"A világhoz való viszonyunk emberi identitásunk lényegi része. Születésünk helye és körülményei döntő befolyással vannak ránk, fokozatosan kialakuló kapcsolatrendszerünk meghatározza helyünket a társadalomban. Nem mi választjuk meg, hogy hol és mikor és milyen családba születünk bele, de ha megértjük, hogy létezésünk minden apró részletét is a Teremtő irántunk érzett feltétel nélküli és határtalan szeretete határozta meg, akkor nem csak megváltoztathatatlan ténynek fogadjuk el szülőhelyünket, szüleinket és rokonainkat, hanem ebben látjuk harmonikus egyéniségünk alapjait is.” - Bíró László püspök úr júliusi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2016.
július
Amikor a tudományos
ülésszakon a következő előadóra került sor, az ülést vezető professzor így
mutatta be őt: „kiváló, rendkívül tehetséges fiatal kolléga, példás apa és férj,
feleségével négy gyermeket nevelnek, köztük egy halmozottan fogyatékosat, akinek
a megszületése – minden várakozás ellenére – nem rontotta meg házasságukat”.
Előadását elkezdve szerényen kiegészítve a bemutatást megjegyezte, hogy ő maga
középiskolába Szingapúrban járt, apja ott teljesített ugyanis szolgálatot, majd
egyetemre Budapesten járt, doktori fokozatot viszont ösztöndíjasként Oxfordban
szerzett; most pedig ebben a kutatóintézetben dolgozik. Az előadásnak nagy
sikere volt. Közvetlen munkatársai gratuláltak, de furcsának tartották, hogy a
prof bemutatását ki merészelte egészíteni. Talán mégsem egyedül az jellemez
engem – válaszolta –, hogy van egy fogyatékos kisfiam.
A világhoz való viszonyunk
emberi identitásunk lényegi része. Születésünk helye és körülményei döntő
befolyással vannak ránk, fokozatosan kialakuló kapcsolatrendszerünk meghatározza
helyünket a társadalomban. Nem mi választjuk meg, hogy hol és mikor és milyen
családba születünk bele, de ha megértjük, hogy létezésünk minden apró részletét
is a Teremtő irántunk érzett feltétel nélküli és határtalan szeretete határozta
meg, akkor nem csak megváltoztathatatlan ténynek fogadjuk el szülőhelyünket,
szüleinket és rokonainkat, hanem ebben látjuk harmonikus egyéniségünk alapjait
is. A néprajz tanúsága szerint a földön minden nép minden egyes embernek nevet
ad. A név szorosan hozzátartozik az emberhez. Aki nevét elárulja a valakinek,
mintegy leleplezi, kiszolgáltatja magát; most már hívható, felszólítható, de el
is utasítható. Akit nem tudunk nevén szólítani, az számunkra nem önálló személy,
csak egy a tömegből, akivel így személyes kapcsolatot sem tudunk teremteni.
Nevünk önazonosságunk szempontjából is fontos tényező, mert nevünk alapján egész
életünk folyamán, sőt még azon túl is azonosíthatók vagyunk. Vannak azonban
olyanok is, akik valamiért nem tudnak, vagy nem akarnak nevükkel azonosságot
vállalni, ezért megváltoztatják nevüket. Művészek szoktak művész-néven
szerepelni, kisebbségi népcsoporthoz tartozók a többséghez való csatlakozásuk
miatt a többségi nyelvnek megfelelő új nevet választhatnak, van, aki valamiért
„új életet” akar kezdeni, ezért megváltoztatja nevét.
Beszéljétek meg
családi, baráti, rokoni körben, hogy tudtok-e örülni annak a környezetnek,
amelybe beleszülettetek? Mit változtatnátok meg, ha rajtatok állna? Szeretitek-e
neveteket? Teréz anya leírta, hogy olyan nyomorultakon is segített, akiknek neve
sem volt. Hogyan tudnátok ti ilyenekkel kapcsolatba lépni?
Vannak azonban
személyiségünknek olyan vonásai, amelyek kialakulását magunk is
befolyásolhatjuk. Ma általában az ember szabadon választja életpályáját, azt
szoktuk mondani, hogy ez egy életre szóló döntés. A jó orvos például nem csak
megtanulja a szakmáját, hanem testestül-lelkestül orvossá válik, azaz azonosul
választott életpályájával, azt hivatásának érzi. Senki sem születik férjnek,
vagy feleségnek, házastársát mindenki maga választja. Az új család megalapítása,
az anyai és apai hivatás tudatos vállalása az identitás átalakulásával jár.
