Június 4-én, pünkösdhétfőn, életének 85. esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és Kossuth-díjas író, a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, a spirituális realizmus megteremtője. Nyugodjék békében!
"A
Krisztus-hitben megingathatatlan vagyok" –
Jókai Anna emlékezete
Június 4-én, pünkösdhétfőn, életének 85.
esztendejében visszaadta lelkét Teremtőjének Jókai Anna Kossuth Nagydíjas és
Kossuth-díjas író, a mai magyar irodalom egyik legjelentősebb alakja, a
spirituális realizmus megteremtője.
Írói pályáját a kritikai realizmus
jegyében kezdte a XX. század hatvanas éveinek a végén, de a spirituális
realizmus csírái már korai regényeiben, a nagy visszhangot kiváltott 4447-ben
(1968) és a Tartozik és követel-ben (1970) is felfedezhetőek. Az előbbi
kötet végén Eszter, aki a szenvedélyeinek élő fiatal, elképzeli: ha mérget tenne
a gyűlölt nagymamája, Karolin anyó kávéscsészéjébe, az milyen kínok között halna
meg. Ez csak a képzeletében játszódik le, de a nagymama meghal. Eszter ekkor
megdöbben önmaga torz és természetellenes viselkedésétől, vagyis megindul nála
egy lelki tisztulási folyamat. A Tartozik és követel-ben Öregmiklós
haldoklása nagypénteken kezdődik, s ő mint a békesség követe, arra inti a két,
egymással civakodó fiatal házast, Ildikót és Miklóst: „Ma péntek van. Holnap
szombat. Utána húsvétvasárnap.” Ebben ott van nemcsak a feltámadás reménye,
hanem az is, hogy Ildikó és Miklós is újrakezdhetik a házasságukat, megvan a
remény arra, hogy rendezzék kapcsolatukat.
A Jákob lajtorjája (1982) című
regénye már címében is arra a bibliai jelenetre utal, amikor a Genezis könyvében
az Ézsau haragja elől menekülő Jákobnak álmában megjelenik az Úr és megígéri
neki, hogy soha nem hagyja el. A regényben Hajnal meséli el férje, a színész
Kornél kislányának, a halálosan beteg Orsinak – aki Kornél első házasságából
született – ezt a történetet. Mintha valami Isten által belekódolt aggodalom
jelenne meg halála előtt Orsiban – aki tizenhét évesen távozik e világból –: a
jákobi létrát emlegeti, illetve a metrón utazva azon tűnődik: vajon aki a mélybe
lemegy, visszajön-e onnan? Mindez valójában Isten kegyelme, amelyet nem
szükséges mindig felismernünk, anélkül is működik. Ilyen észrevétlenül hathatunk
egymásra lelkileg, még az olyan, személyesen egymással nem kommunikáló személyek
is, mint Hajnal és Orsi, akiknek érdekei ellentétesek. S mégis megjelenik köztük
ez az apró szeretet-motívum. Amikor pedig a kórházban Orsi haldoklik, ugyancsak
Hajnal az, aki térben távol tőle, az otthonában gyertyát gyújt, s arra gondol:
Orsit bebocsátották, „azon a kemencén, ahol ragyog, de nem éget a tűz”. Ez
egyértelműen az üdvözülés reménye. A Jákob lajtorjájában a gimnazista kislány,
Orsi halála áldozat. Hajnal mondja ki ezt is: Orsi azért halt meg, hogy az itt
maradtak jobbá váljanak. Kornél elismeri ezt, de fölteszi a kérdést: miért
kellett mégis ilyen korán elmennie? A megmagyarázhatatlan és felfoghatatlan
misztérium, amikor egy ártatlan gyermek vagy fiatal távozik a földi életből…
A Szegény Sudár Anna (1989) című
regényében a kisebbségi sorban élő Annát a román Petruhoz fűzi a legmélyebb
lelki kapcsolat. Petru szavakban így fejezi ki a lényeget: „Te istengyermek… Én
istengyermek.” Anna ugyancsak törölte szótárából a gyűlölet szót. Számára
Krisztus óta nincs kizárólagos jelentősége a vérségi kapcsolatnak, ahogy Szent
Pál is írja, nincs többé zsidó vagy görög, úr vagy szolga, Krisztusban mind
egyek vagyunk. Jókai Anna egy interjúban, a kérdésre, hogy látva a
világtörténelem szörnyűségeit, illetve a mindennapi élet intrikáit,
gyűlölködéseit, nem illuzórikus vágy-e mindez, így válaszolt: „Ez az emberiség
végcélja, ez a mi feladatunk a kozmoszban. Én azt gondolom, hogy amíg
nemzetekben folyik a világteremtés befejezése, ez a világ nem lehet tökéletes. A
harc folyamatos. Addig is, amíg a Krisztus-kozmosz beteljesíti hivatását, minden
egyes nemzetnek megvan a maga feladata. Az igazi hazaszeretet az, amikor nem
gyűlöljük a másik nemzetet, elismerjük, hogy annak is megvan a maga Istentől
kapott feladata, de jogosan elvárjuk, hogy a miénket is szabadon
megvalósíthassuk. Ez a fontos számomra. Soha nem az egyszerű embert állítom
szemben egymással, bármilyen nemzetiségű is, hanem azt a hatalmat, ami manipulál
a tömeggel… Megjelenik a világban az ördög, hatalmába veszi az emberi lelket és
testet, és ha nem elég erős ez az istengyermeki gondolat, akkor öldöklés lesz
belőle. Vallom, hogy senki sem lehet boldog addig, amíg egyetlen ember is
boldogtalan a földön. Nagyon messze van még az emberiség a végcéljától. Az ember
a teremtés legfelsőbb bimbója, mondta Teilhard de Chardin. Ebben sok minden
benne van, mert egy bimbót veszély fenyegethet. Elverheti a jég, ellephetik a
tetvek, minden rossz megtörténhet vele. A mi célunk az, hogy ha legfelsőbb
bimbója vagyunk a teremtésnek, érleljünk virágot ebből a bimbóból. Jelenleg kis
bimbók vagyunk még csupán.”
A Ne féljetek! című regényében
(1999) a nem hívő, de sok hívőt megszégyenítően jó ember, Mária férje, az ügyvéd
Richárd mondja: „A karácsonyi bölcső a szeretet szimbóluma, ezt a legvadabb
ateistának se kéne tagadnia. A szeretetet, ami a családot, az emberiséget
összetartja a megpróbáltatásokban is, mert különben mi marad a világban?
Intrika, viszály, gyűlölet. Én csak tudom, ebből élek.” Jókai Anna vallotta:
„Elsősorban a tetteikről ismerjük meg a Krisztus-követőket. Hiába beszél valaki
reggeltől estig Krisztusról, hiába fogad el minden keresztény dogmát, ha a
cselekedetei nem tükrözik vissza ezt a lelkületet, sőt, éppen ellentétben állnak
azokkal. Ismerek olyan embereket, akik szeretnének hinni, de nem tudnak,
hiányzik a létezésükből egy csavar, mégis példásan élnek. Hiszem, hogy az
irgalmas istenség az ő mérlegén pozitívan fogja mérni ezeket az embereket. Ezzel
szemben előfordulhat, hogy aki állandóan Istenre hivatkozik, az könnyűnek fog
találtatni.” Ugyancsak a Ne féljetek-ben a szocialista hatalommal semmiféle
kompromisszumot kötni nem hajlandó pszichiáter, Márió Angelus Silesiust idézi:
„Mert szülessék meg bár ezerszer is Krisztus Betlehemben, és nem benned, örökre
elvesztél.” Jókai Anna erős hittel vallotta: „… valahol, valamikor minden
emberben kicsírázik a központi mag. Assisi Szent Ferenc például egy csélcsap,
devernyákoló fiatalember volt, majd egyik pillanatról a másikra lemondva minden
vagyonáról, Krisztus radikális követőjévé vált, vállalva a szegények és
megalázottak kitaszítottságát. Az ehhez hasonló változásokat senkinél nem
zárhatjuk ki. Bárkinél előfordulhat, hogy a sokáig borzasztó élete egyszer csak
gyökeresen megváltozik és sokak számára lesz tanulság. Ez nem jelenti a bűnök
alóli felmentést, de azt igen, hogy még a legbűnösebb ember lelkében is
megtalálhatjuk Jézus Krisztus kicsinyített képmását. Előfordul, hogy
visszagondolva az életünkre, rájövünk, hogy megtettünk olyan dolgokat, amiket
nem kellett volna megtennünk. Szüntelen önkontrollra van szükségünk, s ennek a
révén egy idő után fel tudjuk mérni, hogy amit megcselekedtünk, az jó volt, vagy
pedig rossz. Nincs olyan ember, aki soha ne tett volna valami rosszat, vagy
helytelent.”
