Teleki Pál 1931-ben a Pester Lloydban németül, a Jancsó Benedek Emlékkönyvben pedig magyarul kifejtett nézete szerint az európai nemzetiségek három csoportba sorolhatók: 1. hagyományos, 2. önkéntes és 3. kényszerkisebbségek.
Surján László
A
Nyugat és a nemzetiségi kérdés
Teleki Pál 1931-ben a Pester Lloydban németül, a Jancsó Benedek Emlékkönyvben
pedig magyarul kifejtett nézete szerint az európai nemzetiségek három csoportba
sorolhatók: 1. hagyományos, 2. önkéntes és 3. kényszerkisebbségek.
Az
1. típusba tartozók (tótok, bretonok, katalánok) már hosszabb történelmi
periódus óta együtt élnek egy többségi néppel, s mindeddig nem veszítették el
nemzeti jegyeiket.
A
2. típus (a hazai szerbek, románok, németek egy része) hívatlanul vagy
meghívásra, de önként s maga telepedett át egy idegen országba.
A
3. típus, a kényszerkisebbségek csoportja viszont az I. világháború után újra
rajzolt határok folytán, anélkül hogy elköltözött volna, kényszerült kisebbségi
sorba. Ők 15–16 millióan alapvetően eltérnek a 10–11 milliónyi hagyományos és a
2–2,5 milliónyi önkéntes kisebbségtől, emiatt ők (ellentétben az első két
típussal) eltérő kezelést, nemzetközi kisebbségvédelmet érdemelnek. – [Bővebben:
Teleki Pál és a nemzetiségi kérdés]
Ennek a három csoportnak a megkülönböztetése ma is indokolt volna, különösen a
harmadik védelme, hiszen a kényszerítés mai emberjogi felfogásunkkal ellentétes.
Nemzetközileg azonban kevés megértést tapasztalunk. Az érintett országok,
amelyek e kényszerházasságba kerültek, a visszarendeződéstől félnek, azaz
asszimilálni vagy eltávolítani szeretnék kényszer-kisebbségeiket. Más országok,
amelyek területén az első csoportba tartozó kisebbségek élnek, területi
egységüket féltik minden kisebbségvédelmi lépéstől.
Teleki aligha gondolta, hogy a második csoport milyen jelentős lesz a XIX.
századra, azt pedig még pár éve sem tudtuk elképzelni, hogy a bevándorlás útján
kialakult kisebbség egy adott pillanatban többséggé válhat. A demográfiai adatok
alapján könnyen ez a helyzet alakulhat ki belátható időn belül Angliában.
Középtávon Franciaországban. Ha a Nyugat vezető hatalmai ismerték volna Erdély
történetét és etnikai viszonyait, bizonyára százszor meggondolták volna, hogy a
befogadás ilyen mértékét lehetővé tegyék. Erdélyben ugyanis a
behívott/befogadott kisebbség történelmileg viszonylag rövid idő alatt többséggé
lett, ami végső soron Erdély sorsát eldöntötte.
Úgy
érzem, késő már a Nyugatot figyelmeztetni. Alighanem elvesztették önmagukat.