"Nem Madách Ember tragédiájának modern változatáról, hanem a modern emberek mai tragédiájáról írok."
A
modern ember tragédiája
Nem
Madách Ember tragédiájának modern változatáról, hanem a modern emberek mai
tragédiájáról írok. Inspirálóm egy fontos és távolról sem közismert adatokkal
szolgáló írás: Dr. Békefy Lajosé, aminek
az elolvasását ajánlom mindenki figyelmébe,
bármilyen sokat fog is idézni belőle.
Bennem először az a provokatív cím motoszkált, hogy Járt-e Isten a Holdon? Az
Istenről alkotott és nyilván töredékes fogalmaink egyik alaptétele, hogy Isten
mindenütt jelen van. Ez is, mint minden isteni tulajdonság, nehezen fér be a
háromdimenziós térhez kötődő gondolkodásunkba, de lehetne-e Istenként tisztelni
valakit, akit emberi aggyal tökéletesen megértenénk? Fogadjuk el, hogy Isten nem
„járt a Holdon”, hanem jelen van a Holdon is.
Tudjuk azonban, hogy a mindenütt jelenvalóság mellett vannak kiemelt jelenlétek.
Katolikusok számára az Oltáriszentség például. Békefy beszámolójának első
holdbéli története a protestáns Úrvacsorához kapcsolódik. Idézek:
1969. július 21-ét jegyeztek a naptárban, amikor
Buzz Aldrin
második emberként lépett a Hold felszínére. 20 perccel előtte az emberiség
történetében először, és elsőként
Neil Amstrong
volt az, aki ezzel a mondattal tette lábát ezüstarcú kísérőnk felszínére: „Egy
embernek ez ugyan kis lépés, de az emberiség számára hatalmas ugrás!”.
Aldrin még az űrhajóból figyelte kollégája első lépéseit a Hold-poros
felszínen, de mint Presbiteriánus/Református Egyházának tagja és hű fia, a
kabinban csendben elfogyasztotta a hálaadás és az emlékezés szent vacsoráját.
Az űrhajósok minimális személyes poggyászt vihettek magukkal a „Sas”
fedélzetére. Közte volt kis ezüst úrvacsorai kelyhe, valamint a kenyér és a
bor. Előtte Aldrin kikérte presbiteriánus lelkészének a véleményét, aki
elmondta neki: teológiai szempontból semmi kifogás sem merülhet fel az ilyen,
speciális körülmények között megtartott úrvacsoravétel ellen. Az úrvacsora
vétele előtt az asztronauta csendben elolvasta János evangéliuma 15.
fejezetéből ezt a verset: „Én
vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki énbennem marad, és akiben én maradok,
az sok gyümölcsöt terem, mert
nélkülem
semmit sem cselekedhettek”
(15,5). Akkor és ott ő ezt az igeverset egy magával vitt kis lapocskáról
olvasta fel. Aldrin a világtörténelem első Hold-beli úrvacsora vételéről egy
évvel később, 1970. októberében számolt be a
Guideposts
című keresztyén magazinnak írt cikkében. Emlékirataiban arról is írt, hogy
évtizedekkel később visszatekintve akkori úrvacsora vételére … mai fejjel nem
tenné ezt meg. „Jóllehet az akkori tapasztalat mérhetetlenül nagy
jelentőséggel bírt számomra és másoknak is, de mégis
csak keresztyén
sákramentummal/szentséggel éltem.
Márpedig az egész emberiség nevében szálltunk le a Holdra – keresztyének,
zsidók, muszlimok, animisták, ateisták nevében. Akkortájt mindenesetre nem
találtam alkalmasabb, megfelelőbb módot arra, hogy Istennek hálát adjak az
Apollo-11 útjának rendkívüli jelentőségéért”.
Buzz Aldrin keresztyén szentségnek nevezte az Úrvacsorát. Bármilyen komoly
eltérés is van a református és a katolikus szentségtan között, bármennyire
másképp magyarázza a két felekezet Isten jelenvalóságát az Utolsó Vacsora
megismétlésével kapcsolatban, nem eljelentéktelenítve tehát a különbségeket,
azért az egyértelmű, hogy az Úrvacsora során Isten különleges közelségébe kerül
a református ember. Aldrin számára mindenesetre különleges súlya volt ennek a
Holdon magához vett Úrvacsorának. Szentségnek nevezte és annak is érezte.
Ha
itt befejeződne a történet, akkor nem kellene írnom és nem lehetne a modern kor
emberének tragédiájáról szólnom. De Aldrin maga jelentette ki, hogy évtizedekkel
később nem tette volna meg ezt a jelképes cselekedetet.
Mi
történt ezek alatt az évtizedek alatt? Ekkor váltottuk át a karácsonyi
üdvözletet a tartalmatlan Seasonal greetings küldésére, amit magyarra a
szívélyes üdvözlet semmit mondásával próbálnak fordítani. Elmaradt a
megtestesülés, Jézus emberré levése feletti öröm kifejezése, amint a húsvéti
üdvözletek is holmi tavasz várás, tavasz köszöntés jelleget kaptak. Szarvasok
húzta szánkók, nyulak, tojásból kikelő csirkék váltották fel a jászolt és a
keresztet.
Miért? Hogy ne sértsünk senkit a magunk vallási jelképeivel! Nehogy jellé
legyünk, noha épp ez volna keresztény küldetésünk!
Hosszan sorolhatnám azokat a példákat, amelyek a keresztények teljes
visszavonulásáról és a keresztény felfogásnak ellentmondó, bűnös cselekményeknek
a nyilvánosság előtti szokványos bemutatásáról szólnak. De jellemző az is, hogy
a legutóbbi manchesteri terrorakció mennyi ideig szerepelt a világsajtóban a
címlapokon, s mennyit hallott, és milyen tálalásban találkozott az európai
hírfogyasztó mondjuk az egyiptomi keresztények tudatos kivégzésével? Miért az
eltérés? Csak nem azért, mert a manchesteri áldozatok ártatlanok, értelmetlen
haláluk részvétet vált ki, de az egyiptomiak mártírok, akik kiálltak hitük
mellett, a vértanúságot is vállalva? Ezt pedig, mint idejét múlt, értelmetlen
dolgot, elveti a modern ember.
Ebben áll korunk tragédiája. Képes-e még a XXI. század elején az ember arra,
hogy felfogja az űrhajósok üzenetét? Ami egyébként egészen egyértelmű:
John Glenn 1998-ban ezt nyilatkozta: „Rácsodálkozni erre a gyönyörű teremtett
világra, s nem hinni Istenben – ez lehetetlen”. Ő a világűr-utazásnak szinte
minden szabad pillanatában imádkozott. Az Úristen bizonyára meghallgatta őt, de
mi vajon megértjük-e az üzenetét?
Talán még megrázóbb James Irwin üzenete. Ő az Apollo-15-ön jutott el a
Holdra. Visszatérése után egész életét Istennek szentelte. Szerinte „Jesus
walking on the earth is more important than man walking on the moon". „A
földön járó Jézus sokkal fontosabb, mint a holdon járó ember.”
Hányan hiszik ezt ma el neki?
Surján
László