Domokos Mátyás halálának tizedik évfordulójára a Nap Kiadó bebizonyította, hogy Domokos Mátyás végül is kifogott a nehézségeken, legyőzte az akadályokat és megírta Illyés Gyula monográfiáját.
Kabdebó Lóránt
Diadalmas összegzés
„»A jövő
korok szemében a mi nemzedékünknek, úgy hiszem, Illyés Gyula lesz a talányos
írója« – jelentette ki 1943-ban Németh László […] De ha a nemzedék legnagyobb
kritikusa – s a Nehéz földről
a Nyugat 1928-as évfolyamába írt tanulmányával egyben Illyés legelső és
legmélyebben látó kritikusa – tizenöt évvel később éppen ennél a jelzőnél
állapodott meg, akkor a szó megválasztása már önmagában is elárul valamit a
bonyolult törvények szerint építkező illyési életmű értelmezésének – mindenkori
– kritikai nehézségeiből.” Ekként fogalmazta meg Domokos Mátyás egy eljövendő
Illyés-monográfia nehézségeit. Egy elmaradt monográfia magyarázatát? Halála
tizedik évfordulójának tiszteletére a Nap Kiadó bebizonyította, hogy Domokos
Mátyás végül is kifogott a nehézségeken, legyőzte az akadályokat. Ezt a kötetet
üdvözöltem a Magyar idők 2016. október 1., szombati számának Lugas mellékletében
a 15. oldalon.
A cikkre kattintva olvasható méretet kapunk
Diadalmas
összegzés
(Domokos Mátyás monográfiapótló tanulmánykötete)
Magam is
tapasztaltam, éppen Illyés Gyula költőbarátjáról írva, milyen indulatok táplálta
anekdoták késleltethetik egy-egy – különben klasszikus nagyságrendű költő –
életművének otthonra találtatását a nemzet tudatában. Domokos Mátyás, a Szabó
Lőrinc-problémáknak is értő ismerője, monográfiáim egyik főszerkesztője, amikor
az Illyés-monográfia sarokpontjait átgondolta, méltán hivatkozhatott az
ellentmondásoknak ma úgy mondhatnánk, »kartakter gyilkos« összjátékára: „Az
eljövendő monográfiának számba kell majd vennie azt is, hogy az illyési
életműhöz […] hányan és hányfelől közeledtek – egyazon pillanatban, ugyanegy
műhöz – szertehúzó és egymást kizáró elvárások elfogultjai”.
Szabó
Lőrincről, aki minden személyes megnyilvánulása ellenére határozottan tagadta a
költő politikus létezési formáját, éppen ezért össze lehetett hozni monográfikus
pályaképet, Illyésről ugyanezt, aki nemzeti létünk politikus védelmét is magára
vállalta, nem lehetett megalkotni. Pedig most kezdjük igazán megérteni, mily
jogosan hangsúlyozta, hogy „a 20. század legnagyobb problémája a nemzetiségi
kérdés”. Éppen ezért: „A költő állandóan az apologetikus rajongás és – főleg! –
a militáns gyűlölet jégtáblái közt halad »dőlt vitorlával«, s ennek a háború
előtt már rég kialakult helyzetnek (kettős torz akusztikának) a szuggesztiója
érvényesült, élt tovább a felszín alatt munkásságának felszabadulás utáni
kritikai megítélésében is, egészen a legutóbbi időkig.” Sőt még a monográfia
lehetőségére hiába váró irodalomtörténész halála után évtizeddel is sajnos
érvényesen hangzanak e sorok.
Pedig
Domokos Mátyásban minden szellemi erő, tárgyi tudás, történelmi és személyes,
nemzedéki tapasztalat együtt élt, sőt mindezt megkoronázta magának a költőnek
barátságába fogadó közelsége, kérdéseire készséges válaszadása. Ilyen szerencsés
csillagállás ritkán jön össze egy monográfia létrehozásához. De az író és
monográfusa tudhatták, hogy mindez mégis lehetetlen. Hiszen a költő még önmaga
elől is elrejtette a forradalom alatt vezetett naplóját.
Ebben a
könyvben szerintem mégis összeáll „a monográfia”. A legvitatottabb problémák
szép szóval, mindenki által érthető fogalmazásban elmondódnak. A „rejtély”
feloldatott. Az alkalmakhoz kötődő tanulmányokból, dokumentumokból, jegyzetekből
egyre érvényesebb nemzeti klasszikus formálódik ki.
Ha pedig
tanulmánykötetéhez hozzávesszük Domokos Mátyás Illyés életművét feltáró
szövegközléseit (köztük Illyés Gyula – József Attiláról címen összeállított,
alig emlegetett remekművet!), akkor az Illyés-vers alkotásfolyamatának
megértéséhez, a magyar vers világirodalmi értékű egyik műformájának
értelmezéséhez is eljuthatunk. A tárgyi élmény, a depressziós elkeseredés és a
metafizikus létmegértés egymást felülíró csodáihoz. A „semmi közelít” történelmi
és életrajzi tapasztalataiból kibontakozva a létezés „győztesen, ünnepélyesen”
szemléléséhez. Illyés írja: „az
emlékezet föltétele a feledés; hogy valami fontos megmaradjon bennünk – hogy
egyáltalán fontossá legyen –, rengeteg dolognak háttérbe kell szorulnia, sőt
teljességgel el kell tűnnie.” Domokos Mátyás mellé idézi Illyés valahai
társának, a filozófus és református tiszteletes Fülep Lajosnak magyarázatát:
„egy-egy emléknek végleges formává kialakulása a szabadságnak olyan pillanata,
amilyet a misztikus él meg az extázisban, amikor fölszabadulván a levés alól a
léthez tér meg”. És az alkotói és magyarázói szövegek mellett ott van a
monográfus szermélyes betekintése a költő életének mélységeibe, a szenvedő ember
és a nagy pszichológus, Szondi Lipót kapcsolatáról: „A költőnél járva, a
hetvenes évek vége felé, beszélgetés közben Illyés – visszaemlékezve hónapokig
tartó depressziójára – azt kezdte fejtegetni, hogy a depresszió milyen
váratlanul, látszólag mennyire ok és előzmény nélkül ragadja nyakon az embert,
aztán később, ugyanilyen rejtelmes módon el is engedi szorításából. – Mégis mi
kell ahhoz, hogy csakugyan elengedje? – kérdeztem Illyést. – Ezt kérdeztem én
is! – vágta rá a költő –, magától Szonditól. S tudod, mit válaszolt? – tette
hozzá egy kis tűnődés után, lehalkítva a hangját, mint aki egy fontos titkot bíz
a másik emberre: – Egy pohárka konyak és Isten kegyelme.”
(Domokos
Mátyás: „A legnagyobb bátorság a remény”. Írások Illyés Gyuláról, Nap Kiadó,
Budapest, 2016., 352 oldal. Ára: 3465 forint)