"Zajló események, bolondos világ, bohó emberek, mégis, valahogy nagy idő szagú, reményt adó kor epizódja ez."
Pálmai Tamás
Találkozások
A
besűrűsödött június találkozások sorát hozta. Előbb Rimaszombat, ahová a KÉSZ
elnöksége „rándult ki”, együttműködési szerződést kötni az ottani hasonszőrű
mintegy 90 fős csapattal. Egykoron szimplán Felvidék, ma Szlovákia. Egykoron a
lakosság 98 %-a magyar, mára ez 35 %-ra apadt. Kivándorlás, fejlesztések hiánya,
államnyelven csaknem minden. De a főtéren magyar könyvesbolt, ahol a legbelső
teremben minden egykori „történelmi” terület könyvkiadóinak anyanyelvi kiadványa
megtalálható. És egy nem fiatal, de elszánt társaság, akik - elmondásuk szerint
- próbálják visszaszerezni a tartásukat. S ez nagy szó. No, meg a katolikus
templom, ahol ugyan nincs magyar pap, de van magyar mise. Úgy, hagy a szlovák
lelkész megtanult magyarul. Kicsit palócosan, de lelkesen és szépen beszélve. Le
a kalappal előtte.
Aztán
Kolozsvár, ahol nemcsak KÉSZ-esként, nemcsak erdélyi születésűként, hanem
békésiként is köszöntöttek minket Sándor-Kerestély Feri barátommal, mert
megtisztelő feladatként elkísérhettük országos elnökünket és iroda-vezetőnket.
Az utazás célja ugyanaz volt, mint Rimaszombaton: aláírni a megállapodást a mi
szervezetünk és a nemrég megalakult Keresztény Értelmiségi Kör Kolozsvár nevű
szervezettel. No meg az is, amit Felvidéken is megtettünk: bemutatni
kiadványunkat, a Kárpát-medencei Népénektár című vaskos és szép könyvet, mely
régiónként (Anyaország, Felvidék, Kárpátalja, Délvidék és Erdély) 50-50 olyan
népi egyházi éneket tartalmaz, amelyeket ilyen terítésben és merítésben még nem
adott ki senki. Szöveg és kotta együtt, tehát mindennapi használatra alkalmas
állapotban. Felvidéken a mise alatt és után szólaltatott meg néhányat a helyi
kórus. Gyönyörűen. Kolozsváron együtt énekeltük őket, előadók és hallgatók,
nézők. Itt ugyanis a Szent Mihály templomhoz tartozó egyházközség, a Katolikus
Nőszövetség és a már emlegetett KÉKK szervezésében Szent László emlékkonferencia
zajlott rangos előadókkal és színvonalas előadásokkal. Ennek keretében jutottunk
mi is szóhoz, s itt mondhattam el, hogy 1974-ben, suttyó sepsiszentgyörgyi
legénykeként miként értem meg tudatos erdélyi magyarrá, hála a magyar irodalmi
olimpia országos szakaszának és az Echinox folyóiratnak.
Amúgy
a Kincses Kolozsvár most emberi értékeit mutatta meg, hisz Kovács Sándor
Főesperes Úrnak köszönhetően kis csoda született itt. A materiális javak mesteri
kezelése mellett - s kicsit annak is grácia - a közösségek is virágzanak, ami az
elmúlt idők mélypontjai után tényleg üdítő és reményt adó, bíztató rezdülése az
itteni, de az egész erdélyi magyar közéletnek is.
Közben és párhuzamosan más találkozások is zajlottak és zajlanak. Polgármester
Urunk a lengyel kapcsolatokat építette, de sietett haza, mert hívta Kodály: a
Békés-Tarhosi Zenei Napok, a másik nagy találkozás a zene határokat nem ismerő
világában.
Aztán
pár nap, s ismét útra kell kelni, és ismét örömadó, mely erre késztet: a negyven
éves érettségi találkozó az egykoron e szép nevet viselő skólában:
Sepsiszentgyörgyi Református Székely Mikó Kollégium. Az alma mater ódon falai
hívnak, s a benne eltöltött életet és embert szabó idők emlékei. No, meg a volt
osztálytársak, kikkel az idő teltével nemhogy lazulnának, hanem annál inkább
„emberesednek” kapcsolataink. Mert lehet, hogy 1977-ben érettnek nyilvánítottak
a nagy betűs életre, de most, 2017-ben értünk valóban oda, hogy igazán
megtanuljuk értékelni egymást.
Zajló
események, bolondos világ, bohó emberek, mégis, valahogy nagy idő szagú, reményt
adó kor epizódja ez.