"A közép-európai nemzetek közös érdeke az igazságos és békés megegyezés"


"Ma is aktuális mondandójú dokumentumokra bukkantunk a közelmúltban, olyanokra, amelyek a szlovák és a magyar nép közeledését szolgálták. Tanulságuk ma is élő sugárzású." A dokumentumokat a következő időben folytatásokként egyenként közöljük.


Kabdebó Lóránt

"A közép-európai nemzetek
közös érdeke az igazságos és békés megegyezés"

(4.
rész)

És
minderre példát maga Lukáč mutat, erre fog nemsokára rádiós beszélgetésében
kitérni, ezekre hivatkozva mutatja be programja megvalósításának módozatát. Úgy
gondolom, megérdemlik ezek az írások, hogy dokumentumként felmutassuk őket:

És
mindennek többször is hangot ad, magyarul is, a pozsonyi Esti Újságban
is. Egy rádiós beszélgetését közöljük, amit Szalatnai Rezsővel eredetileg a
pozsonyi rádió magyar adásában folytattak. (Esti Újság 1940. 61. szám,
március 3. vasárnap, 15.):

Szlovák
költő a magyar-szlovák irodalmi és szellemi közeledésről

Emil Boleslav
Lukáč nyilatkozata

A pozsonyi
rádió keddi magyar óráján érdekes beszélgetést folytatott Szalatnai Rezső Emil
Boleslav Lukáč dr-ral, a jeles szlovák költővel és a modern magyar líra legjobb
alkotásainak szlovák fordítójával. A beszélgetés folyamán a literátori formátumú
és változatlan magatartású szlovák költő többek között ezt mondotta:

– Mily
mértékben várhatók pozitivumok a szlovák-magyar szellemi viszonylatban szlovák
részről – hangzott a kérdés.

LUKÁČ dr.: Az
Elánban megjelent cikkem régi rögeszmémet tartalmazta, nem korszerűsített
felfogásról van szó. Szemmellátható, hogy ma egyre többen foglalkoznak ezzel a
gondolattal, miután a körülmények hozzák ezt magukkal. Aki engem már régebben
ismer, jól tudja, mióta foglalkozom e kérdéssel. Elmondhatom, hogy már tíz évvel
ezelőtt beszéltem erről azonos felfogással Budapesten, azon az estén, melyet az
ottani szlovák kolónia rendezett, beszéltem ilyen értelemben Érsekujvárott egy
szlovák-magyar estén, sőt egy magyar rendezés alkalmával Prágában is. A kérdés
lényegéről annak idején cikket írtam az „Uj Szellem” című folyóiratba, amikor
erre Darvas János barátom kért fel, az a Darvas, aki „Hegyország hangja” címen
szép antológiát adott ki a mai szlovák költők verseiből; ez a könyv is az építő
tettek közé tartozik. Ha jól emlékszem, egy itteni magyar lapban nyilatkozatot
is hoztak tőlem e kérdésről. Semmi újdonság nincs tehát ebben, régi
meggyőződésemet fejezem ki most is, hogy tudniillik a közép-európai nemzetek
közös érdeke az igazságos és békés megegyezés. Ezt a megegyezést előzi meg a
szellemi termékek kölcsönös kicserélése. Az Elánba írt cikkemet alapos
mérlegelés után írtam, reális politikai alapon nyugszik és konkrét javaslatokat
vet fel. Nagyon jólesett a cikkre érkező visszhang idehaza és Magyarországon is,
több megjegyzésre hívták fel a figyelmemet és szívesen adtam beleegyezésemet
Sziklay László kollégának, hogy a cikket lefordítsa és közzé tegye a budapesti
„Láthatárban”.

Azt kérdi,
kolléga úr, vajon van-e valami terv a mi részünkről a magyar-szlovák
együttműködésre nézve? Nem válaszolhatok semmiféle testület nevében, csak egyes
jelek alapján ítélhetek a dologról. Az egyes jelek és tények azt mutatják, hogy
szó sincs valami elzárkózásról a szlovákok részéről. Ilyen elzárkózás a múltban
sem volt. A cikkben felsoroltam, hányszor és milyen körülmények között
játszódott le a szlovák-magyar szellemi érintkezés a múltban, most főleg arra
hívtam fel a figyelmet, hogy ez a munka rendszeresen haladjon előre,
tervszerűen, meggondolás alapján és tudományosabban, vagy, ha úgy tetszik,
hasznosabban is. Hogy ez valóban így fog menni ezentúl, nem tudom; az én
feladatom az, hogy a célt megjelöljem és az útra rámutassak. Magam – személy
szerint – konkréten is dolgozom ezen a munkán, műfordításaimmal. A magyar
oldalról elvárnók, hogy szintén átgondoltabban és rendszeresebben foglalkozzanak
a szlovák szellemi élettel és műveltségünk csúcsteljesítményeivel…