A Godot megjött (2007) című
misztériumregényében, szemben Samuel Beckett Godot-ra várva című
drámájával, eljön hozzánk Isten, s a kapu előtt dörömböl, de az emberek, bár
nagy bennük a várakozás, hitük kevés, hogy befogadják, s nem is törekednek erre,
hiszen ez az önmagukkal való szembenézést is jelentené. Ezért inkább
profanizálják Istent, megpróbálják a maguk szintjére süllyeszteni.
A Godot megjött-ben a szent családot egy
csonka család képviseli, a Máriát jelképező anya és a Fiú, a Jézusgyermek. A
többiek közül sokan idegenkedve, ellenszenvvel fogadják őket. Ám egy
álomjelenetben lehull a szereplőkről az álarc, s teljesen megnyílnak Jézus
előtt, lelkük legtitkosabb rétegeit is felfedik neki, mint akiben maximálisan
megbíznak. A szeretet-Isten ellenpontja a misztériumregényben Sadot, a gonosz,
aki folyamatosan törekszik az emberek lelki-szellemi tönkretételére. Jókai Anna
erős, hitből fakadó meggyőződése szerint „a gonosz nem képes tönkretenni,
elpusztítani a világot. Ez nem naivság a részünkről, mert ugyanakkor világosan
kell látnunk, hogy Sadot nem pusztul el, hiába veti őt a Jézusgyermek a mélybe,
ott van a súgólyukban és időnként meg-megemeli a födelet. A gonosz nem tűnt el a
világból, folyamatosan próbálkozik, rombol, pusztít. Az viszont rajtunk múlik,
hogy milyen hatékonysággal.” A misztériumregényben a Fiú az, aki megmenti a
tébolyult világot a teljes pusztulástól. Kifejezve azt, amit Jókai Anna
személyes életében és a műveiben is vallott: „Csak Krisztus szeretete,
pontosabban igaz megismerése menthet meg bennünket. Ez nem azt jelenti, hogy
valaki reggeltől estig folyamatosan mormolja Krisztus nevét. Ezt nagyon nehéz
megfogalmazni, mert én sem mondhatom magamról azt, hogy tökéletesen ismerném
Krisztust, pontosan tudnám, hogy kicsoda. Ezt senki nem állíthatja magáról.
Folyamatosan közelednünk kell azonban Krisztus felé, hogy egyre jobban
érezhessük a sugárzását, a krisztusi aurát, hiszen ez a mi legbiztosabb
védelmünk. Akik ezen aura alatt vannak, azok valamilyen módon menedéket kapnak,
biztatást és erőt is, hogy ezt a nagyon nehéz életet úgy éljék végig, hogy abban
a bizonyos végső mérésen sokat nyomjanak a mérlegen. Ebben hiszek: a
Krisztus-hitben megingathatatlan vagyok.”
Fotó: MMA
Bodnár Dániel/Magyar Kurír