Kovrig Béla Nemzeti kommunizmus és Magyarország című könyvének bemutatójára szól meghívó.
Meghívó
Kovrig Béla:
Nemzeti kommunizmus és Magyarország
című könyv bemutatójára
Helyszín:
Párbeszéd Háza
(1085 Budapest, Horánszky u. 20.)
Időpont:
2016.11.07-én, (hétfő) 16:00
órakor
Tervezett program:
16.00
Dr. Mészáros József
elnök, Barankovics István Alapítvány
16.15 Dr. Tabajdi
Gábor történész
16.35 Dr. Rétvári
Bence parlamenti
államtitkár
16.50 Dr. Petrás Éva
történész
17.10 Dr. Semjén Zsolt
a KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes
17.25 A könyv kedvezményes vására, kötetlen beszélgetés
Kovrig Béla (1900-1962) a két világháború
közti Magyarország jeles szociológusa és szociálpolitikusa volt, aki 1948-ban
elhagyni kényszerült hazáját. 1949-től az Egyesült Államokban telepedett le,
ahol Milwaukee-ban, a Marquette Universityn lett egyetemi tanár.
A jelen
kötet alapjául szolgáló kutatást Kovrig 1957-ben kezdte, eredményeit először
1958-ban a Marquette University-n, egy a nemzeti kommunizmusokról szóló
konferencián ismertette és egészen 1962-ben bekövetkezett haláláig folytatta. A
kötet anyaga azonban a szerző halála után és főként ennek következtében eddig
sohasem látott napvilágot. A kézirat a Marquette University szláv intézete belső
kiadványaként lapult évtizedekig az egyetem könyvtárában és Kovrig Béla ugyanott
található hagyatékában.
Pedig
Kovrig munkája a magyar tudománytörténetben is egyedülálló vállalkozás, amely
egyként tanúskodik az emigráns magyar tudós szakmai és hazafiúi
elkötelezettségéről. Hiszen Kovrig azt tette, amiről úgy gondolta, hogy az
1956-os forradalom és szabadságharc bukása után saját helyzetében tennie kell:
már 1957-ben kérdőívet szerkesztett és különböző helyeken pályázott, hogy a
magyar menekültek között elkezdhesse terepmunkáját.
Kérdőívet szerkesztett, amelyet a terjesztők 7730 példányban osztottak szét
Amerikában és Európában a menekültek között. A kérdőíveknek kb. a fele érkezett
vissza 1958-ig, amelyekből Kovrig 1300 válasz kódolt adatait használta fel
munkájában. Ennek segítségével Kovrig egy sor fókuszcsoportos interjút is
készített a forradalom résztvevőivel, s néhány kiemelkedő szereplővel
részletekbe menő személyes interjút vett fel. Ezek mellett felhasználta az
1950-es évek végén Amerikában elérhető szociológiai, politológiai és történeti
szakirodalom eredményeit. Így tárult fel számára az ötvenhatos forradalom és a
Rákosi-kor valódi arca. Empirikus vizsgálódásai elméleti igénnyel is párosultak,
ezért munkájában kísérletet tett arra is, hogy meghatározza az 1956-os
forradalom és szabadságharc helyét a magyar forradalmak, szociális mozgalmak és
általában véve az ország modern kori történelmében.
1956-ra
emlékezve pedig így összegez:
„A
nemzeteket ért nem is egy katasztrófa – utólag visszatekintve – későbbi
látványos újjászületésük legnagyobb esélyének bizonyult. Kétségtelen, hogy ama
becstelenség és indokolatlanul brutális eljárás mellett, ahogyan a szovjet-orosz
kormány a látszólag diadalmas felkelést szörnyű kudarccá változtatta – a maga
végzetes és szívszorító következményeivel –, ugyanez a kormány öntudatlanul is
nagy szolgálatot tett Magyarországnak azzal, hogy ez utóbbi rövidéletű
demokratikus közéletének a szellemét, mentális klímáját megszilárdította és
tartóssá tette. Ez a közélet az alapértékeket illetően, a nemzeti egység terén
már komoly haladást ért el, ugyanakkor alkalmasint bizonyos visszafejlődésnek
lett volna kitéve a választási kampányban, amelynek kezdete már kilátásban volt.
A magyarokat a felkelés „mézeshete” alatt általuk megközelített nemzeti egység
tapasztalata, majd a saját és nemzetük szabadságát ismét könyörtelenül szétzúzó
közös ellenség iránti halálos megvetés és bősz harag a (fő értékekre vonatkozó)
társadalmi integráltságnak és a nemzet politikai egységének olyan fokába
cementezte össze, amilyet újabb kori történelmük során soha nem értek el.”