"Szent Margit példája is mutatja: az aszkézis nem öncél, hanem erőforrás. Idén van 775 éve, hogy megszületett és jövőre lesz 75 éve, hogy XII. Piusz szentté avatta. Indokolt tehát akár egy Árpád-házi Szent Margit emlékévben gondolkodni."
Surján László
Árpád-házi Szent Margit tanítása
1242-ben az ország a honfoglalás utáni időszak első nagy katasztrófáját
szenvedte el, kilátástalan helyzetben volt. A király, IV. Béla a Split közeli
Klissa váráig futott. Európa nyugati felétől nem kapott segítséget. Reménytelen
helyzetében születendő gyermekét Istennek ajánlotta, az ország megmenekülését
kérve. A tatár (mongol) erők felperzselték az országot, de nem tudtak véglegesen
berendezkedni, végül kivonultak az országból. A vallásos köztudat úgy tartja: az
Úristen elfogadta az áldozatot. A királyi pár megtartotta a szavát: Margitot
négyéves korától apácának nevelték. Életét a magyar társadalom lényegében
regényekből ismeri: Gárdonyi és Kodolányi munkái közel hozták alakját a
műveltebb rétegekhez. De csak azokhoz.
A boldog
emlékű Bálint Sándor rámutatott, Margit kultusza „rendjének minden igyekvése
mellett is csak műveltebb értelmiségünk tudatkörében él. Ennek egyik jeles oka,
hogy tiszteletét a jozefinista pasztoráció elhanyagolta, hivatkozván arra, hogy
kanonizációja még rendezetlen. Csakugyan, sok százados sürgetés ellenére csak
1943 januárjában avatták szentté. A hívek már nem találtak életének olyan
mozzanatára, amelyen át Margit alakja beleépült volna barokkal színeződött
hagyományvilágunkba.
Jelen
ismereteink szerint nem tudunk idézni Margit személyéhez, ünnepéhez fűződő
laikus hagyományt, népi hiedelmet. Már alig hihető, hogy korunk jóléti
társadalmában élő hívei az ő királyi szegénységével valamit is tudjanak
kezdeni. Az ő utánozhatatlan élete inkább költők és művészek csodálkozását
ragadta meg, modern kultusza így inkább intim, belső jellegű.”
Harangozó
Imre, aki sok szempontból Bálint Sándor munkájának folytatója, rádöbbent, hogy
Szent Margit a modern nő előfutárjának tekinthető. A XIII. században még
elképzelhetetlen volt, hogy valaki, nő létére, szembe szegüljön apja akaratával.
Márpedig ő, elutasítva a házasságot és az ezzel járó koronát, éppen ezt tette.
Önállóan döntött, nem gyermeki és női alávetettségében. Szerzetesként végtelenül
alázatos, a legalja munkától sem vonakodó, engedelmes volt. Apja dinasztikus
szempontjait azonban határozottan söpörte félre. Ugyanakkor nem volt közömbös a
világban történek iránt, ezért amikor IV. Béla és Imre herceg között háborúság
tört ki, határozottan lépett fel mindkettőjükkel szemben és elérte a békekötést.
Felelősség, elvhűség és önállóság jellemezte, ez sokkal inkább a modern női
ideál, mint középkori.
Alakjával
kapcsolatban még a szentté avatási bullában foglaltakat érdemes szem előtt
tartani. Erről Beran Ferencet idézem: XII. Piusz pápa Margit szentté
avatásának napját a II. világháború legsötétebb korszakának idején, 1943.
november 19-ében jelölte meg. Nem lehet véletlen, hogy ez az esemény – több
évszázaddal Margit 1276-os boldoggá avatása után – éppen ebben az időpontban
történt meg. Akkor, amikor tombolt az egész világot lángba borító háború, az
emberek szívét pedig félelem, keserűség és fájdalom uralta. (A magyar
szempontból végzetes doni csata 1943. január 12-én volt.) Olyan közbenjáró
szentekre volt szükség, akik életük példájával bizonyították, hogy a békét nem a
harcmezőn vagy a tárgyalóasztalnál lehet kivívni, hanem Isten ajándéka az,
amelyhez hitre és áldozatos életre van szükség. Szent Margit ennek a békének a
megvalósítója volt. Ebből a történeti háttérből érthetők a pápa mondatai,
amelyeket a szenttéavatási bullában írt: „Bízzunk benne, hogy engesztelő
áldozati hivatását ő, az első apostoli szent király sarja továbbra is folytatja,
nemcsak szeretett hazájáért, hanem minden nemzetért, amelyek oly hevesen
küzdenek egymással. Kieszközli a Krisztus szeretetén alapuló nyugalmat és békét
az emberiségnek az irgalmasság atyjától.”
Mi is
egy feszültséggel teli korban élünk, nekünk is szükségünk van Szent Margit
közbenjárására, hogy békében élhessünk.
Térjünk
vissza Bálint Sándor megállapításához. Az ő kijelentése, hogy korunk jóléti
társadalmában élve nem tudunk mit kezdeni az önkéntes önmegtagadás példájával,
mivel a mammont többre becsüljük mindennél, korunk kereszténysége feletti kemény
kritika. Sajnos jogos kritika. Mégis, most a nagyböjt kezdetén megpróbálhatjuk –
önmagunkon kezdve -megcáfolni ezt a megállapítást. Tehetjük ezt annál is inkább,
mert épp Szent Margit példája is mutatja: az aszkézis nem öncél, hanem
erőforrás. Idén van 775 éve, hogy megszületett és jövőre lesz 75 éve, hogy XII.
Piusz szentté avatta. Indokolt tehát akár egy Árpád-házi Szent Margit emlékévben
gondolkodni.