Újságot írni tudni kell. Nem kis lélektani ismeretre van szükség ugyanis ahhoz, hogy az újságíró közölje ugyan a tényeket a tisztelt olvasóval, de ugyanakkor azt is érje el, hogy az illető azt gondolja a tényekről, amit az újságíró szeretne.
Újságot írni tudni kell
Újságot írni tudni kell. Nem kis lélektani ismeretre van szükség ugyanis ahhoz,
hogy az újságíró közölje ugyan a tényeket a tisztelt olvasóval, de ugyanakkor
azt is érje el, hogy az illető azt gondolja a tényekről, amit az újságíró
szeretne.
Itt
van például az Iránytű Intézet felmérése, amelyet a Magyar Nemzet részére
készített. Mutatom a mno.hu oldalán megjelent grafikont:
Azt
helyeslem, hogy a Fidesz két százalékos növekedésének túl sok jelentőséget nem
tulajdonítanak: mérési hibahatáron belüli változásra csak akkor szabad figyelni,
ha hónapokon keresztül folyamatos. De az eredmény önmagáért beszél: a vezető
kormánypárt támogatása nagyobb, mint az egész ellenzéké.
Azt
megértem, hogy Simicska lapjában nem írthatja meg senki, hogy abszolút
többséggel vezet a Fidesz, ha meg akarja élni a következő havi fizetést. Mi hát
a megoldás? A cím és a szöveg. Erről a kutatásról ilyen címmel számol be ez a
valaha közkedvelt lap:
Iránytű Intézet: A legelutasítottabb párt a Fidesz
És
még nem is hazudik. Ugyanis ebben a felmérésben a megkérdezettek 24 százaléka
elutasítja a Fideszt. Szíve joga. Az én olvasatomban körülbelül ekkora az
ellenzék kemény magja a Jobbiktól a Kétfarkú Kutyáig. Ha gúnyolódni akarok, azt
mondom, hogy a többi pártot még elutasítani sem tartották méltónak. Valami
ilyesmi járhatott a Magyar Nemzet cikkírójának is az eszében, hiszen ezt írta:
„A kisebb támogatottságú pártoknak az abszolút elutasítottsága is kisebb.”
Az
elutasítottsági mutató egyébként fontos, de nem úgy, ahogy ez a cikk beállítja.
„Az a ti bajotok – mondta nekem boldogult pártelnök koromban Boross Péter
miniszterelnök – hogy titeket senki nem utál.” Az elutasítók harsánysága ugyanis
megacélozza a saját szavazótábort. Nem véletlen, hogy a névtelen cikkíró
kiemeli: „Legelkötelezettebb szavazóik a kormánypártoknak vannak, a Fidesz–KDNP
szimpatizánsainak 41 százaléka ugyanis nem szavazna másik pártra.”
Az
elkötelezettséget egyébként nem a másodlagos pártpreferenciával kell mérni,
hanem a szavazási hajlandósággal, de erről nem kaptunk adatokat. Egyfordulós
választásra készülve nem sok értelme van a másodlagos pártválasztást tudakolni.
Ha az ellenzék esetleg úgy döntene, hogy minden körzetben csak egy ellenzéki
jelölt méri meg magát a Fidesz-KDNP jelölttel szemben, de e jelöltek nem
lennének közös jelöltjei a sutyiban összeszövetkező, de nagyon tagolt
ellenzéknek. Erre talán okosabb lett volna úgy rákérdezni, hogy melyik párt
jelöltjére szavazna, ha az ön kedvelt párja nem indítana jelöltet az ön
választókörzetében? Ha így értelmezzük a Magyar Nemzetben közölt adatokat, akkor
érdekes következtetésekre juthatunk: A Fidesz-KDNP megkapná ugye a saját
táborának szavazatait, ami 51 százalék. Ehhez hozzá adódna a Jobbik táborának 17
százaléka azokban a körzetekben, amelyekben a Jobbik nem indulna. Hogy ez a szám
mekkora az MSZP táborban és a többiben, nem közölték. Csak a Jobbikból ekként
lecsöpögő szavazatok megemelik a Fidesz-KDNP jelölteket durván három
százalékkal.
Mindez persze okoskodás. Hogy a közvélemény ingatag, mutatják többek között az
Egyesül Királyság szavazói is: hetekkel ezelőtt fényes győzelmet jeleztek
Theresa May számára, s a végén örülhet May asszony, ha megtarthatja pártelnöki
és miniszterelnöki posztját. Mert egyre többen érzik úgy a brit
konzervatívoknál, hogy Terhes a May. Csak egy betűt kell áthelyezni, egy szóközt
betenni, s legalább magyarul látható a lényeg. Hogy félreértés ne legyen, nem
gyermekáldásról van szó. A brit szavazás fontos figyelmeztetés a Fidesz-KDNP
számára: nem szabad lazítani és semmiképp nem szabad biztosra venni bármit is.
De
térjünk vissza a kiindulóponthoz. Újságot írni tudni kell. Újságot olvasni még
inkább. Viszont az olvasónak van egy nagy előnye. Ha ismételten úgy látja:
hírközlés helyett az agyát mossák, nem köteles alávetni magát ennek. Elegendő
védekezés agymosás ellen, ha nem figyeli az effélével próbálkozó lapokat /
internetes oldalakat / TV, rádió híradókat. Az esetek nagy részében egyébként
segít, ha nemcsak a címet és a bevezető mondatokat olvassuk el, hanem az egész
szöveget is. Erre volt példa a fenti gondolatmenet. Az olvasó tehát megvédheti
magát az agymosástól. A szegény újságíró viszont nem tehet mást, írnia, azaz
agymosnia kell, mégpedig a kívánalmaknak megfelelő módon, különben repül. Hiszen
tudjuk, mit tesz a tulaj az „Orbánistákkal”. Akik vagyunk egy páran. Az
Iránytűsök szerint most épp 51 százaléknyian.
Surján László