Ha nem is tudsz szlovénül, akkor is megérted, hogy ez a cikk Mátyás királyról szól. Hogy miért írtam szlovénül a nevét? Tiszteletből. Fejet kell ugyanis hajtanunk a szlovén ember mélységes Mátyás kultusza előtt.
Surján László
Kralj Matjaž
Ha
nem is tudsz szlovénül, akkor is megérted, hogy ez a cikk Mátyás királyról szól.
Hogy miért írtam szlovénül a nevét? Tiszteletből. Fejet kell ugyanis hajtanunk a
szlovén ember mélységes Mátyás kultusza előtt.
Aki
nyomon követi a Charta XXI honlapján megjelent írásokat, az tudja, hogy Mátyás
király Észak-Magyarország szláv lakosságának épp oly kedves királya, mint a
magyaroknak. Az igazságos király képe a mai napig él a szlovákokban és emlékét a
nemzeti öntudatra ébredés korszakában is éltették. A még mindig csak tervként
létező
pilisi tanösvény részeként szóltunk róla,
még 2014-ben.
A
szlovákok Mátyás király kultusza azonban szinte jelentéktelen ahhoz képest,
amilyen mélyen a szlovénekben él a mai napig az igazságos király képe. Igor
Cankan, aki talán a legnagyobb szlovén író döbbenetes erejű kisregényben mutatja
meg e Mátyás emlék mélységeit. Cankár műveinek jeles fordítója, Pável Ágoston,
akinek a személyével mélyebben is jó lenne foglalkozni, így ír Mátyás király
szerepéről a szlovén népköltészetben. »Nem hihetetlen-e, hogy egy nép idegenvérű
és idegennyelvű szomszédjától kölcsönözze legnagyobb nemzeti hősét, és hogy ez a
hős nemzetibbé, eredetibbé magasztosuljon a századok folyamán a kölcsönvevő
népnél, mint a kölcsönadónál? Kell, hogy egészen rendkívüli oka legyen e
világviszonylatban is kivételes jelenségnek!«
Az
idézet Jože Filo tanulmányából való, aki a Mihaszna Matkó és Mátyás király című
kisregényhez írt tanulmányában elemzi a kérdését. Pável nyomán ő is hosszú
évszázadokon át elszenvedett idegen elnyomáshoz köti a Mátyás kultuszt. S minél
erősebb volt az elnyomás, annál erősebben ébredt fel bennük a vágy a szociális
igazságosság után, annál rendíthetetlenebb lett a megváltásban való hit.
Számukra a megszabadulás reményét Mátyás testesítette meg. Erről Filo így írt:
„S egyszer csak híre járt, hogy a szomszédságban uralkodik egy hatalmas király,
aki nem bíborban született, hanem szabadon választotta a nép. Közönséges
halandónak öltözve járja az országot, megbünteti az elnyomókat, igazságot oszt
az elnyomottaknak. Hatalmas és legyőzhetetlen serege van, fekete serege, s ő
minden egyes katonáját ismeri és társaként becsüli. Országa tejjel-mézzel folyó,
és ez az ország itt van, egészen közel. Ez a király — név szerint Mátyás —
rokoni kapcsolatban áll a Ciliéi grófokkal, ami még közelebb hozza alakját a
szlovén néphez, annyira, hogy ki tudja, miképp s mikor, szinte észrevétlenül
építse be saját világába, mint a maga igazságának messiását, a maga nemzeti
hősét.”
Így
lépett be Mátyás király a szlovén néphagyományba: a népdalokba, hősi énekekbe,
mesékbe, balladákba, közmondásokba ...
Pável ennek tulajdonítja, hogy a nép olyan odaadással fogadja be ezt az idegen
földről kölcsönvett, de teljesen nemzetivé vált hőst, hogy a legnagyobb
politikai feszültség idején, 1932-ben a Peca-hegyen emlékművet állított neki,
melynek felavatása történelmi jelentőségű esemény volt a kicsi, de szabad
Szlovénia földjén, »a gyűlölség fullasztó áradatában«. Ebben az örömteli
légkörben, meséli tovább Pável, »mintha csakugyan megnyílt volna a hatalmas
hegység! Mintha méhéből. . . elővágtatott volna a daliás király, hogy véglegesen
legyőzze a zsarnokokat és meghozza az igazság és jólét fogyhatatlan napjait
népének, a szlovénségnek!«
Hogy megértsük a fentieket, tudni kell, hogy a szlovén monda szerint Mátyás, az
igazságos nem halt meg, hanem a Peca mélyén a Fekete hegy alatt alszik, egy
kőasztalra támaszkodva, és egyszer felébredve újra eljön rendet tenni, igazságot
szolgáltatni.
Az
emlékmű ezt az alvó királyt ábrázolja.
De
ez a történet nem pusztán holt betű az iskolai tananyag népmesékről, mondákról
szóló, érettségi után hamar elfelejthető részében. Az 1932-ben készült emlékmű
kedvelt kirándulóhely, szinte zarándokhely a szlovének számára ma is.
Útjelző táblák mutatják a Mátyás király barlangjához vezető utat.
Votlina barlangot jelent szlovénül. Ha már nem tíz percnyire vagyunk, díszesebb
kiírás jelzi a barlangot.
Az
emlékmű nyomán számos más alkotás is született, itt például egy fa szobor, sőt
mondhatjuk szoborcsoport:
Mátyás király és vitézei békésen alusszák a szlovén remények szerint nem örök
álmukat. Ezekről a képekről mi nem ismernénk fel Hunyadi Mátyást. Nem portréről,
nem a ránk maradt többé-kevésbé hiteles alkotásokról mintázott arcról van szó: a
népmonda elevenedik meg.
Ám
hogy mennyire, azt télidőben érthetjük meg.
Hatalmas hószobrok készülnek, még a Vajdahunyad várára is emlékeztető hóvár is
felépül:
Sőt
a királyt együtt láthatjuk a szépséges Alencicával, akit ő maga szabadított meg
a gaz töröktől:
Fentebb idéztem Pável Ágostont, aki szerint ez a szlovén Mátyás kultusz erősebb,
mint a magyar. Őszintén szólva első olvasatra kicsit rosszul esett ez a
megállapítása, de a fenti képek igazolják az állítást. Ha pedig valakit nem
győzne meg ez a fényképsorozat, akkor tekintse meg a következőt. Mátyás király
személyesen is megjelenik az ünneplő, szoborépítő nép között, mintegy beleégetve
a Mátyás kultuszt az újabb és újabb nemzedékekbe is.
A
magyar érzékenység olykor zokon veszi a szlovákok Mátyás tiszteletét és holmi
kisajátításról beszél. Jön a felháborodott fogalmazás: a szlovákok még Mátyás
királyt is el akarják venni tőlünk. Történelmietlen és buta ez a hozzáállás:
Mátyás minden alattvalójának királya volt, és tett azért, hogy minden népével
megszerettesse magát.
Arra a kérdésre, hogy ki a kedvenc királyod, nálunk is Mátyás a leggyakoribb
felelet. A népmesék igazságosztó alakja minden magyar számára ma is üzenet, de
el kell ismernünk, a szlovének körében élő népszerűséggel a hazai Mátyás kultusz
nem veszi fel a versenyt.
Milyen szép lenne, ha szlovákok, szlovének, magyarok adott esetben, például a
2020-as Eucharisztikus Kongresszuson, együtt imádkoznának a Kárpát-medence
lakónak békéjéért a Budavári Mátyás templomban. Mert Mátyáson kívül más, nagyobb
eszmék is összekapcsolnak bennünket.