"A nyár folyamán, viszonylag rövid részletekben közreadom az unokáim számára irt, 1956-os naplómat. Teszem ezt annak reményében, hogy az a Magyar Lobbi résztvevőin keresztül eljut minél több magyar fiatalhoz. Remélem, hogy a történelmi napok visszaidézésével elérem azt is, hogy ifjúságunk büszke legyen a kommunista barbarizmust halálra sebző elődeire és azt is hogy az akkori össznemzeti egység visszaidézésével hozzájárulhatok a mai közgondolkozásnak az összefogás irányába való tereléséhez és így a társadalmi feszültségek csökkentéséhez is." - Lipták Béla 1956-os naplója.
Emlékezzünk - 20
1959 - 1985
Eltartott egy jó évtizedig amíg Amerikában feleségemmel
Mártával "lábra álltunk", megszereztük a különböző diplomáinkat, megjöttek a
gyerekek és szakmáinkban is (Márta művészi kerámiát és angol irodalmat tanított,
én a számítógéppel való automatizálás szakmáját gyakorlom) kellő tudást
szereztünk.
1969-ben jelent meg első műszaki könyvem
[1], melyet 1956 emlékének, a
magyar és csehszlovák szabadságharcosoknak dedikáltam. A könyvhöz Teller Ede[2]
írta az előszót. Mikor felkértem, hogy előszót írjon, megkérdezte:
"Miért írnék én előszót egy olyan szakma kézikönyvéhez
amely szakmához nem értek?"- kérdezte tőlem.
"Azért, mert nekem fontos, hogy az olvasók tudják, hogy
egy magyar munkát tartanak a kezükben, egy olyan munkát amit a magyar és
csehszlovák szabadságharcosoknak dedikált a szerző. Ennek elérésére kell, hogy
egy olyan tudós írja az előszót, akiről mindenki tudja, hogy magyar! -
válaszoltam.
Teller Ede átveszi a "Presidential Medal of Freedom"
érmet Ronald Reagantól
Teller Ede lement a könyvtárba és olyan előszót irt az
automatika és a számítógépek szerepéről az emberi fejlődésben (47 éve), amit ma
is érdemes elolvasni. Ebben az írásában azt is kihangsúlyozta, hogy a magyar
tudósok mi mindent adtak a tudomány fejlődése területén az emberiségnek és azt
is, hogy közülük kik [3]
tanultak a Műegyetemen.
Roosevelt elnököt a német atom programról tájékoztató "Einsten-Szilárd
levelet" mely javasolta a "Manhattan Project" elindítását, Teller Ede és Wigner
Jenő is aláírták.
A 1980-as Évek
1981: A 80-as években megindult Magyarországon az
"olvadás". Az első szamizdát (illegális publikáció), a Beszélő [4]
1981-ben jelent meg. Emlékszem, hogy egy alkalommal, a nyomtatáshoz szükséges
nyersanyagot vittem nekik (már nem emlékszem mi volt az) és a házkutatást követő
állapotban találtam Demszky Gábor lakását . Az ilyen és általában az "olvadást"
támogató minden igyekezetet, állandóan akadályozta a néhai ÁVH helyére lépett
III/III-as osztálya [5]
a Belügy Minisztériumnak.
1982: A titkos rendőrség állandóan a nyomomban
járt és ezt egy idő után már meg is szoktam,
látásból már ismertem is a két férfit akik követtek. Aztán egy napon, 1982-ben,
amikor vonaton utaztam Vásárosnaménybe, Kiss Sándor [6] barátom temetésére, egy
a III/III-asok által végrehajtott váratlan incidensben volt részem. Éppen a
vonat étkezőkocsijában egy állóasztalkánál
kávéztam, amikor a már ismerős két követőm újfent megjelent és gyors
léptekkel, majdnem szaladva közeledtek felém. Az egyik egyenesen nekem jött,
amitől én elveszítettem az egyensúlyomat és lestem a padlóra. Mire lassan
feltápászkodtam, ők már eltűntek. Én elkönyveltem a dolgot valami véletlen
megbotlásnak, de aztán amikor felálltam és elkezdtem újra szürcsölni a kávémat, észrevettem, hogy annak furcsa íze van.
