Nem volt még olyan régen, hogy ne emlékeznénk, micsoda kétségbeesett riogatás, vádaskodás járta át a baloldali ellenzéket a Kossuth tér átépítése kapcsán.
Surján László
József Attila örökre a Dunánál
Nem
volt még olyan régen, hogy ne emlékeznénk, micsoda kétségbeesett riogatás,
vádaskodás járta át a baloldali ellenzéket a Kossuth tér átépítése kapcsán.
Néhány jellegzetes példa:
2012. Lendvai Ildikó (MSZP) szerint a József Attila-szobor eltávolításának
egyetlen magyarázata a költő világától való távolságtartás mellett a gyerekes
dac: "a kormánypártok képtelenek visszavonulni az egyszer már meghozott,
nyilvánvalóan rossz döntésüktől, amellyel saját fejükre is csak bajt hoztak".
Jó
jelzi a baloldali hangulatot egy hozzászólás a közösségi médiában: JÓZSEF
ATTILA SZOBRÁNAK VÉDELME A DEMOKRÁCIA VÉDELMÉT JELENTI, ha kell védőgyűrűvel,
őrséggel, élőlánccal, a szoborhoz való láncolással védjük meg, tartsuk meg a
költő szobrát. Ott a helye, ott szoktuk meg, ott találjuk jó és rosszkedvünkben
is.
Az,
hogy ki mit szokott meg, nem mérvadó. Hogy a vers szövegéhez kapcsolódjon a
szobor, (A rakodópart alsó kövén ültem,…) a költőt valóban lépcsőre kellett
ültetni, de ez a fűre rakott, a semmiből a semmibe vezető lépcső nekem inkább
karikatúrának tűnik, mint sikeres alkotásnak.
Vasárnapi Hírek (VH) dörgedelme: Méltatlanabbul el se bánhatnának József
Attilának a Parlament melletti szobrával – amelynél péntek délutántól vasárnap
estig ismét egymást váltják a költő verseit szavalók, a „Versmaraton újratöltve”
résztvevői – mint ha oda helyeznék át, ahová tervezik.
Azt
pedig, hogy hova tervezik, ők annyira tudták, hogy egy képen be is mutatták.
Hogy volt-e ilyen terv, vagy csak a VH hírgyárában készült, nem tudom. Azt
azonban kijelentem, hogy egy ilyen megoldás ellen magam is részt vettem volna
valami versmaratonon. Alighanem arról van szó, hogy a sokat hangoztatott szürke
állomány a jobboldalról csak hülyeséget tud feltételezni. Abból indulnak ki,
hogy a mi oldalunkon értelmes gondolat nem születhet.
Ma
elsétáltam a szoborhoz, láttam ugyan már többször az új helyén, de figyelmesen
még nem néztem meg. pedig érdemes.
A
lépcső már nem csupán jelkép, hanem valódi, le és fel lehet járni, a szobor
mellé lehet ülni, ahogy a képen egy turista meg is tette.
Értelmetlen zagyvasággá silányodott mindaz a hisztérikus kirohanás, károgás és
vádaskodás, amit a Kossuth tér átalakítása kapcsán hallhattunk. Lendvai Ildikó
azt állította, hogy a kormány a saját fejére csak bajt hoz a konokságával. Nos,
azóta a kormányoldal megnyert egy európai, egy országgyűlési és egy
önkormányzati választást, megingás nélkül vezeti a közvéleménykutatásokat, míg
az MSZP szinte megszámlálhatatlan elnök vezetésével szép lendületesen halad a
szétesés felé. Nekem inkább úgy tűnik, hogy ez a károgó, mindent tagadó és az
ellenfelet lenéző magatartás, a politikai üzenetnek a versenytársak ócsárlásával
való helyettesítése jobban árt nekik, mint nekünk, hogy kitartottunk az
elképzeléseink mellett. Arra pedig, hogy a riogatók, károgók és gyalázkodók
elismerjék tévedésüket és elnézést kérjenek, hiába várunk. Ez nem fér bele a
politikai kultúrájukba. Ha ugyan van nekik.
Nem
hallgatom el, hogy a Kossuth tér rekonstrukciója politikailag üzenet is. A XX.
század magyar történelmében a nagy fordulópont 1944 volt, az ország német
megszállása. A nemzetnek ezt az ötvenhatos mártírok vére által is megszentelt
terét a szuverenitás elvesztése előtti állapotban akarjuk látni. Ebbe nem fért
be az amúgy is rossz emlékű Károlyi, de nem fért bele Kovács Béla kisgazdapárti
főtitkár sem, és bármennyire szeretjük, nem fért bele József Attila szobra sem.
Kovács Béla szobra megtalálta a helyét a képviselői irodaház és az országház
között.
József Attila jobban járt: sokkal méltóbb helye van, egyébként csak néhány
lépéssel arrébb, mint volt. Többen látják, többen szeretik. Én is.
