"Milyen segítséget tudtok családotokban, közösségetekben, plébániátokon a házasság szentségére való felkészítéshez nyújtani? Hogyan tudjátok megakadályozni, hogy a válságba került házaspárok elszigetelődjenek? Hogyan tudjátok gyermekeitekben tudatosítani, hogy a ti családotokban az Úr uralkodik?” - Bíró László püspök úr márciusi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2017.
március
A
fiatalok a főiskolán találtak egymásra és még mielőtt megkapták volna tanári
oklevelüket egyházilag és polgárilag is összeházasodtak. Azt remélték, hogy mint
házaspár egy azon helységben fognak állást és lakást kapni, és családot
alapíthatnak. Tévedtek, a fiú a városban, a lány pedig a megye túlsó végében egy
kis faluban kapott állást, így nem költözhettek össze. Három évig éltek így
távházasságban, aztán szép csendben közös megegyezéssel elváltak. Rövidesen mind
a ketten találtak maguknak partnert, akivel hosszabb-rövidebb ideig
élettársként, vagy „csak úgy” együtt éltek, de érezték, hogy életük megoldatlan,
családra vágytak. Még nem voltak tíz éve a pályán, amikor váratlanul mindketten
a városban, ugyanabba az iskolába kaptak kinevezést. Kölcsönösen megörültek
egymásnak. Közöttük nem volt harag, nem azért váltak el, mert valamelyikük
csalódott a másikban. Nem is a házasságban, mint intézményben csalódtak, csak
kilátástalannak látták, hogy a távházasságból valódi, családalapításra alkalmas
házasság lehet. Most váratlanul felcsillant a remény: ha újra összeházasodnának,
mint házaspár, boldogan élhetnének együtt, talán még lakáshoz is jutnának, és
végre családot alapíthatnának. De hogyan befolyásolják mindezt az elmúlt majd’
tíz év csetlései-botlásai? Vajon tényleg és tiszta szívből meg tudják egymásnak
bocsájtani azt, hogy akármint-akárhogyan, de mégiscsak megszegték a
„holtomiglan-holtodiglan” esküt? Lehet-e úgy újrakezdeni, mintha mi sem történt
volna? Lehet-e Isten áldását kérni az egyszer már felrúgott frigyre?
Az emberi kapcsolatok
változatosak és törékenyek. Sokféleképpen jöhetnek létre, és nagyon sokféle
módon szakadhatnak meg. Annak is sokféle oka lehet, hogy két fiatal miért
határoz úgy, hogy házasságot köt. A megkötött házasságot aztán százféle veszély
fenyegeti. A család történetét barázdáló sokféle válság azonban hozzájárul a
családi élet drámai szépségéhez. A családoknak segítségre van szükségük ahhoz,
hogy felfedezzék: a legyőzött válság a kapcsolatot nem gyengíti, hanem jobbítja,
leülepíti, és az egységet érleli. Minden válság lehetőséget nyújt a házaspárnak
arra, hogy megtanulják: hogyan lehet egységüket szorosabbra fűzni, és hogy mit
is jelent házasságban élni. Semmiképpen nem szabad a hanyatlásba, a kényszerű
romlásba, az elviselhető középszerűségbe belenyugodni. Épp ellenkezőleg, a
házasságot akadályok legyőzését is magába foglaló feladatnak tekintve minden
válság előre lendíthet a jobb, a szebb, az örömtelibb felé. Jó, ha a válságba
került házastársakat kísérjük, hogy a válságot és az ezzel járó kihívást el
tudják fogadni, hogy a válságot a családi életükben megfelelő helyre tudják
tenni. A tapasztalt és képzett házaspárok legyenek készségesek másokat kísérni
ennek felfedezésében, oly módon, hogy a válságok ne rémisszék meg őket, és ne
késztessék elsietett döntések meghozatalára. Minden válságban rejlik egy jó hír,
melyet tudnunk kell a szív fülével meghallani. (vö. AL 232)
Idézzetek fel
ismeretségi körötökből zátonyra futott házasságokat! Mi vezetett a házasságok
felbomlásához? Mit gondoltok: meg lehetett volna menteni ezeket a házasságokat
szakszerű krízisintervencióval?
A sokféle válság között
egyaránt vannak személyes, érzelmi és lelki válságok, de gyakoriak a gazdasági,
munkahelyi, társadalmi nehézségekhez kötődő válságok is. Ezekhez társulnak azok
a váratlan körülmények, amelyek megváltoztathatják a család életét. A
megbocsátás és a kiengesztelődés útján fontos, hogy mindkét fél szelíd alázattal
tegye fel magának a kérdést: vajon nem ő teremtett-e olyan körülményeket,
amelyek a másikat bizonyos tévedések elkövetésére indították? A válságba került
házastársakat segíteni kell abban, hogy felfedezzék válságuk legmélyebb, rejtett
okát is, és így a gyökerénél ragadva meg a problémát megújíthassák
kapcsolatukat. Szerencsés helyzet az, ha a házaspár nyugodt időben – még
házasságkötésük előtt –, elsajátítja a párbeszéd művészetét, mert így könnyebb
felszámolniuk a nézeteltéréseket. A válságban és azon kívül is, a párbeszéd, a
dialógus nélkülözhetetlen eleme minden házasságnak.
