Minden hírérzékeny ember megfigyelhette, hogy a hivatalos Szlovákia felől megkevesbedtek a durván vagy nyíltan magyarellenes lépések.
Surján László
Mécsfényévekre egymástól
Minden hírérzékeny ember megfigyelhette, hogy a hivatalos Szlovákia felől
megkevesbedtek a durván vagy nyíltan magyarellenes lépések. Elkönyveltük ezt a
felélénkülő visegrádi együttműködésnek, az európai térben egyedül járható
együttműködés kényszerének, vagy ha valaki úgy vélte, még a Híd kormányzati
szerepvállalását is az okok közé sorolhatta.
A
szlovák belpolitika csúcsain kialakult olvadást sajnos nem követték igazán
komoly eredmények. A Benes dekrétumok ügye nem mozdul előre. Esterházy Jánosról
beszélni ugyan már lehet, de rehabilitációjára továbbra sem nyílik meg az út.
Nincs változás a kettős állampolgárságot tiltó rendelkezések értelmetlenségében,
és nem halad a kétnyelvűség sem. A kisiskolák ugyan megkapták a szükséges
mentőövet, de hosszabb távon sorsuk továbbra is bizonytalan.
Ezért nem csoda, hogy nemcsak az MKP politikusai nem hisznek a fenti változások
őszinteségében, hanem a pártpolitikától távolabb álló felvidéki magyar is
kétkedve fogadja a szlovák-magyar összeborulásra utaló mondatokat.
A
fentiek fényében meglepetést jelent, hogy a
Slovenské pohlady megjelentette
Antony Hykisch cikkét, amelyet Csöndesen és
közelebb címen a Charta XXI honlapján már magyarul is olvashatni.
Hykisch személyiségét ismerve az írás őszintesége nem vonható kétségbe. Nem
hirtelen politikai felindulásból elkövetett látványbarátkozásból fakad, hanem
két egymásra utalt és közös történelemmel rendelkező nép közötti - a címben is
kifejezett - csöndes közeledésén örvendezik. Mindarról szól, amit a mögöttünk
hagyott kétszáz évben megtagadtunk.
Aki
elolvassa a cikket, abban egyértelműen megszületik az igény: ez az írás nem
maradhat válasz nélkül magyar részről sem. Minél erőteljesebb a válasz, annál
jobb.
És
ez az a pont, ahol a magyarországi magyar elbizonytalanodik. A Slovenské pohlady,
amelynek júniusi számában a Hykisch cikk megjelent, a Matica slovenska
kulturális lapja. A Matica finoman szólva nem tekinthető magyar-barát
szervezetnek. Ha Budapesten egy a Matica kezében lévő lap cikke felett
örvendezünk, nem hagyjuk cserben éppen azokat, akikkel az egy nemzethez
tartozásunkat, a határmódosítás nélküli egyesítést oly lelkesen kimondtuk.
Jöhet-e valami jó a Maticától? – kérdezzük mai Nátánáelként.
A
bibliai példánál maradva Miroslav Kusý személyében ráakadunk a magunk Fülöpjére.
„Jöjj, nézd meg!” Andrej Danko SNS elnökként felismerte, hogy a
magyarellenességre épített politika kevés. Rájött: alapjaiban kell átalakulnia a
nagy tradícióval rendelkező pártjának. A fordulatot sokaknak talán meglepetésre,
Kusý professzorral készítette elő. Miroslav Kusý viszont nekünk is garancia.
Annak idején volt mersze szembe szállni a kommunizmussal. A vesztét érző rezsim
még 1989-ben is börtönbe zárta, ahonnan a bársonyos forradalom révén szabadult.
Miroslav Kusý szerint „Az autonómia iránti igények nem jelentenek
szakadárságot: az egyetlen lehetséges választ jelentik a nemzetállam fogalmára.”
Azt is ki merte mondani, hogy a magyarok „1993. január 1-jétől csak
albérlők ebben az országban, s ezt minden úton-módon a tudtukra is adják: a
helynévtáblákról és a megjelölésekről, a családi és az utónevekről veszekednek
velük, alternatív iskolákat kényszerítenek rájuk, lényegesen csökkentik
kulturális egyesületeik, újságjaik és folyóirataik állami támogatását.”
Nos, ha ez az ember képes volt felvállalni a Szlovák Nemzeti Párt szelídítését,
akkor talán többről van szó, mint pillanatnyi taktikai fordulatról.
Persze a Matica és az SNS nem azonosak, de annak is sokat kellene izzadnia, aki
bebizonyítaná, hogy függetlenek egymástól. Az SNS magyarellenességének fékezése
tehát nem Bugár Béla mosolyából, hanem Miroslav Kusý éleslátásából és
tisztességéből fakad. Lehetséges, hogy Anton Hykisch cikkének megjelenése a
Matica lapjában ezt a fordulatot tükrözi?
A
mai világban, amelyben jelentős erők a nemzetek uniformizálódását, a nemzeti
karakterek elszürkítését akarják, mindenki, aki a nemzetekben értéket lát,
szövetségese lehet egymásnak. A baj azokkal van, kik a nemzeti sikerüket más
nemzetek elnyomásában látják. Pedig több mint száz éve megfogalmazta már Arnold
Toynbee, hogy „A
primitív népek kiirtják kisebbségeiket, a kulturált népek gyűjtik a kisebbségek
elégedettségének jeleit.” Ezek
szerint a politológus Kusý nemcsak
néhány olyan tanácsot adott az SNS-nek, amellyel vissza tudott kerülni a
parlamentbe, hanem arra vállalkozott, hogy egyfajta kulturális forradalmat érjen
el ezzel a párttal. Nem lesz könnyű, és a múlt ismeretében természetes, hogy a
még apró lépéseket gyanakodva fogadjuk. Van azonban egy fogódzópont azok
számára, akik remélnek egy ilyen fordulatban. „A
vallás tanításából az következik, hogy a nemzetek, népek, kultúrák sokasága az
Isten akaratából van. A különböző népek és kultúrák sokaságában Isten ugyanúgy
gyönyörködik, mint ahogy a füvek és állatfajok sokaságában. Afelé haladunk, hogy
egy drappszinű emberiség lesz, ami angolul fog beszélni és megszűnnek a népek és
a helyi kultúrák. Ezzel
ellenszegülni az emberiség javát szolgálja.”
Ezt mondta még 1986-ban egy interjúban
Somogyi Győző festőművész. Igaza van. De nem elég helyeselni, amit mond, hanem
meg is kell érteni, ami ebből az állításból következik. Ez a szemlélet ugyanis
nem tesz különbséget nemzet és nemzet között, azaz felismeri: mindegyik érték.
Egyenrangúak.
Ezért egy nemzet sem nézheti le a másikat. Nekünk itt Közép-Európában ez nem
egyszerű. Veszteségeinket, fájdalmainkat ugyanis gyakran a másik megvetésével
kezeljük. Annál hangosabban, minél kevésbé van igazunk. Aki Isten akaratának
tartja a maga nemzeti kultúrájának a létezését, isteni eredetűnek kell lássa a
többiekét is. Keresztény és nemzeti ezáltal egymást kiegészítő fogalmak. Nem
irányulnak senki ellen, sőt egységbe fogják az egyes önálló kultúrákat. Az SNS
hagyományosan a keresztény értékekre támaszkodó párt volt. Amennyiben ez nem
üres szólam, hanem élő valóság, akkor oldódhat a bizalmatlanság. Hiszen a
Somogyi féle drappszínű világban még az SNS és a MKP is természetes
szövetségesek [lehetnének].
Messzire szaladtam. Hiszen a magyar-szlovák közeledés csöndes, szinte
észrevétlen. Távolról sem több halvány mécsvilágnál. De a pislákoló fényben egy
ígéretes jövő képe sejlik. Az egymást megértő és elfogadó nemzeteké. Van ennél
fontosabb a zivataros Köztes-Európánkban? Hosszú még az út. Fényévekre,
mécsfényévekre vagyunk egymástól. De Hykisch szerint közeledünk. Hiszek neki.