"Olyan érzésem van, mintha a szakadékba rohanna a világ. Sorozatban születnek olyan döntések, amelyek nemcsak a hagyományos értékekkel állnak szemben, hanem megsértik korunk eddig szinte szent tehénként tisztelt néhány alapelvét, gondolok most elsősorban a szólás szabadságára. De említhetném a vallásszabadságot, az általános emberi jogokat."
Surján László
Megvadult világ
Olyan érzésem van, mintha a szakadékba rohanna a világ. Sorozatban születnek
olyan döntések, amelyek nemcsak a hagyományos értékekkel állnak szemben, hanem
megsértik korunk eddig szinte szent tehénként tisztelt néhány alapelvét,
gondolok most elsősorban a szólás szabadságára. De említhetném a
vallásszabadságot, az általános emberi jogokat.
Nézzünk két felháborító példát. A francia törvényhozásban a nemzetgyűlés után a
szenátus is megszavazta azt a törvénytervezetet, amely megtiltja, hogy az
internetes oldalak abortusz elleni érveket közöljenek. Bűncselekménnyé akarják
tenni a pro life, azaz életvédő gondolatokat közlését. A Nemzetgyűlés december
1-én megszavazta a tervezetet. A szenátus 7-én, kissé módosítva, 173-126
arányban fogadta el. A módosítás valamelyest puhítja ugyan a beterjesztést, de a
lényegen nem változtat. Ha törvény lesz a tervezetből, két évi elzárásra, 30 000
euró pénzbüntetésre lehet ítélni, aki szerint a meg nem születettek is emberi
lények, és elpusztításuk bűn.
Nem
kíván magyarázatot, hogy egy ilyen döntés alapjában kérdőjelezi meg a szólás
szabadságát, s épp abban az országban, ahol milliós tüntetés állt ki a szólás
szabadsága mellett. A
Charlie Hebdo esetére gondolok, s nem a
terroristákat védem, ha megkérdezem: az élet védő mozgalmakat és az abortuszt
tiltó egyházakat miért nem illeti meg a szólás szabadságának az a joga, amit a
Mohamedet kritizáló karikatúristáknak jár?
De nemcsak erről van szó. Ide
idézem az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát, ahogy azt 1948-ban elfogadta az
ENSZ. A 18. cikk ezt mondja: „Minden
személynek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságához, ez a
jog magában foglalja a vallás és a meggyőződés megváltoztatásának szabadságát,
valamint a vallásnak vagy a meggyőződésnek mind egyénileg, mind együttesen, mind
a nyilvánosság előtt, mind a magánéletben oktatás, gyakorlás és szertartások
végzése útján való kifejezésre juttatásának jogát.”
Mi
másnak tekinthető egy az abortusz mibenlétéről, az emberi élet kezdetéről szóló,
a vallási tanításnak megfelelő információnak az interneten való közreadása, mint
a meggyőződésnek nyilvánosság előtt oktatás útján való kifejezése – hogy a
nyilatkozat szavait használjam. A francia törvényhozás nem tekinti mérvadónak az
emberi jogok deklarációját?
A
másik történet szintén Franciaországba vezet, és ha lehet, még elképesztőbb.
November 10-én a francia Államtanács (a legfőbb közigazgatási bírósági szerv)
jóváhagyta a médiahatóságnak azt a korábbi döntését, amellyel megtiltották a
Down-kóros gyerekek életét bemutató két perces tájékoztató film televíziós
vetítését. A film megmutatta, hogy az ebben a genetikai károsodásban szenvedők
kiegyensúlyozottan élnek, jókedvűek, szeretnek élni és szeretik a szüleiket.
Világszerte a szűrési programokkal magzati korban kiderített esetek 90
százalékában abortálják ezeket a gyerekeket, ez az arány Franciaországban 96
százalék. A film állítását felmérések bizonyítják. A Down-kórosok 97 százaléka
szeret élni, szüleik 99 százaléka pedig állítja: szeretik a gyermeküket. A
korunkban nagy támogatottsága van a másság elfogadásának, ide értve a
fogyatékosság különféle formáit is. Miért nem ismerheti meg a társadalom a
betegségben érintettek életét? Miért nem hozhatja meg a maga döntését a tények
ismeretében? A bíróság döntés mintha a magzat elleni döntés okozta érzelmi
terhet akarná levenni az érintett szülők válláról. El lehet így fojtani a
lelkiismeret hangját?
Ebben az írásban nem a Down szindróma kérdését akarom megvilágítani. De fel kell
emelnünk mindannyian a szavunkat az ellen, hogy egyesek uralkodónak tekintett
véleménye alapján cenzúrázzák az információkat és megsértsék az tájékoztatás
szabadságát. Ami viszont az emberi jogok szerves része. Az említett nyilatkozat
19. cikke szerint: „Minden személynek joga van a vélemény és a kifejezés
szabadságához, amely magában foglalja azt a jogot, hogy véleménye miatt ne
szenvedjen zaklatást és hogy határokra való tekintet nélkül kutathasson,
átvihessen és terjeszthessen híreket és eszméket bármilyen kifejezési módon.”
Egy
újságcikk úgy számolt be a francia Államtanács döntéséről, hogy Franciaországban
tilos a Down szindrómás embereknek a képernyőn mosolyogniuk. Ez ugyan nem
szószerinti megfogalmazása a döntésnek, de a lényeget kifejezi.
A
vallásszabadság nemcsak azt jelenti, hogy lehet nem vallásos valaki, hanem azt
is, hogy lehet vallásos. Ha pedig az, joga van ezt a véleményét nyilvánosan
hangoztatni. Ha valaki buta jobboldali vádaskodásnak vélte a liberális diktatúra
emlegetését, most láthatja, milyen intoleráns a mai liberalizmus. A hatalom
birtokában hogyan lép fel a neki nem tetsző vélemények ellen. Pont úgy, ahogy
ezt 1990 előtt megtapasztaltuk. Elég