Gyulafehérvár 100 címmel megjelentettük Hans Hedrich írását és Gabriel Andreescu reagálását. Ez a két anyag kiindulópontja lehet egy korrekt és őszinte vitának. A most kezdődő sorozat kiemeli a vitatott részeket és kommentálja azokat.
Kommentár I.
Gyulafehérvár 100 címmel megjelentettük Hans Hedrich írását és Gabriel
Andreescu reagálását. Ez a két anyag kiindulópontja lehet egy korrekt és őszinte
vitának. A most kezdődő sorozat kiemeli a vitatott részeket és kommentálja
azokat.
Hans Hedrich
állítása szerint a romániai tömegekkel az
utóbbi 100 évben elhitették, hogy egyes népek egyesülési, vagy függetlenségi
nyilatkozataival, melyeket az1918 és 1920 között aláírt Párizs kornyéki
békeszerződések szentesítettek, megvalósult az „elnyomott népek” régóta várt
történelmi igazságtétele. Az 1918 után szenvedők, vagy az akkori döntéseket
bírálókat (például a magyarok, a németek, a törökök, a bolgárok) a revánsizmus,
irracionális kirohanások jellemzik. Ők a politikai döntések haszonélvezőivel
(románok, szerbek, csehek, szlovákok, lengyelek, franciák) szemben ellenségesek,
igazságtalanok.
Gabriel Andreescu
erre válaszolva rámutatott, hogy a
hivatalosan formát öltő egyesülési vagy függetlenségi nyilatkozatok alapjaiban
változtattak meg Kelet-Európa és a Balkan népeinek életet. Bizonyos fejlemények
kétségtelenük pozitívek voltak. Ilyen értelemben kiemelendő annak az erőltetett
magyarosítási politikának a leállítása melyet Magyarország 1867 után folytatott.
Hogy az 1918-1920 közötti határmódosítások összességében pozitív események
lettek volna? Nem hiszem, hogy … meg tudnánk állapítani azt, hogy az 100 évvel
ezelőtti határ-átrendezések jók vagy rosszak voltak. Továbbá azt sem hiszem,
hogy ilyen értelemben beszélhetünk-e egyáltalán történelmi igazságosságról. Ezt
csakis kivételes esetekben, (mint például Tibet felszabadításának igazságossága)
tehetjük. Nincs miért úgy értékelni, hogy az osztrák-magyar monarchia
feloszlatása egy örömteljes esemény lett volna. Vajon kiegyensúlyozott,
demokratikus lépések réven a változásokat nem lehetett volna inkább egy
kezdetleges Európai Unió prototípus (pro=prototípus?) felé irányítani, s így
megelőzni a millió emberéletet követelő etnikai konfliktusokat?
Kommentár:
Hedrich
kijelentése értelmezésem szerint elítéli azt, hogy Romániában az emberekkel
elhitették azt, hogy az első világháború vége igazságtétel volt, s hogy aki e
döntéseket bírálja, az ellenség. Mivel ma ez a közvélekedés Romániában, érthető,
hogy elemi felháborodást vált ki bennük, ha valaki nem tekinti ünnepnek ezt az
egész folyamatot, amelynek látható megnyilvánulása éppen december elseje volt.
Nem látszik világosan, hogy miként lehetne e mély meggyőződést megváltoztatni.
Andreescu elítéli a kiegyezés utáni magyarosításokat, (amelyeket a magyarországi
nacionalizmus egyszerűen letagad). A határmódosításokról voltaképp nem mond
véleményt, sőt ezekkel kapcsolatban elvi alapon vonja kétségbe, hogy ilyen
kérdésekben létezik történelmi igazság. Ezt tagadom: amikor az erő dönt, akkor
nem az igazságot keresi, hanem a maga érdekét. A mondás szerint: Jaj a
legyőzötteknek! Száz év múltán ezt a „jajt” el kellene ismerni, ami annyit tesz,
hogy a döntés ott s akkor igazságtalan volt. A magyaroknak meg és el kellene
ismerniük a tudatos magyarosítási, beolvasztási politikájukat, amiért utólag
akár bocsánatot is kellene kérni, a románoknak pedig el kellene ismerniük, hogy
igazságtalan békét kényszerítettek ránk. Nagy kérdés persze, hogy ezen
elismeréseknek légkörjavító hatásukon kívül van-e gyakorlati következménye. A
román beolvasztási politika számára hosszabb idő állt rendelkezésre és durvább
eszközökkel is élt, azaz a magyar népesség földrajzi elhelyezkedésére hivatkozva
ma területi igényt már nem lehet alátámasztani. A magyar politikai nyomásra
bekövetkezett és az emellett létező természetes asszimiláció sem fordítható
vissza. Amit viszont mind Magyarországnak, mind Romániának meg kell tennie, az
épp a még létező kisebbségek megmaradásának, szülőföldjükön való boldogulásának
elősegítése.
Egy
kiegészítő megjegyzés még kívánkozik ahhoz, hogy a románok „igazságtalan békét
kényszerítettek ránk”. A békét voltaképp a nagyhatalmak kényszerítették ránk
magyarokra és a románokra is. Visszavágták az abnormális román ambíciókat,
amelyek a Tiszáig nyúltak volna előre, de így is mélyen belevágtak a
tömbmagyarságba. E hatalmak soha nem fogják korrigálni lépéseik következményeit,
és saját kisebbségi problémáik okán nem hívei egyátfogó és kötelező nemzetközi
egyezmény adta védőernyőnek sem.
Surján László