Szívás

"Távol áll tőlem ezt, az előbb az argóban, majd mára teljesen elterjedten használt szót etimológiailag elemezni. Hisz mára egyértelmű a jelentése: bosszúság ér, megjárjuk, kellemetlen helyzetbe kerülünk, kitolnak velünk. Amiért most elővettem e kifejezést, annak oka épp mai világunk és mi magunk volnánk."

Pálmai Tamás

Szívás

   Távol
áll tőlem ezt, az előbb az argóban, majd mára teljesen elterjedten használt szót
etimológiailag elemezni. Hisz mára egyértelmű a jelentése: bosszúság ér,
megjárjuk, kellemetlen helyzetbe kerülünk, kitolnak velünk. Amiért most
elővettem e kifejezést, annak oka épp mai világunk és mi magunk volnánk. Előbb
azonban régi „segítőm”, Horváth István Sándor következik a sziklára vagy homokra
épített ház példázata kapcsán.

„Egy ácsmester úgy gondolta, eleget
dolgozott már, ideje volna nyugdíjba mennie, pihennie. Bejelentette főnökének,
aki szomorúan vette tudomásul, hiszen legtapasztaltabb szakemberét veszíti el.
Csak annyit kért, hogy még egy utolsó ház építésében vegyen részt. Az ács, aki
kissé kelletlenül, de beleegyezett. Ezen a házon bizony meglátszott, hogy nem
adta bele minden tudását, a gondolatai már a nyugdíjas évek körül forogtak. A
munka lassan haladt, meglehetősen gyenge minőségben. Tudta, látta ezt az ács is,
de már nem törődött vele. Amikor végre elkészült, a főnöke kijött az
építkezéshez. Odaadta a ház kulcsait a mesternek és ezt mondta neki: "Ez a ház a
cégünk ajándéka a sok évtizedes munkádért. A tiéd." Az ácsmester megszégyenülten
vette át a kulcsokat és magában így szólt: Ha ezt tudom, egészen másképp
dolgoztam volna.”

Nos, erre a helyzetre valóban mondhatjuk:
szívás. S nem is akármilyen, hisz nem más tolt ki velünk, hanem mi magunk
vagyunk felelősek azért a helyzetért, amibe kerültünk. Az ács esetében meg még
annak a családja is. Hozzáállásunkkal, az abból fakadó következményekkel bizony
nemcsak mi találkozhatunk, hanem családunk, környezetünk, társadalmunk,
nemzetünk, világunk is. „Utólag az ember bánja a dolgot, másként csinálna sok
mindent, de változtatni utólag már nem lehet.” Nem, de tanulni a magunk, a más
hibájából igen.

Szent István király ünnepe tájékán igen
aktuális e téma. „Ez az ország a mi hazánk, ez az otthonunk. Minden, amit
teszünk, a magunké, a gyermekeinké, az unokáinké, a következő nemzedékeké lesz.
Minden tégla, amit az épület falába beépítünk, minden deszka, amit a helyére
illesztünk, minden szeg, amit beütünk, a mi otthonunk része lesz. Minden
mozdulatunkkal, minden munkánkkal szebbé tehetjük ezt az országot. Végezhetünk
silány munkát is, de ezzel magunknak okozunk kárt. Másnak sem építünk rossz
minőség házat, de magunknak sem. A bölcs ember belátja ezt, az ostoba sajnos
nem.”

S valóban, ha mai világunk történéseire
gondolunk, ha mai vezetőink - tisztelet a ritka kivételnek - tetteit nézzük,
arra kell gondolnunk, hogy bizony önző és ostoba a legtöbbjük. Úgy cselekszenek,
mintha tetteiknek nem lennének következményei, mintha csak a ma létezne, és csak
ők léteznénk a világon. Meghökkentő, de aztán, ha megnézzük a „nagy vezetők”
névsorát, láthatjuk, egynek sincs „jövőképe” (értsd gyermeke): Jean-Claude
Juncker (EU), Angela Merkel (D), Emmanuel Macron (F), Theresa May (GB), Paolo
Gentilloni (I), Stefan Lofven (S), Mark Rute (NL), Nicola Sturgeon (Skócia),
Xavier Bettel (L). Szép gyűjtemény. De a felelőtlen kormányzásnak, a holnap szó
nem ismerésének ékes példái a szomszédos Abszurdisztán mai vezetői is. A
következmény meg a már ismert szívás. Mindenki számára.

Az okosak, akik ezt látják, nem csak arról
vannak meggyőződve, hogy hitük, értékrendjük alapján helyesen döntenek, hanem
arról is, hogy képesek meggyőzni a balgákat. Utóbbiak azonban szintén meg vannak
győződve igazukról. Nincs szükségük arra, hogy meghallgassák mások véleményét.

Amúgy meg jó volna belátni, hogy kár
győzködni a másikat, a szavak úgysem fognak senkit meggyőzni, tán csak a romba
dőlt ház látványa józanítja ki majd őket. Amit persze nekünk kell újraépíteni.
„Vendégmunkások” nélkül.