevőin keresztül eljut minél több magyar fiatalhoz. Remélem, hogy a történelmi napok visszaidézésével elérem azt is, hogy ifjúságunk büszke legyen a kommunista barbarizmust halálra sebző elődeire és azt is hogy az akkori össznemzeti egység visszaidézésével hozzájárulhatok a mai közgondolkozásnak az összefogás irányába való tereléséhez és így a társadalmi feszültségek csökkentéséhez is." - Lipták Béla 1956-os naplója.
Emlékezzünk - 10
1956 Október 29-30, hétfő és kedd
Hétfőn, október 29-én bizony hihetetlennek tűnt, hogy csak
egy hete volt, amikor még a Bástya moziba készültem Ágnessel és a 140 forintos
novemberi ösztöndíjamért könyörögtem. Annyi minden megváltozott azóta rajtam
kívül is, de belül is, úgy éreztem, mintha egy évtized pergett volna le az
elmúlt napokban.
A MEFESZ irodában kialakult már a napi rutin ami a hírek
meghallgatásával kezdődött. Meghallgattuk a budapesti, a BBC és a Szabad Európa
Rádió[1]
adásait, melyekből persze vegyes hírek jöttek. Tegnap Mikes Imre a Szabad Európa
"Reflektor" című műsorban azt mondta, hogy:
"Fiaink, ne tegyétek le a fegyvert!"
Ugyanakkor valószinü, hogy ezt a biztatást nem a rádiót
fenntartó CIA kezdeményezte, elvégre az végig kitartott a Jaltai Egyezményben
elfogadott "kölcsönös be nem avatkozás" elve mellett.
A rádiók meghallgatása után Marián Pista rendszerint
kiosztotta a nap első feladatait, de ezen a hétfő reggelen más történt, mert
külföldről rossz hirek érkeztek. Megtudtuk, hogy Izrael, szövetségben az
angolokkal és a franciákkal megtámadta Egyiptomot, tehát kitört a háború a
Szuezi-csatornáért[2].
Én nemigen értettem, miért olyan nagy baj ez nekünk, de Pista elmagyarázta:
Ki nem mondott egyezség? Ha a Szovjetek nem védik meg
Nassert és a Suez csatornát, úgy a Nyugat nem védi meg Magyarországot.
"Egyiptom elnöke, Nasszer[3]
- aki szövetségese a Szovjeteknek - államosította a csatornát, amely korábban
angol és francia tulajdonban volt. Az angolok és franciák ezért most Izraellel
szövetkezve katonai úton igyekeznek visszaszerezni azt. Ugyanakkor az oroszok
növelni akarják közép keleti befolyásukat és ezért Csehszlovákián keresztül
fegyverrel és tanácsadókkal támogatják Nasszert, remélve, hogy az "olajcsapra”
is rátehetik a kezüket, és a Földközi-tengerre is bejuthat a szovjet flotta, ha
másként nem, tengeralattjárók révén. A franciák és
angolok - ezek a dögök -, már biztosan azt is megmondták az oroszoknak, hogy ha
ők visszakaphatják a csatornát, akkor tőlük az oroszok azt csinálhatnak
Magyarországon, amit csak akarnak. Jön az újabb Jalta[4],
már megint minket adnak el. Hihetetlen! Egyszerűen hihetetlen!" - kiabálta
Pista.
Pista keze reszketett, nyaka kivörösödött, magánkívül volt.
Mi meg voltunk döbbenve, de azt mégsem tudtuk egészen elhinni, hogy az általunk
oly nagyra tartott Nyugat képes lenne ilyen mélyre süllyedni.
Most a rádióban Eisenhower elnök választási kampány
beszédeiből idéznek: arról beszél az amerikai elnök, hogy vissza kívánja
szorítani a kommunizmust és arról hogy támogatja a megszállottak
„ön-felszabadítási igyekezetét”, de mindez zavarosan
hangzik, mert ugyanakkor azt is mondja, hogy Magyarország nem katonai
szövetségese Amerikának és hogy a Jaltai magállapodás, - tehát a
"kölcsönös be nem avatkozási egyezmény" ma is érvényben van. Márpedig, ha ez így
van, akkor ez azt jelenti, hogy az Egyesült Államok
nem nyújt segítséget Magyarországnak,
Szóval össze voltunk zavarodva.
Osztozkodás Yaltában
Az örök optimista Gyuszi úgy
értelmezte a hallottakat, hogy Eisenhower megígérte, hogy segíteni fog,
ha újra támadnak az oroszok. Pista a fejét rázta. Nem bízott Eisenhowerben. Azt
mondta, hogy ha Eirenhower komolyan segíteni akarna,
akkor a britek ma nem bombáznák a Szuezi-csatornát. Pista mellett Szőke Kati
kezét szájára tapasztotta, már-már elsírta magát. Gyurka arcán undor és
felháborodás.
Danner Jancsi sem vesztette el optimizmusát[5].
Így szólt:
"Eisenhower nem fogja engedni, hogy a szövetségesei a
szuezi manőverükkel hátba támadjanak bennünket. Amerikában egy hét múlva
választás lesz és ha azt Eisenhower megnyeri, akkor nem fog engedni az
oroszoknak... Semmi okunk nincs a kétségbeesésre. Az ÁVH megszűnt, az orosz
tankok közül néhány már ki is vonult a városból, Nagy Imre visszaállította a
többpártrendszert, és Maléter Pál a honvédelmi miniszterünk. Nincs miért
aggódnunk! Ne a Szuezi-csatornával törődjünk,
tegyük a magunk dolgát!"
Miközben mi a Szuezi-csatornáról beszélgettünk ezen a felhős
hétfő reggelen, diákok ezrei özönlöttek be az egyetem kapuján. A MEFESZ irodai
kis csoportunknak az volt a dolga, hogy ezekből a diákokat egy zászlóaljjá
szervezzük. Ez persze rengeteg mindent igényelt, elvégre a diákságnak az
évfolyamokon kívül nem volt semmi szerkezete. Így évfolyamonként igyekeztünk a
fegyvereket kiosztani, a kommunikációs rendszert kialakítani, szálláshelyeket,
menzát biztosítani. A lázas sürgés-forgás közepette még Pista is lassacskán
megfeledkezett a szuezi rossz hírről, és mindannyian nekigyürkőztünk a
feladatoknak. A gépészmérnöki kar harmadéves hallgatói szinte teljes létszámban
bent voltak már az egyetemen. Nagy örömmel láttam újra osztálytársaimat: Egry
Gyurit (becenevén Menőt), Zsindely Lacit, Lipcsey Attilát és mindenki mást.
Mai első feladatom egy vörös hajú nyugati riporternek és
fotósának a körbevitele volt az egyetemen. Ők a zászlóaljunkat akarták megnézni
és csak angolul beszéltek, én meg csak három szót ismertem ezen a nyelven:
yes, no és Camel. A Camel-t onnan ismertem, mert apám kedvenc
cigarettájának (többnyire üres) dobozán ennek a "bizottság által tervezett" és
ezért félresikerült lónak a képe volt látható.
A riporter nagyot csalódott bennem. Ő szemlátomást szenzációt
keresett, mert valami bulvárlap címoldalára akart kerülni riportjával. Hullák,
vér, kínzókamra, pusztulás kellettek volna neki, vagy legalább egy fára
akasztott náci, illetve ávós pribékek. – "If it bleeds, it leads" –
ismételgette (ami annyit jelent, hogy a vér szüli az érdeklődést a cikk iránt).
A tornateremben már többszáz fegyvert kiosztottak. A diákok csendesen álltak a
sorban, hogy aláírják a fegyvereik átvételét. A lőfegyverek ládái mellett
halomban állt a falusiak által behozott élelmiszer. Rend volt és nyugalom.
Amikor a riporter megtudta, hogy a KA-51-es előadóteremben
AVH-sok vannak, felcsillant a szeme, ám amikor látta, hogy ezek a "foglyok" nem
félnek, és nincsenek megbilincselve, a dolog már nem érdekelte. Egy ávós tiszt
(aki saját biztonsága érdekében önszántából jött be hozzánk) és egy postás (akit
mi tartóztattunk le, mert lopott órákat találtunk nála) éppen sakkoztak. Lehet,
hogy csak a postás áll majd bíró elé, amikor működni kezd újra a jogrend.
A vörös hajú riporternek ezen a ponton elege lett belőlünk.