Szalatnai:
Igen, mindebben igaza van. Viszont tény az, hogy az elmúlt húsz esztendő
folyamán a szlovákiai magyar írók jóval többet fordítottak és tettek közzé a
szlovák irodalomból, mint önök a magyarból. Kár, hogy folyóirat hiján ezt a
munkát, mely bizonyos tekintetben már lezárult, a 20 éves egység révén, nem
tudjuk adatszerűen feltárni. Csak arra szeretnék itt rámutatni, hogy például az
átlagos szlovák irodalmi ismeret a magyarnál összehasonlíthatatlanul nagyobb,
mint a magyar ismeret a mai fiatal szlovákságnál. A régi és mai szlovákiai
magyar tankönyvekben Hviezdoslavtól az ön lírájáig minden szlovák költő
megtalálható, míg a szlovák olvasókönyvekben és irodalmi tankönyvekben egyetlen
magyar író vagy költő sem szerepel. Innen van, hogy a fiatal szlovákság magyar
közképe nagyon hiányos és egyoldalú. Csak az önök nemzedéke, a mai 35-40 éves
szlovák értelmiségi generáció jelent kivételt és persze a tájékozódó igényű
idősb nemzedék.

Épp azért azt
hiszem, hogy az Elánban számról számra megjelenő kis miniatűrjei a modern magyar
költőkről s a hozzájuk fűződő fordítások jelentős tájékoztató cselekedetek.
Három nagy magyar lírikust mutatott be eddig az Elánban, hogyan fogadta ezt a
szlovák olvasóközönség?

LUKÁČ dr: Úgy
beszéltem meg az „Elán” szerkesztőjével, Smrek költővel, hogy az említett
cikkemhez tüstént szemléltető képet adok, bemutatom a modern magyar költőket.
Talán feltűnt önöknek, hogy nem Adyval kezdtem. Adyról, életéről és
költészetéről tudniillik már annyiszor írtam és beszéltem, ötven költeményét
lefordítottam szlovákra hogy azt hiszem, Adyt már kissé ismeri a szlovák olvasó.
Ezzel ellentétben Ady kortársait, Babits Mihályt, Kosztolányit, Tóth Árpádot és
Juhász Gyulát nem ismerik nálunk. Babitsról nagyobb tanulmányt szeretnék írni,
nem akartam röviden szólni erről a nagy költőről. Ezért kezdtem el a sort
Kosztolányival, folytattam Tóth-tal és Juhász-szal, minden alkalommal
költészetük egy-egy jellegzetes alkotását is bemutatva. Helyesen mondja, hogy
miniatűrök az én bemutató cikkeim. Igen, elsősorban egyszerűen fel akartam
vázolni a költők szellemi és emberi arcélét; azt hiszem ez sikerült is. Ez nem
jelenti azt, hogy költészetükhöz nem kell többé visszatérni, részletesebben,
valamely szlovák folyóiratban, talán a Slovenské Pohladyban, vagy az egyetemi
tudós társaság most készülő folyóiratában. Ez már a jövő feladata, most elég, ha
utat vágunk. Úgyszintén költészetükből megfelelő fordításokról kell gondoskodni.
Igen, cikkeim és fordításaim visszhangot váltottak ki a szlovák publikumból. De
itt is meg kell mondanom, hogy jó volna, ha a magyar oldalon is a költők és
műfordítók közül munkához látnának és a szlovák poézist tervszerűen mutatnák be
a magyar olvasónak.

Abban, hogy a
magyar nyelv nem-ismerése, elrajzolja a szlovák ember magyar közképét, önnek
igaza van. Az elmúlt húsz év alatt olyan szlovák nemzedék nőtt fel, mely inkább
foglalkozott a maga belső ügyeivel és az európai kérdésekkel. Innen van, hogy
ebben a nemzedékben sokan vannak, akik világnyelveken beszélnek, de – nem tudnak
magyarul. Ez tény és ez az oka annak, hogy kisebb a szlovák érdeklődés a magyar
élet jelenségei iránt. Jómagam is többször hangsúlyoztam, hogy a magyar nyelv
megtanulása és a magyar élet megismerése a saját érdekünkben is fontos.
Magyarországon más a helyzet a szlovák nyelvvel?

Szalatnai:
Föltétlenül. Gondolja meg, hogy a visszacsatolt területek révén hány fiatal
értelmiségi magyar él most Magyarországon, aki feltűnően tud szlovákul és jól
ismeri a szlovák kérdést. Sőt, a felvidéki középiskolákban továbbra is tanítják
a szlovák nyelvet. Épp nemrég értesültem arról, hogy a budapesti Eötvös
Kollégiumban, a híres magyar tanárképző intézetben, bevezették a szlovák nyelv
tanítását, az egyik szlovákiai származású tanárjelölt az előadó.

LUKÁČ dr:
Igen, azt hiszem, hogy ez a fiatal magyar értelmiségi nemzedék értékes szerepet
játszhat a közös ügy értekében a jövőben is. Ők tudnák a szlovák értékeket
bemutatni a magyarság előtt.

Szalatnai: Mi
érdekli a mai szlovák értelmiséget a leginkább a magyar szellemi életből?
Ismerik-e Babits költészetét, Móricz regényeit, Zilahyt, a falukutatókat, az
erdélyi írókat?

LUKÁČ dr: Úgy
vettem észre, hogy a szlovák értelmiségi rétegeket a tipikusan, sajátosan magyar
vonatkozások érdeklik elsősorban, és az, ami a genius locit; a couleur localt
jelenti. Tudnivaló, hogy olvassák nálunk a merő szórakoztató magyar irodalmat
is, a képes lapokat és így tovább. De ennek nincs nagy jelentősége. Ám például
tudom, hogy Wass Albert „Farkasvermének” szlovák fordítása nagy hatással volt,
egy darab tragikus magyar életet láthattunk! Nem csoda, hogy nálunk nagy
hatással vannak az erdélyi magyar írók művei. Tudom, hogy a szlovák művelt
családok egész sorában ott van az Erdélyi Szépmíves Céh könyvsorozata és nagyon
dicsérik e könyveket. Hovatovább jobban ismerik az erdélyieket, mint a
pestieket. Persze, ez az újabb írókra vonatkozik, mert Jókai és Mikszáth például
mindnyájunk ismerőse. Különös például, hogy Babitsot nem ismerik katolikus
költőink sem. Egy ankéton ajánlottam, fordítsák le Babits „Halálfiait”. Alexy
barátommal gyakran beszélünk arról, hogy másik két Babits-regény lefordítása is
aktuális volna: a „Timár Virgil fiáé”, meg a „Gólyakalifáé”. Móriczot kissé
ismerik egy cseh, meg egy szlovák fordítása révén, Zilahy ismeretlen, a
falukutatókról, Illyésről, Féjáról csak a főiskolások egy régebbi csoportja tud,
ezekre hatással is voltak Féjáék.

Szalatnai:
Várható-e valami konkrétum a közeljövőben a szlovák-magyar szellemi
együttműködés terén?

LUKÁČ dr: Mint
mondottam, terveket vetettünk fel és önök is, tudom, így gondolkodnak. Sok
mindent lehetne ezen a téren csinálni. Ami a kulturális együttműködést illeti,
ez a hivatalosak, az illetékesek dolga. Hogy konkrétumokról is szóljak még, hát
kérem: a Novy svet szerkesztőjének, Nižňánsky barátomnak kérésére lefordítottam
most szlovákra Krúdy Gyula regényét, a „Podolini kísértetet”. Nem tudom, milyen
lesz a regény szlovák visszhangja, engem, mint költőt érdekelt a fantasztikus
meseszövés és a színes stílus. Biztos vagyok benne, hogy nem a vízbe dobott kő
szerepét fogja játszani, hanem hatása lesz. Megmondhatom azt is, hogy a
Krúdy-fordítás után közzé fogom tenni a mai magyar próza egyik varázslatos
alkotását, Márai Sándor – „Eszter hagyatéka” című regényét. A női áldozatkészség
nagy regénye ez, modern és mélységes lélekelemzés, nekem nagyon tetszett.

Mindezt
honnan eredezteti maga a költő? „A budapesti Amerikai úton van egy szép villa, a
csehszlovák követségünk sajtóattaséjának, Straka barátomnak a lakóhelye. Minden
pénteken összejön ott a fiatal Magyarország szellemi elitje. Öten, tízen,
húszan, mikor hogy, de eljönnek. Nincs ott elfogultság, ámbár nincsen semmi
rábeszélés egyik részről sem. Szellemi találkozóhely, s ahogy nézem az elmúlt
péntekek névsorát, nem kis nevekkel találkozom ott az egyes csoportokból.
Attasénk személyes titka, miként nyerte meg a bizalmat, miként oszlatta el a
gyanakvást, amely velünk szemben ott általános. Nyíltság és egyenértékűség az
egyedüli elvek, a költészet és művészet iránti szeretet az egyedüli törvény.”
Anton Straka leggyakoribb vendégei József Attila, Szabó Lőrinc és Illyés Gyula
voltak, de ellátogatott rendezvényeire Kosztolányi is, sőt vendége volt Bartók
Béla is. Feltehetően ő közvetített a két költő között is: barátai barátságát ő
hozta össze.

Straka
1939-ben már nem lehetett Magyarországon, visszahívták, de Prágából az ő
irányításával fejeződött be legfontosabb vállalkozás a Cseh és szlovák költők
antológiája. És ennek viszonzásaként készült el a háború idején Szalatnai
Rezső szerkesztésében, egy viszonzó kötet, melyben a magyar költőket bemutató
miniesszéket nagyrészt éppen Lukáč írta, és a legjobb szlovák költők készítették
a fordításokat: Na brehu čiernych vôd – výber z modernej maďarskej lyriky.
Fordítói: Valentín Beniak, Štefan Krčméry, Emil Boleslav Lukáč, Vojtech Marko,
Dániel Okáľi, Ján Poničan, Vladimír Roy, Tibor D. Štítnicky, Andrej Žarnov. A
könyv az Elán kiadásában 1943-ban jelent meg. Tartalma impozáns:


A cikksorozat részei