"Az orvosok csaknem fele nem éri meg a nyugdíjas kort. Amúgy „ritka, ha egy orvos szervezete ennyire látványosan adja meg magát.” Ám több korábbi, hazai vizsgálatból köztudott, hogy az orvosok korábban halnak és betegebbek is, mint az átlag. Az okok?"
Pálmai Tamás
Orvosok veszélyben?
„Agyvérzést
kapott egy megyei nagyváros műtőjében néhány napja egy orvos. Alighogy bezárta a
beteg sebét, kevés lett a levegője. Mondani akart valamit, de torkából már csak
artikulátlan hangok tolultak elő. Kollégája megragadta a karját. Tiltakozni
akart, hagyja csak kicsit üldögélni, de nem bírt. Néhány perc múlva pedig már
egyértelmű volt a diagnózis.”
A fenti idézet egy cikkből való. Az orvosok
csaknem fele nem éri meg a nyugdíjas kort. Amúgy „ritka, ha egy orvos szervezete
ennyire látványosan adja meg magát.” Ám több korábbi, hazai vizsgálatból
köztudott, hogy az orvosok korábban halnak és betegebbek is, mint az átlag. Az
okok? Stressz, szív- és érrendszeri betegségek, betegtől szerzett fertőzések,
önkárosító magatartásformák (alkohol, cigaretta). Az orvosok átlag életkora bő
200 év alatt 75,4-ről mára 67 évre csökkent. És elsősorban a 40-59 évesek
halandósága nőtt.
Más vizsgálatokból az is kiderült, az orvosok
legtöbbje nem tud mit kezdeni azzal a terheléssel, amit a változó munkarend, az
ügyeletek, a kevés, rendszertelen alvás, a döntéseikkel járó felelősség okoz. A
legproblémásabb az orvoslással járó stressz. Legtöbb orvos minden betege
halálára emlékszik. Az orvosnak a gyógyult betege jelenti a sikert, ha valaki
nem, vagy nem úgy gyógyul, az erős szorongást okoz. A rendszerváltás utáni
vizsgálatok azt is kimutatták, hogy 50-54 éves koruk között az orvosnők
halandósága a férfiakét is meghaladja. Pedig az orvosoknak mindenkinél jobbak a
lehetőségeik, hogy felismerjék, és idejében kezeljék a betegségeiket.
A betegség általában váratlanul jön, így a beteg
szorongó, kétségbeesett állapotban találkozik az orvossal, aki - ha jól végzi a
dolgát - minden alkalommal türelmes, beleéli magát a beteg helyzetébe. De ha ezt
tényleg megteszi, és ezt nem tudja oldani később akkor olyan mennyiségű stresszt
él meg, hogy az egészsége bánhatja. Egy újvilági egyetemen végzett kísérletben,
a hallgatók egy részét arra kértek, írják le egy pozitív élményüket, a másik
csoporttól pedig azt, hogy ők a legrosszabbat vesék papírra. Mindkét csoport
influenza-elleni oltást kapott, majd féléven keresztül követték őket. Azok, akik
az oltás beadása előtt pozitív élményről írtak, sokkal erősebb immunválaszt
adtak, mint a másik csoport. A negatív élmények elnyomták a védekező sejteket,
és így a daganatsejtek átvehették az irányítást a szervezet működése felett. Az
elmúlt 40 évben három kórház osztályvezető főorvosainak 60-90 %-a rákban halt
meg. A lelkiismeretes egészségügyi dolgozók a sajátjukat áldozzák fel mások
egészségéért.
Mi a megoldás? Csökkenteni kellene a terhelést,
hogy legyen idő másra is, családra, civil programra. Ehhez 8 órás munkáért
kellene olyan bért kapni, hogy meg tudjanak élni belőle, és ne kelljen újabb
állásokban tovább dolgozni és ne legyen szükség az átkozott paraszolvenciára.
Most talán, ha lassan is, de erre fele haladgatnánk. Ám van még egy fontos
dolog, amiről beszélni kell. Ez „maszek” vélemény, lehet vele vitatkozni:
szeretni kell. Szeretni kell önmagunkat és tisztelni a testünket, így nem
zsigereljük ki azt. Szeretni kell a hivatásunkat, így öröm a gyógyítás minden
perce. Szeretni kell az embereket, betegeinket meg kiemelten, legyen
akármilyenek is. Mert bizony olykor szemünkbe hazudnak, oktalanul vádolnak, de
akkor is embertársaink, gyógyulásra váró esendők. Szeretni kell az élet minden
napját, a nap minden percét, minden rosszat is, mert azt nem véletlenül kell
elviselnünk, hisz valószínű ez a szenvedés majd valami szépnek, jónak a forrása
lesz. És szeretni kell, kellene Istent, legalább megközelítően annyira,
amennyire ő szeret minket.
Hogy ez „szent maszlag”, prédikáció? Lehet. De
hiszem, hogy nincs nagyobb erőforrás a világon, mint a szeretet és az ebből
fakadó mosoly.