Ma a legérdekesebb esemény az európai parlament új elnökének megválasztása. Sikerül-e a szocialistáknak kiütni a néppárti jelöltet. Akár igen, akár nem, nagy árat fizetnek a próbálkozásért: újabb bizonyítékát adják, hogy a szavuk semmit nem ér.
Surján László
Új ember az Európai Parlament élén
Ma a legérdekesebb esemény az európai parlament új elnökének megválasztása. Sikerül-e a szocialistáknak kiütni a néppárti jelöltet. Akár igen, akár nem, nagy árat fizetnek a próbálkozásért: újabb bizonyítékát adják, hogy a szavuk semmit nem ér.
Amikor elkezdem fogalmazni ezt a jegyzetet, Strasbourgban szünet van, a plenáris terem üres, csak néhány hivatalnok kóvályog. az ülésteremben.
Ez a várakozás pont alkalmas arra, hogy az egész választás jelentőségét megpróbáljam összefoglalni. Akár befut Antonio Tajani, akár nem, az ország-világ előtt bebizonyosodott, hogy a szocialistáknak az adott szó még akkor sem ér semmit, ha le is írják és alá is írják. Ez a legfontosabb eredmény.
A sok éves szokásnak megfelelően 2014-ben is megköttetett a megállapodás: az öt éves ciklus első felében szocialista, a második félben néppárti elnök lesz a parlamentnek. A kis frakciók mindig tiltakoztak a nagyok megállapodása ellen, sőt többnyire ellenjelöltet is állítottak, de a kellő többség adva volt: hiába erőlködtek. Kérdés, hogy a demokrácia megcsúfolása-e egy ilyen megállapodás. Mivel az európai parlament történetében még soha nem fordult elő, hogy egy pártcsalád abszolút többséget kapott volna, mindig valamiféle szövetséget kellett kötni. Koalíciót, ha tetszik, ahogy a nemzeti parlamentekben szoktuk mondani, s amit senki nem tart a demokrácia kijátszásának. Miért kellene annak tartani Strasbourgban?
A szocialista pánik tulajdonképp már 2014-ben megkezdődött. Schulz arra számított, hogy a szocialisták megnyerik az európai választásokat, és ő ezért a bizottság elnöke lesz. Nem nyerték meg, hát bánatában megkötötte az imént említett és rutinszerű megállapodást, azzal, hogy a ciklus első felében legyen a szocialistáké az elnöki poszt, ami azt jelentette, hogy ő folytathatja. Ebben volt logika, a néppárt belement.
Az első pofon akkor csattant, amikor épp a néppárti bizottsági elnök, Juncker vetette fel, hogy Schulznak maradnia kellene 2019-ig. A néppárt élesen utasította vissza az ötletet és figyelmeztette Junckert, hogy neki semmi köze nincs ahhoz, hogy a parlament kit választ. Schulz is érezhette, hogy hibás lépés volt. Mivel veszíteni nem szeret, másodhegedűs sem kívánt lenni, bejelentett, hogy visszavonul a németországi politikába. (Lesz még bajunk vele, mert külügyminiszterként sem lesz túlságosan magyarbarát.)
De a szocialista frakciónak ennyi már elég volt, hogy próbálkozzon. Frakcióvezetőjét elindította a házelnöki posztért, ezzel nemcsak az aláírt megállapodást tépte szét, hanem megsértette azt a hagyományt is, hogy a ciklus két felben más párt jelöltje tölti be az elnök posztot.
Közben nézem a képernyőt, gyülekeznek a képviselők. Pittella a szocialisták jelöltje jön be, rágógumizik. Most Tajanit is mutatják, mosolyog. De persze ez még nem jelent semmit. Ha lesz eredmény, Schulznak kell kihirdetnie, azt hiszem. A képernyőn felváltva a két jelölt. Szájer a helyén ül és olvas valamit. Schulz megjön, kéri, mindenki foglaljon helyet. Bejelenti, hogy negyedik választási forduló következik. Most már csak Pittella és Tajani neve van a szavazólapokon, tehát okvetlenül lesz győztes.
Visszatérek az elemzéshez. Pittelláék arra hivatkoztak, hogy eltűntek a koalícióban. Jobban kell felmutatniuk a választóknak a politikájukat. Nos, a parlament elnöki poszt erre alkalmatlan. Az elnök ugyanis a parlament döntéseit kell képviselje, ami nem feltétlenül azonos az őt jelölő párt véleményével. Ha mégis párt-politizál, durván megsérti a demokráciát.
Az sem áll, hogy Tajani elnöksége esetén nincs ellensúly, mert minden vezető poszton néppárti ember van. Nincs mit ellensúlyozni, mert egyik vezető funkció sem párt alapon működik. Azt már akkor is tudni lehetett, amikor megkötötték a megállapodást, hogy néppárti vezetés lesz.
Az újságok biztosra veszi, Tajani győzelmét, én még kivárok: nem iszunk előre a medve bőrére. Ez a bizonyosság egyébként onnan van, hogy a liberálisok felsorakoztak Tajani mögé. Meglepetés, mert Antonio Tajani egy picikét sem liberális. Miért döntöttek így? A liberális frakció nem akart lemaradni a hajóról.
Közben adják le a szavazatokat, fényképezkednek, szelfik készülnek Tajanival. Világos üzenet. Győzelmi várakozás.
Ha össze kell foglalni a helyzetet: a szocialisták felrúgtak egy megállapodást, szavahihetetlenek lettek azok szemében is, akik még hittek nekik. A roppant meggyengült liberális frakció viszont beszállt a helyükre és tényezővé tette magát, amennyiben le is adja a szavazatát. Ekként a mai este a szocialisták mellett a liberális szavahihetőségét is megmutatja. Legalábbis európai szinten.
Schulzhoz felviszik az urnát, ő is leadja a maga voksát, majd felfüggeszti az ülést. 9 óra utánra várja az eredményt. A terem lassan kiürül, bár vannak akik maradnak. Nem a TV-ből akarják megtudni a végeredményt.
Ismét a képernyőt figyelem. Egyre többen jönnek be a terembe.
Végre itt az igazság pillanata: az Európai Parlament elnöke a 2019. évi választásokig: ANTONIO TAJANI