A szentatya hagyományos nagyböjti üzenetének témája 2017-ben: „Az Ige ajándék. A másik ember ajándék.”
Ferenc pápa nagyböjti
üzenete:
Az Ige ajándék. A másik ember ajándék
A szentatya hagyományos nagyböjti
üzenetének témája 2017-ben: „Az Ige ajándék. A másik ember ajándék.”
Kedves Testvérek!
A nagyböjt egy új kezdet, olyan út, amely
elvezet a biztos célhoz, a feltámadáshoz, húsvéthoz, amikor Krisztus
győzedelmeskedik a halál felett. Ebben az időszakban mindig erős indítást kapunk
a megtérésre. A keresztény arra kap meghívást, hogy „teljes szívével” (vö. Jo
2,12) térjen meg az Úrhoz, ne elégedjen meg a középszerű élettel, hanem
növekedjen az Úr barátságában. Jézus a mi hűséges barátunk, aki soha nem hagy
bennünket cserben, hiszen még akkor is, ha bűnt követünk el, ő türelmesen várja,
hogy visszatérjünk hozzá, és e várakozással kifejezi, hogy meg akar nekünk
bocsátani (vö. a 2016. január 8-i szentmisén mondott szentbeszédből).
A nagyböjt kedvező időszak arra, hogy
intenzívebbé tegyük lelki életünket azon eszközök segítségével, amelyeket az
Egyház felkínál számunkra: a böjttel, az imádsággal és az alamizsnaadás révén.
Mindezek alapja az Isten Igéje, amit ebben az időszakban jóval nagyobb
odafigyeléssel kell hallgatnunk és megfontolnunk. Itt most szeretném külön
kiemelni a gazdagról és a szegény Lázárról szóló példabeszédet (vö. Lk
16,19–31). Engedjük, hogy megihlessen bennünket ez a jelentős részlet, amely
kulcsot kínál ahhoz, hogy meglássuk általa, miképpen kell cselekednünk, hogy
eljussunk a valódi boldogságra és az örök életre, figyelmeztetve minket az
őszinte megtérésre.
1. A másik ember: ajándék
A példabeszéd azzal kezdődik, hogy
bemutatja a két főszereplőt, ám a szegény Lázárról kapunk csak pontosabb
leírást: kétségbeejtő helyzetben van, már fel sem bír kelni, a gazdag kapujában
fekszik, és azokat a morzsákat eszi, amelyek ennek asztaláról elé hullanak.
Testét mindenütt sebek borítják, és a kutyák nyaldossák ezeket (vö. Lk
16,20–21). A helyzet tehát nyomasztó: Lázár mélyre süllyedt, és megalázó
helyzetben találja magát.
A jelenet még drámaibb, ha azt is
tekintetbe vesszük, hogy a szegényt Lázárnak nevezik: e név ígéreteket hordoz,
hiszen azt jelenti: „Isten megsegít”. Ez a szereplő tehát nem névtelen valaki,
pontos leírásunk van róla, és olyan emberként áll előttünk, akihez személyes
történetet csatolhatunk. A gazdag számára ő szinte láthatatlan, a mi számunkra
azonban ismert, közel állónak érezzük, saját arca van: ajándék, felmérhetetlen
értékű gazdagság, az Isten által akart, szeretett lény, akiről meg is emlékezik
– még ha kézzelfogható állapota olyan is, mintha emberi szemét volna (vö. a
2016. január 8-i szentmisén mondott szentbeszédből).
Lázár azt tanítja a számunkra, hogy a
másik ember ajándék. A másik emberhez való helyes viszonyunk abban áll, hogy
hálával felismerjük értékét. A gazdag ember kapujában fekvő szegény sem útban
lévő akadály csupán, hanem felszólítás a megtérésre, az élete megváltoztatására.
E példabeszéd először is arra szólít fel bennünket, hogy nyissuk meg a szívünk
ajtaját a másik ember előtt, mivel minden ember ajándék, legyen az a szomszédunk
vagy akár egy szegény ismeretlen. A nagyböjt megfelelő idő rá, hogy kinyissuk az
ajtónkat minden szükséget szenvedő ember előtt, és felismerjük benne Krisztus
arcát. Mindnyájan találkozunk utunkon ilyen emberekkel. Minden élet, amely
utunkba akad, érdemes arra, hogy befogadjuk, tiszteljük, szeressük. Isten Igéje
segít nekünk, hogy felnyissa a szemünket, és be tudjuk fogadni és szeretni
tudjuk az életet, főként a törékeny életet. Ám ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni,
komolyan kell vennünk azt is, amit az evangélium a gazdag emberrel kapcsolatban
mond el.
2. A bűn elvakít
A példabeszéd kendőzetlenül megmutatja
azokat az ellentmondásokat, amelyek között a gazdag ember él (Lk 16,19). Neki, a
szegény Lázárral ellentétben nincsen neve, csak „gazdag”-ként jellemzik. Jólétét
mutatják a ruhák, amelyeket visel, a túlzott luxus. A bíbor ugyanis értékesebb
volt ekkor az aranynál és az ezüstnél is, és ezt fenntartották az istenségek
(vö. Jer 10,9) és a királyok (vö. Bír 8,26) számára. A patyolat olyan különleges
lenvászon volt, amely viselőjét szinte szakrális jeggyel látta el. Ennek az
embernek a gazdagsága tehát túlzó, már csak azért is, mert mindennap, szokása
szerint közszemlére teszi. „Mindennap nagy lakomát rendezett” (vö. Lk 16,19).
Azt látjuk rajta drámaian, hogy valakit teljesen megront a bűn, három egymást
követő lépésben: a pénz szeretete, a hiúság és a gőg (vö. a 2013. szeptember
20-i szentmisén mondott szentbeszédből).
Pál apostol azt állítja: „Minden baj
gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás” (1Tim 6,10). Ez az ember megromlásának fő
oka, és az irigység, a veszekedés és gyanakvás forrása. A pénz képes átvenni
fölöttünk az uralmat, olyannyira, hogy egyeduralkodó bálványunkká válik (vö. Evangelii
gaudium, 55). Ahelyett, hogy eszköz volna, amellyel jót cselekedhetünk és
gyakorolhatjuk a mások iránti szolidaritást, a pénz az önzés logikájának
szolgájává tehet minket és az egész világot, nem hagy teret a szeretetnek, és
meggátolja a békét.
A példabeszéd megmutatja azt is, hogy a
gazdag embert a kapzsiság hiúvá is teszi. Személyiségét a látszatokban jeleníti
meg, abban, hogy másoknak megmutatja, mi mindent engedhet meg magának. Ám a
látszat a belső üresség álcája. Élete a külsőségek rabja, a lét legfelszínesebb
és legátmenetibb dimenziójáé (vö. Evangelii gaudium, 62).
Ennek az erkölcsi züllésnek legmélyebb
lépcsőfoka a gőg. A gazdag ember úgy öltözködik, mintha király lenne, utánozza
egy istenség viselkedését, elfeledve azt, hogy egyszerű halandó. A gazdagság
szeretete által megromlott ember számára nem létezik más mint a saját énje, és
ezért az őt körülvevő személyek nem lépnek be a látóterébe. A pénzhez való
ragaszkodás gyümölcse tehát egyfajta vakság: a gazdag nem látja az éhes,
sebekkel borított és megalázottságában elesett szegény embert.
Ha ezt a szereplőt vizsgáljuk, megértjük,
hogy az evangélium miért ítéli el ilyen világosan a pénz szeretetét: „Senki sem
szolgálhat két úrnak: vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy
ragaszkodik az egyikhez, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok az Istennek
is, a Mammonnak is” (Mt 6,24).
3. Az Ige ajándék
A gazdagról és a szegény Lázárról szóló
evangéliumi rész segít bennünket abban, hogy jól felkészüljünk a közelgő
húsvétra. Hamvazószerda liturgiája nagyon drámai módon arra figyelmeztet
bennünket, hogy mi is éljük át hasonlóan azt, amit a gazdag ember tesz. A pap,
amikor homlokunkra rajzolja a keresztet a hamuval, ezeket a szavakat ismétli:
„Emlékezz, ember, hogy porból vagy és porrá leszel!” A gazdag és a szegény ember
ugyanis egyaránt meghal, és a példabeszéd nagyobbik része már a másvilágon
zajlik. A két főszereplő hirtelen rádöbben: „semmit sem hoztunk erre a világra,
s nem is vihetünk el semmit” (1Tim 6,7).
