"A nyár folyamán, viszonylag rövid részletekben közreadom az unokáim számára irt, 1956-os naplómat. Teszem ezt annak reményében, hogy az a Magyar Lobbi résztvevőin keresztül eljut minél több magyar fiatalhoz. Remélem, hogy a történelmi napok visszaidézésével elérem azt is, hogy ifjúságunk büszke legyen a kommunista barbarizmust halálra sebző elődeire és azt is hogy az akkori össznemzeti egység visszaidézésével hozzájárulhatok a mai közgondolkozásnak az összefogás irányába való tereléséhez és így a társadalmi feszültségek csökkentéséhez is." - Lipták Béla 1956-os naplója.
Emlékezzünk - 15
1956 November 3, szombat
Hiába próbálkoztam, nem tudtam elaludni. Egész éjjel csak
róttam a köröket a börtön cellában. Beszűrődtek az éjszakai zajok: kutyaugatás,
autók jövés-menése, az őrök beszélgetéseinek foszlányai. A pirkadó
hajnal első sugarai vetődtek már be az ablakon, amikor egy telefon csengése
zavarta meg a csendet.
"Kiss
Zoltán, nemzetőr"
hallatszott egy
tiszteletteljes hang, majd némi szünet után:
"Igenis, Szigethy úr, itt vannak. Azt mondják, hogy vért hoztak, de a
parancsnok szerint ávósokat menekítettek Ausztriába… Nem, Szigethy úr… Igenis,
azonnal!"
Lépéseket hallottam, aztán egy ajtó csukódását. Végül, mire újra megszólalt a
telefon, a lépések a cellánk felé közeledtek. Gyurka felébredt és szokása
szerint mindjárt a cigarettáját kereste. Az őr kivezetett a cellánkból,
visszaadta a papírjainkat, elnézést kért, majd hozzátette:
"Siessenek, nehogy
elolvadjon a jég ami hidegen tartja a vérszállítmányt!"
"A
kerge parancsnokuk előbb is gondolhatott volna erre!" – morogta Gyurka
rosszkedvűen.
A Pest felé menet most is szólt a rádió. Nem emlékszem
már, hogy a BBC vagy a Szabad Európa rádiót hallgattuk. Megtudtuk, hogy Nagy
Imre újból átalakította kormányát[1] meg
azt is, hogy - míg mi Bécsben voltunk,- további szovjet csapatok érkeztek
Magyarországra[2] és
hogy azok folyamatosan zárják le a határállomásokat, beleértve azt is amelyen
tegnap átléptünk.
Furcsa hír, nem tudom igaz-e, elvégre mi itt nem
láttunk oroszokat" - mondom.
"Hacsak nem akkor jöttek amikor mi a börtönben ültünk"
- teszi hozzá Gyurka.
A rádióból megtudjuk, hogy Nagy Imre tiltakozott Andropov
szovjet követnél is és majd újabb táviratot is küldött az ENSZ-hez[3] is,
amelyben ismételten kérte úgy Magyarország semlegességének elismerését, mint a
szovjet csapatok kivonásának szorgalmazását. E mellett kormány összeállított
három delegációt, melyeket a következő városokba mennek tárgyalni:
· Losonczy Géza
vezetésével Varsóba, a Varsói Szerződés felmondásáról és a szovjet csapatok
kivonásáról;
· Nagy Imre
vezetésével az ENSZ-nek November 6-os
közgyűlésére
· Maléter Pál
vezetésével a szovjet csapatkivonás részleteiről a Parlamentben.
|
|
|
A Parlamentben, Mikhail Malinin tábornokkal megindult a
tárgyalás a szovjet csapatkivonás részleteiről.
A rádió szerint a kormány Király Bélának azt a feladatot
adta, hogy kidolgozza Budapest védelmi tervét[4],
beleértve a tüzérségi ütegek telepítését a város kulcspontjaira. Mi persze
mindezt csak hallgattuk, nem tudtuk mit jelentenek a hírek, mi vár bennünket
Budapesten?
Így,
november 3-án, szombaton délelőtt értünk Győrbe. A városházán a felfordulás még
nagyobb volt, mint tegnap. Egyszerre két rádió is szólt (a Kossuth és a Szabad
Európa) és két tucat ember beszélt egymást túlkiabálva. Nagy nehezen megtudtuk,
hogy az oroszok hivatalosan is bejelentették, hogy kivonják csapataikat az
országból, de ennek ellenére újabb csapatok özönlenek be a határokon. A szovjet
nagykövet, Jurij Andropov[5]éppen Nagy Imrével
tárgyal a kivonulásról, Hruscsov[6] Titónál[7] van
látogatóban, Kádár János pedig eltűnt.
Szigethy bevezetett az
irodájába. Első kérdése ez volt:
"Láttak orosz katonákat vagy csapatmozgást a határon?"
"Nem, nincsenek oroszok a környéken" – feleltem naivan.
"Nyugati csapatokat, amerikaiakat, osztrákokat, bármilyen katonai alakulatot,
akárkit?!" – kérdezte egy kicsit ingerülten.
"Nem, az osztrák oldalon csak cserkészeket, apácákat és újságírókat láttunk"
– válaszoltam.
Szigethy nyaka
elvörösödött, szemei kidülledtek a dühtől.
"Ezek a szemét, gerinctelen, álszent disznók!" – sziszegte fogai között,
majd felugrott és szó nélkül kirohant.
Komárom felé menet nem voltak orosz útzárak. Nem tudtuk,
hogy ez mit jelent? Lehet, hogy máshol koncentrálják erőiket, de jelentheti azt
is, hogy tényleg kivonulnak, mindenesetre jó jelnek tekintettük, hogy nem
állítottak meg útközben.
A kórházban már nagyon vártak ránk, mert a vérkészletük
elfogyott. Éppen ebédidő volt, Gyurka el is fogadta a felajánlott ebédet. Én
nem tudtam enni, mert útközben belaktam az Ausztriában kapott
csokoládéval. Amíg Gyurka evett én felmarkoltam egy csomó narancsot, csokoládét
és végigjártam a sebesülteket.
A kórtermek zsúfolásig tömve volt, a könnyebben
sebesülteket csak a folyosón tudták elhelyezni. Akik elég jól voltak,
elfogadták a csokoládét, de sokan nem tudtak mit kezdeni a naranccsal, ilyet a
háború óta látni sem lehetett Magyarországon, a fiatalabbak életükben nem is
láttak narancsot. Az egyik ágyon nagy meglepetésemre azt az amerikai riportert
pillantottam meg, akit egy héttel korábban az egyetemen kalauzoltam. Fején véres
kötés. Ő bezzeg kért narancsot.
"Vérnarancs jó lesz?"
- kérdeztem fanyar humorral. Feltehetően nem méltányolta
volna szellemes megjegyzésemet, de szerencsére nem is értett
magyarul. Az egyik ágy szélén egy a lábán sérült parasztfiú ült. Mikor
csokoládéval kínáltam, nem fogadta el.
"Nem szereted az édességet?" – kérdeztem.
"Dehogynem. De nekem nem jár; én az ávónál szolgáltam"
– válaszolt.
Erre nem voltam felkészülve. Tekintete egyszerre volt
szomorú és vádló. Megkerestem a legnagyobb tábla csokoládét és az ölébe
tettem. Nem utasította vissza.
Mielőtt visszamentünk az egyetemre, megálltunk Gyurkáék
lakásánál. Gyurka Győrött a fogda padlóján kialudta magát, de jó koszos is
lett, én pedig két napja nem tisztálkodtam, így mindkettőnkre ráfért egy alapos
fürdés. A család örömmel fogadott, mindnyájan körülvettek és a legutóbbi napok
eseményeiről faggattak. Gyurka nővére, a csodaszép Mária – Sík
Igor[8] ex-felesége – rummal kínált. A két napi álmatlanság és a rum közös
hatására hihetetlen álmosság vett erőt rajtam. Mikor látták, hogy közel járok
az elájuláshoz, azt ajánlották, hogy dőljek le egy kis időre. Hihetetlen érzés
volt igazi ágyban, tiszta ágynemű közt szundítani. Mária leült az ágy szélére.
betakart és halkan elhagyta a szobát, miközben én mély álomba merültem.
Délután hat óra tájban ébredtem a sziesztázásból
és Gyurkával indultunk is vissza az egyetemre. Útközben a Corvin-köz mellett
haladtunk el. Az ottaniak hangulata láthatóan bizakodó volt. Az egyetemen a
Petőfi Sándor Első Egyetemi Nemzetőr Ezredet teljes készenlétben találtuk. A
létszám jelentősen megnőtt, mert itt voltak a Zrínyi és Petőfi katonai akadémiák
hallgatói is. A fegyveres diákság létszáma talán két, de lehet, hogy háromezer
körül is lehetett.
A 23.-i tűntetés óta nem láttam Perr Gyuszit és a
menyasszonyát, a kis szőke Marikát, akik a MEFESZ iroda előtt beszélgettek.
Marika alig több, mint egy hete még a Fradi magasugró versenyén szurkolt nekem.
Ott volt az irodában Egry Gyuri, Némethy Ede, Zsindely Laci és Lipcsey Attila
is. Most mind fegyveresen beszélgettek, várakoztak.
A MEFESZ irodában Marián Pista mellett egy új arcot
fedeztem fel, Görgényi tábornokét[9], akit Király Béla, a nemzetőrség
főparancsnoka küldött hozzánk. Görgényi kissé nehezen találta a helyét, s mi
sem igazán értettük, hogy mi szükségünk volt rá? Kissé gyanakodva figyeltük
ügyködését ami valójában csak fel-alá sétálásból állt.
Pista ugyanazokat a kérdéseket tette fel nekem, mint Győrött Szigethy Attila:
"Láttatok nyugati csapatokat Ausztriában? Milyenek
voltak a szovjet tankok? Hol voltak a benzin tartályaik? A katonák frisseknek
vagy fáradtaknak tűntek, itt állomásozók vagy frissen érkezettek lehettek?"
A szovjet megszállók régebbi tankjainak benzin
tartályai még kívül voltak a páncélzaton és ezért (mint látható), egyszerű
puskagolyók képesek voltak átütni a falát. Így, a kifolyt benzinre Molotov
koktélt dobva, fel lehetett gyújtani a tankot.
Nem
tetszettek Pista kérdései és nem tudtam semmi biztatót válaszolni. Mikor
beszámoltam, hogy egy teherautónyi csokoládét és narancsot raktunk le a KA-51-es
előadóteremben (ahol az ávósokat tartottuk), csak ennyit mondott:
"Narancsot küldenek a tankok ellen?"
A
rádiókból vegyes híreket hallunk: Megtudjuk, hogy Nagy Imre most éppen arról
tárgyal a román külügyminiszter-helyettessel, hogy Románia közvetítsen Budapest és Moszkva között. Ez
talán jó jel gondoltam. Aztán egy másik rádió Eisenhower elnöknek választás
előtti, Október 31.-én elhangzott beszédét idézte, melyben a magyar nép iránti
csodálatának adott hangot, majd valami ilyesmivel folytatta:
"Az Egyesült
Államok Magyarországot nem tekinti potenciális
szövetségesének!
"Nekünk nem csodálat, hanem segítség kell!" - hümmögöm csak úgy magamnak.
Este nyolc óra tájban
a rádió Mindszenty hercegprímás szózatát közvetítette:
"Mi
semlegesek vagyunk, mi az orosz birodalomnak nem adunk okot a vérontásra. De
nem merül fel az orosz birodalom vezetőiben a gondolat, hogy sokkal jobban
fogjuk becsülni az orosz népet, ha nem igáz le bennünket?"
Bár
kétségtelenül igaza volt, nekem nem tetszett a beszéd hangvétele. Azért sem
tetszett, mert a beszéd egésze nem támogatta igazán Nagy Imrét és azért sem,
mert a hangnemét túlságosan borúsnak találtam. Képtelen voltam megérteni, hogy
ez a főpap, ez a szentéletű ember miért ilyen pesszimista és szkeptikus? Elvégre
küszöbön áll az oroszok kivonulására vonatkozó egyezmény aláírása! Miért ez a
pesszimista hangnem? – gondoltam.
Néhány
perccel később Király Béla telefonált: egy százfőnyi diákegységre volt
szüksége. Megegyeztünk, hogy elküldjük az egységet, de a kérés
nyugtalanított. Miért pont fegyveres diákokra van szüksége a nemzetőrség
parancsnokának? Hát hol van a magyar hadsereg? Hát nem állnak kiképzett
hadosztályok a rendelkezésére? Vagy talán nem bízik a saját erőiben? És miért
olyan sürgős a dolog? Elvégre a magyar hadseregnek vannak páncélos egységei,
légiereje, miért pont a mi diákjaink kellenek?
Megkérdeztük, hogy hogyan haladnak a tárgyalások a szovjetekkel? Megnyugtatott,
hogy minden a legjobb úton halad, a Parlamentben már megszületett a megegyezés
és most Maléter tábornok már úton van a szovjet főhadiszállásra, Tökölre[10],
ahol az aláírás formaságaira kerül majd sor.
A szovjet főhadiszállás a tököli repülőtéren volt.
Mindez
egy kicsit megnyugtatott, de azért zavart is, mert nem értettem, hogy miért pont
a honvédelmi miniszternek kell Tökölre mennie[11],
miért nem az orosz tábornok jön a miniszterhez? Meg hát az is zavart hogy mi
lesz, ha távollétében szükség van rá? Küldhettek volna helyette egy politikust
is. Az is aggasztó volt, hogy miért kell ennek a ceremóniának éjjel történnie,
s miért pont a szovjet főhadiszálláson? Az ilyen formális aláírásokat a sajtó
jelenlétében, protokolláris keretek között szokás megrendezni. Ilyen és ehhez
hasonló kérdések keringtek az agyamban, de azért azt is tudtam, hogy Maléter
józan és kompetens ember, aki tudja, mit csinál. Cselekedeteit nem a mi dolgunk
megkérdőjelezni!
Ivan Alexandrovics Szerov tábornok, a KGB parancsnoka, tartóztatta le Maléter
Pált és a tárgyalásban résztvevő magyar delegációt November 3 éjjelén.
Akárcsak Győrött, most a MEFESZ irodában is egyszerre szólt minden magyarul
sugárzó rádió. A magyar nyelvűek mellett a BBC, az Amerika Hangja és a Szabad
Európa[12], no meg a hazai rövidhullámú adók,
amelyek a keleti országrészekből a szovjet csapatmozgásokról számoltak be. A
különböző hírfoszlányok nem álltak össze egy koherens képpé. Az ENSZ biztonsági
tanácsa hétfőre, november ötödikére halasztotta a magyar helyzet tárgyalását;
olyan rémhir is keringett, hogy Magyarországot még mindig egy szovjet
állampolgárságú KGB ügynök képviseli az ENSZ-ben, annak ellenére, hogy Nagy Imre
felmentette tisztségéből[13].
Amerikát a november 6.-i, keddi elnökválasztás kötötte le, Eisenhower elnök a
választási kampány utolsó óráira koncentrált, Dulles külügyminiszter kórházban
volt[14], a szuezi csatornánál pedig véres harcok
dúltak.
A szuezi háború időrendje
Úgy
tűnt, hogy a világ figyelme, mely korábban legalább részben Magyarországra is
irányult, most elterelődött[15].
Minden újabb hír olyan volt, mint egy-egy kalapácsütés a
magyar szabadság koporsószegein. Együttesen tébolyító hangzavart
produkáltak. Dühítő és szívfájdító volt hallgatni, mégsem tudtam magam
elszakítani a rádiók mellől. Reméltem, hogy lesz a sok rossz hír között valami
bíztató is, hogy mégis jönnek az ENSZ megfigyelők[16], hogy a nagyhatalmak
támogatják hazánk semlegességét, hogy a Nyugat legalább részben eleget tesz
erkölcsi kötelességének.
Este
11 órakor a rádió bejelentette, hogy a magyar tárgyalódelegációval megszakadt az
összeköttetés. A MEFESZ irodában halálos csend fogadta a
bejelentést. Mindannyian éreztük, hogy ez a vég kezdete. Alvásról szó sem
lehetett. Éjfél után a rádió rövid időközönként felszólította Maléter
vezérőrnagyot, hogy azonnal lépjen érintkezésbe a miniszterelnöki hivatallal.
Az, hogy egyre ismételték az üzenetet tudatta velünk is, hogy Maléter nem
jelentkezett!
Ez volt életemnek talán legrosszabb
éjszakája. Mindannyian kábultan járkáltunk, úgy éreztük, hogy mindenki
cserbenhagyott bennünket. Hajnali két óra tájban az őrök jelentették, hogy a
KA-51-es előadóteremben őrzött ávósok haza akarnak menni.
Hadd menjenek – legyintett
Pista letargikusan.
Három órakor Pista összehívott bennünket és így tájékoztatott:
"Úgy tűnik, hogy Malétert az oroszok foglyul ejtették.
Huszonhat páncélos hadosztály, kétezerötszáz tank és ezer egyéb katonai jármű
érkezett Ukrajnán és Románián keresztül hazánkba. Ez a legnagyobb szovjet
páncélos koncentráció a második világháborús kurszki tankcsata óta. Az
összes repülőterünk körül van zárva, Budapestet bekerítették. Bármelyik
pillanatban megindulhat a főváros elleni támadás. Ismeritek
a védelmi terveinket. Tisztán kell lássátok, hogy csak meghalni van esélyetek,
győzni nem! Én
most Király Bélához megyek egy utolsó megbeszélésre. Aki
haza akar menni, most menjen, amíg a hidak még járhatóak. Aki
harcolni akar, az ráér, mert az oroszok kelet felől jönnek, tehát Pestet fogják
először támadni, Budára csak később kerül sor.”
Szavait döbbent csend
fogadta. Mindannyian ugyanarra gondoltunk:
"Lehetséges az, hogy Pista nem marad velünk? Ki fogja irányítani harcunkat? Hát
ha ő nem lenne akkor nem lenne 14 Pilisvörösvári páncélosunk sem! Hát ő rendelte
ide azokat, ő a parancsnokuk, ha ő nincs itt, ha parancsnok nélkül maradnak,
akkor mi lesz? Akkor hazamennek! Mit érnek a mi fegyvereink a tankjaink
nélkül?!"
Senki
sem szólt, nem ellenkezett, nem vitázott, csak a csendes kétségbeesés
tükröződött az arcokon. Csend volt, olyan csend, amilyen nagy tragédiák előtt
formálódik. Mire felocsúdtam döbbenetemből és körülnéztem, Pista[17]már
nem volt sehol.
Marián István páncélos
alezredes , a forradalom bölcsőjének, a Műegyetemnek volt oktatója. (A fenti
könyv a "Műegyetem 1956 Alapítvány" megbízására készült, szerzője Id.
Frivaldszky János aki maga
is műegyetemi hallgató és Marián István nemzetőrségének tagja volt 1956-ban.)
Percekkel később láttam, amint Görgényi tábornok úr is lassan kisétál a
teremből. Láthatóan zavarban volt; aktatáskáját jobb kezében tartotta, szemét a
földre szegezte, balkezével mintha nem tudott volna mit csinálni. Szó nélkül
hagyta el a termet, anélkül, hogy bárkire ránézett volna; mint amikor egy
filmben, a végszó elhangzása után távozik a szereplő.
"A
gyáva disznó! – sziszegtem.
Gyurka[18], szótlanul állt mellettem, ránéztem és
meglepetéssel láttam, hogy ő is lehorgasztott fejjel a padlót nézi. Ez a bátor,
nagydarab ember, aki nem csak sofőröm volt, de barátommá, sőt kicsit
példaképemmé is vált az elmúlt napokban, ez az ember is eltanácstalanodott.
Gyurka nem akart, nem tudott a szemembe nézni, csak azt motyogta maga elé:
"Én
is hazamegyek".
[1]Nagy Imre
új, szélesebb koalíciós kormányának tagjai:
B. Szabó István – államminiszter, Bibó István –
államminiszter, Farkas Ferenc – államminiszter, Fischer József –
államminiszter, Kádár János – államminiszter, (távollétében), Kelemen Gyula –
államminiszter, Kéthly Anna – államminiszter, Kovács Béla – államminiszter,
Losonczy Géza – államminiszter, Maléter Pál – honvédelmi, miniszter, Nagy
Imre – miniszterelnök és külügyminiszter, Tildy Zoltán –
miniszterelnök-helyettes.
[2] Péntek
folyamán a korábban is az ország területén állomásozó öt szovjet hadosztály
száma tizenhétre emelkedett. Én magam nem tudom, hogy a hadosztályok közül hány
jött észak-keletről és hány dél-keletről, de azt tudjuk, hogy ezen a pénteken
Khruscsov meglátogatta Titót és hosszan tárgyaltak. Az újonnan érkezett csapatok
legénysége főleg közép-ázsiai volt, akiket egyes feletteseik úgy tájékoztattak,
hogy Szuezben vannak, mások úgy, hogy a német nácik ellen fognak harcolni. Konyev
marsall, a Varsói Szerződés Egyesített Fegyveres Erőinek főparancsnoka Szolnokon
rendezte be főhadiszállását a magyarországi hadműveletek irányítására. Az RTL
rádió bécsi tudósítója szerint, a magyar szabadságharc leverésében 200.000
szovjet katona, 4,600 tank, több száz harci és szállító jármű vett részt. Ezek
az adatok nem egyeznek a szovjetek által nyilvánosságra hozott adatokkal, mert
azok a bevetett katonák számát 60.000 fő körül határozzák meg.
[3] 1956.
november 3.-án összehívták az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hol Amerika határozati
javaslatot nyújtott be, felszólítva a Szovjetuniót csatapainak Magyarországról
való kivonására, de nem kérte a javaslat szavazásra bocsátását, mert Szoboljev szovjet és
Szabó János magyar ENSZ-képviselők egyaránt megerősítették, hogy a
csapatkivonási tárgyalások folyamatban vannak és a szovjet kormány megígérte,
hogy a megegyezésig további szovjet egységek nem lépik át a magyar határt.
[4] Ez
a hír később tévedésnek bizonyult, mert a védelmi terv kidolgozását Mecséri
János ezredesre bízták.
[5] Jurij
Vlagyimirovics Andropov (1914-1984) volt 1956-ban a Szovjet Unió magyarországi
nagykövete aki, Gerő Ernővel egyetemben, kulcsszerepet játszott a forradalom
leverésében. Később ő vezette a kínai kommunisták elleni ideológiai kampányt.
1967-ben kinevezték a KGB parancsnokává majd 1982-ben, Brezsnyev halála
után Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP)főtitkára lett. Keményen elnyomó
belpolitikát folytatott és drasztikusan fellépett a másként gondolkodókkal
szemben.
[6] Nyikita
Szergejevics Hruscsov (1894-1971) a Szovjet Unió elnöke és a Szovjetunió
Kommunista Pártjának (SZKP) első titkára volt 1953 és 1964 között. Ukrán
parasztcsaládban született. 1938-ban az Ukrajna Kommunista Pártjának első
titkáraként hajtotta végre Sztálin kegyetlen tisztogatásait, majd Sztálin
1953-ban bekövetkezett halála után ő váltotta fel Malenkovot a párt első titkári
tisztségében. 1956-ban ő rendezte meg azt a hazugság-kampányt, amely
megakadályozta az ENSZ-t, hogy idejében felléphessen Magyarország védelmében, és
amely Nagy Imre kormányában azt a hamis benyomást keltette, hogy kivonulnak az
oroszok, miközben friss csapatokkal és új felszereléssel befelé vonultak. Az
effajta „vezetői működés” jutalmaként 1958-ban ő lett Bulganyin helyett a
szovjet miniszterelnök és mind a Kommunista Párt, mind pedig a szovjet állam
vitathatatlan vezetője.
[7] oszif
Borz Tito (1892-1980) egy horvát kovács fia volt. Az első világháborúban az
osztrák-magyar hadseregben szolgált, az oroszok foglyul ejtették, és a
fogságában kommunistává lett. Horvátországban szakszervezeti szervezkedésért
bebörtönözték (1929-34), majd 1941-ben már mint a jugoszláv partizán ellenálló
mozgalom vezetője tevékenykedett. Az USA, a Szovjetunió és Nagy-Britannia
támogatásával 1945-ben ő lett a jugoszláv kormány feje. Diktátorként 1946-ban
bebörtönöztette Stepinac érseket, később azonban igyekezett el nem kötelezett
vezetőnek látszani. 1956-ban először menedéket adott a Nagy Imre kormány
tagjainak, de később átadta őket a szovjeteknek.
[8] Sik
Igor (1927-2012) neves operatőr volt. Ő Sik Endre (1891-1978) fia. Sik Endre a
Szovjet Kommunista Párt tagjaként, 1954–1958 között külügyminiszter helyettes,
majd 1958–1961 között külügyminiszter lett. Sik Igor nagybátyja, (Sik Endre
bátyja) Sik Sándor (1889-1963) neves pap-költő és műfordító volt. Sok zsidó
családban előfordult, hogy a testvérek más-más életutat választottak.
[9] Görgényi
Dániel (1898-1978) született Neugeboren Dániel néven, dédapja 1848-ban még a
császári oldalon harcolt és 1956-ban ő magának is vitatható a lojalitása. A
második világháborúban katonai fogságba esett majd a szovjetek oldalán harcoló
magyar 6. hadosztály egyik műszaki zászlóalját vezette. A Rákosi időkben a
Magyar Néphadsereg vezérőrnagya lett. 1956-ban az Eötvös egyetem nemzetőrségének
lett parancsnoka, de egyesek szerint a forradalom alatt csak szabotált,
zürzavart teremtett és fegyverletételre utasított. A Kádár rendszer beálltával
nem csak hogy nem került börtönbe, de nem sokkal a november 4-i intervenciót
követően, tábornoki rangban a karhatalmat szervezte.
[10] Tököl Csepel-sziget egyik legrégibb
települését, a hagyomány szerint Árpád fejedelem lovászáról nevezték el. Más
források szerint a "Tököl" név a "tökély", "tökéletes" szóval áll rokonságban,
Árpád fejedelem lovászának neve pedig a "Csepel" névben maradt volna fenn. A
világháború után a tököli repülőtér szovjet katonai bázis lett. 1956-ban itt
volt a szovjetek főhadiszállása és itt fogták el 1956. november 3-án a szovjet
csapatok kivonulásáról tárgyalni érkező Maléter Pált, a Nagy
Imre-kormány honvédelmi miniszterét. Ugyanitt szállt le villámlátogatása során Leonyid
Brezsnyev 1972. november 27-én.
[11] Szombat
délben (November 3-án) szovjet–magyar tárgyalások kezdődtek a Parlamentben. Mecséri
László ezredes, a kormányörség parancsnoka biztositotta a szovjet delegáció
útját november 3.-án a Parlamentbe, majd onnan vissza Tökölre és ő biztosította
később a Tökölre érkező Maléter delegációt is. . A Parlamentben megállapodás
született arról, hogy aznap este, a tököli szovjet laktanyában folytatják a
tárgyalásokat.
Maléter Pál másnapra, november 4.-ére
(vasárnapra), délelőtt 11 órára a Honvédelmi Minisztériumba rendelte valamennyi
fegyveres erő magasabb parancsnokait, majd még szombat este kilenckor Erdei
Ferenc vezetésével és a hadsereg két legfontosabb parancsnokával, Kovács
Istvánnal - honvéd vezérkar főnökével - és Szűcs Miklós ezredessel - a
hadműveleti csoportfőnökkel - kiment Tökölre, hogy ott formális keretek között
aláírják a megegyezést. A Tökölre érkező, 22 főből álló delegációt Mikhail Malinyin
hadseregtábornok, Fedor Sztepcsenko altábornagy és Mihail Scselbanyin
vezérőrnagy fogadták.,
A tárgyalás témái között volt a csapatkivonások
lefolytatása, a távozó csapatok ünnepélyes búcsúztatása és a szovjet hősi
emlékművek megóvása. A tárgyalás és megegyezés sikeres volt és azt követően
Malinyin tábornok meghivat a delegációt egy ünnepélyes fogadásra, de ezt a sok
teendőre hivatkozva a magyar delegáció nem vette igénybe.
Már indultak volna vissza a Parlamentbe amikor
kivágódott az ajtó, és Iván Szerov altábornagy, a eremKGB (szovjet
állambiztonsági szolgálat) főnöke vezetésével nyolc géppisztolyos ÁVHs rontott a
terembe, a magyar tiszteket lefegyverezték, pisztolyaikat elvették és őket
cellákba zárták. Egyesek a mai napig azt állítják, hogy Mikhail Malinyin
hadseregtábornok nem tudott a letartóztatási tervről, ártatlan volt, de én ezt
nehezen tudom elképzelni.
Ekkor már Tökölön tartózkodott cca. 200 magyar
ÁVHs, Münnich Ferenc, Piros László és több szovjet állampolgársággal rendelkező
olyan magyar személy is, akikből, Rajnai Sándor (a Nagy Imre per kiagyalója és
végrehajtója) vezetésével, egy harci osztag szerveződött.
Ezután Kovács István cellájában megjelent Piros
László volt belügyminiszter és azt követelte, hogy a vezérkari főnök adjon
parancsot az ellenállás beszüntetésére. Ezt Kovács István megtagadta, de irt egy
levelet Uszta Gyula és Váradi Gyula vezérőrnagyoknak, kérve hogy igyekezzenek
minimalizálni a vérveszteséget. Ezután Piros László utasította Szücs Miklós
ezredest, hogy Budapest katonai térképére jelölje be a felkelők bázisait, amit ő
meg is tett.
November 4-én reggel 8-kor Piros László ÁVH-sai és
a szovjet katonák páncélgépkocsikon leszállították a rabokat a tököli
laktanyából, de aztán visszafordultak, mert a Mecséri ezredes parancsnoksága alá
tartozó magyar alakulatok, légvédelmi ágyuikkal (a Juta Dombnál) tüzet nyitottak
a páncélos oszlopra. Ennek eredményeként 5 ÁVHs és 11 szovjet katona meghalt.
Ezután Piros Lászlóék délutánig vártak a szovjet főhadiszálláson és akkor
helikopterrel vitték a négy rabot Mátyásföldre, majd onnan November 6-án egy a
Gorkij fasorba, egy a szovjet nagykövetséggel szomszédos épületbe. Végül
November 8-án átvitték őket a Gyorskocsi utcai börtönbe és ott megkezdődött a
"kihallgatásuk".
[12] A
Szabad Európa Rádió szerepe a forradalomban még mindig elég homályos. Egyesek
úgy vélik, hogy kevesebb vér folyt volna, ha ők nem célozgatnak Eisenhower „felszabadítási
stratégiájára”, hanem csak az eseményekről tájékoztatták volna tényszerűen a
hallgatókat. Mások azzal érvelnek, hogy mi, a rádiót hallgatók magyaráztunk bele
olyanokat a riportjaikba, amit ők nem mondtak, más szóval segítségadási
ígéreteknek és harcra való bíztatásnak vettük a rádió sablonos propaganda
frázisait. A rádióadásokon kívül, a SZER röpiratokat is küldött léghajón, meg
könyveket is postai úton. Mindez, ha hibásan is, de annak a tanújelévé állt
össze a mi fejünkben, hogy Amerika a szövetségesünk, és segíteni fog, ha nagy a
baj.
[13] Később
kiderült, hogy a hir hamis volt: Kós Péter, bár a Konduktorov nevet egy ideig
tényleg viselte. , sohasem volt szovjet állampolgár vagy KGB ügynök. Az sem volt
igaz, hogy ő Magyarország állandó ENSZ-képviselőjeként, október végén, szovjet
megbízásból terjesztette volna a Biztonsági Tanács elé azt a nyilatkozatot,
melyben a magyar kormány tiltakozik a hazánkban kialakult helyzetet megvitatása
ellen. A tény az, hogy az említett nyilatkozat "szabályos úton", Nagy Imre
aláírásával került a Biztonsági Tanács elé októberben és ez azért történt, mert
Nagy Imre akkor még bízott a szovjetekkel való megegyezésben. Az viszont igaz,
hogy később, november 3--án, az új ideiglenes ENSZ képviselőnk, Szabó János,
tényleg szabotálta magyar semlegesség elfogadásának sürgetését és inkább a
szovjeteket támogatta azzal az érveléssel, hogy amíg folynak a szovjet-magyar
tárgyalások, addig az ENSZ ne hozzon határozatot.
