"Korunkban még a keresztény nevelésben részesült fiataloknak is nehéz eligazodniuk a házasságról és családról vallott sokféle nézet, megalapozott vagy alaptalan vélemény között. Nem csoda, ha sokan tájékozatlanok és adott esetben nem döntenek, inkább halogatják a házasságkötést. Gyakran előfordul, hogy látva az idő múlását kompromisszumot kötnek, ezt aztán csalódás követi, majd a házasság felbomlása.” - Bíró László püspök úr októberi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2016.
október
Érettségi találkozójukon egy
harmincas évei végén járó fiatalember elpanaszolta, hogy nem talál magához illő
feleséget. Sportos, vonzó külsejű és jó állása van, nagyszüleitől örökölt egy
szép lakást, mindig is sok lány körül forgolódott, de amikor valamelyikkel
komolyabbra fordult volna kapcsolatuk, kiderült, hogy elképzeléseik nem azonosak
a házassági közösségről. Két hónapja bomlott fel eljegyzésem egy olyan lánnyal –
mondja a fiatalember –, akiről azt hittem, hogy ő lesz álmaim asszonya.
Éppenséggel a szép, nagy lakásom miatt borult fel minden. Ebben a lakásban csupa
antik bútor van, részben még a dédapám csináltatta őket, az egyik nagyszobában
óriási könyvszekrény, tele értékes, régi könyvekkel, a falakon az ősök
festményei. A leányzó pedig kijelentette, hogy ő nem szeretne múzeumban lakni.
Ha gyerekeket akarunk, márpedig természetesen akarunk, akkor adjuk el a
bútorokat, könyveket, költözzünk egy kisebb, de modern lakásba, modern és
kényelmes berendezéssel. Én viszont nem tudnék megválni attól, ami meghatározza
egyéniségemet, hovatartozásomat. Büszke vagyok rá, hogy a történelem viharai
közepette, sok nehézség árán, de sikerült mindezt átmentenem és szeretném
továbbadni gyerekeimnek, sőt unokáimnak. Most látom csak – szólalt meg a
fiatalember egyik volt osztálytársa –, hogy milyen szerencsés vagyok én. A mi
régi családi házunkat ugyanis a világháború jócskán megrongálta, azután
mindenestől elvették tőlünk, semmink sem maradt. Amikor feleségemmel
elhatároztuk, hogy összeházasodunk, nem voltak a tiedhez hasonló gondjaink, mert
semmink se volt. Mostanra azonban sikerült magunknak feleségemmel közösen új
otthont teremtenünk. Ez a lakás kicsi, nincs benne semmi, ami az régi házból
került volna hozzánk, de mi, három gyerekünkkel együtt nagyon jól érezzük benne
magunkat.
Szent II. János Pál pápa
1981-ben a fiatalok házasságra való felkészítéséről írja: „Napjainkban különösen
szükséges, hogy a fiatalokat fölkészítsük a házassági és családi életre. A
világnak vannak még olyan részei, ahol ősi hagyományaik szerint maguk a családok
adják át a fiataloknak – beavatással, vagy fokozatos neveléssel – a házastársi
és családi élet tudnivalóit. De azok a változások, amelyek korunk szinte minden
társadalmában lezajlottak, azt követelik, hogy ne csupán a család, hanem a
társadalom és az Egyház is törekedjék arra, hogy a fiatalokat jól fölkészítse
eljövendő feladataikra. A mai családok életében ezt sokszorosan gátolja az, hogy
a fiatalok az új életkörülmények között részben nem ismerik meg az értékek
helyes rendjét, részben – mivel már nem rendelkeznek pontos cselekvési
szabályokkal – azt sem tudják, hogyan nézhetnének szembe az új nehézségekkel és
hogyan tudnának föléjük kerekedni.” (FC 66) Korábban a társadalom és az Egyház a
házasság és a család értékeiről lényegében ugyanúgy gondolkodott. A Szent II.
János Pál pápa által említett, és az 1981 óta eltelt időben felgyorsulva
folytatódó társadalmi változások következtében azonban mára már oda jutottunk,
hogy sokan, olyanok is, akik magukat katolikusnak vallják, az Egyház tanításának
reformját követelik.
Soroljatok fel olyan
házassági és családi értékeket, melyeket a szekularizált társadalom másképp,
vagy éppenséggel ellenkezőképp értelmez, mint a keresztény hagyomány!
Ezért indította el Ferenc
pápa a házasság- és családpasztoráció megújítását célzó folyamatot. „A kérdés
azonban nem az, hogy hogyan változtassuk meg az Egyház tanítását, hanem az, hogy
egyrészt hogyan tudjuk érvényre juttatni pasztorációnkban ennek a tanításnak a
teljes mélységét, másrészt hogyan tudjuk figyelembe venni a mai emberek
élethelyzetét, képességeit és lehetőségeit. Ez pedig valósággal kötéltáncos
mutatvány!” – mondta egy interjúban 2013 szeptemberében.
A családpasztorációnak meg
kell mutatnia, hogy a család evangéliuma válasz az emberi személy legmélyebb
vágyaira: méltóságára és a kölcsönösségben, a közösségben és a termékenységben
való teljes kiteljesedésére. Nem az előírások puszta ismertetéséről van szó,
hanem az értékek bemutatásáról, ezzel válaszolva a napjainkban még a leginkább
szekularizált országokban is jelentkező értékek iránti vágyra. Szükség van az
igazi családi életet akadályozó, a hátrányos megkülönböztetést, a szegénységet,
a kirekesztést és az erőszakot előidéző kulturális, társadalmi, politikai és
gazdasági körülmények, valamint a túlzott piaci logika ellen bátran tiltakozó
evangelizációra, a társadalmi intézményekkel folytatott párbeszédre és
együttműködésre. Ebben nagyon fontos a keresztényként kulturális és
szociálpolitikai területeken tevékenykedő világiak közreműködése. (vö. AL 201)
Idézzetek fel olyan
eseteket, amelyekben a keresztény szakembereknek, vagy a közösségek által
delegált keresztény képviselőknek sikerült a társadalmi intézményekkel
folytatott párbeszédben a család- és szociálpolitikát, az oktatás- és
nevelésügyet, vagy a párkapcsolatok jogi szabályzását úgy befolyásolni, hogy az
evangéliumi értékek érvényre juthassanak? Hogyan segít ebben az egyházi és
világi család-mozgalmak együttműködése?
Korunkban még a keresztény
nevelésben részesült fiataloknak is nehéz eligazodniuk a házasságról és
családról vallott sokféle nézet, megalapozott vagy alaptalan vélemény között.
Nem csoda, ha sokan tájékozatlanok és adott esetben nem döntenek, inkább
halogatják a házasságkötést. Gyakran előfordul, hogy látva az idő múlását
kompromisszumot kötnek, ezt aztán csalódás követi, majd a házasság felbomlása.
Az egyházi gyakorlat sokáig abból indult ki, hogy a házastársak kötelékének
megszilárdításához és közös életük értelemmel való megtöltéséhez elégséges
támaszt nyújt, ha csupán a hittani, bioetikai és erkölcsi kérdéseket
hangsúlyozza anélkül, hogy a kegyelem iránti nyitottságra és a hívők
lelkiismeretének nevelésére buzdítana. (vö. AL 37) Fontos azonban, hogy minden
hívő megértse: a házasság az érlelődés, a változás, a növekedés útja, amelyben
mindkét fél eszköz Isten kezében a másik gyarapítására, a mindenkiben szunnyadó
jó lehetőségek kibontakoztatására. Minden házasság története üdvtörténet. A
házastársak Isten ajándékának és a rá adott nagylelkű és kreatív válasznak
köszönhetően elindulva a törékenységtől lépésről lépésre haladnak az egyre
szilárdabb és értékesebb valóság felé. Egy férfi és egy nő talán legnagyobb
küldetése a szeretetben: kölcsönösen mindinkább férfivá és nővé válni.
Gyarapítani és segíteni a másikat, hogy egyre inkább önmaga lehessen, hogy egyre
értékesebb önmagát ajándékozhassa oda házastársának. (vö. AL 221) Ugyanakkor a
házasság szentsége különleges kegyelmet ad az Egyház sajátos küldetéséhez, Isten
népe építésének szolgálatára, hogy hozzájáruljanak az egyházi közösséghez és
mások üdvösségéhez. (vö. KEKK 321) Ez azt jelenti, hogy a családok nemcsak
tárgyai, hanem alanyai is az evangelizációnak. Hivatásuk és küldetésük van.
Hogyan segít titeket
evangelizációs küldetésetek teljesítésében a plébániai közösség és hogyan
segítitek ti a plébániát evangelizációs feladatai teljesítésében? Hogyan
tudjátok gyerekeiteket a média, a káros világi propaganda ellenkező irányú
befolyásától megóvni anélkül, hogy a társadalomtól elszigetelnétek őket?
Nagyon szép dolog,– szólalt
meg a találkozón jelenlévő volt osztályfőnök –, hogy ennyire szíveden viseled a
családi örökség sorsát. Ha mindenki komolyan igyekezne mindazt a szépet és jót,
amit elődei létrehoztak, nemcsak megőrizni, hanem ápolni és továbbfejleszteni,
akkor egy boldogabb világban élnénk. Igen, én is azt gondolom – válaszolta a
fiatalember –, hogy a hagyomány, a családi örökség elhanyagolása, vagy netán
eltékozlása bűn lenne. Tudod – viszonozta az osztályfőnök –, én ismertem a
szüleidet, még valamelyik nagyszülőd is járt egyszer nálam, amikor se apád, se
anyád nem ért rá, mert dolgozniuk kellett. Tőlük nem csak bútorokat, öreg
könyveket, értékes képeket örökölhettél, hanem becsületet, tisztességet,
szorgalmat és áldozatkészséget, másnak önzetlenül mindig a javát akaró
tettvágyat. Nagyszerű házaspár voltak, mindig mindent együtt, egységben tettek,
egymást mindenben segítették. Amikor családlátogatáson nálatok voltam, nagyon
élveztem a sok szép régi bútor és könyv látványát, de ami igazán megérintett, az
a szeretettől átjárt, derűs légkör volt, amit otthonotok árasztott. Jól teszed,
ha ehhez az örökséghez ragaszkodsz. Bízom benned, meg fogod találni a
boldogságodat!
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista