"Kivel is találkoztam én azon a bizonyos estén? Igen, azzal, aki azt mondta, hogy amit egynek tesztek a legkisebbek közül, azt nekem teszitek. És a hajléktalan férj kivel találkozott? Nem, nem velem, hanem azzal, akinek tudta nélkül egy hajszálunk sem veszhet el.” - Bíró László püspök úr decemberi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2016.
december
Egy barátom mesélte: Amint
az utcán sietősen mentem hazafelé, egyszer csak megállított egy ismeretlen
férfi. Kedves uram – mondta –, ki tudna engem segíteni egy, vagy kétszáz
forinttal? Jóarcú, kissé kopott, de rendezett, tiszta ruházatú férfi volt, nagy,
mindenféle textíliával tele csomagokat cipelt. A tekintetéből tiszteletet és
bizalmat olvastam ki. Úgy éreztem, hogy nem hagyhatom szó nélkül faképnél, ahogy
azt általában a kéregetőkkel tenni szoktam. Mondja – kérdeztem –, mire kell
magának az a pénz, mit kezd vele? Valamit veszek – válaszolta –, hogy éhen ne
haljak. Többre most nem futja, a sorsomon majd akkor tudok változtatni, ha lesz
rá elég pénzem. Most nincs se lakásom, se munkahelyem, de a reményt nem adom
fel. És miben reménykedik – kérdeztem –, és egyáltalán, hogy jutott idáig?
Hosszú és szomorú történet – felelte –, nem akarom untatni, meg itt, az utcán,
nem is alkalmas. Jöjjön – mondtam –, meghívom egy kávéra ide a sarki kávézóba. A
kávé mellett aztán elmesélte, hogy gépész technikus, jó állása volt egy nagy
gyárban, gépi kötéssel foglalkozó felségével és két gyerekükkel éltek egy
lakótelepi lakásban. A szülők sokat dolgoztak, kevés idejük volt egymásra és a
családra. Egy idő után kapcsolatuk egymással kezdett elhidegülni. Ment minden
tovább rutinszerűen a maga útján, de nem volt benne örömük. Aztán amikor a férj
talált magának alkalmi vigasztaló partnert, a feleség beadta a válókeresetet,
elváltak. A férj odaköltözött partneréhez, de továbbra sem találta meg lelki
egyensúlyát, egyre többször és egyre mélyebben nézett a pohár fenekére. A vége
az lett, hogy partnere is kidobta, a gyárból is elküldték, az utcára került.
Tudja, hogy a felesége is boldogtalan, hogy a gyerekeinek is hiányzik, és hogy ő
maga okozta az egész család szerencsétlenségét. Az alkoholról leszokott, bűneit
őszintén megbánta, most abban bízik, hogy találkozik azzal, aki meglátja benne
az embert, aki hasznos tagja lehet a társadalomnak, akinek érdemes megadni az
újrakezdéshez szükséges támaszt, és felkarolja őt.
A házastársi szeretet a
házasság szentsége által megszentelt, gazdagított és megvilágosított szeretet,
amely egyesíti a házastársakat. A házastársi szeretet érzelmi spirituális és
önzetlen egység, amely magába foglalja a barátság gyengédségét és az erotikus
szenvedélyt, és akkor is megmarad, amikor az érzelmek és a szenvedélyek
elcsitulnak. A házasság szentségének kegyelme ugyanis alkalmassá teszi a férfit
és a nőt, hogy úgy szeressék egymást, ahogyan Krisztus szeretett minket. Így jut
el a házastársi szerelem arra a teljességre, melyre természete szerint
rendeltetett, tudniillik a házastársi szeretetre. A gyönge vagy beteg szeretet
nem képes elfogadni a házasságot, mint mindhalálig tartó küzdelemre szóló
kihívást, amely állandó újjászületést, gyökeres megújulást és újrakezdéseket
igényel. Az ilyen szeretet nem ad elegendő erőt az állandó növekedéshez, a
teljes és végleges elköteleződéshez, ezért teret nyit az ideiglenes kapcsolatok
előtt. Örökké tartó szerelmet csak akkor lehet ígérni, ha az ember felfedezi a
saját elgondolásainál nagyobb tervet, amely fenntart, és lehetővé teszi a teljes
jövő elajándékozását a szeretett személynek. Ahhoz, hogy egy ilyen szeretet
képes legyen kiállni minden próbát, és mindenek ellenére hűséges maradhasson,
szüksége van a megerősítő és felemelő kegyelem ajándékára. (vö. AL 121, 124)
Idézzetek fel
ismerősi, baráti, vagy rokoni körből olyan eseteket, amelyekben a házastársi
szeretet nem gyengült, hanem növekedett a megpróbáltatás, pl. betegség,
káresemény, munkanélküliség és hasonló bajok idején! Miből merítettek erőt ezek
a házasok?
A házasság megkötése, az
esküvő igazi örömünnep. Örül az ifjú pár, örülnek az örömszülők, örül minden
jelenlévő. Amikor aztán elmúlnak a mézeshetek, megkezdődnek a munkás hétköznapok
és megjelennek a gondok, nehézségek is, alábbhagy az öröm. Jó, ha a házasságban
meg tudjuk őrizni a szeretet örömét, sőt, ahogy növekedünk a szeretetben, úgy
teljesedik ki örömünk is. Az élvezetet megszállottan keresők számára minden
egyéb örömszerzési lehetőség bezárul. Pedig épp az öröm az, amely kitágítja a
valódi élvezet képességét, és lehetővé teszi sok különféle öröm felfedezését az
életnek abban a fázisában is, amikor a testi élvezet kiapadóban van. El kell
fogadnunk, hogy a házasság örömök és fáradalmak, feszültségek és megenyhülések,
szenvedések és megkönnyebbülések, kielégülések és keresések, gondok és élvezetek
szükségszerű kombinációja. A házastársi szeretet arra készteti a házastársakat,
hogy folytonosan keressék, hogyan tudnának egymásnak örömöt szerezni. Így aztán
az öröm még a fájdalmak közepette is megélhető. (vö. AL 124, 126)
Mit tudtok tanácsolni
olyan házaspároknak, akiknek „már nincs mondanivalójuk egymásnak”, ezért nem
okoz örömet együttlétük? És azoknak, akiknek nincs idejük arra, hogy „nem
fontos, nem azonnal intézendő dolgokról” is beszélgessenek egymással? Milyen
szerepe lehet az örömszerzésben a családi ünnepeknek?
A szerelmesek szépnek
találják egymást, hosszan nézik, csodálják a másik szemét, haját, mosolyát. A
másik szépsége örömöt okoz, és öröm az is, ha a szeretett személy szóvá teszi a
másik szépsége feletti örömét. A szeretet esztétikai élménye fejeződik ki abban
a tekintetben, amely a másikat önmagáért nézi akkor is, ha öreg, beteg vagy
érzékileg nem vonzó. E szemlélődő szeretet örömét ápolni kell. Sok házasságban
azonban egyre kevesebb idő jut egymás szemlélésére, és a házastárs szépségének
dicsérésére. Sebek és válságok fakadnak abból, ha elmulasztjuk egymás
szemlélését, ha észre sem vesszük, hogy házastársunk nekünk akar tetszeni. A
szeretet megnyitja a szemet, és mindenen túl megláttatja, hogy a szeretett társ
szépségét is nekünk akarja ajándékozni, szépségével is nekünk akar örömet
okozni. (vö. AL 128, 129)
Mit tudtok tenni, ha
házastársatoknak nem tetszik a legújabb divat szerinti új ruhátok? Meggyőzitek,
vagy jelenlétében nem hordjátok azt a ruhát? Fontosnak tartjátok-e, hogy a
köztetek lévő harmónia külsőtökben is megnyilvánuljon? Miért?
Barátom folytatta a
történetet: A kávét kiittuk, fizettem, és nem kétszáz, hanem ötezer forintot
adtam a hajléktalan férjnek. Tudtam, hogy ezzel nem fogom „felkarolni”, de
éreztetni akartam vele együttérzésemet, hogy bízom abban, hogy nem italra kell
neki a pénz, és keresi a helyzete megoldását. Nem tudtam eldönteni, hogy valóban
naivul bízik egy nagyvonalú mecénással való találkozásban, vagy maga sem tudja,
hogy hogyan és miként fordulhat jobbra a sorsa, de ebben rendületlenül bízik.
Hónapok múlva éppen az előtt a kávézó előtt mentem el, amikor váratlanul rám
köszönt a hajléktalan férj. De örülök, hogy találkoztunk –mondta –, meghívhatom
egy kávéra? Elfogadtam a meghívást. Amikor leültünk egy asztalhoz, akkor vettem
csak észre, hogy megváltozott a külseje, semmi jelét nem látom a
hajléktalanságnak. El kell mondanom – kezdte elbeszélését –, hogy mindent önnek
köszönhetek. Aznap késő este, mikor itt találkoztunk, ott a parkban kerestem egy
csendes padot, hogy az éjszakát ott eltöltsem. Egyszer csak nyöszörgést,
jajgatást hallok. Ott feküdt egy pad alatt egy idősebb ember, és jajgatott.
Kiderült, hogy itt ment a parkban, amikor valaki ki akarta tépni kezéből a
táskáját, dulakodtak, ő elesett, úgy, hogy fel sem bírt állni, de támadója
elrohant a táskájával. A táskájában volt minden irata és pénze. Segítenem
kellett rajta, taxival elvittem oda, ahová kérte, onnan a feleségével együtt az
orvosi ügyeletre. Mindezt az ön által adott ötezerből! És képzelje, kiderült,
hogy ez az idősebb ember a tulajdonosa annak a kis gépi kötőüzemnek, ahol a
feleségem most dolgozik, és éppen keres egy jó gépészt, aki a gépeit
karbantartja. Mellesleg azt is tudta, hogy a feleségem már megbánta, hogy annak
idején beadta ellenem a válókeresetet. Azóta hazaköltöztem, dolgozom, a
gyerekekkel foglalkozom, és nagyon sokat beszélgetünk a feleségemmel. Minden
perc, amit együtt tölthetünk, örömet okoz. Az én életem rendbejött, de
rendbejött a családom is. Hála Istennek és önnek! Elgondolkoztam – fejezte be
barátom elbeszélését –, és sokáig nem jutottam szóhoz. Kivel is találkoztam én
azon a bizonyos estén? Igen, azzal, aki azt mondta, hogy amit egynek tesztek a
legkisebbek közül, azt nekem teszitek. És a hajléktalan férj kivel találkozott?
Nem, nem velem, hanem azzal, akinek tudta nélkül egy hajszálunk sem veszhet el.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista