Gondolatok a vár helyreállítása kapcsán
Surján
László
Füzér
Gondolatok
a vár helyreállítása kapcsán
Erre a
szóra: Füzér, bennem emlékek hosszú sora fűződik össze. Kezdve az egykori füzéri
plébánoson, a később püspökké lett Ács Istvánon, a vendéglátó Orosz család
kedvességén át egészen a romjaiban is impozáns várig.
Híre
jött: helyre állították a várat. Valóban. Füzér felé autózva szíven üti az
embert a látvány:
A vár
elhelyezkedése sejteti, a puskapor és az ágyuk kora előtt keletkezett ez az
erősség. Akkor bevehetetlen volt. Valóban, talán még a tatárjárás előtt épült,
bár a feljegyzések V. Istvánt említik építtetőként, aki 1270-72 között volt
egész Magyarország királya. A környező hegyekről viszont ágyúval be lehet lőni a
várba, ezért (is) veszthette el később hadászati jelentőségét.
Az
épületet, amely egy évig a Szent Koronát is őrizte, a hatalmát féltő császári
önkény a Wesselényi féle összeesküvés kudarca után (1671) felégette, pusztulni
hagyta. Császárt mondok, mert magyar király nem tett volna ilyent.
Közelebb
kerülve a várhegy már látszólag föléje nő a környező hegyeknek. Ismét meglepi az
embert a hely és az épület szépsége.
Olvasom,
hogy van, akik háborognak az újjáépítés miatt. Igaz, szépek voltak a romok is.
Ízlések eltérhetnek egymástól, szakmai vélemények vitázhatnak, ütközhetnek, de
Füzér újjáépítéséért citromdíjat adni inkább véleményterror, mint vélemény a
szememben.
A romok
romként való megőrzése csak a régi dicsőségen való merengésre jó, az örökös
vesztes mivolt miatti önsajnálatot növeli. Miért kellene mindig a képzeletre
bízni, hogy felidézzük a múltat? Miért nem lehet egyszer meg is mutatni
mindenkinek. Miért ne lehetne használni is az épületet? Miért elégedjünk meg a
romok bámulásával? Számomra Füzér vára, ahogy ma látható, egy büszke, sorsát
nyerésbe fordító nemzet alkotása. Nem citrom díjat, inkább aranyalmát érdemel.
Ezennel
jelképesen át is nyújtom, nyomj egy „tetszik” gombot, ha te is egyet értesz
ezzel.