Távozott. Néhány nap múlva még egyszer láttam, de kórházi ágyon, fejsebbel. Feje
egyik oldalán leborotválták vörös haját, a másik oldal véráztatta volt. A
szerencsétlen megtalálta, amit keresett.
Visszafelé a MEFESZ irodába menet megnéztem, mi a helyzet a
kapunál. A főbejárat előtt egy stráfkocsi állt. Ünneplőbe öltözött öreg
parasztember mászott le a bakról, és azt kérdezte tőlem:
"Maguk az egyetemisták?"
"Mi volnánk."
–"Hát hoztam kenyeret meg ami volt, hátha köll maguknak?"
– "Jaj, de hát minekünk nincs erre pénzünk, bácsi " –
feleltem, de amint kimondtam, már tudtam, hogy nem ezt kellett volna mondanom.
Szeme összeszűkült, nyaka elvörösödött, a hangja meg elfulladt az indulattól,
ahogy megszólalt:
– "Ilyet mán ne mondjon! Hogyan is gondúhatja, hogy én
elfogadnám a pénzüket, amikor, maguk ingyért adhatják az életüket, oszt mink meg
pénzért adjuk azt amink van? –
Ijedtnek látszhattam, mert halkabban folytatta:
"Nézze, mink nem tudunk követeléseket írni, harcolni meg
túl öregek vagyunk, de azér’ mink is részt akarunk ám venni. Hát fogadják
szívesen, amit hoztam."
Láttam rajta, hogy ilyen sokat régen nem beszélt. Rendes
körülmények között alighanem egy hét alatt nem szólt ennyit. Ki is fulladt, meg
az orrát is ki kellett fújnia. A fél arcát eltakaró nagy fehér zsebkendő mögül
még csöndesen hozzátette:
" Tudja, mink is szeretnénk szabadok lenni!"
Később a rendőr-főkapitányságon a fegyveres csoportok
képviselőinek nagygyűlésen vettünk részt Danner Jancsival. A téma az új
nemzetőrség megszervezése volt. Kopácsi Sándor régi barátként üdvözölt. Nagyon
tetszett neki az új csizmám. Ők ketten, Kopácsi és a felesége Ibolya annyira
nyájasak voltak, hogy már-már rokonként gondoltam rájuk.
Angyal Pista is ott volt. Megkérdeztem:
"Hát a te önjáró szemetesládád hogyan szuperál?"
"Kedves szomszédaink, a tankok elmentek az
útkereszteződésből. ezért már nincs réjuk szükség, most már lehet az utcákon
járni."
A gyűlés zökkenőmentesen folyt. Megegyeztünk, hogy a
nemzetőrség minden tagját lajstromba kell venni és igazolvánnyal kell ellátni.
Kopácsi fogja aláírni az igazolványainkat. A gyűlés után Danner Jancsi meg
Angyal Pista egy megbeszélésre indultak a parlamentbe ahol Nagy Imre
tárgyalásokat folytatott a fegyveres felkelők vezetőivel. Én elballagtam Ágnesék
bérházához ahol csak Gábor és Judit, - féltestvére voltak- otthon és mintha
csomagoltak volna.
"Mi folyik itt?" – kérdeztem.
– "Mindennek vége!" – felelte Gábor[6].
– "Hát nem hallottad? Izrael megtámadta Egyiptomot. Ez zöld lámpát ad az
oroszoknak,. Ha újra támadnak, én már itt sem vagyok. Szerinted most mi lesz?"
Judit tizenhét éves volt, én pedig húsz, így hát nekem kellett megnyugtatnom:
"Ne izgulj! Az oroszok már mennek kifelé. Eisenhower majd
leállítja ezt az őrületet a Szuezi-csatornánál. Nálunk erős nemzetörség alakul!
Szóval csomagolás helyett inkább gyertek közénk."
Az egyetemen teljes zűrzavar uralkodott. Körülbelül ötven
ember tolongott a MEFESZ irodában, és mindegyikük Marián alezredessel akart
beszélni. A bejáratnál az őrök nem sokat értek; mindenkit beengedtek, akinek
volt valami személyazonossági igazolványa. Éjfélre járt már, mire ennek az
őrültekházának vége lett, és le tudtunk ülni, hogy megbeszéljük a teendőket.
Pista kába volt a fáradtságtól.
1956, október 29, a
forradalom első hetének végén, a Műegyetem kémia tanszékének épületéről már
eltünt a vörös csillag és a Gellért téri emlékművön megjelent a Kossuth cimer.
