"Nem tudok szabadulni attól a gondolattól, amit nemrégiben hallottam egy tudományos előadásban: az emberiség mai létszámát figyelembe véve Európa és benne hazánk is, a népek jóléti rangsorában a felső régióban van. A hét és tél milliárd lakos közül talán a felső egy milliárdban vagyunk. Ez azt jelenti, hogy hat és fél milliárd ember nálunk rosszabb körülmények között él. Ugyanakkor nem értem, hogy egy másik felmérés szerint népünk legelégedetlenebb, legpesszimistább régióba sorolható. Hogy van ez?"
Ne
féljetek! Örüljetek!
Nem tudok szabadulni
attól a gondolattól, amit nemrégiben hallottam egy tudományos előadásban: az
emberiség mai létszámát figyelembe véve Európa és benne hazánk is, a népek
jóléti rangsorában a felső régióban van. A hét és tél milliárd lakos közül talán
a felső egy milliárdban vagyunk. Ez azt jelenti, hogy hat és fél milliárd ember
nálunk rosszabb körülmények között él. Ugyanakkor nem értem, hogy egy másik
felmérés szerint népünk legelégedetlenebb, legpesszimistább régióba sorolható.
Hogy van ez?
Bármerre járok az
országban, mindenütt gyönyörű táj fogad. Dunakanyar, Balaton, az Alföld, a
Tiszatáj, a Mátra Zemplén, a Mecsek, a Bakony. Megművelve a földek, roskadásig
az üzletek polcai, kivilágított utcák, gyönyörű vonatok, autópályák káprázatos
Budapest…
Mi lehet a magyarázata
annak, hogy értelmes emberek is elégedetlenek, nyugati béreket emlegetnek, a
fiatalok, szakemberek külföldre mennek a több pénzért.
Karácsonyi ajándékként
emelték béreket, a nyugdíjakat, csökkentették a járulékokat. Mi lenne elég?
Ilyenkor mindig felteszem a kérdést: mitől várjuk a boldogságunkat? Mikor
leszünk megelégedettek?
Évről évre
megérint bennünket valami titkos érzés. Karácsony? Ünnep?
Aggódva látom, hogy
ilyenkor is a vásárlás kerül a tudatunk központjába. Mindenütt a reklámok, az
áruházak forgataga jön szembe velem.
Filozofikus
gondolatok jutnak eszembe: amit egy éven át nem vettem a kezembe, arra valóban
szükségem van? Miért is veszek valamit?
A napokban
Pesten lomtalanítást láttam. A házak előtt kirakva a sok feleslegessé vált
dolog. Előbb-utóbb minden feleslegessé válik.
Valami nem
hagy nyugodni. Éppen azt nem értjük meg, amit ünnepelni szeretnénk? A betlehemi
történetet nem lehet másként érteni: a Végtelenül Gazdag önként szegénnyé válik,
hogy ráirányítsa figyelmet arra, ami nem pénzben mérhető: a Gyermek, az Anya,
Apa, a pásztor-barátok, a látogatók.
Az emberi
kapcsolatok, a féltés, a mosoly, a gondoskodás, a részvét, az ének, a béke, a
megelégedettség, az öröm, a játék, az érdek nélküli együttlét.
Azt szokták
mondani, hogy a dolgok fejben dőlnek el. Én azt mondom a hitben.
Kimondani
naponta. hogy köszönöm Istenem az életet, a fényt, a napsütést, a friss levegőt,
a kenyeret, a pohár bort, az egészséget, a munkát, a pihenést. - Kimondani
őszintén, hálával, hogy mindez elég nekem. És észrevenni, hogy adhatok én is.
Önként, önzetlenül valakinek mindig.
Ameddig
csak gyűjtünk, a mindig többet, a soha-nem eleget, addig csodálkozunk, hogy
félünk? Pesszimisták vagyunk?
Karácsonykor
gyakran jut eszem be Assisi Szent Ferenc. A gazdag, elkényeztetett fiú.
Betlehemben találta meg ő is a szabadság örömét.
Ne féljetek!
Adja az Úristen a szabadság ízét, a telhetetlenség rabságából való szabadulást,
a félelem nélkül örömet. Ezt kérem én is én is karácsonyi imámban, hogy hinni
tudjak, hinni merjek a szeretet félelem nélküli örömében. Ezt kívánom
mindnyájotoknak! Áldott ünnepet! Áldott Karácsonyt!
Dr. Beer
Miklós
váci megyéspüspök