"A bennünket Istennel egyesítő szeretet után a házastársi szeretet a „legnagyobb barátság.” Ez a kapcsolat rendelkezik a jó barátság minden tulajdonságával, a másik javának keresésével, a kölcsönösséggel, a gyengédséggel, a stabilitással és a közösen megélt évek alatt kialakuló egymáshoz való hasonlósággal. A házasság azonban mindehhez hozzáadja a felbonthatatlan kizárólagosságot.” - Bíró László püspök úr júliusi levele.
Hívom
a családokat
Bíró
László püspök levele
HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!
2017.
július
Jó hogy végre
hazajöttél – fogadta férjét a feleség --, nem bírok a gyerekekkel!
Vacsoráztatás, fürdetés, a két nagy iskolai ügyei, közben egymást piszkálják,
már majdnem megőrülök. Annyiszor kértelek, hogy intézd úgy ügyeidet, hogy
legalább ebben az esti hajcihőben segítsél egy kicsit, de úgy látom, hiába!
Drágám – vette át a szót a férj --, már százszor megbeszéltük, hogy én mindenben
segítek, ha tudok, de te is tudod, hogy határidős munkám van, az irodában nincs
segítségem, alig győzöm. Most is teljesen kimerült és farkas éhes vagyok, és te
vacsora helyett szemrehányással vársz. De majd mindjárt rendet teremtek, ellátom
ezeknek a haszontalan gyerekeknek a baját! Jaj, csak azt ne – válaszolt a
konyha, a fürdőszoba és a gyerekszoba között rohangáló feleség –, mert akkor itt
rögtön sírás és ordibálás lesz, éjfélig sem lesz alvás. Értem – mondta a férj –,
te nem bírsz velük, ezért engem hibáztatsz, de azt nem viselnéd el, hogy én
vegyem kezembe a dolgokat. A szóváltás közben aztán lassan minden rendbe jött, a
gyerekek is kicsit megszeppentek, hiszen nem először hallották szüleiket
vitatkozni. Csak azt nem értem – szólalt meg a feleség lezárva az aznap esti
csörtét –, hogy a bátyámék hogyan oldják meg mindezt hat gyerekkel, békésen,
derűvel, vidáman, mi pedig megszenvedjük mindennapjainkat a mi hármunkkal.
A barátság szabad
elhatározással megvalósított személyes kapcsolat, alapja a kölcsönös rokonszenv
és az arra épült értékelő szeretet, amely legtöbbször a nézetek és az értékelés
azonosságában is megnyilvánul. Jézus az embert a szolga tudatlanságából kiemelte
és mindent megosztva vele, amit az Atyától hozott, a barátjává tette: „Már nem
mondalak benneteket szolgáknak, mert a szolga nem tudja, mit tesz az ura.
Barátaimnak mondalak titeket, mert mindent, amit hallottam Atyámtól, tudtul
adtam nektek.” (Jn 15, 15) A bennünket Istennel egyesítő szeretet után a
házastársi szeretet a „legnagyobb barátság.” Ez a kapcsolat rendelkezik a jó
barátság minden tulajdonságával, a másik javának keresésével, a kölcsönösséggel,
a gyengédséggel, a stabilitással és a közösen megélt évek alatt kialakuló
egymáshoz való hasonlósággal. A házasság azonban mindehhez hozzáadja a
felbonthatatlan kizárólagosságot. A keresztény házaspár ugyanis rendíthetetlenül
törekszik arra, hogy egész életüket együtt építsék fel és megosszák egymással.
(vö. AL 123.)
Amikor valaki
másról beszélünk, szoktuk azt mondani róla: egy jó ismerősöm, vagy azt, hogy egy
barátom. Mi különbözeti meg az ismeretséget a barátságtól? Mi teszi a házasságot
a „legnagyobb barátsággál”?
A gyönge vagy beteg
szeretet, amely nem képes elfogadni a házasságot mint kihívást a mindhalálig
tartó küzdelemre, újjászületésre, gyökeres megújulásra és újrakezdésekre, nem
lesz képes megőrizni az elköteleződés magas szintjét. Enged az állandó növekedés
folyamatát megakadályozó ideiglenesség kultúrájának. Örökké tartó szerelmet csak
akkor lehet ígérni, ha felfedezzük a saját elgondolásainknál nagyobb tervet, a
Teremtőnek a mi örök boldogságunkra irányuló tervét. Ez a felfedezés ébren
tartja azt a vágyunkat, hogy a teljes jövőt elajándékozzuk a szeretett
személynek. Ahhoz, hogy egy ilyen szeretet képes legyen kiállni minden próbát,
és mindenek ellenére hűséges maradhasson, szüksége van a megerősítő és felemelő
kegyelem ajándékára. (vö. AL 124)
Az egy férfi és egy
nő közötti különleges, teljességre törekvő barátság csak a házastársi egységben
valósul meg. Mindezen túl a házasság olyan barátság, amely magában foglalja a
szenvedély sajátosságait, de mindig az egyre stabilabb és intenzívebb egység
felé irányul. Mert nem csupán az életadásra alapíttatott, hanem arra is, hogy a
házastársak kölcsönös szerelme fejlődjön és érlelődjön. Ez a szerelem egyedül az
emberre jellemző jelenség, az akarat érzületével személytől személyre irányul,
átfogja az egész személy javát; ezért a test és a lélek megnyilatkozásait képes
sajátos méltósággal gazdagítani, s ezeket a hitvesi barátság kiváltságos
mozzanataivá és jeleivé nemesíteni. Ezt a szerelmet az Úr arra méltatta, hogy
különleges kegyelmével és a szeretet ajándékával gyógyítsa, tökéletesítse és
fölemelje. Ez az egyszerre emberi és isteni természetű szerelem a házastársakat
szabad és kölcsönös gyöngéd érzelemmel és tettekkel bizonyított önajándékozásra
vezeti, és egész életüket áthatja; sőt nagylelkű tevékenysége által maga is
tökéletesedik és növekszik. Messze fölülmúlja tehát a pusztán erotikus
vonzódást, amely ha önzésből fakad, gyorsan és szánalmasan elenyészik. (GS 49)
Idézzetek fel
rokoni, baráti, vagy ismeretségi körötökből olyan házaspárokat, akik úgy vélik,
hogy a véletlen szerencse révén találtak rá későbbi házastársukra. Hogy tudjátok
gyerekeiteket hozzásegíteni ahhoz, hogy ne vonzó külsejükben, vagy a
szerencséjükben bízzanak, hanem Isten végtelen szeretetében és kegyelmében?
Hogyan tudjátok segíteni őket abban, hogy akkor is bízzanak Isten szeretetében,
ha nem találkoznak „az igazival”?
„Az
az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb
szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért. … Azt
parancsolom nektek: szeressétek egymást!” (Jn 15, 12-17) Jézus parancsa minden
barátjának szól, azoknak, akiknek mindent, amit az Atyától hallott, tudtul
adott. A szeretet mértékeként is igen magas mércét állított: „ahogy én
szerettelek titeket”. Ő életét adta értünk, akkor szeretünk úgy, ahogy Ő
szeretetett minket, ha mi is életünket adjuk barátainkért. Ezért törekednek a
„legnagyobb barátságban”, a házasságban élők is az egymás kölcsönös
elajándékozására.
A keresztény
házastársak különleges ajándékot kapnak Istentől. A házasság szentségének
sajátos kegyelme ugyanis arra van rendelve, hogy tökéletesítse szeretetüket és
erősítse fölbonthatatlan egységüket. Ezzel a kegyelemmel, amelynek a forrása
Krisztus, segítik egymást az életszentségre a házaséletben, a gyermekek
elfogadásában és nevelésében. Krisztus életük minden helyzetében velük marad és
erőt ad nekik, hogy fölvegyék keresztjüket és így kövessék Őt, bukásaik után
fölkeljenek, bocsássanak meg egymásnak, egymás terhét hordozzák, kölcsönösen
szeressék egymást természetfölötti, gyengéd és termékeny szeretettel. (l. KEK
1641-1642)
Miért van
szüksége a házaspárnak arra, hogy szeretetük tovább tökéletesedjen és
felbonthatatlan egységük tovább erősödjön? Mi szükséges ahhoz, hogy a házasok
örömmel, és ne keserűséggel hordozzák egymás terhét? Idézzetek fel olyan
házasságokat, amelyben a gondok-bajok ellenére a házaspár boldog volt!
Egy este a feleség bátyja felkereste a házaspárt. Elmondta, hogy közeleg szüleik
50. házassági évfordulója, és úgy gondolja, hogy azzal tudnának szüleiknek igazi
örömet szerezni, ha együtt szerveznék meg az ünnepet. Csak nem gondolod –
szólalt meg meglepetten a férj –, hogy mi álljuk a költségeket, hiszen elég nagy
a család, mi pedig igazán nem állunk most jól. Ami pedig engem illet, a munkám
túlontúl leköt, egy ilyen ünnep megszervezésére nehezen tudnék időt szakítani.
Feleségem meg alig győzi munkája mellett a háztartást és a három gyereket. Ne
érts félre – válaszolt a feleség bátyja – nem a pénzről van szó, nem is arról,
hogy ki mennyit tud lótni-futni, hanem arról, hogy szüleink azt lássák, hogy mi
együtt, közösen akarunk nekik örömet szerezni. Tudom, hogy ők már régóta
spórolnak erre az ünnepre, nem is egyeznének bele, hogy mindent mi fizessünk.
Senki sem időmilliomos, de ha mindenki vállalja, a gyerekeink is, hogy segít egy
kicsit a közös feladatok megoldásában, akkor jut idő és energia az ünnepre is.
Ha együtt, egyetértve, szeretetből és szeretettel munkálkodunk, akkor ezzel az
egész ünnepnek megadjuk az alaphangulatát. Közben a szomszéd szobából bejött az
egyik nagyobb gyerek. Osszatok rám is feladatot – szólalt meg –, ha a nagyiéknak
örömet lehet okozni, akkor én kész vagyok mindenre! Takarítok, vagy mosogatok
itthon, hogy anyunak legyen több ideje, vagy segítek az öcsit lefektetni, vagy
bármit, inkább kevesebbet játszom. Csak mondjátok meg, hogy mit csináljak, és én
már csinálom is! A szobában csend lett. A férj és a feleség csodálkozva nézett
egymásra. Honnan veszi ez a gyerek ezt a nagy, önfeláldozó szeretetet?
Bíró
László
az MKPK családreferens
püspöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke
forrás: csaladlevel levelezőlista