[14] John
Foster Dulles külügyminiszter éppen a legrosszabbkor, november 3-án került
kórházba. A másik nagy probléma az volt, hogy a forradalom idején az amerikai
követséget csak ügyvivő irányította, mert a kinevezett követ, Edward T. Wailes
csak november 2-án érkezett Budapestre.
[15] Pár héttel
később az Egyesült Államok alelnöke, Richard Nixon így nyilatkozott ezekről a
napokról: "Mi azért sem tudtunk a szovjetek magyarországi intervenciója ellen
hathatósan tiltakozni, mert a franciák és az angolok ugyanazokat a
napokat választották a Nasszer elleni támadásuk kivitelezésére."
[16] Olyan
megalapozatlan hírek is keringtek, hogy az ENSZ főtitkára Dag Hammarskjold személyesen
jön Budapestre és már Prágában van. Sajnos minderről szó sem volt.
[17] Marián Pista
(1924-2004) 1924-ben a Partiumban, az akkori Romániában, egy zsidó cipész 11
gyermekes szegény családjába született. A három gimnáziumi osztály elvégzése
után kitanulta a rádió és villanyszerelői szakmát. 1940-ben a Kommunista Párt
tagja lett, ezért a román hatóságok letartóztatták és börtönbe zárták. A II.
bécsi döntést követően kiszabadult, de 1943-ban, mint „megbízhatatlant”
munkaszolgálatra hívták be. 1944-ben megszökött és a háború végéig bujkált. A
háború után, 1945-ben megszervezte az Erdélyi Magyarok Antifasiszta
Szövetségét. 1948-ban tisztiiskolára került, majd 1951-ben Piliscsabán ezredparancsnok
lett és ez után egy évvel kinevezték a Műegyetem páncélos tanszéke vezetőjévé. A
forradalom idején a Műegyetem nemzetőrségét irányította és a Forradalmi
Honvédelmi Bizottmánynak is a tagjává választották. A november 4-én meginduló
szovjet támadás idején Király Béla és az ő rendelkezésére álló csapatokkal
visszavonultak a Buda környéki hegyekbe. Ez után egy ideig
bujkált, 1957 márciusban letartoztatták életfogytiglani börtönbüntetésre
ítélték. 1963-ban az általános amnesztiának köszönhetően kiszabadult és műszaki
fordítóként dolgozott. 1988-ban a Történelmi Igazságtétel Bizottság egyik
alapító tagja volt, majd 1989-ben létrehozta a Műegyetem 56 Alapítványt. A
rendszerváltás után a többi '56-os elítélttel együtt
rehabilitálták. 2003-ban Budapest díszpolgárává választották
majd 2005 januárjában Mádl Ferenc köztársasági elnök előléptette posztumusz
altábornaggyá.
[18] Ekkor
láttam utoljára Vereczkey Gyurkát. 1995-ben találkoztam egy fiatalemberrel,
akinek ugyan Vereczkey volt a családneve, de nem volt Gyurka rokona. Ma sem
tudom, mi lett vele.
Lipták Béla 1956-os naplója
- Emlékezzünk - 1956
Október 22, Hétfő - Emlékezzünk - 1956
Október 22, Hétfő estéje, éjjele - Emlékezzünk - 1956
Október 23, kedd reggel - Emlékezzünk - 1956
Október 23, kedd délután - Emlékezzünk - 1956
Október 24, szerda - Emlékezzünk - 1956
Október 25,"véres"csütörtök - Emlékezzünk - 1956
Október 26, péntek - Emlékezzünk - 1956
Október 27, szombat - Emlékezzünk - 1956
Október 28, vasárnap - Emlékezzünk - 1956
Október 29-30, hétfő és kedd - Emlékezzünk - 1956
Október 31, szerda - Emlékezzünk - 1956
November 1, csütörtök nappal - Emlékezzünk - 1956
November 1, csütörtök éjjel - Emlékezzünk - 1956
November 2, péntek - Emlékezzünk - 1956
November 3, szombat - Emlékezzünk - 1956
November 4, vasárnap - Emlékezzünk - 1956
November 5, hétfő - Emlékezzünk - 1956
November 6, kedd