Nem tudom, mit tettek a kávéban, csak azt tudom, hogy pár órával az után hogy
megittam, elkezdtem furcsán viselkedni. Ennek részleteire én nem emlékszem, csak
mások leírásából tudom. Göncz Árpád, - aki szintén ott volt a temetésen -,
észrevette ezt a furcsa viselkedésemet és kocsiján visszavitt Pestre. Mire
Pestre értünk, már azt sem tudtam, hogy anyám hol lakik. Később azt hallottam,
hogy a következő órákban megpróbáltam öngyilkosságot
elkövetni és ezért kórházba vittek, ahol elektromos
sokk kezelést kaptam.
Felépülésem, hosszú ideig eltartott és bizonyos
nyomait még ma is tapasztalom.
Egy a rám vonatkozó 103 darab III/III-as jelemtés
közül.
Azt, hogy a "Bogár" vagy a "Pörge" álnevek kikre
vonatkoztak, a mai napig nem tudom és azt sem tudom, hogy a III/III-asok
tevékenységével kapcsolatban volt-e számonkérés?
1983-85: Ezekben az években egyik legfontosabb tevékenységem
(természetesen a megélhetésünket biztosító munkám mellett) Nagy Imre sírjának
keresése volt. 1985-ben rajzoltam meg az első térképet, mely Nagy Imre általam
feltételezett sírhelyét mutatta. A térkép rajzolásakor feltételeztem, hogy a
Gyűjtő fogházban kivégzetteket, a kivégzések időrendi sorrendjében, (tehát a
kivégzések napján) temették el a 301-es parcellában. Ez a feltételezés később
hibásnak bizonyult, ugyanis amikor Nagy Imrét 1958 június 16.-án kivégezték,
először nem a temetőben hantolták el, hanem a börtön udvarán [7]. Én ezt akkor
persze nem tudtam és ezért rajzom a korábban említett feltételezésre alapszik.
Ezért van az, hogy az eredeti rajzom azt mutatja, hogy ő a 16.-ik sorban
fekszik, pedig több évvel később és a 29.-ik sorba temették. Alább látható ez az
1983-ban készült korai térkép.
Csak később tudtam meg, hogy Nagy Imrét, Maléter Pált és Gimes Miklóst 1958
június 16 hajnalán a Gyűjtő fogházudvarán temették el és csak 1961 február 24-én
vitték át a 301-es parcellába és dobták őket ott két sírgödörbe. A temetői
nyilvántartásba hamis neveket jegyeztek be: Nagy Imre sírját Borbiró Piroska név
alatt, Maléter Pál és Gimes Miklós közös sírját Naszladi Péter fedőnév alatt
vették nyilvántartásba. Ezért volt az, hogy a holttestek kihantolásakor Nagy
Imrét a 23. sor 8-as sírgödrében, Maléter Pált és Gimes Miklóst pedig a 23. sor
9-es sírgödrében találták meg. Maléter és Gimes közös sírgödörben feküdtek,
arccal lefelé dobták be oda őket és Maléter Pál került alulra.
Sokáig tartott annak elérése, hogy a nyugati sajtó foglalkozzon Nagy Imre sírja
hollétének kérdésével. Végre 1985 október 9.-én (a lapnak egy magyar munkatársa
segítségével, akit úgy rémlik, hogy Keresztes Péternek hívtak) a Wall Street
Journalban megjelent a "Finding the Grave of Imre Nagy", című OP-Ed cikkem,
melyben beszámoltam a sírhely kutatásának állásáról. Ez a nyilvánosság ugyan
nagy lökést adott a feltárás ügyének, de így is közel további 3 évbe tartott,
amíg 1988 júliusban, az USA-ba látogató Grósz Károly pártfőtitkár és
miniszterelnök, a nemzetközi nyilvánosság előtt ígéretet tett, hogy a
kivégzettek földi maradványait kiadják a hozzátartozóiknak.
1989 március 29.-én kezdték meg a kihantolási munkálatokat
és az 1989 április 4.-én fejeződött be. Nagy Imrét különleges fogsora, Maléter
Pált magassága és lapockáján való lövési sérülés alapján azonosították. Nagy
Imre a 23. sor 8. sírgödrében, Maléter Pál és Gimes Miklós a 23. sor 9.
sírgödrében voltak elhantolva.
