"Hogy lesz-e ebből vita vagy sem, most még nem tudható. Részemről kész vagyok rá, de elképzelhető, hogy a mostanság szokásos, mindenki a magáét hajtja hangzavar lesz a vége."
Surján László
Vitám Horváth-Kovács Szilárddal
Hogy lesz-e ebből vita vagy sem, most még nem tudható. Részemről kész vagyok rá,
de elképzelhető, hogy a mostanság szokásos, mindenki a magáét hajtja hangzavar
lesz a vége.
Alapállásként kijelentem, hogy nem tekintem
Horvát-Kovácsnak a tusványosi Orbán beszédről kialakított
véleményét valamiféle balliberális ármánynak. Pedig annak néz ki,
elismerem. Abból indulok ki, hogy amit ír, komolyan is gondolja, és a romániai
magyarság sorsáért való aggódás vezeti. Ha ez így van, van közös alapunk, mert
szülőhelyem okán nekem is mérhetetlenül fontos az ottani, de a más országokban
élő magyarok sorsa.
1.
HKSZ első tétele: Az erdélyi magyar kultúra egy Magyarország nevű
lélegeztetőgépre lett kapcsolva, anyagilag, kulturálisan, szociálisan. S ezzel
az a baj, hogy így Magyarország éppen minket tart távol a saját lehetőségeink
megvalósításától, hiszen igaz, hogy a lélegeztetőgép segít a túlélésben, de
lehet, hogy ez nem éppen az az élet, amelyet az erdélyi magyarság élni szeretne.
Mi is mondhatnánk, hogy megköszönjük Magyarországnak, hogy segített de értse
meg, hogy el kell búcsúznunk tőle, s szépen hazaküldenünk, de nekünk nincs más
behívni való barátunk. Pedig elvileg nekünk sem kellene a lélegeztetőgép, de aki
nem kap levegőt, annak muszáj.
A
szerző nem veszi figyelembe, hogy az IMF hitel felmondása és a piaci
kölcsönfelvétel között óriási különbség van. Az IMF nemcsak hitelező, hanem egy
gazdaságpolitikai tényező, a hitelekért cserébe beleszól a hitelfelvevő elvben
szuverén döntéseibe. A piaci kölcsönt adók csak egyben érdekeltek: kapják vissza
a pénzüket és annak kamatait. Ezek a viszonyrendszerek nem hasonlítanak az
anyaország és a határon túliak kapcsolatához. Hacsak HKSZ tagadja, hogy csak egy
magyar nemzet van, ha szerinte a romániai magyarság nem része a magyar
nemzetnek, akkor benne Trianon teljessé lett.
Ha
viszont csak egy magyar nemzet van, akkor az erdélyi magyarság két irányban
mozoghat. Ha már a nagyhatalmak 1920-ban és 1947-ben úgy döntöttek, hogy nekik
Romániában kell élniük, akkor a román államtól joggal várhatják alapvető
kulturális igényeik kielégítésének finanszírozását. Ez állampolgárságukból
fakadó joguk. HKSZ jogosan füstölög, ha az erdélyi magyarság legális vezetői ezt
nem követelik meg. Ha a magyar kormány ezen túl is ad támogatást, ahogy például
Dánia is hozzájárul a németországi dán nyelvű kisebbség iskoláinak
fenntartásához, az csak a kisebbségi sorsból fakadó nehézségeket mérsékli.
Fiktív példa: ha egy ország iskolafinanszírozása osztályonként 20 tanuló esetén
elegendő, de mivel a többségi kormány elismeri a kisebbség jogát a
megmaradáshoz, kisebbségi osztályok esetén már 15 főtől lehetővé teszi az
osztályindítást. Ellenben lehetnek olyan települések, ahol csak nyolc vagy tíz
gyerek van egy osztályban. Ha az anyaország „lélegeztető gépe” ezek
fennmaradását lehetővé teszi, vajon árt-e az adott kisebbségnek? Lehet, hogy
HKSZ ismer olyan konkrét példákat, ahol a „lélegeztető gép” nem jól működik, de
ebből az egész rendszert eleve kifogásolni, minimum tévedés.
2.
Orbán Viktor azt is mondta, hogy egy erős államnak, erős nemzetnek szüksége van
egy erős kulturális identitásra. Hiszen anélkül elveszti magát, felmorzsolódik.
S azt is mondta, hogy erős nemzeti-kulturális identitás, „nincs stabil etnikai
összetétel nélkül”.
HKSZ különösen éles szavakkal kritizálja ezért a miniszterelnököt: „Ez a
gondolat egy kegyetlen arculcsapással ér fel, mert ezt a gondolatot Romániában
Ceaușescu ápolta nagy gonddal – s ápolják ma is éppen elegen – ellenünk. Mert,
ha egy ország nem lehet erős, ha nincs egy stabil homogén etnikuma, akkor
Romániából nézve, nekünk végünk kell legyen: „mert egy erős ország ilyet sohasem
engedhet meg magának”. És Románia is erős, hazafias nemzetállam kíván lenni. De
mi, székelyek, romániai magyarok, éppen a román állam stabil etnikai
összetételét gyengítjük, árnyaljuk. Ezért mi mindig akadályai leszünk az olyan
elgondolásoknak, amit a magyar miniszterelnök hirdet.”
Van
egy régi latin mondás: Qui bene distinguit, bene docet. Aki jól tudja a dolgokat
egymástól megkülönböztetni, az jól tanít. Úgy vélem, hogy Európa mai kínjainak
ismeretében nem lehet egybemosni azt a kulturális és vallási távolságot, ami a
bevándorlók és az európaiak között van, azzal a sokszínűséggel, ami magát
Európát, vagy ami a Kárpát-medencét jellemzi. Lehet mind a két távolságot
etnikai különbözőségnek nevezni, de meg kell őket egymástól különböztetni.
Gyakorlat példa: a magyarországi munkaerőhiányt Orbán Viktor kormánya kész
ukrajnai vendégmunkásokkal – és itt nem kárpátaljai magyarokra gondolok –
enyhíteni, de nem hajlandó ezt a lehetőséget muszlimoknak megnyitni. Lehet
kifogásolni, hogy ezt a különbségtételt a miniszterelnöknek a beszédben ki
kellett volna mondania, de joggal tételezhette fel, hogy a hallgatósága számára
ez evidencia. HKSZ fiatalember, talán nem tudja, hogy Magyarország 1990 óta
törekszik arra, hogy a nemzetközi közösség elfogadtassa az un. őshonos
kisebbségek és a bevándorlók közötti különbözőséget. Nagyon nehéz harc ez, és
még távol vagyunk a sikertől, arról nem is beszélve, hogy az őshonos
kisebbségnek van egy alcsoportja: a kényszerkisebbség, s ezt a csoportot éppen a
határok mozgatásával a magyarokból hozták létre Trianonban.
HKSZ kritikája, pontosabban a beszéd átértelmezése, épp úgy összemossa a
fogalmakat, mint a háborúban győztes nagyhatalmak mindmáig teszik.