Kabdebó Lóránt a Nemzetközi Könyvfesztivál új magyar terméséből Száraz Miklós György Az álomvadász című regényéről gondolkozott el. Hon-Lapunkon összevetette egy Szent Ágostont "fordító" valahai Szabó Lőrinc szöveggel és a kötetről készített saját értelmezésével, amellyel a könyvet a Magyar Írás Lugas című szombati mellékletében ismertette.
Kabdebó Lóránt
”Miről
írsz? Azért írok, hogy megtudjam”
Fesztivál-könyvnek azért jó
lenni, mert arról egyszerre, mindenütt szót kell váltani, véleményt kell
formálni. Rendszerint röviden, és gyorsan. Ez pedig nemcsak az elnagyoltságra
serkent, hanem a határozott állásfoglalásra, az értelmezés érdesebb formájára
is. Így járt ezzel Száraz Miklós György új remeke, Az álomvadász is.
Ahány leírás, annyiféle könyv. Ifjabb koromban azt mondtam kritikusként: minél
többféleképpen félreérthető egy könyv, annál jobb. És ezt még ma is vállalom.
Mindenki a maga legaktuálisabb problémáját olvashatja bele ebbe a csodálatos
mesecsokorba. Amely a megismerést keresi, és a nemtudás regényévé nőtte ki
magát. Miként az egész történet elbeszélőjével, összegyűjtőjével, a tájékozódást
kereső embert megszólaltató hangján ez a sokat álmodó szereplőjű regény
összefogható. Mindjárt a regény elején egyben ki is mondva a könyv lényegét:
„Miről írsz? Azért írok, hogy megtudjam”. És elkezdődik az álomvadászat. Ami túl
van mindazon, ami az ok-okozati gondolkozás, a térben és időben történetekké
össze nem álló világ hézagait próbálja kihalászni. A tudathalászatot kezdi,
amely a nemtudás ellenében a felszabadult létezés időtlen állapotát keresi, azt
az összetartozástudatot, amely a világot a teherpróba súlyával tartja össze.
Amely nemtudás maga a teremtettség. Amelyben az összetartozók kiválaszthatják a
magukat egységbe fogó vonzalmaikat.
Olvasás közben mondogatom
magamban, és mondogatom az álomvadászoknak és az álomvadászok álmait csokorba
gyűjtő szerzőnek magának is a mostanra a szinte a semmiből előkerülő apokrif
Szabó Lőrinc-i „fordítást”, amelyet ha ismert volna Száraz Miklós György,
biztosan beleírt volna regényébe:
Nézzed meg kattintással nagyobb
méretben!
És így tovább…
Akár ezzel is kezdhette volna
Száraz Miklós György. És be is fejezhette volna Szabó Lőrinc előadóművész
barátjának írt záradékával:
Nézzed meg kattintással nagyobb
méretben!
Három korszak embere, írója
ugyanazzal az álomvadászattal válaszol a „lélekvadászatra”, amely a teremtett
nemtudás emberi tér-idő távlatából keres fogódzót létezése értelmére. Kitekintve
a siralom völgyéből. Ahová ha ideteremtettünk, akkor itt is meg kell küzdenünk
az egymást összekapcsoló vonzások harmóniájáért.
Magam pedig Száraz György
csodáját az értelmem nyelvére ekként fordítottam vissza a Magyar Idők Lugas című
szombati mellékletében 2017. április 22-én, a 15. oldalon, a Nemzetközi
Könyvfesztivál idején:
A cikkre kattintva olvasható méretet
kapunk
Teherpróba
Száraz Miklós György új regénye őslakókról és együttélésről
Nem ismerjük magunkat sem. Hát
még a másikat. Még akkor sem, ha együtt élünk, és össze is köt valamilyen
összetartozást szimuláló életforma. Különösen, ha az egyik egy festőféle ember,
aki minden részletet – amely az embert a materiális világhoz köti, térben és
időben körülveszi – a vásznain sikeresen meg is tud festeni. Párja pedig, valami
pszichológus-féle, aki kórházában bolondok között tölti napjai nagy részét,
mások gondjával-bajával telítődik, életekbe kell beavatkoznia, amikor magát sem
ismeri kellőképpen. Ismerik egymás testét, napi munkájuk esetté beszélhető
eredményeit. Úgy néz ki, tudnak együtt élni. Sőt egymás nélkül nem tudnának
meglenni. Aki látja őket, azt mondja: összetartozó páros. Minek őket
megbolygatni… Még rájönnének, hogy életük a rendezett együttlét szőnyege alá
söpört problémák halmaza.