[1]
Könyveim:
http://search.aol.com/aol/image?q=bela+liptak+books
[2]
Teller Ede (1908-2003) , édesapja Teller Miksa
ügyvéd. Mivel zsidó származása miatt nem vették fel a Piarista gimnáziumba, a
Fasori Evangélikus gimnáziumba járt. Később a Műegyetemen vegyészmérnöknek
tanult, megismerkedett Kármán Tódorral, Polányi Mihállyal, Neumann Jánossal,
Szilárd Leóval, Wigner Jenővel, majd 1926-ban, az antiszemitizmus és a numerus
clausus törvény miatt Németországba ment. 1927-ban Werner Heisenberg volt a
professzora, nála írta meg doktori értekezését "Az ionizált hidrogénmolekula
gerjesztett állapotairól" címmel, amit 1930-ban védett meg. Utána magyar állami
ösztöndíjjal Rómában Enrico Fermi mellett, majd Rockefeller-ösztöndíjjal
Koppenhágában Niels Bohr mellett dolgozott. Külföldi tartózkodásai idején
nyaranta mindig hazajárt és otthon 1933-ban feleségül vette ifjúkori szerelmét,
Harkányi Micit.
1934-ben elhagyta Németországot és a Zsidó Kimenekítő Tanács
segítségével Amerikába emigrált. New Yorkban, a Columbia Egyetemen dolgozott,
ugyanott ahol Szilárd Leó is. Mivel Szilárd nem tudott autót vezetni, ő vitte el
Einsteinhez, hogy a Roosevelt elnökhöz írt és a Manhattan Projectet javasoló
levelet átadja neki. A levelet ő is aláírta és az később
"Einstein–Szilárd-levélként" vált ismertté. Teller ezután kezdett gondolkodni a
hidrogén szuperbombán és rész vett a Manhattan terv kidolgozásában is. A
hirosimai bomba ledobása után, Nagaszaki bombázását már helytelenítette. Később
sikerült leállíttatnia az USA-ban az olyan grafitos reaktorok működtetését,
amilyen például később a chernobili erőmű lett.
Húgának férje és édesanyjának bátyja 1944-ben a holokauszt
áldozatai lettek, a család többi tagjai a pesti gettóban érték meg a háború
végét. Ő maga 1936 után egészen 1990-ig nem járt Magyarországon, de utána minden
évben hazalátogatott és haláig magyarnak tartotta magát. Nekem egyszer azt
mondta, hogy ő 300%-os ember, 100%-ban magyar is, zsidó is és amerikai is. Azt
mondta, hogy:
"Az egészséges lelkű ember nem cserélgeti,
hanem gyűjti a lojalitásait, ugyanúgy ahogy nem fordít hátat az édesanyjának
attól, hogy beleszeretett egy kislányba."
Ő szeretett 300%-os ember lenni és egész életében
mindent megtett ami szolgálta a magyarság érdekeit.
[3] Nóbel
dijasok: Gábor Dénes, Léránt Fülöp, Oláh György,
Wigner Jenő.
Feltalálók:
Bánki Donát (karburátor), Horváth Csaba (kromatográf),
Kandó Kálmán (villany vonat), Kármán Tódor (supersonic repülés), Rubik Ernő (mehanikus
rejtvény kocka), Szilárd Leó (atom reaktor és atom bomba), Teller Ede (hidrogén
bomba), Tihanyi Kálmán (pilóta nélküli repülő).
[4] A Beszélő szerkesztői nevükkel és címükkel vállalták a
stencilgéppel sokszorosított illegális lapkiadást. A lapban a politikai
elemzéseit többnyire Kis János írta, de a lap irányvonalát a szerkesztők közösen
határozták meg. A Beszélőt 1981 és 1986 között Dunabogdányban, egy parasztházban
nyomtatta Orosz István, mig a budapesti elosztó-központ Miklóssy Endre lakása
volt. A nyolcvanas évek közepétől Haraszti Miklós szerkesztette és Demszky Gábor
sokszorosította és terjesztette a lapot (én neki vittem nyersanyagot). A lapban
foglalkoztak olyan "tabutémákkal", mint: az 1956-os forradalom, a határon túli
magyar kisebbségek helyzete, Bős-Nagymaros kérdése, stb. A szerkesztőket
folyamatosan lehallgatták, követték, megfigyelték és házkutatásokat tartottak
náluk és egyéb zaklatásaik is gyakoriak voltak.
[5]
Szőnyei Tamás
Titkos írás -
Állambiztonsági szolgálat
című, 2012-ben megjelent könyve szerint a
Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályában 1989-ig (a
rendszerváltásig), a III/III-as Csoportfőnökség feladata volt a "rendszer
ellenes" tevékenységek felszámolása. Az 1987-es adatok szerint 4,300-an
dolgoztak ezen az osztályon és a számontartott és rendszeridegen ellenőrzött
"ellenséges személyek" száma 1977-ben 195 ezer volt. A könyv végén a névmutató,
4,500 indexelt nevet és 267 azonosított fedőnevet ismertet.
[6] Kiss Sándor (1918-1982) kisparaszti családból származó tanár
és politikus volt. Diákként a Soli Deo Gloria Református Diákszövetség országos
vezetője volt, tagja a Márciusi Frontnak, később kisgazda képviselő, , a
Parasztszövetség igazgatója, beceneve a "bibliás politikus” volt. A
Görgey-zászlóalj egyik szervezőjeként részt vett a partizánakciókban. 1944.
december 12-én tizenhárom társával a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék emberei
elfogták, a Margit körúti fogházba került. A háború után a Kisgazda Párt tagja,
1947. január 16-án a Magyar Közösség ún. köztársaság-ellenes összeesküvése
kapcsán koholt vádak alapján letartóztatták és két és fél év fegyházra ítélték.
1956-ban a rádión üdvözölte az újra megalakult Paraszt Szövetséget, majd a
forradalom bukása után az Egyesült Államokban telepedett le, ahol tanúvallomást
tett az ENSZ vizsgálóbizottsága előtt és a Szabad Magyarország Nemzeti
Képviselet főtitkári tisztét, illetve. az Amerikai Magyar Református Egyház
főgondnoki tisztét is ellátta. Soha nem térhetett haza, 1982-ben halt meg.
[7] 1958 Június 16 hajnalán, a
Gyűjtőfogház udvarán (Kozma u. 13) Felakasztották Nagy Imrét, Maléter Pált és
Gimes Miklóst. Nagy Imre utolsó óráit levélírással töltötte. A hóhér (Bogár
János) hajnali 5 óra 9 perkor akasztotta Nagy Imre nyakába a kötelet. Miután az
orvosok megállapították a halál beálltát, felvették a halál beálltának
megállapításért járó 120 forintos díjazásukat (abban az időben az én havi
ösztöndíjam 140 forint volt), majd aláírták a pénz átvételéről az
elismertvényét, amely elismervény kiállítását megkövetelték a "jogállam"
törvényei és eltávoztak. Holttesteket a börtön udvarán temették el, dróttal
átkötött kátránypapírba tekerve azokat.
1961 február 24-én, közel 3 év múlva, titokban, az éj
leple alatt kihantolták Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós földi
maradványait, és átvitték a rákoskeresztúri Új Köztemető főbejáratától
legtávolabb eső, 301-es parcellába, ahol arccal lefelé fordítva dobták őket a
rendőrök által ásott két sírgödörbe. A temetői nyilvántartásba hamis neveket
jegyeztek be: Nagy Imre sírját Borbiró Piroska név alatt, Maléter Pál és Gimes
Miklós közös sírját (melybe Gimest csak rádobták Maléter testére) Naszladi Péter
fedőnév alatt.
1985 október 9.-én a
Wall Street Journalban megjelent "Finding the Grave of Imre Nagy",
című OP-Ed cikkem, melyben beszámoltam a sírhely felkutatásának
állásáról.
Lipták Béla 1956-os naplója
- Emlékezzünk - 1956
Október 22, Hétfő - Emlékezzünk - 1956
Október 22, Hétfő estéje, éjjele - Emlékezzünk - 1956
Október 23, kedd reggel - Emlékezzünk - 1956
Október 23, kedd délután - Emlékezzünk - 1956
Október 24, szerda - Emlékezzünk - 1956
Október 25,"véres"csütörtök - Emlékezzünk - 1956
Október 26, péntek - Emlékezzünk - 1956
Október 27, szombat - Emlékezzünk - 1956
Október 28, vasárnap - Emlékezzünk - 1956
Október 29-30, hétfő és kedd - Emlékezzünk - 1956
Október 31, szerda - Emlékezzünk - 1956
November 1, csütörtök nappal - Emlékezzünk - 1956
November 1, csütörtök éjjel - Emlékezzünk - 1956
November 2, péntek - Emlékezzünk - 1956
November 3, szombat - Emlékezzünk - 1956
November 4, vasárnap - Emlékezzünk - 1956
November 5, hétfő - Emlékezzünk - 1956
November 6, kedd - Emlékezzünk - 1956 -
1958 - Emlékezzünk - 1959 -
1985