A mi pillantásunk is a túlvilágra
szegeződik, ahol a gazdag ember hosszas párbeszédet folytat Ábrahámmal, akit
„atyjának” nevez (Lk 16,24.27), s ezzel megmutatja, hogy ő is Isten népéhez
tartozik. Ez életét még ellentmondásosabbá teszi, hiszen eddig semmit sem
tudtunk meg Istennel való kapcsolatáról. Életében nem volt hely Isten számára,
az egyetlen isten ő maga volt saját maga számára.
Csak a túlvilági gyötrelmek között ismeri
fel a gazdag ember Lázárt, és azt szeretné, hogy a szegény enyhítse kínjait egy
kis vízzel. Hasonló dolgokat kér Lázártól, amelyeket a gazdag meg tudott volna
tenni, ám soha nem tett meg. Ábrahám azonban elmagyarázza neki: „Emlékezzél csak
vissza, hogy milyen jó dolgod volt életedben, Lázárnak meg hogy kijutott a
rosszból. Most tehát neki itt vigasztalásban van része, a te osztályrészed pedig
a gyötrelem” (Lk 16,25). A túlvilágon valamiképpen helyreáll az igazság, és az
életben elszenvedett gyötrelmeket kiegyenlítik a jó dolgok.
A példabeszéd folytatódik, és így üzenetet
hordoz minden keresztény számára. A gazdag ugyanis, akinek élnek még testvérei,
azt kéri Ábrahámtól, hogy küldje el ezekhez Lázárt, hogy az figyelmeztesse őket,
ám Ábrahám így válaszol: „Van Mózesük és vannak prófétáik. Azokra hallgassanak”
(Lk 16,29). És a gazdag ember ellenvetésére meg is erősíti: „Ha Mózesre és a
prófétákra nem hallgatnak, ha a halottak közül támad fel valaki, annak sem
hisznek” (Lk 16,31).
Ilyen módon előttünk áll a gazdag ember
igazi problémája: rossz sorsának eredete abban áll, hogy nem hallgatja meg Isten
igéjét; ezért nem szereti már Istent, és ezért veti meg felebarátját. Isten
Igéje élő erő, amely képes kiváltani a megtérést az ember szívében és a személyt
ismét Isten felé fordítani. Ha bezárjuk szívünket Isten nekünk szóló ajándéka
előtt, következésképpen testvérünk előtt is zárva marad a szívünk.
Kedves Testvérek! A nagyböjt alkalmas idő
arra, hogy megújuljunk az Ő Igéjében, a szentségekben és a felebarátainkban élő
Krisztussal való találkozásban. Az Úr, aki a pusztában eltöltött negyven nap
alatt legyőzte a Kísértő cseleit, megmutatja nekünk, hogy melyik úton járjunk.
Vezessen minket a Szentlélek a valódi megtérés útján, hogy újra felfedezzük
Isten Igéjének ajándékát, megtisztuljunk a látásunkat elvakító bűneinktől, és
Krisztust szolgáljuk a szükséget szenvedő testvéreinkben. Bátorítok minden
hívőt, hogy e lelki megújulást mutassák ki azokban a nagyböjti gyakorlatokban,
amelyeket az egyházi szervezetek kezdeményeznek szerte a világban, hogy
növekedjen a találkozás kultúrája az emberiség egyetlen nagy családján belül.
Imádkozzunk egymásért, hogy Krisztus győzelmében részesedve képesek legyünk
megnyitni kapuinkat a gyengék és a szegények előtt. Így tudjuk majd húsvét
örömét teljesen megélni és tanúskodni róla.
Vatikán, 2016. október 18., Szent
Lukács evangélista ünnepén
FERENC
forrás: Magyar Kurír