Így élnek a mai családok.
Működnek. Óvatosan, tapintatosan egymás iránt. A megszokottság kényelmét
hordozva-féltve. És félve, nehogy valami felborítsa véletlenül ezt a
harmonikusnak képzelt együttlétet. Akárha együttlélegzést.
És akkor jönnek a sikeres
szerzők, regényírók – akik azt képzelik, hogy a mai családok minden
csínját-bínját ismerik – kikeresni a buktatókat. Döbbentsék rá azt a
szerencsétlen férfit és nőt, hogy mégsem tartoznak ők össze. Kezdjenek lelkizni
is az összezárt különélésükben. Isten óvjon ezektől az íróktól. Az elmélet is
kipellengérezte őket „mindent tudó” elbeszélőkként, vagy lefokozta
bestselleriparosként.
Száraz Miklós György ezzel
szemben egy csodálatos beleérző mondatokat varázsoló író, akinek szövegeiben
önálló életre kel valamilyen hang. És beszélni kezd. Valaha küszködött egy
„nagyregény” témájával, és mint író-akarnok semeddig sem jutott. Végül egy
hajnalban megszólalt benne egy lány erőszakos hangja, és mondta, mondta – szinte
álomban – a maga érthetetlen, mégis végül nagyregénnyé összeálló történetét.
Megszületett minden idők egyik legnagyszerűbb magyar regénye, a mágikus látomású
Lovak a ködben. Majd amikor egy ország – mit ország? félvilág! – belebonyolódott
az ügynökkérdésbe és a forradalom értelmezésébe, ő megtalálta családja
megszállottan vezetett személyes naplóit, és azok darabjaiból összerakta a
nemtudás bevallását, a tudás faláig vezető sikerkönyvet, az Apám darabokban
címűt. Csakhogy a hangok elkezdenek összevissza beszélni, megszólaltatva
álombeli szenvedéseiket. És ebből most megírta a nemtudás regényét.
Először próbát tesz. A főszereplő
festő önmaga létét kezdi nemzedéke álmai tükrében groteszk-mágikus
indiántörténeteiből összevarázsolni. Ha ez sikerült, hozzákezdhet élettársa
ismeretlen létét magáraálmodni. Egy általa nem is ismert ex furcsa családi
szenvedéstörténetét fogadja be a saját álomvilágába. A pszichológus pacienséből
egy európai ős-jövevény család kísértete épül meg. Épp most, a migránsjövevények
özönlésének pillanatában. Micsoda feszültség. Amikor a két őslakó, a férfi és a
nő indiánok és afrikai bennszülöttek világába álmodja magát. Álmaiban szenvedi
végig mindazt, amit mi félelmes eljövendőktől rettegve, összebújva, ijedten
várunk. Ha én adtam volna az új remekmű címét, azt írnám föléje: Teherpróba. A
családismeret kiindulópontja.
Én évek óta a tévé előtt ülök, és
hallgatom a történelem során mindig is megvolt veszélyek láthatóvá és azonnalivá
váltását. Várva valami jó hírt, hogy mégiscsak rémálom mindez. Tudom, Száraz
Miklós György nem néz tévét, ő hangokat hall, eseményeket szenved fojtogató
álmok közepette. De ő is várja a jó hírt. Amit az Édenkert óta a teremtett
emberpár sohasem tudott egymással kibeszélni. De már Madách is tudta: kell az
álom, amelyben ez a jó hír megméretik: szeressétek egymást, mint tenmagatokat.
Az összetartozók képesek lesznek-e úgy is megismerni egymást, hogy erősek
legyenek megvédeni a másikat is, a véletlen összekerülést összetartozássá
szervesíteni.
Olvasóm! Nehogy azt hidd, hogy
ezt Száraz Miklós György ebben a regényben ilyen nyíltan, tanítólag kimondja.
Ezt én fordítom a magam értésére. Ő csak annyit akar megtudni, hogy az egymás
ismerése után eljuthat-e egy pár oda, hogy zavartalanul folytathatja életét,
amit eddig is élt. Csak eddig figyelmetlenül. Azaz, hogy a festő ismét tudjon
festeni. Pontosabban: műveljük kertjeinket. Mert ez a legtöbb, amit adhat most
magának az emberiség.
(Száraz
Miklós György: Az álomvadász, Scolar Kiadó, Budapest, 2017, 192 oldal. Ára:2990
forint.)