Béke volt.
Mivel az egyetemen vagy ezren is lehettünk és itt voltak a
Petőfi Katonai Főiskola kadétjai is meg a pilisvörösvári tankok is, a mai káosz
megismétlődését elkerülendő, elsősorban a fegyelmezett kommunikációt kellett
megszervezni. Elhatároztuk, hogy a MEFESZ irodába csak a sürgős ügyben járók
léphetnek be és azt is hogy minden reggel kiosztunk egy tájékoztatót az
eseményekről, illetve teendőkről. Aztán még mindezt közhírré is tettük és
mentünk aludni.
1956
Október 30, Kedd
Kedden reggel, október 30-án korán kellett kelnem, mert
gurulós ágyamat a baleseti szobában használni akarták. Virradatkor ugyanis az
egyik zseniális harcosunknak nem akadt jobb dolga, mint a megtöltött
géppisztolyát tisztogatni, és így sikerült az egyik lábujját ellőni azzal. Így
aztán ő került az ágyamba. Mivel ágyam már nem volt, és amúgy is álló helyzetben
kellett lennem, hát felmarkoltam egy doboz rajzszöget meg néhány példányt az
előző este megfogalmazott tájékoztatóból és elindultam végigjárni a főépületet.
A főépület négy emeletből állt. A folyosó minden emelet
középen futott, az irodák és előadótermek ajtajai pedig annak mindkét oldaláról
nyíltak. Ezen a reggelen mindenfelé diákok aludtak, a folyosókon, irodákban,
laboratóriumokban és előadótermekben is. A tegnap este megfogalmazott házirend
példányait az ajtókra, hirdetőtáblákra rajzszögeztem, és körülbelül egy óra
alatt bejártam az épületet.
A Műegyetem főépülete
Amikor visszaértem a MEFESZ irodába, Pista és a többiek már meghallgatták a
reggeli híreket.
"Vegyes felvágott volt" – mondta Jancsi. – "A jó hír az, hogy Nagy
Imre megszüntette az egypártrendszert, és új kormányt alakított. A rossz hír meg
az, hogy a Szabad Európa Rádió mindezek ellenére még mindig támadja őt. Azt is
mondják, hogy ne bízzunk benne. Igen furcsa, ahogyan beszélnek. Nem értem, miért
gyűlölik annyira. Fogalmam sincs, mit akarnak ezek az emberek, vagy ki
parancsolja nekik, hogy mit mondjanak?"
Na azért jó hírek is voltak. A város tele volt „ruszkik haza”
feliratokkal és a feliratokban már jelentkeztek a pesti humor jelei is:
 |
 |
| „Javitás miatt zárva!” | „Második 5 éves terv: több áru, magasabb életszinvonal” |
Feliratok a pesti utcán
"Szóval, van egyéb jó hír?" – kérdeztem Jancsitól,
mert nem különösebben érdekelt, hogy mit mond a Szabad Európa Rádió. Fütyültem
rá, hogy mi az ő véleményük Nagy Imréről. Én tudtam, hogy ki ő és mások
véleménye nem érdekelt. Jancsi tehát témát váltott:
"Az a jó hír, hogy Magyarországon mindenütt megszűntek a
harcok. Az emberek eltakarítják a romokat és készülnek felvenni a munkát.
Sajnos az Izraeliek és szövetségeseik még mindig bombázzák Szuezt, de az oroszok
most már hivatalosan is beleegyeztek, hogy kivonják csapataikat Magyarországról.
Légihidat[7]
is kezdeményeztek, hogy elszállítsák a megszálló hadsereggel itt tartózkodó
családtagjaikat Magyarországról. Azt állítják, hogy ezen a légihidon mintegy
kétszáz repülőgép fog közlekedni a légihíd akciót egyszerűsítendő, Budapest mind
a három repülőterét elfoglalták az oroszok. Pista szerint ez az "egyszerűsítési"
dolog csak ürügy, és igazándiból a magyar légierő semlegesítése a céljuk."
Az MDP székháza a Köztársaság téren
Nem sokkal később fejére állt a világ!
Szörnyü hirek érkeztek: Olyan tájékoztatást kaptunk, hogy a Köztársaság téren, a
Pártházat védő ÁVH[8]-sokat
brutálisan meglincselték[9].
