"Módosítsuk tehát a mondást: nem CSAK a győzelem fontos, hanem a részvétel is. És becsüljük meg a 25. helyezést is, hiszen íme, arannyá is érhet."
Surján László
Az arany fényében
Aranyosan kezdődött számunkra az olimpia. A sajtó és az úszó világ aranyat várt
Hosszú Katinkától a 400 méteres vegyesúszásban, s meglebegtették, hogy már az
első napon lesz aranyérmünk. Szász Emese azonban beelőzött. A küzdősportokban
nincs világrekord, de egy olimpiai döntőben világbajnokot legyőzni felér vele.
Azt
nem róhatjuk fel, hogy Szász Emesét nem várták a dobogó tetejére. Nemzetközi
megméretésen ez neki még soha nem sikerült. Van ezüst és bronz érme
világbajnokságon, ez utóbbi Európa bajnokságon is, de az olimpia mindeddig
kudarcos volt számára. Pekingben 12. lett, Londonban tovább csúszott, egészen a
25. helyre.
Mi
ezeket a sokadik helyeket nem szoktuk megbecsülni. Oda sem figyel rá a széles
közvélemény. Mi a kommunista diktatúrában is spontán tüntetünk, ha VB
ezüstéremmel jön haza az aranycsapat. Más nem számít, csak a győzelem.
Rendjén is volna ez, ha mindannyian ezzel az igényességgel gondolnánk a saját
munkánkra. Ez azonban nem jellemző. Finoman szólva.
Pedig olimpikonnak lenni, a helyezéstől függetlenül, önmagában is érték és
teljesítmény. Lám, ha Szász Emesét a londoni lecsúszás után itthon felejtik,
akkor ma egy arannyal kevesebb.
Lehet vitatkozni azon, hogy honnan származik a mondás: Nem a győzelem a fontos,
hanem a részvét. Nem az számít, hogy
Pierre_de_Coubertin
mondta-e, vagy sem
(nem ő mondta), hanem az, hogy nem igaz. A versenyző is a dobogóért harcol,
azért kínozza magát az izzasztó edzéseken, és a néző is aranyra vágyik a
karosszékből a képernyőre bámulva.
Módosítsuk tehát a mondást: nem CSAK a győzelem fontos, hanem a részvétel is. És
becsüljük meg a 25. helyezést is, hiszen íme, arannyá is érhet.