„Ne ragadjunk le mellékes kérdéseknél, hanem teljes erőnkkel sürgető küldetésünknek szenteljük magunkat!” Ferenc pápa 2017. május 27-én mondta a fentieket. Alaposan megfontolva ezt a figyelmeztetést, úgy vélem, hogy sürgető küldetésünk egyik eleme közgondolkodásunk formálása és véleményeink megalapozottságára való törekvés.
Tervezzünk közös jövőt
„Ne
ragadjunk le mellékes kérdéseknél, hanem teljes erőnkkel sürgető küldetésünknek
szenteljük magunkat!” Ferenc pápa 2017. május 27-én mondta a fentieket. Alaposan
megfontolva ezt a figyelmeztetést, úgy vélem, hogy sürgető küldetésünk egyik
eleme közgondolkodásunk formálása és véleményeink megalapozottságára való
törekvés.
Napjaink Európájában azok, akik a jövőt egy nemzetfeletti, nemzetnélküli
Európára akarják építeni élesen összecsapnak, akik a nemzetek összefogására
támaszkodnának. Ha a vita mai megfogalmazású is, valójában elég régi, hiszen
Széchenyi már a Hitelben is így ír: „Az egész ember nem nemzetekre,
nemzetségekre házastársakra ágazik: S éppen az, ami lélektelen testekben
vonzerő, elutasítás, az a nemzetekben a hon szeretete és védelme. … Lelki
romlottság jele, hol a természet ezen szent törvényei ki vannak már törölve.
Mint a kiégő üstökös, … úgy bolyong cél és törvény nélkül a hazátlan.”
A
mellékes kérdéseknél való leragadás volna ítélkezni az egyik vagy a másik
csoport felett. Széchényi még nem láthatta, hogy miként élt vissza a nemzet
fogalmával a XX. század, érthetővé, ha nem is elfogadhatóvá téve a
nemzetietlenség melletti kiállást. Hiszem, hogy a nemzethez tartozás, bár a
történelemben változó formában jelent meg, de az emberi természet része.
Szeretem és gyakran idézem az Illyés Gyulához köthető megfogalmazást: magyar az,
aki vállalja. Ezzel a Kárpát-medence sok népének összekeveredéséből,
összekapaszkodásából, egymásra hatásából fakadó problémákat megkerültük, a vér,
a faj szerepét kiiktattuk, felmenői alapján senkit a magyarságból ki nem zártuk.
De mit is vállalunk, akik magyarnak tartjuk magunkat? Ezen már nem szoktuk törni
a fejünket.
Ablonczy Bálint idézi Renannak egy nagyon fontos mondatát: „A nemzet közös emlék
a múltból, közös terv a jövőre”. Az erdélyi Krónikának adott interjúban
hozzátette: Kéne végre egy közös terv.
Közállapotaink mai helyzetében ez utópia. Már a közös emlékkel is gond van:
történelmi ismereteink roppant felszínesek és nem tartalmazzák azokat az
alapvető tényeket, amelyek hozzá segítenének sorsunk és helyzetünk jobb
megértéséhez. Milyen ádáz viták jelennek meg olykor egy-egy emlékmű körül is:
mintha némelyek félnének az emlékek közösségétől. A vita önmagában nem volna
baj, ha nem a polarizálódás, hanem éppen a közös álláspont kialakítása volna a
cél. Ha Lucifer nyomán nem a tagadás akarná lábát megvetni minden vitában.
Ebben a légkörben közös jövőképet bajos kialakítani. Trianon centenáriumához
közeledve érdemes felmérni, hogy miként is viszonyulunk ehhez a kérdéshez. A
teljes revízió követelésétől a probléma tagadásáig minden nézet jelen van. Ez a
két szélsőség marginális ugyan, de a kettő között létező elgondolások alig
kapnak teret: nem indult meg egy széleskörű diskurzus, nincs „közös terv a
jövőre”.
Trianon egyik borzalmas következménye a nemzet szétszakítottsága, de éppen ez
az, amin, ha nem is könnyen, de a mai közös Európában lehet változtatni. Sajnos
ezt nem értette meg a magyarországi választók többsége, amikor távol maradt a
népszavazástól, a nemzeti gyásznapok sorába június 4-e mellé helyezve december
5-ét. Ezért született meg a 2010. évi XLV törvény a Nemzeti Összetartozásról.
Ajánlom mindenkinek, éljen a Kárpát-medence bármelyik részében, hogy olvassa el
(http://www.vajma.info/docs/Nemzeti-osszetartozas-torveny.pdf).
Ennek szellemében javasolta a Charta XXI mozgalom, hogy valósítsuk meg, vagy
mondhatnám úgy is: váltsuk aprópénzre ezt a törvényt. Hozzuk szokásba, hogy
június 4-én meddő önsajnálat helyett lépjünk kapcsolatba más országokban élő
ismerőseinkkel, barátainkkal, rokonainkkal. Köszöntsük egymást, ahogy tesszük
ezt Karácsonykor, Újévkor, Húsvétkor.
Trianon fájdalom, az összetartozás öröm. Vegyük észre, hogy itt az idő, hogy
erre az összetartozásra ráébredve kezdjük meg a közös jövő tervezését. Mi
mindannyian, a Kárpát-medencében együtt, de nyolc országba tagolva külön élő, ám
a nyelv, a kultúra a nemzet közösségében összetartozó magyarok. A Nemzeti
Összetartozás Napjára küldött köszöntésekben a közös jövőre vonatkozó
elgondolásunkat is jó lenne megosztani egymással.
Surján
László
(A szerző a Charta XXI Egyesület elnöke)