Házasságkötéskor a feleségnek gyakran a neve is megváltozik.
„Az emberi egyén Isten
képmása, azaz személyi méltósága van, tehát nem valami, hanem valaki. Képes
arra, hogy megismerje és birtokolja önmagát, hogy szabadon átadja magát és
közösségre lépjen más személyekkel. A kegyelem révén arra nyert meghívást, hogy
szövetségre lépjen saját Teremtőjével, és hogy megadja Neki a hit és a szeretet
válaszát, s ezt senki más nem képes megadni helyette.”(KEK 357)
Nehéz helyzetbe kerül az
ember, ha önmagának és a természetnek tökéletes autonóm egzisztenciát
tulajdonít. Az ember és a dolgok minden transzcendens vonatkozás nélküli
szemlélete a teremtés gondolatának elvetése, Isten és a világ közötti kapcsolat
tagadása. Ezzel meginog az ember identitásának alapja, hogy ti. része a
teremtett világnak és idegennek kezdi érezni magát a világban. Az emberi
teremtmény az Istennel való párbeszédben talál rá a maga identitására, ebből a
párbeszédből nyer késztetést és szabályokat arra, hogy a maga és a világ jövőjét
megtervezze, hogy gondozza azt a kertet, amelyet Isten neki adott, „hogy művelje
és őrizze”. (Ter 2,15) A bűn sem vet véget ennek a feladatnak, csak szenvedéssel
és fájdalommal terheli meg. (vö. Ter 3,17–19)
Mondjatok példákat
ismerőseitek köréből olyanokra, akik ugyan hátrányos helyzetből indultak, de
szorgalommal, kitartással sikerült felemelkedniük. Mi volt a titkuk?
Szilárd és egyértelmű
identitása annak van, akinek külső élete összhangban van bensőjével, akinek
minden cselekedete és magatartása megegyezik belső meggyőződésével, a hite
szerinti helyes erkölcsi értékrenddel.
Előfordul, hogy valaki úgy
érzi, konfliktusba kerül saját identitásával, ugyanis hivatásaként kezeli
munkáját, emiatt nem tud teljesen eleget tenni azoknak a kötelességeknek,
amelyeket a családi hivatása ró rá. A gazdaság világában ugyan sokszor próbálnak
segíteni különböző munkahelyi szabályzásokat bevezetve, ezek azonban hátrányos
diszkrimináció veszélyével járnak, azaz újabb konfliktusok forrásai. Ezekben az
esetekben valójában annyi érdek ütközik, hogy nehezen képzelhető el egy minden
érintett számára megfelelő megoldás. Szerencsés helyzetben vannak azonban azok a
házaspárok, akik elmondhatják magukról, „ketten vagyunk hármasban”. Náluk
ugyanis adva van a lehetőség, hogy mindketten Istennel való párbeszédben
találjanak rá a maguk igaz identitására, hivatásukra.
Hogyan tudjátok
gyerekeiteket identitásuk kialakításában segíteni?
Nehogy valaki azt higgye –
folytatta a fiatal kutató –, hogy szégyellem a fogyatékos gyerekemet, vagy nem
szeretnék róla beszélni. Biztos, hogy mindannyiunkon, feleségemet és
gyerekeinket is beleértve, sokat változtatott az ő megérkezése a családba,
másképp látjuk most a világot, az életet, tisztult az értékrendünk. Hálás vagyok
ezért Istennek, és tudom, hogy nem büntetett, hanem megajándékozott. Sokkal
gazdagabbak lettünk. Mint ahogy hálás vagyok azért a sok nagyszerű lehetőségért,
amit eddigi életemben kaptam. Nem volt mindig könnyű, például Szingapúrban
gimnáziumba járni, de olyan ismeretekre és tapasztalatokra tehettem szert,
amelyekkel gazdagodhattam, amelyek nélkül nem lennék az, aki vagyok. Erre
akartam célozni akkor, amikor bemutatásomat kiegészítettem.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista