"...akkor hirtelen megértettem, hogy milyen ostoba vagyok, hogy azt a régi ügyet még most is fájó sebként dédelgetem. A feleségem már rég kimondta, hogy tudja, hogy úgy volt jó, ahogy én akartam, én meg azt várom, hogy formálisan bocsánatot kérjen. És akkor ott a vendéglőben átöleltem és én kértem tőle ezért bocsánatot.” - Bíró László püspök úr augusztusi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2016.
augusztus
Nyolcéves házasok voltunk,
három gyerekünk volt már – meséli a baráti társaságban egy feleség –, amikor egy
fontos, az egész családot érintő ügyben nem tudtunk egyetérteni. Egyre
elkeseredettebben veszekedtünk, végül a férjem kimondta, hogy ő így meg így
határozott, és – mivel ő a családfő – az fog történni, amit ő elhatározott.
Nagyon megbántva és megalázva éreztem magamat, ezt a sértést évekig nem tudtam
neki megbocsátani. Én meg évekig azt vártam – vette át a szót a férj –, hogy a
feleségem kérjen bocsánatot tőlem, hiszen beigazolódott, hogy nekem volt igazam.
Ezt ő ugyan belátta, de nem tudta kimondani, hogy „bocs, jó, hogy úgy csináltuk,
ahogy te akartad”.
„Új parancsot adok
nektek, hogy szeressétek egymást; ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek
ti is egymást” (Jn 13, 34) – mondja Jézus tanítványainak. Ezzel a paranccsal a
maga kimeríthetetlen, irgalmas szeretetét teszi a mi szeretetünk mércéjévé.
Máskor meg így tanít: „Ne ítélkezzetek, és titeket sem fognak elítélni! Ne
ítéljetek el senkit, és benneteket sem fognak elmarasztalni! Bocsássatok meg, és
bocsánatot fogtok nyerni! … Mert amilyen mértékkel mértek, olyannal fognak
visszamérni nektek!” (Lk 6, 37) A Miatyánkban is arra kérjük az Atyát, hogy a
szerint bocsásson meg nekünk, ahogy mi megbocsátunk az ellenünk vétőknek. Ez
azonban nem azt jelenti, hogy Isten a mi gyarló, emberi gyakorlatunkhoz méri az
Ő megbocsátó irgalmát. „A Szentírásban az irgalmasság kulcsfogalom annak
kifejezésére, hogy Isten hogyan bánik velünk. Ő nem csupán beszél a
szeretetéről, hanem láthatóvá és tapinthatóvá is teszi. A szeretet soha nem
maradhat elvont kifejezés. Természete szerint konkrét élet: szándék, magatartás,
érzület, amely a mindennapi tettekben mutatkozik meg. Isten irgalmassága az ő
irántunk viselt felelőssége. Felelősnek érzi magát értünk, vagyis a javunkat
akarja; boldognak, örvendezőnek és derűsnek kíván látni bennünket. A keresztény
ember irgalmas szeretetének ugyanezen a hullámhosszon kell mozognia. Miként az
Atya szeret, úgy szeretnek a gyermekek. Ahogyan ő irgalmas, úgy kell nekünk is
irgalmasnak lennünk egymás iránt.” (MV 9)
Hogyan tudjátok
gyerekeitekkel érzékeltetni az Atya irgalmas szeretetét? Milyen lehetőségetek
van az idősseb rokonok – nagyszülők, nagybácsik, nagynénik – iránti tevőleges
szeretet, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteinek gyakorlására?
Mindannyian sebzett szívűek
vagyunk, megsebesültünk és hordozzuk szívünk sebeit. A saját családunkon belül
kapott sebek a legfájdalmasabbak ugyan, ezek azonban a családon belül
gyógyíthatók a legjobban. A házasságban adódhatnak nézeteltérések, konfliktusok,
válságos helyzetek. Sokan vannak, akik a válság feloldására nem látnak más
lehetőséget, mint a válást. Figyelmen kívül hagyják, hogy az egyik
leghatékonyabb válságkezelő eszköz a megbocsájtás. Ahhoz, hogy egy párkapcsolat
házassággá váljon, a feleknek legalább két helyzetben kell egymásra kimondaniuk
az igent: esküvőjük pillanatában és valahányszor egymásnak megbocsátanak. Minden
kisebb és nagyobb csalódás után a másikra kimondott igennel Jézust követjük, aki
sokszor, hetvenszer hétnél is többször megbocsátott.
Megbocsátani annyi, mint
tudatosítani mindkettőnk sebzettségét és szétesettségét; annyi, mint feladni a
másik irányában táplált nem reális elvárásokat és lemondani arról a vágyról,
hogy másmilyen legyen, mint amilyen a valóságban; annyi, mint a másikat szabaddá
tenni, hogy megtalálhassa önmagát és nem hibáztatni azért, ami megtörtént. A
megbocsátáshoz nincs szükség drámai könnyhullatásra, sokkal jobban érvényesülnek
az egyszerű, arról tanúskodó gesztusok, hogy egymás életének részei vagyunk,
mert Jézus kettőnket a vele való szövetségre hívott meg. Megbocsátani annyi,
mint Jézust követni és hozzá hasonlóvá válni, mert Ő azért jött, hogy adjon és
megbocsásson, hogy a sebeket begyógyítsa, hogy a széteső emberiséget összefogja.
Minél jobban és őszintébben tudunk megbocsátani, annál inkább érezhetjük meg már
most a mennyei lakodalom ízét, mert annak csak azok lehetnek a részesei, akik a
saját hibáikat beismerik és a mások hibáit megbocsájtják.
Mi segített azoknak a
sebeknek a begyógyításában, amelyeket hordozva léptetek be házasságotokba?
Hogyan tudjátok segíteni azoknak a sebeknek a begyógyítását, amelyeket
szüleitek, nagyszüleitek hordoznak?
Ha egy házasság válságba
jut, csak két lehetőség van: vagy a belenyugvás és visszavonulás, vagy pedig
Istenben bízva elindulni Felé, mert csak Ő tehet minket boldoggá, csak Ő
gyógyíthat meg, csak Ő érintheti meg mindkettőnk szívét.
A keresztény házasságban
Isten a közös cél, nem a házastárs. Házassági ígéretünkben ezért nem azt
mondjuk, hogy „megoldom Uram, bízhatsz bennem”, hanem azt, hogy „köszönöm Uram
ajándékaidat és a kegyelmeket, amelyekkel elhalmoztál; erős az elhatározás
bennem, hogy segítségeddel végrehajtsam azt a feladatot, amelyet rám bíztál,
akkor is, ha az nehéz lesz.”
Sohase feledjük, hogy a
tartós házassági boldogságért meg kell dolgozni. A boldog házasság fokozatosan,
fáradságos lelki fejlődési folyamatok révén alakul ki. A válság nem azt jelenti,
hogy a házasság csődbe ment, mindennek vége. Ha a házaspár tud a sebekből, a
hibákból, a gondokból tanulni, és tud megbocsátani, akkor a válságban is
meglátja Isten ajándékát. Mert az Ő irgalma örökkévaló.
Hogyan sikerült a
baráti, rokoni, ismerősi körben előfordult házassági válsághelyzeteket
megoldani? Idézzetek fel ismeretségi körötökből olyan házasságokat, amelyekből a
kedvezőtlen előjelek ellenére jó keresztény család alakult! Hogyan tudtok fiatal
házasoknak segíteni konfliktusaik megoldásában?
De mondjátok – szólalt meg a
társaság egyik tagja –, hogy s mint békültetek ki? Mert most úgy látszik, hogy
nincs köztetek semmi feszültség, sőt. A huszonötödik házassági évfordulónkra
készültünk – válaszolt a férj –, amikor elmentünk kettesben valahová vacsorázni.
Jót beszélgettünk, és megállapítottuk, hogy igazán boldogok lehetünk: jól megy
sorunk, gyerekeink szépen fejlődnek, és akkor hirtelen megértettem, hogy milyen
ostoba vagyok, hogy azt a régi ügyet még most is fájó sebként dédelgetem. A
feleségem már rég kimondta, hogy tudja, hogy úgy volt jó, ahogy én akartam, én
meg azt várom, hogy formálisan bocsánatot kérjen. És akkor ott a vendéglőben
átöleltem és én kértem tőle ezért bocsánatot. Én pedig – folytatta a feleség –,
megköszöntem neki, hogy akkor olyan határozott és ellentmondást nem tűrő volt,
mert ez szolgálta az egész család javát. De tudjátok, ebből az ügyből sokat
tanultunk, azóta sok nehézséget oldottunk meg veszekedés nélkül.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista