"A fogyasztói társadalomban az elsőrendű szempont a hasznosság, ezért kialszik az öröm. Minden csak azért van, hogy megszerezzük, birtokba vegyük és elfogyasszuk, még a személyek is. A keresztény ember ellenben megszabadulva az önző birtoklás csak önmagára tekintő vágyától, ... Gyengéd szeretettel szemléli és értékeli azt, ami a másik személyiségében szép és szent, ami túl van saját szükségletein. ” - Bíró László püspök úr áprilisi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2017.
április
Az idősödő házaspár egyedül
maradt, amikor a lányuk is elköltözött nagy lakásukból, amelyet még szüleiktől
örököltek, és amelyben házasságkötésük óta – immár több mint ötven éve – éltek.
Másik gyermekük, elsőszülött fiúk, már régebben családot alapított és
elköltözött vidékre. A lány elköltözése eleinte bizonyos megkönnyebbülést
jelentett, mert ugyan a háztartás költségeihez hozzájárult, a viszony a szülők
és lányuk között nem volt felhőtlen. A lány nem szívesen beszélt saját
dolgairól, munkájáról, barátairól, gondjairól és örömeiről, mert ezeket az
ügyeket „magánügynek” minősítette, ha kérdezték, válasza általában az volt, hogy
ez magánügy. A szülők meg hiába mondták el neki saját gondjaikat, ő arra csak
annyit szólt, hogy mindenkinek meg vannak a maga problémái. A szülők tudták
lányukról, hogy szereti őket, hálás nekik azért a sok áldozatért, amit érte
hoztak. A lány is tudta, hogy szülei szeretik, és mindenben a javát akarják.
Mindennapjaik mégis tele voltak feszültséggel, ridegséggel. Az elköltözés után a
feszültségek csökkentek ugyan, de a rövid ünnepi együttléteken – amelyeket a
családi hagyomány elengedhetetlennek tartott –, továbbra is érezhető volt a
szülők és lányuk közötti korrektségre törekvő, de gyengédnek nem mondható
kapcsolat.
A szeretet megélésének,
kifejezésének és érlelésének kiváltságos és mellőzhetetlen módja a házas és
családi életben a párbeszéd. Ez azonban hosszas és elkötelezett tanulási
időszakot tételez fel. A férfiaknak és nőknek, öregeknek és fiataloknak más és
más a közlési módja, különböző nyelvezetet használnak, más „kódrendszerben”
mozognak. A kérdésfeltevés és a válaszolás módja, a hangnem, az alkalom és sok
más tényező befolyásolja a kommunikációt. A gyerekekre hatnak az iskolatársak, a
felnőttekre a munkatársak, akiknek a beszéd-modora akarva-akaratlanul
befolyásolja a kommunikációjukat. Nem mindenki tud hangulatain uralkodni, sokan
otthon adják ki magukból munkahelyükön felgyülemlett mérgüket. Vannak zárkózott
emberek, ők nehezen tudják kifejezni érzéseiket, és vannak olyanok, akik rögtön
kiöntik a szívüket. Könnyen „elbeszélnek” egymás mellett azok, akik nem tudják,
vagy nem akarják figyelembe venni a másik kommunikációja mögött az emberi
személyt.
A párbeszédhez időre,
mégpedig minőségi időre van szükség, türelmes és figyelmes odahallgatásra, hogy
a másik kifejezhesse mindazt, amit ki kell fejeznie. Meg kell becsülnünk
személyiségét elismerve, hogy joga van a létezéshez, az önálló gondolkodáshoz és
a boldogsághoz. Figyelmes gesztusokkal mutassuk ki szeretetünket a másik felé. A
szeretet legyőzi a legveszedelmesebb akadályokat is. Ha szerethetünk valakit,
vagy érezzük, hogy ő szeret, jobban megértjük, mit akar kifejezni és megértetni
velünk. Nagyon fontos, hogy mondandónkat jól megfontolt döntésekre, mély
meggyőződésre és igaz értékekre alapozzuk, és ne arra törekedjünk, hogy egy
vitában győzedelmeskedjünk, vagy, hogy nekünk adjanak igazat. (vö. AL 136-141)
Családotokban, baráti,
ismeretségi körben milyen kommunikációs nehézségekkel találkoztok? Hol és mikor
tanulták meg a párbeszéd művészetét azok, akik szerintetek mesterien tudják
mondanivalójukat elmondani és nagyon jól megértik partnerüket?
Szeretetre vagyunk teremtve,
nincs nagyobb öröm, mint megosztani valami jót. "Adj, s fogadj el magad is;
élvezd az életet" (Sir 14,16). Az élet legintenzívebb örömei akkor születnek,
amikor a mennyország elővételezéseként sikerül elősegítenünk mások boldogságát.
Édes és vigasztaló a mások megörvendeztetéséből fakadó öröm, amikor örülni
látjuk őket. Ez az öröm a testvéri szeretet gyümölcse, nem a csak magára tekintő
hiábavalóságé, hanem annak öröme, aki szeret és kedvét leli a szeretett ember
javában, amely átárad a másikba és termékennyé válik benne. (vö. AL 129)
A fogyasztói társadalomban
az elsőrendű szempont a hasznosság, ezért kialszik az öröm. Minden csak azért
van, hogy megszerezzük, birtokba vegyük és elfogyasszuk, még a személyek is. A
keresztény ember ellenben megszabadulva az önző birtoklás csak önmagára tekintő
vágyától, tisztelettel és bizonyos félelemmel áll meg a másik személy előtt,
nehogy megbántsa, vagy megfossza szabadságától. Gyengéd szeretettel szemléli és
értékeli azt, ami a másik személyiségében szép és szent, ami túl van saját
szükségletein. A javát keresi akkor is, ha tudja, hogy nem lehet az övé, vagy
amikor testileg nem vonzó, agresszív, beteg, vagy a terhére van. A gyengéd
szeretetből – amely miatt valaki kedves a másik számára – fakad a tett, amellyel
valamit ajándékba ad neki. (vö. AL 127)
Milyen alkalmakat
kínál a családi élet a családtagok megörvendeztetésére? Hogyan tudják az unokák
a nagyszülők boldogságát elősegíteni?
Sohase fukarkodjunk a
szeretetet kifejező gesztusokkal, éljünk velük nagylelkűen, gazdagon. A
családban használjunk gyakran három szót: kérem, köszönöm, bocsáss meg. Ha egy
családban nem erőszakosak, és kérnek akkor is, ha úgy gondolják, hogy az, amit
kérnek, nekik jár; ha egy családban nem önzők és bármit kapnak, azt őszintén
megköszönik, és ha egy családban valaki észreveszi, hogy rosszat tett, és ki
tudja mondani: bocsáss meg, akkor abban a családban békesség van és öröm. Ne
legyünk fukarak e szavak használatában, nagylelkűen ismételgessük őket napról
napra, mert a családokban beálló csöndek megterhelik a férj és feleség, a szülők
és gyermekek, valamint a testvérek kapcsolatát. A kellő pillanatban kimondott
megfelelő szavak azonban naponta oltalmazzák és táplálják a szeretetet. (vö. AL
133)
Hogyan őrizhető meg és
növelhető a családból kirepült gyerekek és szüleik közötti szeretet?
Mondhatják-e a szülők, hogy ők már mindent megtettek a gyermekükért, most már a
gyermeken van a sor; vagy mondhatják-e a gyerekek, hogy nekik most már a saját
családjukkal kell törődniük, elegendő, ha szüleiknek hálásak?
Aquinói Szent Tamás mondta:
A szeretet növekedésének természetéből fakadóan nincs határa, mert részesedés a
végtelen szeretetből, aki a Szentlélek. Szent Pál is határozottan buzdít:
Titeket meg gyarapítson és gazdagítson az Úr szeretetben egymás és mindenki
iránt, mint ahogy mi is szeretünk titeket! (1Tessz 3,12) A házassági szeretet
elsősorban nem azzal őrizhető meg, hogy kötelességszerűen beszélünk a
felbonthatatlanságról, vagy, hogy az Egyház tanítását ismételgetjük, hanem
azzal, hogy a kegyelem ösztönzésére bekövetkező folyamatos növekedés által
megerősítjük a szeretetet. Ha a szeretet nem növekszik, veszélybe sodródik. Csak
úgy növelhetjük, ha a szeretet még több tettével, a gyöngéd érzelem gyakoribb,
intenzívebb, nagylelkűbb, gyengédebb, vidámabb tetteivel válaszolunk az isteni
kegyelemre. A megtévesztő fogyasztói reklámok tökéletes családjai nem léteznek.
Ezekben a családokban nem múlnak az évek, nincsenek betegségek, fájdalmak,
halál. A reklám olyan illúziót állít elénk, amelynek semmi köze ahhoz a
valósághoz, amellyel a családapák és családanyák naponta szembesülnek.
Egészséges realizmussal fogadjuk el a korlátokat, a kihívásokat és
tökéletlenségeket, és kövessük a közös növekedésre szóló meghívást, érleljük a
szeretetet és ápoljuk az egység szilárdságát! (vö. AL 135)
Milyen lehetőségeket
láttok a családi élet mindennapjaiban a szeretet növelésére és megerősítésére?
Mi különbözteti meg mézes-mázosságot az őszinte gyengédségtől?
A téli csúszós utcán elesett
a lány édesanyja és kórházba került. A lány és bátyja mindent megtettek, amit
tehettek édesanyjukért, látogatták, segítettek az ügyintézésben. A körülmények
azonban kevés lehetőséget adtak a beszélgetésre, csak a tények és teendők
tárgyilagos megbeszélésére volt lehetőség. A lány hirtelen szembesült azzal,
hogy most ha akarja, sem tudja „magánügyeit” édesanyjával megosztani, tanácsát
kikérni, pedig baráti és rokoni kapcsolatai egyre lazábbá, formálisabbá váltak,
kezdte magát nagyon egyedül érezni. Legnagyobb meglepetésére azonban anyja a
kórházból való hazatérése előtt váratlanul így szólt: No, majd ha otthon leszek,
eljössz, és végre megint egy jót beszélgetünk. Az anyák ugyanis értik gyermekeik
metakommunikációját, gesztusait és ki sem mondott szavait, mert a szívükkel is
látnak és hallanak, nem csak a szemükkel és a fülükkel.
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista