Csonka János tévhitgyűjtésbe kezdett. Tévhitek, amelyek megmérgezik a szlovákiai magyar életet. Azt segítik elő, hogy Szlovákia csak a szlovákoké legyen. Nemzetállam egy mindig is multietnikus térben?
Surján László
Nemzet és lélekmérgező tévhitek 6.
Csonka János tévhitgyűjtésbe kezdett. Tévhitek, amelyek megmérgezik a szlovákiai
magyar életet. Azt segítik elő, hogy Szlovákia csak a szlovákoké legyen.
Nemzetállam egy mindig is multietnikus térben?
Egyenként fogom megidézni ezeket, s kommentálni is, chartás szemmel.
-
„Trianon végülis
igazságos volt, hiszen a magyarok 1000 évig elnyomták a szlovákokat.”
Kezdjük ott, hogy alig 100 évet eleve nem lehet összemosni 1000 évvel, de ha
ettől még el is tekintenénk, s amennyiben valóban így volna, akkor ezeréves
erőteljes asszimiláció eredményeképpen ma már csak az eltűnt népek atlaszában
találkozhatnánk a szlovák kifejezéssel. Tény, hogy a történelem során voltak
mindkét oldalról inkorrekt lépések, de az 1000 év ilyen irányú hatásait össze
sem lehet hasonlítani azzal a karcsú 100 évvel, amelynek során
kockafordultával a felvidéki magyarokat érték igazságtalanságok.
Felfoghatatlan a szlovák nemzeti kánon azon eszmefuttatása, hogy amit sérelmez
a múltban, azt mi sem természetesebb módon alkalmazza a jelenben. Pedig azóta
a felvilágosult liberális demokrácia korát éljük… Tudjuk azonban, hogy a
lelkiismeret, mely tart a számonkéréstől, nagyon makacs dolog…
***
Valamely
konkrét ügy intézése végett jártam Szlovákia budapesti nagykövetségén. A
nagykövet kedvesen fogadott, s a szlovák-magyar viszonyra terelődvén a szó,
kijelentette: A dolog ott kezdődik, hogy az ezer éves elnyomás emlegetését abba
kellene hagyni, ilyen ugyanis nem volt.
Sajnos
mind a csehszlovák időkben, mind később, tudatos történelemhamisítás zajlott
Szlovákiában, s nem is eredménytelenül. Az ezer éves elnyomás mítosza mélyen
benne van a mai szlovák közgondolkodásban, és a hiteles értelmiségnek sokat kell
még dolgoznia, hogy kikerüljön onnét. A lelki méregkeverők ügyesen állították be
az osztályellentéteket etnikai ellentétként. A szlovák jobbágy nem volt jobban
kiszolgáltatva a földesurának, mint a magyar, de azon a területen, ahol minden
jobbágy szlovák, a földesúr pedig az egységes és oszthatatlan magyar nemzet –
értsd nemesség – része, könnyen bizonyítható a tétel, ha nem is igaz. Mert az a
bizonyos földesúr, valóban a magyar nemzet része volt, ha nem is tudott egy árva
szót sem magyarul. Hivatalos ügyeit latinul intézte, otthon meg nyugodtan
beszélhetett anyanyelvén, akármi is volt az.
Trianon
persze nem volt igazságos. Két komoly feltételnek kellett volna teljesülnie. Az
egyik, hogy a határ kövesse a nyelvhatárt, a másik, hogy a hovatartozásról
népszavazás döntsön. Egyik feltétel sem teljesült. Stefan Hríb és sokan mások
úgy vélik, ha eleik szabadon választhattak volna Prága és Budapest között,
távolról sem biztos, hogy Prága a győztes.
Végezetül
még egy megjegyzés. Az efféle önigazolás annak a jele, hogy a szlovákok még
mindig félnek egy esetleges magyar revíziótól. Csonka János megjegyzése pontos:
a szlovákok most azt nem adják meg nekünk, amit annak idején tőlünk követeltek,
és a határok igazságtalan volta miatt lelkiismeretfurdalásuk van, bizonytalanok
és félnek. Hány, de hány dokumentumban jelentette ki Magyarország, hogy
nincsenek területi igényei. Ennek minden egyes ismétlése csak növeli a
bizonytalanságot. Ha a szlovák állampolgárságú magyarok megkapnák az őket
megillető egyéni és közösségi jogokat, és nemcsak papíron, az Unión belül
határtalanságot mindkét nemzet boldogan élvezhetné.