"...egy fontos gondolatot hozott a felszínre: Andreescu úgy látja, hogy 1918-ban az akkori Erdély lakosságának többségét jelentő román közösség diszkriminált státusza megszűnt. Ami azt jelenti, hogy volt minek megszűnnie."
Surján László
Megértés, szeretet
Remélem
soha nem lesz olyan bíróság, ahol egy nő megerőszakolásának perében enyhítő
körülménynek veszik, hogy az áldozat túlságosan vonzó. Az áldozattól sem várom
el, hogy az első sokk után magába nézve feltegye a kérdést: nem volt-e a
kelleténél kihívóbban öltözve. Megvetem, elutasítom ezt a gondolkodást.
Most mégis, mutatis mutandis, valami hasonlóra készülök.
Gabriel Andreescuval való levélváltásom[1]
egy fontos gondolatot hozott a felszínre: Andreescu úgy látja, hogy 1918-ban az
akkori Erdély lakosságának többségét jelentő román közösség diszkriminált
státusza megszűnt. Ami azt jelenti, hogy volt minek megszűnnie. Erre első körben
úgy válaszoltam, hogy ezzel kapcsolatban nagyon sok munka vár ránk, mert a
magyar közvélekedés ezt a diszkriminált státuszt egyszerűen nem hiszi el.
Ekkor került elém Octavian Goga Nálunk c. versének Kányádi Sándor féle
fordítása, amit a Korunk-ban megjelent formában ide másolok.
Mintha Ady írta volna, ez volt első gondolatom. De Goga írta, s 1905-ben. Íme
egy irodalmi bizonyíték, hogy az erdélyi románság nem volt boldog, mai szóval
diszkriminálva érezte magát. A Kányádi fordítás 1966-ban jelent meg. Ízlelgetve
a sorokat, átérezve a sorsunkat, akár Kányádi is írhatta volna. Mondjuk épp
hatvan évvel Goga után. Csak mások bánatát hordozta a vén Maros akkor és másokét
most.
Ady, Kányádi – ezek csak az én beleérzéseim. De volt valaki, aki ki is mondta,
hogy akár ő is írhatta volna ezt a verset: Wass Albert. „Volt életemben egy
román költő, akinek tehetségét különösen nagyra becsültem és nagyra becsülöm még
ma is. Neve Octavian Goga. Úgy éreztem már fiatal koromban, hogy verseit én is
megírhattam volna és ő is megírhatta volna az enyimeket.”[2]
Wass Albert le is fordította ezt a verset. „Tizenhét éves voltam akkor, hetedik
gimnazista a kolozsvári református kollégiumban. Fordításomat felolvastam az
önképző kör gyűlésén. Utána Kovás Dezső igazgató úr behívatott az irodájába és
ezeket mondta: „Goga fordításod alighanem kiváló, mivel költő vagy magad is. Az
írás azonban ma politika is, és vigyáznod kell arra, hogy mit írsz, mert a
magyar román kérdésnek útvesztője is van.”
Amikor Észak-Erdély visszatért, erdélyi magyar fiatalok egy csoportja Wass
Albertet Goga iránti elismerő szavaiért és ennek a versnek a lefordításáért
hazafiatlansággal vádolta. Hiszen ez a vers többek szerint azt bizonyította,
hogy a román nép Magyarországon elnyomás alatt szenvedett, súlyos elnyomás
alatt. Aki magyarként ezt elfogadja, szerintük hazafiatlan. Pedig nem az
érzelmeknek, hanem a tényeknek kellene dönteni. Hogy volt-e, s milyen fokú
elnyomás vagy sem, a történészek tisztje kimondani. Hogy a románok úgy érezték,
hogy volt, azt ennek a versnek az elolvasása után megkérdőjelezni nem lehet.
Elnyomás? Diszkrimináció? Meghatározásra váró kifejezések. Ezeknél engem jobban
érdekel valami más. A gőgösség.
Ady
Endre a Nyugat 1913. évi 10. számában Oktávian Goga vádjai
[3] címmel írt egy
cikket. Hogy mik voltak akkor a vádak, a cikkből nem derül ki, s ma már
voltaképp mindegy. Nem mindegy azonban Ady válaszának ez a része: „
…Magyarország egy kicsit mindig Európával élte az életét, a keresztes
hadjáratokon, protestantizmuson, franciás forradalmon keresztül egészen a
szocializmus testes, izmos való valóságáig. Szerencsénk vagy átkunk: nemcsak
keresztül-kasul hatott, de át- és áthasogatott bennünket a legnagyobb
civilizációk minden kilüktetése. Nem mondom, hogy elképzelhetetlen, de egyelőre
szédítően nagy, színesen gazdag a mai románságnak a mi intellektuális kultúránk,
főképpen pedig vakító, tehát bosszantó is.” Ahogy az osztrák lenézte a barbár
magyart, úgy nézi le Ady az európai kultúra magasáról a balkáni románt. Ezt a
gőgöt megérzi, aki felé irányul, s ezzel hatástalanodnak azok a gyönyörű
gondolatok is, amelyek ebben az idézett Ady cikkben is olvashatók: „…nemesen
meg kellene becsülnünk egymást, szomszédoknak a Földön s lelkeink útirányában,
de ehhez megértés is kell, s amaz ócska, kompromittált, bizonyos szeretet.”
Attól tartok, hogy a megértés és a szeretet hiányzott Adyból is, Gogából is. S
ami ennél is nagyobb baj, hiánycikk még ma is. Nem is lesz könnyű beszerezni, a
trianoni erőszak után még száz évvel sem. Pedig nemesen meg kellene becsülnünk
egymást, szomszédoknak a Földön s lelkeink útirányában, de ehhez megértés is
kell, s amaz ócska, kompromittált, bizonyos szeretet.