"Margittai Gábor és felesége Major Anita nem luxuskörülmények között, most is éppúgy, mint valaha diákkorukban, utaznak érdeklődő, világra tárult tekintettel, szétnézőkként járják a nagyvilágot. Megszállottan keresnek, beszélgetnek, rákérdeznek emlékekre, történetekre, akárha mesékre: miként is kerültek magyarok szerteszét ebben a nagyvilágban. " Kabdebó Lóránt írása
Kabdebó Lóránt
A "margittaiság"
mint életforma
Margittai Gábor és felesége
Major Anita nem luxuskörülmények között, most is éppúgy, mint valaha
diákkorukban, utaznak érdeklődő, világra tárult tekintettel, szétnézőkként
járják a nagyvilágot. Megszállottan keresnek, beszélgetnek, rákérdeznek
emlékekre, történetekre, akárha mesékre: miként is kerültek magyarok szerteszét
ebben a nagyvilágban. Nem a turisták számára előkészített utakat, és nem fényűző
külföldet látogatnak, hanem lehetetlennél lehetetlenebb helyszíneket keresnek
fel, és az ott szerzett tapasztalataikkal teszik gazdagabbá a magyarságról való
ismereteinket. A „külső” magyarok sokszor extrémnek feltűnő eseteit teszik a
„belső” magyarság történelmét megfejteni akaró gondolkozás meghatározó
jeleneteivé. A szétszóratás esettanulmányaiból az összetartozás csodáját
varázsolják elő számunkra. Nemzeti sorsunk megértését segítik ezekkel a sokszor
igen is furcsán hangzó elbeszélésekkel.
Nem először írok a házaspár
kutatásairól, de most, hogy a pünkösdi Lugasban olvastam Margittai Gábornak egy
kísérteties könyvismertetését, most állt össze egésszé eddigi munkásságuk
lényege. Mert egy olasz hölgynek a megszállott vállalkozását ismertetve rátalált
arra az erőre, ami a sokszoros szétszóratás közepette, mindennek ellenében
megtartotta a nemzeti tudatot, összekapcsolta a „külső” és „belső” magyarságot.
Kiss József – kell-e ennél
mindennapibb magyar név. Az olasz fronton az összeomlás idején elhagyott kis
dobozban egy tanyasi házban ottmaradt néhány tankönyv és fénykép segítségével
ugyanis meg lehetett találni egy évszázad múlva is magát a veszélyeket túlélő
főszereplőt, sikerült azonosítani személyét, és méginkább feltárni sorsát, amely
egy budapesti mérnökhallgató személyén keresztül összeköti az utódállamok
magyarságát, és segít emléket állítani életének. Sőt a történetbe
belekapcsolódik a szerbiai népirtás éppúgy, mint egy rokoni – hasonló nevű –
vízépítő mérnök, akinek újra kellett az emléktábláját állítani a Dunát és Tiszát
összekötő, ma is hajózható Ferenc-csatorna tervezéséért és építéséért. Magyar
értékek és magyar veszteségek hullámzanak ebben az egyetlen extrém nyomozásban.
És akkor beledöbbenek: a
Margittai-házaspár több évtizedes vándorkereső munkája hiányt pótolt, és
továbbra is – a híradásaikat követő érdeklődés mutatja – hiányt pótló munkára
áldozzák munkásságukat. Nagy szükség van rájuk, kutatásaikra, és az azokból
előbányászható nemzeti identitást erősítő írásaikra (persze filmjükre és
vándorkiállításukra úgyszintén).
A háborút követő nemzedékek
abban a hiányban nőttek fel, ami éppen ennek a nemzeti létnek a figyelmen kívül
hagyásával rétegződött ránk. A marxista jelmondat magyar fordítása még a többi
nemzet baloldali programjánál is jobban feledtetni akarta a nemzetfogalom
értékét. „Világ proletárjai”-ról beszél a magyar szöveg, pedig eredeti
megfogalmazásában „világ nemzeteinek proletárjai”-ról van szó. Szomszéd népeink
nyelvén, de még oroszul is ekként szólal meg. Csak nálunk adták fel a nemzeti
jelleget, feledkeztek el tudatosan, a deklaráció szintjén is erről. A
hivatalosság leírta a „külső magyarok” nemcsak védelmét, de még a figyelemmel
kísérésüket is. Így lettek feledettek a két világháborúban életüket vesztett
katonák, a kötelességteljesítés áldozatairól beszélni sem volt szabad. Az
apátlanul felnőtt nemzedékek áldozattá válása legfeljebb költők verseiben
szólalhatott meg. Bella István, Utassy József költeményeiben hallhattunk apát
kereső költők fájdalmas múltidézéseiről.
A Margittai-házaspár „külső
magyarokra” figyelése azután több is volt, mint az évezredes veszteségek
felsorolása, netán feltárása. Ők hozzáadták a túlélés esélyeinek bemutatását.
Arról is beszámoltak, ami elveszett, de méginkább azokat szólaltatják meg, akik
ragaszkodnak magyar mivoltukhoz. Akár legendás mesevilágba álmodva magukat
akárha Egyiptomban, Dél-Franciaországban vagy Belső-Ázsiában. Nemcsak az
elszakítottak, de a századokkal előbb elhurcoltak is, vagy a honfoglalás előtt
hátramaradottak.
A könyvlapokra kattintva olvasható
méretet kapunk
Legújabban publikált könyvük
pedig a lehető legnehezebb feladatra vállalkozókat beszélteti: a valahai
arisztokrácia osztályuk és magyarságuk miatt kétszeresen is üldözött tagjainak
szívós helytállását mutatják be. A Tiltott kastély kötetben Erdély pusztuló
kastélyait mutatják be, de nem a tárgyi emlékeket (persze azokat is), hanem az
emberi maradványt. Akik nem feladták tehetetlenül múltjukat. Hanem vállalják
nemzeti hovatartozásukat a szórvány ellenséges körülményei között is. És milyen
sikerrel esetenként. Azokkal beszélgetnek, akik nemcsak hatalmi helyzetben
álltak helyt, hanem attól megfosztottan keresik a megtartás feladatait.
Lehetőségekre vadászva. Visszatérve akár az itthon, vagy a nyugaton elért
kedvező létkörülményeiket is feladva.
Hiányt pótló – mondtam
bevezetőül. Margittaiék vállalták azt az életmódot, amivel szószolójuk lehetnek
a veszteségek mellett az életakarat feltámadásának.
A Kádár-korszak fellazulása
idején az ifjúság felfedezte a nemzeti összetartozás fogalmát. Erdélyt járni, a
Felvidéket felfedezni már-már kötelező divat is lett. A szó felelősségteljes
értelmében. Idekötöm a Marosvécsi Helikon-kastélyról készült régi fotót. Ezt nem
Margittaiék könyvéből. Amikor ugyanis a könyvről beszélgettünk, egyik legnagyobb
prózaírónk, Száraz Miklós György interneten átküldte az ifjúsága idején általa
készített képet. Édesapja, ennek a hiánytpótló mozgalomnak egyik legfontosabb
előremozdítója, a Kossuth-díjas író és szerkesztő Száraz György vitte magával az
ifjú diákot, és akkor, 1972-ben készült ez az emlék:
Ennek, az akkoriban indult
hiányérzetből táplálkozó mozgalomnak írói beteljesítője a Margittai-házaspár.
Németh László szavával a tájékozódás hiánya szülte ezt az írói megszólalást. Ez
az, amire figyelnek a valahai diákok, és a „mai magyarok”.
(Margittai
Gábor: Tiltott kastély, Erdélyi történelmi családok a jóvátétel útvesztőjében,
szerkesztette Major Anita, Külső Magyarok Kft, Budapest, 2017, 254 oldal. Ára:
3950 forint)