A halottak száma 20-körül van (16 ÁVHs,
három honvédtisztről, két pártfunkcionárius és a pártház borbélya) vesztették el
életüket. Hiába fékezték meg a lincselőket az oda érkező Corvin közi
szabadságharcosok, a forradalom féltve őrzött hírneve, tisztasága nem csak
bemocskoltatott, de ezzel ezek az aljas gyilkosok okot adtak Moszkvának a
beavatkozásra.
Ma sem tudjuk biztosan, hogy kik, de a Köztársaság téren a
lincselők meggyalázták forradalmunk tisztaságát
Délután
Nagy Imre szólt a rádión. Első szavai ezek voltak:
„Magyarország dolgozó népe, munkások, parasztok, értelmiségiek! A hazánkban
mind szélesebben kibontakozó forradalom, a demokratikus erők hatalmas
megmozdulása válaszút elé állította hazánkat. A nemzeti kormány az MDP
elnökségével egyetértésben a nemzet életében sorsdöntő elhatározásra jutott,
amelyet a következőkben kívánok Magyarország dolgozó népével tudatni. Az ország
életének további demokratizálása érdekében az egypártrendszer megszüntetésével a
kormányzást az 1945-ben újjászületett koalíciós pártok demokratikus
együttműködésének alapjaira helyezzük."
Ezután hozzátette: " A magyar
kormány megállapodott a szovjet kormánnyal, hogy a szovjet csapatok azonnal
megkezdik kivonulásukat Budapestről."
Nagy Imre tehát
bejelentette a pártállam és az egypártrendszer megszűnését és a
szabad választások előkészítését. Ezenkívül bejelentette, hogy a felkelőket
bevonják az új karhatalom szervezésébe, eltörlik a parasztságot sújtó begyűjtési
rendszert, és tárgyalásokat kezdenek a szovjet csapatok teljes kivonásáról. E
mellett Nagy Imre a minisztertanácsba bekérette Andropov szovjet nagykövetet,
ahol közölték vele a Varsói Szerződésből kilépésről szóló döntést, valamint
számon kérték Andropovon az újabb és hívatlanul beözönlő szovjet csapatokat.
Andropov estére azzal a javaslattal állt elő, hogy a szovjetek készek kivonni a
csapatokat, amennyiben Magyarország visszavonja az ENSZ felé intézett kérését a
magyar ügy napirendre tűzéséről. Nagy Imre ezt elfogadta.
"Nagy dolog, - mondta Kati -, de vajon betartják a
szavukat az oroszok?"
Hangulatunk derűlátó volt. Gyurka
elmondta, hogy Sík Igor elkezdte figyelni az orosz katonai rádióadásokat
és napjában kétszer megismétli orosz nyelven a mi rádióadásunkat.
Sik Igor mai adása a Szovjet Kormány
döntéséről tájékoztatott, mely elhatározta, hogy a szovjet kormány tudomásúl
veszi az új magyar kormány létrejöttét és elfogadja azt. E mellett
kijelentették, hogy nem csak Budatestről, de ha kell az egész országból kivonják
csapataikat. Ezt Zsukov marsal is megerősitette, miután a
presidium meghallgatta a Politburo Budapesten tartózkodó képviselőit, Anastas
Mikoyant és Mikhail Suslovot. A döntést másnap formálisan és az összes varsói
tagállamra vonatkoztatva nyilvánosságra is hozta a Szovjet Kormány.
Hatalmas eredmény volt ez!
Gyuszi, - aki még nem tudott a Köztársaság téri eseményekről - igy fogalmazott:
"Nagyon igazunk volt, hogy nem
provokáltunk, hogy betartottuk a törvényeket, nem támadtunk csak védekeztünk,
nem volt népitélet még az ÁVH-val szemben sem. Fontos volt, hogy nem adtunk okot
arra, hogy a Szovjet egy ellenséges állam létrejöttétől féljen! Most majd nem
beszél a "forrófejű magyarokról" a világ, mint tette 1848-ban amikor fejjel
mentünk a falnak!" - monta
Gyuszi, s mi boldogan bólogattunk.
Pista úgy határozott, hogy ma a MEFESZ irodában Katival
együtt én lássam el az ügyeletet, mert mindenki másnak megbeszélése volt vagy a
parlamentben, vagy a katonai parancsnokságokon. Igyekeztem tehát valami
rendfélét teremteni. Volt mit csinálni! A telefon állandóan szólt, jöttek a
hírek mindenfelől. Az egyik hir az volt, hogy eltünt a Rákosi kulcsemberei közül
négy: Gerő, Hegedüs, Piros és Bata, de még nem tudtuk, hogy hová is mentek. Csak
később tudtuk meg, hogy Moszkvába. Nekem ugyan nem hiányoztak, de azért rossz
érzésem lett ettől a hírtől, mert úgy sejtettem, hogy készül valami.
 |
 |
| Piros László belügyminiszter | Bata István a vezérkar parancsnoka |
Október 29-én Andropov nagykövet támogatásával
Moszkvába menekült Hegedüs András miniszterelnöük, Gerő elnök párttitkár, Piros
László belügyminiszter és Bata Instván, a vezérkar parancsnoka.
[1]
A Szabad Európa szerkesztői gyakorta tettek átgondolatlan és
szubjektív kijelentéseket. Szinte végig hibásan ítélték meg Nagy
Imre szerepét. Még olyan célzást is hallottam a reádiójukon, hogy neki része
lett volna a szovjet csapatok behívásában. A rádiónál dolgozók radikális
rendszerváltást, tehát az 1945 elötti rendszer visszaállitását remélték. Több
esteben még gyakorlati tanácsokat is adtak a fegyveres harc folytatásához, ami
lehet, hogy felesleges áldozatokat eredményezett.
[2]
A szuezi és magyarországi beavatkozások összefüggése
vitatható, de annyi biztos, hogy az Egyesült Állkamoknak nem támogatta a
szuezi támadást, sőt annak megakadályozása érdekében kemény nyomást is
gyakorolt az angolokra a font sterling eladása és más gazdasági eszközökkel.
Annyit mindenesetre tudjuk, hogy a két eseménysor
dátumai összeesnek. Tudjuk, hogy Október 22.-én, -tehát a poznani forrongások
idején-, David Ben Gurion, izraeli miniszterelnök Párisba érkezett egy
háromoldalú megállapodást kötni az angolokkal és a franciákkal. Szuezben
Izrael október 29-én támadott. Ekkor még Budapesten szovjetek, még nem
döntöttek, a halogatás taktikáját folytatták. Az angolok és a franciák október
30-án adtak ultimátumot Nasszernek és Október 31-én kezdték meg Egyiptom
bombázását. Ugyanezen a napon, Október 31.-én a szovjet pártvezetés úgy
döntött, hogy megszegi a tűzszünetet és leveri a magyar forradalmat. Az
angolok és franciák November 4-re tervezték a partraszállást Egyiptomban, mig
az oroszok ugyanezen a napon indították meg a második támadásukat Budapest
ellen. Tény végül még az is, hogy az Budapestet megszálló orosz katonák között
voltak akik azt hitték, hogy Szuezben vannak.
[3]
Gamal Abdal Nasszer (1918-1970) már fiatalkorától fogva
ellenezte az Egyiptom fölötti külföldi uralmat. Tizenhét éves korában
megsérült egy britellenes tüntetés során, és kicsapták az iskolából. Az
1948-as arab-izraeli háborúban őrnagy volt és ott is megsebesült. 1952-ben ő
vezette azt a katonai államcsínyt, ami elűzte trónjáról Farouk királyt, majd
1954-ben ő lett Egyiptom miniszterelnöke. 1956-ban az Egyiptomi Köztársaság
első köztársasági elnökévé választották, és ebbéli minőségében államosította a
Szuez csatornát. Izrael, miután Egyiptom megtagadta tőle a csatornán való
átkelést, francia és angol légi támogatással támogatva megtámadta Egyiptomot
azzal a céllal (ami nem sikerült) hogy visszafoglalja a csatornát.
[4]
A jaltai konferencia résztvevői: Winston Churchill,
Nagy-Britannia miniszterelnöke, Franklin Delano Roosevelt, az USA elnöke és
Joszif Visszarionovics Sztálin, a SZU vezetője voltak. A konferenciát a
Szovjetunióban, a Krím-félszigeten tartották, 1945. február 4-től 11-ig. Sokan
vallják, hogy a jaltai konferencián fogadta el a nyugat a Szovjetunió Közép-
és Kelet-Európa fölötti uralmát, és ily módon hozzájárulását adta ahhoz, hogy
a régióban a Szovjet Unió és így kommunizmus uralkodjék.
[5]
Jancsi nem tudhatta, hogy John Foster Dulles, az amerikai
külügyminiszter épp ezen a napon nyújtott át szovjet kollégájának egy hivatalos
okiratot, amelyben az állt, hogy „ az USA-nak nincs katonai szövetségese
Kelet-Európában.” Magyarán mondva ez azt jelentette, hogy azt csinálnak a
szovjetek Magyarországon, amihez kedvük van.
[6]
A forradalom után Gábor Philadelphiában, Judit pedig
Németországban, Münchenben telepedett le.
[7]
A forradalom után a szovjetek azt állították, hogy
a budapesti repülőterekre nyugati fegyverek, felszerelés és ügynökök érkeztek.
A tény viszont az, hogy csak vöröskeresztes repülőgép szállt le Budapesten. A
forradalom alatti légi forgalom összesen öt jugoszláv és egy svájci
repülőgépből állt, amelyek többször jöttek Budapestre, két lengyel, két cseh,
egy román és egy belga repülőgép mindegyike pedig egyetlen utat tett meg.
[8]
ÁVH (Államvédelmi Hatóság) 1948-tól 1956-ig létezett. Az ÁVH
elődszervezete a Politikai Rendészeti Osztály (PRO), 1945–től 1946-ig
létezett. A PRO már a kormányzat Budapestre költözése előtt az Andrássy út 60.
szám alatt rendezte be székhelyét Ezt az épületet korábban Szálasi Ferenc
"használta" és a Hűség Házának nevezte el. Az ÁVH kezdetben a
Belügyminisztérium, majd közvetlenül a Minisztertanács alá volt rendelve,
azonban főképp Rákosi Mátyás MDP főtitkár határozta meg a tevékenységét. Bár
az ÁVH nyíltan hirdette a „fasiszták elleni harcot,” az emberei között
valójában sok néhai nyilas is működött, A Péter Gábor irányította "kék ávó”
tartozott a hírhedt államvédelemhez, míg az ún. „zöld ávó” a sorozott
állományú határőrséget jelentette. 1945 végén a PRO létszáma 500 volt, mig az
ÁVH 1953-ra elérte a 30,000-t, amiből 7,000 volt a "kék - karhatalmi" és
15,000 a "zöld - határőr" feladatkörű. Az ÁVH besúgóhálózata 1953-ra 40 000
személyből állt, a Nyilvántartási Osztályon pedig 1,280,000 állampolgárról
vezettek kartotékot.
Az Andrássy út 60-ban volt az ÁVH székháza, amelyhez pincebörtön is
kapcsolódott. (Ma a "Terror Háza" nevű Múzeum). A Belgrád rakpart 5-ben is
volt pincebörtönük. E mellett az ÁVH négy internálótábort is vezetett
(Recsk, Kazincbarcika, Kistarcsa, Tiszalök).
Az ÁVH hírhedt
volt kegyetlenségéről. Így például a bebörtönzött papok kihallgatásakor,
villany árammal telített feszület csókoltattak meg a papokkal..
1953-ban Péter
Gábort és társait cionizmus vádjával letartóztatták. 1956. október 25-én
("véres csütörtök") az ÁVH-sok az FM padlásáról belelőttek a Parlament előtt
tüntető tömegbe. Az Elnöki Tanács még aznap este rendeletileg feloszlatta az
ÁVH-t, majd 1956 decemberében ÁVH alkalmazottait is elbocsájtották.1961-ben az
MSZMP Politikai Bizottsága napirendre tűzte az ÁVH-sok felelősségre vonását,
majd 1962 augusztusában nyilvánosságra hozták az ÁVH által elkövetett
szörnyűségeket, azonban bírósági felelősségre vonásra nem került sor,
Ugyanakkor az állambiztonsági feladatok ellátására létrehozták a
Belügyminisztérium III. Főcsoportfőnökségét és azon belül a belső elhárítással
foglalkozó és a III/III-as Csoportfőnökséget (az új ÁVH-t).
[9]
A Köztársaság téri események a mai napig ködösek, de annyit
tudunk, hogy az eseményeknek három fázisa volt:
-
Október 23-án este a Államvédelmi Hatóság (ÁVH) két szakasznyi,
46 főből álló és Sopronból kirendelt különítményét küldték a pártház
biztosítására, ahol kb. 150 kommunista vezető és családjaik tartózkodtak. A
parancsnokuk Mező Imre volt. A téren három szovjet tank is állomásozott a
pártház védelmére. Az ÁVH-sok a tankok mögül lőtték a felkelőket és többet
letartóztattak, majd közülük néhányat meg is megöltek. Az ÁVH ezen utolsó góca
tovább folytatta a harcot október 28 után is, amikor a Nagy Imre kormány már
feloszlatta az ÁVH-t és igy már maga az ÁVH létezése is illegális volt.
Amikor október 30.-án a szovjet tankok kivonultak a városból, a pártház külső
védelem nélkül maradt. A pártház védelmét a bentiek többszöri kérése ellenére
sem erősítették, minden bizonnyal azért, hogy a pártházat elfoglalhassák a
felkelők és ha ők brutalisan viselkednek, az okot szolgáltasson
a Szovjetunió katonai beavatkozására. -
· Október 30.-ára elterjedt a hamis hír, hogy a pártház épülete
alatt börtön van, ahol még mindig megkínzott politikai foglyokat tartanak és az
ő kiszabadításuk céljával megindult a pártház ostroma. Miután a
szabadságharcosok elfoglalták a Partházat, az épület előtt egy a mai napig
ismeretlen kisebb csoport bosszút követelt. Az épületből a Mező Imre vezetésével
és fehér zászlóval kilépő ÁVH delegációt meghallgatás nélkül lelőttek. Aztán,
amikor az elfogott ÁVH-sokat az épületből kivezették, akkor ez a csoport kilenc
ÁVH-s kiskatonát a falhoz állítva kivégzett, a többit őrjöngve verte és köpdöste
az „ávós hullákat” és egyet közülük lábánál fogva fel is akasztott. A
kegyetlenkedésnek a helyszínre érkező nemzetőrök vetettek véget. -
· Ez a kegyetlen lincselés tényleg az 1956-os forradalom
legsötétebb napja volt, olyan szégyenfolt, mely bepiszkította tiszta és nemes
harcunkat. Az eseményeket fotóriporterek megörökítettek és azok később az
„ellenforradalommal” szembeni propagandát szolgálták. A világ TV nézői és a
szovjet meg a Kádár idők magyar iskoláinak diákjai, akik csak a fejjel lefelé
lógó halott rugdosását látva, gyakran elhitték a forradalom elleni propagandát.
Ezt az élő embernek a halálra kínzását látta másnap a szovjet központi bizottság
is, amikor véget vetett a korábbi hezitálásnak és elhatározta a forradalom
fegyveres leverését. A pártház védői közül összesen 20 személy vesztette életét,
ezek közül nyolcan a harcokban estek el, három főt a kapituláció során lőttek le
(köztük Mező Imrét, aki három nap múlva a kórházban halt meg) és kilenc személyt
pedig a lincselés során végeztek ki. Az ostromlók halottainak száma ismeretlen,
de szintén 20-30 fő körül lehetett.
Lipták Béla 1956-os naplója
- Emlékezzünk - 1956
Október 22, Hétfő - Emlékezzünk - 1956
Október 22, Hétfő estéje, éjjele - Emlékezzünk - 1956
Október 23, kedd reggel - Emlékezzünk - 1956
Október 23, kedd délután - Emlékezzünk - 1956
Október 24, szerda - Emlékezzünk - 1956
Október 25,"véres"csütörtök - Emlékezzünk - 1956
Október 26, péntek - Emlékezzünk - 1956
Október 27, szombat - Emlékezzünk - 1956
Október 28, vasárnap - Emlékezzünk - 1956
Október 29-30, hétfő és kedd - Emlékezzünk - 1956
Október 31, szerda - Emlékezzünk - 1956
November 1, csütörtök nappal - Emlékezzünk - 1956
November 1, csütörtök éjjel - Emlékezzünk - 1956
November 2, péntek - Emlékezzünk - 1956
November 3, szombat - Emlékezzünk - 1956
November 4, vasárnap - Emlékezzünk - 1956
November 5, hétfő - Emlékezzünk - 1956
November 6, kedd