Gyakori eset: az egyik fél
úgy érzi, hogy nem kapja meg azt, amire vágyott, vagy nem valósul meg az, amiről
álmodott, és ezt elegendőnek tartja ahhoz, hogy véget vessen a házasságnak. Néha
egy ilyen döntéshez, miszerint mindennek vége, elég egy csalódás, egy megsértett
büszkeség, egy távolmaradás olyan helyzetben, amikor szükség lett volna a
másikra, egy megfogalmazhatatlan félelem. Vannak az elkerülhetetlen emberi
törékenységnek olyan helyzetei, amelyeknek túl nagy érzelmi súlyt
tulajdonítanak. Ilyen például annak érzése, hogy nem értettek meg teljesen, a
féltékenység, a két fél között fölmerülő különbségek, egy más személy iránti
vonzódás, új érdeklődések, melyek birtokba akarják venni a szívet, Mindez
aláássa a házasság tartósságát.
Milyen lehetőségeket,
módszereket ismersz a rendszeres és hatékony házaspári dialógus megvalósítására?
Hogy lehet a nyílt és őszinte beszélgetéseket a családon belül elmaradhatatlan
alkalmakká tenni?
Különösen fájdalmas, ha egy
szentségi házasság látszik zátonyra futni. A házassági kötelék, amelyet a
házastársak szabad emberi cselekedete hoz létre, visszavonhatatlan valóság,
olyan szövetség, amelyért Isten hűsége kezeskedik. Ezért a megkeresztelt felek
között megkötött és bevégzett házasságot semmiféle emberi hatalom és semmiféle
ok nem bontja fel, kivéve a halált. A válságba jutott szentségi házasságok
esetében a kibékülés fáradságos művészete – rászorulva a kegyelem támogatására –
igényli a rokonok és barátok nagylelkű közreműködését, s olykor külső, szakmai
segítséget is. A tapasztalat azt mutatja, hogy megfelelő segítséggel és a
Szentlélek kegyelmének kiengesztelődést hozó működésével a házaspárok a
házassági válságok nagy hányadán kielégítő módon túljutnak. Fontos, hogy minden
közösség tudatosítsa felelősségét a hozzá tartozó házaspárokért és támogassa a
válságba jutottakat. Ugyanakkor szükséges, hogy a házasulandók megfelelő képzést
kapjanak a házasság szentségének lényegéről, hogy az oltár elé lépve tudják és
érezzék e lépésük súlyát és az egymásért vállalt felelősséget. Sürgős feladat,
hogy a lelkipásztori prédikáció, a katekézis és a keresztény oktatás beszéljen a
házasság szentségének objektív jelentéséről. (lásd AL 235-238; 291-292)
„Az Úr a valóságos és
konkrét családban lakik, annak minden szenvedésével, küzdelmével, örömével és
mindennapos gondjaival együtt. Ha a családban a mindennapokat a szeretet élteti,
akkor az Úr uralkodik ott a maga örömével és békéjével.” (AL 315)
Milyen segítséget
tudtok családotokban, közösségetekben, plébániátokon a házasság szentségére való
felkészítéshez nyújtani? Hogyan tudjátok megakadályozni, hogy a válságba került
házaspárok elszigetelődjenek? Hogyan tudjátok gyermekeitekben tudatosítani, hogy
a ti családotokban az Úr uralkodik?
A főiskola
igazgatóhelyettese, aki annak idején az egyházi és a polgári szertartáson is a
fiatalok házassági tanúja volt, egy napon meglátogatta a fiatalokat most már
közös munkahelyükön, az iskolában. Örömmel üdvözölték egymást és a
beszélgetésből hamar kiderült, hogy az, hogy most egy városban, sőt egy
iskolában tanítanak, nem egészen véletlen. Nagyon elszomorított – mondta az
igazgató –, amikor megtudtam, hogy elváltatok. Sajnáltalak benneteket, mert
tudtam, hogy az éppen rátok szakadt látszólagos sikertelenség késztetett erre a
lépésre, de abban is biztos voltam, hogy a Jóisten titeket egymásnak teremtett.
Bíztam bennetek, gondoltam, hogy visszataláltok a helyes útra. Hát, ami igaz, az
igaz – vette át a szót a fiú –, nem éreztem magamat jól a távházasságban. Volt
feleségem, és mégis egyedül voltam, és arra sem láttam esélyt, hogy valaha is
összeköltözhetünk. Alkalmi kalandokkal vigasztalódtam, ezek meg arról győztek
meg, hogy nekem igazán senki nem kell, csak ez a lány, akitől meg elváltam.
Közös megegyezéssel váltunk el – jegyezte meg a lány –, mert én hallva annak
hírét, hogy a férjem más lányokkal tart kapcsolatot nem akartam az útjába állni,
szabaddá akartam tenni. Igazán sohasem mondtam le róla. Gratulálok – jelentette
ki az igazgatóhelyettes –, most itt mind a ketten újra kimondtátok az „Igent”!
Egyházi házasságotok szerencsére még fennáll, hozzátok rendbe a polgárit is!
Tudok egy jámbor özvegyasszonyról, aki nagy házában egyedül maradt és keres egy
rendes, megbízható fiatal párt, akikkel eltartási szerződést köthetne. Szerintem
rátok gondolt, pedig még nem is ismer titeket.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista