Hívom a családokat - 2016. szeptember


"Ma a közvélekedés szerint a házasság intézménye válságban van. Valójában az ember van válságban, mert nem tud, és nem mer szabad lenni, képtelen elköteleződni. Hangulatok és ösztönök, a harsány média irányítják, fogyasztani és élvezkedni vágyik, ezért képtelen ajándékká válni. Egy férfi és egy nő elkötelezett, hűséges és kizárólagos házassági köteléke titok. Valódi misztérium, amit ketten élnek meg – hármasban. Én, te és a Szeretet. Én, te és Isten.” - Bíró László püspök úr szeptemberi levele.


Hívom
a családokat

Bíró
László püspök levele

HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

2016.
szeptember

Mint minden nyáron, idén is
összegyűlt az egész család az idős házaspárnál, hogy együtt ünnepeljenek. Az
összes leszármazóval és házastársaikkal együtt voltak vagy félszázan.
Beszélgetés közben az egyik, már igencsak ősz hajú fiú megszólalt: Csodálatos,
hogy körülöttünk minden változik, csak ti ketten, drága szüleim, nem változtok.
Mindig ilyenek voltatok, mint most: nyugodtak, derűsek, segítőkészek, minden
iránt érdeklődők, sohasem idegesek. Mondjátok, hogy csináljátok ezt? Ti egy
másik világban nőttetek fel és találtatok egymásra – vette át a szót egy másik
gyerek –, a mai ember akármerre indulna, korlátokba ütközik, és nincs honnan
segítséget kérnie, a mai ember kiszolgáltatott a politikának, a gazdaságnak, a
betegségeknek, embertársai embertelenségének. Ezért a mai ember mindig ideges,
nem lehet állandóan derűs, és jobb, ha óvatosan fogadja mások segítőkészségét
is. Azért ami igaz, az igaz – szólt közbe az egyik unoka, aki orvos lett –, a
világ az utóbbi száz évben hatalmasat fejlődött! Sok betegséget sikerült
legyőznünk, néhány óra alatt átrepüljük az óceánt, de már át sem kell repülnünk
ahhoz, hogy élőben kövessük a másik kontinensen zajló eseményeket. Otthonról
intézzük pénzügyeinket anélkül, hogy akárcsak egy bankót is a kezünkbe kellene
vennünk. Én nem sírom vissza az ökrös szekeret, meg a petróleumlámpát. Arról nem
a modern világ tehet, hogy mindig vannak, akik elégedetlenek, akiknek mindig más
tetszene jobban, mint amit már elértünk.

Ma a közvélekedés szerint a
házasság intézménye válságban van. Valójában az ember van válságban, mert nem
tud, és nem mer szabad lenni, képtelen elköteleződni. Hangulatok és ösztönök, a
harsány média irányítják, fogyasztani és élvezkedni vágyik, ezért képtelen
ajándékká válni. Egy férfi és egy nő elkötelezett, hűséges és kizárólagos
házassági köteléke titok. Valódi misztérium, amit ketten élnek meg – hármasban.
Én, te és a Szeretet. Én, te és Isten. (vö. Ef 5, 31-33)

Világunk sokféle, gyors és
ellentmondásokkal terhes változásai közepette sokan elbizonytalanodnak. Vajon
milyen útra lépjenek, hogyan alakítsák életüket, kapcsolataikat, merre
irányítsák gyermekeiket? Ússzanak-e az árral, vagy merjenek bátran
szembefordulni vele? Úgy látszik, hogy „sem az a társadalom, amelyben élünk, sem
az, amely felé úton vagyunk, nem engedi meg a múlt modelljeinek és formáinak
különbségtétel nélküli továbbélését. … A társadalmi struktúrák manapság azonban
az antropológiai-kulturális változások következtében az embereket érzelmi és
családi életükben sokkal kevésbé támogatják, mint a múltban.” (AL 32)

Idézzetek fel olyan
beszélgetéseket, amelyekben az előttetek járó generációhoz tartozók, szüleitek,
nagyszüleitek, saját életpéldájukra hivatkoztak, ti pedig úgy reagáltatok, hogy
„akkor az lehetséges volt, ma nem!”

A 2014-es és 2015-ös püspöki
szinódusokon alapos és színes kép rajzolódott ki az egész világ családjainak
valóságáról. Az antropológiai-kulturális környezet változása hatással van az
élet minden vetületére. Az egyre jobban elhatalmasodó individualizmus eltorzítja
a családi kötelékeket, mert a családtagok saját vágyaikat abszolút értéknek
tekintve csak saját magukkal törődnek. A birtoklás és az élvezet mérhetetlenül
individualista kultúrája által keltett feszültségek türelmetlenséget és
erőszakot szülnek a családokon belül. Ehhez járul hozzá a jelenlegi élet
ritmusa, a stressz, a munka világa és a társadalom szerveződése. Ezek olyan
kulturális tényezők, melyek veszélybe sodorják a tartós, hosszútávra szóló
döntések lehetőségét. (vö. AL 32-33)

Korunkban kockázatosnak
látszik az egész életre szóló elköteleződés, ezért a családot átmeneti
szállásnak tekintik, ahová az ember akkor tér be, amikor jónak látja; jogait
számon kéri, de kötelességeit vágyai és a körülmények változandósága szerint
teljesíti. Összekeverik az igazi szabadságot azzal, hogy mindenki úgy ítélhet,
ahogyan neki tetszik, mintha rajtunk, embereken túl nem léteznének igazságok,
értékek, eligazító elvek, mintha minden egyenértékű volna és bármit meg kellene
engedni. Ilyen körülmények között a házasság eszményét, amely magába foglalja a
kizárólagosságot és a végleges elköteleződést, a körülményektől függő
esetlegességek és a saját hajlamok szeszélyei végül lerombolják. A ma embere
retteg a magánytól, az oltalom és hűség helyét keresi, ugyanakkor fél attól,
hogy egy olyan kapcsolat fogságába essék, mely akadályozhatja a személyes
törekvéseiben. (vö. AL 34)

Hogyan tudtok
gyerekeiteknek abban segíteni, hogy álmaikból remények, reményeikből célok, a
célokból nem a hangulatok és ösztönök által befolyásolt elhatározások
szülessenek, hogy tudjanak a jó, a szép, az igaz és a szent mellett
elköteleződni?

„A család Isten képmása, Ő
legmélyebb misztériumában nem magányosság, hanem család, mivel magában hordozza
az atyaságot, a fiúságot, és a család lényegét, vagyis a szeretetet. A házasság
szentségében Krisztus, az Úr találkozik a házasulandó párral és velük marad.
Krisztus ugyanis, amikor emberré vált magára vállalta az emberi szeretetet is,
ezt megtisztítva és tökéletesítve Szentlelkével a házaspárnak ajándékozza, hogy
egész életüket átjárhassa a hit, a remény és a szeretet. A házaspár így kapja
meg a kegyelmet ahhoz, hogy Krisztus testét építse, azaz családegyházzá váljon.”
(AL 67)

„A házasság szentsége nem
társadalmi szokás, üres szertartás, vagy egy elköteleződés pusztán külső jele. A
szentség ajándék a házastársak megszentelésére és üdvösségére, és mivel
kölcsönösen egymáshoz tartoznak, a szentségi jel révén valóban megjelenítik
Krisztus és az Egyház kapcsolatát. … A házasság hivatás, válasz arra a
különleges meghívásra, hogy úgy éljék meg a házastársi szeretetet, mint Krisztus
és az Egyház közötti szeretet jelét.” (AL 72)

Idézzetek fel baráti,
rokoni körből olyan házasságokat, amelyeket valóban átjár a hit, a remény és a
szeretet! Mi a titkuk?

Az úgy
kezdődött – válaszolt fia kérdésére az idős házaspár férfi tagja –, hogy amikor
először találkoztunk, szimpatikusnak találtuk egymást. Most már biztos vagyok
benne, hogy ez nem volt véletlen. Az sem volt véletlen, hogy egyre többet
találkoztunk, sokat beszélgettünk és nagyon jól éreztük magunkat egymás
társaságában. Ajándéknak éreztünk minden percet, amit együtt tölthettünk. Aztán
lassan rájöttünk, hogy nem csak a perceket kaptuk ajándékba, hanem egymást is.
Ilyen ajándékot csak egyszer kaphat az ember életében, ezért fel kell tennie rá
az életét. Azaz mindent úgy kell tennünk, hogy a kapcsolatunk napról napra
szorosabb legyen, hogy egyre inkább egyek lehessünk. Mindig tudtuk – vette át a
szót a feleség –, hogy nem vagyunk egyedül. Aki ezeket a „véletleneket”
megrendezte, velünk van, és szeret minket. A mi szeretetünknek is növekednie
kell. Sok minden történt velünk életünkben, de mindig mindenben a jót kerestük,
és akár hiszitek, akár nem, meg is találtuk. Elég csak itt körülnéznem: micsoda
boldogság ennyi gyerek, unoka, meny és vő között itt lenni, és tudni, hogy bármi
történik, a ti szeretetekre mindig számíthatunk. Hát hogyne lennénk derűsek,
nyugodtak, másoknak segíteni akarók! A szívem tele van hálával, örömmel, de
legfőképpen szeretettel.

Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

forrás: csaladlevel levelezőlista