"Hatvanegy éve Bucsella József és társai tudták mivel tartoznak a nemzetnek. Vajon mi, mai magyarok, tudjuk-e, hogy mivel tartozunk nekik? Állampolgári jogaik megvonásával biztosan nem. De nagyon szeretném látni már azt a középiskolai tankönyvet, amelyben Bucsella József története is olvasható Hunyadi Mátyás, Dobó István és a sok más hősé mellett. Bucsella, aki túlélte saját agyonlövését. "
Surján László
Bucsella József tanítása
Teljesen egyetértek Megyeri Dáviddal: nincs értelme a mai ellenzék
kormányképtlenségéről beszélni, hiszen még az ellenzéki szerepre sem alkalmasak.
Új szó kell tehát, és ez az ellenzéképtelenség. Régen létező fogalom, de eddig
nem volt neve. Már 2014-ben is az történt, hogy az ellenzék bukott, s mégpedig
nagyot. Megbukott ellenzékiségből. Nem a Fidesz-KDNP szövetség másodszori
kétharmadja mutatja ezt. (Ha hinnék a közvélemény-kutatóknak, akkor mondanám,
harmadszor is ez várható. De a politikai életből már teljesen kiszorított Kovács
László klasszikus mondását sem szabad felejteni: nem közvélemény-kutatásokat
kell nyerni, hanem választásokat.) A bukást az üzenetnélküliségük jelzi.
Miért buktak el? Mi az oka, hogy 2010 óta sem a Jobbik nem tud felnőni, sem a
baloldal nem képes rendezni a sorait? Lehet egyik vagy másik lépésüket
hibáztatni, ki lehet jelenteni, hogy ez vagy az a vezető alkalmatlan, de a
kudarc, az ellenzéképtelenség nem egy döntéshez kötődik. A lényeget egyetlen
szóval ki lehet fejezni: hiteltelenség. Az alábbi gondolatmenet úgy
kapcsolódik Megyeri Dávid október 30-ai írásához, mint az alkotmánybíróságon a
párhuzamos indoklás az ítélethez.
Az
ellenzéknek az ország egésze szempontjából kulcsfontosságú feladata van. Rájuk
hárul a kormány ellenőrző szerepe. A mindekori kormányoldal biztosítja a kormány
számára a kellő számú szavazatot, vagyis az ellenzéki zsargon szerint
szavazógépként működik. A hibákra feltárása az ellenzék feladata.
Márpedig hibátlan kormány nincs. Meri-e valaki azt állítani, hogy a harmadik
Orbán kormány hibátlanul működött? Szerintem a miniszterelnök úr sem gondolja
ezt. Megkapta-e az ellenzéktől azokat az időben jövő figyelmeztetéseket, amelyek
segítették volna a hibák gyors kiküszöbölését? Egyáltalán nem. Közbe vethetné
valaki, hogy minden héten a fejére olvasnak a kormánynak ezt meg azt, mit
kívánok még? Nem sokat, csak azt, hogy csak igaz vádak hangozzanak el. Mit ér az
a vád özön, amelyben még azért is a kormányt hibáztatják, hogy reggel felkel a
Nap? 2010 óta kritika-inflációs időket élünk. Az elértéktelenedett, hiteltelen
szavak hatástalanok. Ki a csuda volna képes a sok hamis vád között felfedezni a
valódiakat?
Miért a folyamatos vád özön? Még az első Orbán kormány idején történt, hogy
megfogalmazott az ellenzék valami vádat, amiről tudni lehetett, hogy hamis, és
azt is, hogy rövidesen ki is derül a hamis volta. Egy ellenzéki újságírótól
megkérdeztem, hogy miért teszik ezt, hiszen nekik is tudni kellett, hogy a vád
hamarosan megdől? A válasz őszinte volt: nem számít. Az emberekben csak az
rögzül, hogy a kormány valami rosszat csinált. Egy csepp. Négy év alatt sok
csepp lesz, s a végén a kormánynak mennie kell. Valóban: akkor a csepp kivájta a
követ, 2002-ben, ha nem sokon is múlott, de kormányváltás lett. Most azonban nem
csöppenként adagolják a vádakat, hanem dézsából öntik. Mint hajdani
főpolgármester jelöltjük a maga fejére a jeges vizet. Azon még kacagtunk, ma oda
sem figyelünk. Az ellenzéki víz úgy jutott a súlytalanság állapotába, hogy nem
kellett vele az űrbe menni.
Nem
kapta meg tehát az ország az ellenzéktől, amit joggal elvárt: a jobbító
kritikát, ami kellene, hogy gyorsabban haladjunk előre. Hiszen nagyon messze
vagyunk például még attól, hogy anyagiakban felzárkózzunk az úgynevezett európai
színvonalhoz. Ilyen pártokra tehát nincs szüksége az országnak, még ellenzéki
pozícióban sem, nemhogy a kormánykerékhez lehetne engedni őket.
Ezért roppant nagy felelőssége van a kormány híveinek. Ha elbűvölve nézik a
közvélemény-kutatók adatait, s kényelmesen hátra dőlnek, és azt a fáradságot sem
veszik, hogy elballagjanak majd a szavazófülkébe, akkor egy talajt veszített,
szellemiekben és erkölcsiekben megfogyatkozott alkalmatlan társaságot bíznak meg
az ország felemelésével. A hazai ellenzéknek ugyanis sokkal, de sokkal több híve
van, mint amennyit megérdemel. S ők, a dolog természete szerint, el is mennek
majd szavazni. Mert egy dolgot azért sikeres volt: gyűlöletkeltésből az ellenzék
jelesre vizsgázott.
A
kritika-infláció kicsorbította az ellenzék legfontosabb fegyverét. Ebben a
helyzetben már csak egy reményük lehet, egy karizmatikus vezető. Ilyen pedig egy
van az LMP-től a Jobbikig terjedő spektrumban: Gyurcsány Ferenc. Botka lelépése
után alighanem könnyen elfoglalhatta volna ezt a posztot. De úgy tűnik, menekül.
A határontúliak szavazati jogának megvonása öngyilkos ötlet, nem csoda, hogy még
Tamás Gáspár Miklós is sietett elítélni az elgondolást. Gyurcsány, mintha
elfelejtené, hogy kétszer nem lehet ugyanabba folyóba lépni: megismétli 2004-et,
azaz ismét a határontúliak ellen fordul, ráadásul most a siker minden reménye
nélkül. Lépése ostoba és mélységesen tisztességtelen. A határontúliak szavazati
joga ellen két érvet szoktak felhozni: nem viselik döntésük következményeit és
nem járulnak hozzá Magyarország fejlődéséhez. Egyik érv sem igaz. Nagyon nem
mindegy számukra, hogy törődik-e velük a magyar kormány, vagy sem. Az
anyaországon kívül élő nemzettársaival minden szlovák, román, német vagy szerb
kormány törődik. Csak nálunk alakult ilyen szerencsétlen helyzet, hogy a
baloldal nem vállalja ezt a feladatot. A szavazati jog (ami egyéként
korlátozott, hiszen az egyéni körzetekre nem szavazhatnak), talán kikényszeríti,
hogy az egészséges gondolkodású országok mintájára ez a kérdés kikerüljön a
pártpolitikai csatározások ingoványából. Ha pedig a magyar kultúrából
kiemelnénk azokat az értékeket, amelyeket Trianon után az elszakított
területektől kaptunk, bizony sokkal csonkább lenne a csonka haza.
Tulajdonképp nyílt levelet kellene írni és megkérdezni tőle, így november
tájékán, hogy ismeri-e Lukács Mátyás vagy Bucsella József nevét? Mindketten a
Vörös Hadseregben szolgáltak, és amikor kárpátaljai magyarként észlelték, hogy
1956-ban saját véreik ellen kellene harcolniuk, inkább az életveszélyes
dezertálást választották, de magyarként nem lőttek magyarra. Mindkettőjüket
elfogták. Lukács azonnal a Gulágra került, Bucsella története megdöbbentőbb.
Halálra ítélték, ki is végezték, de nem halt bele a sortűzbe, a fejlövésbe.
Megoperálták, felépülése után ő is a Gulágon kötött ki. Az életéről Kocsis Csaba
írt dokumentum jellegű könyvet Elrabolt ötven évem címmel. A könyvbemutatót
november 4-én Dupka György tartotta Berettyóújfaluban.
Lukács Mátyás és Bucsella József abból adnak példát, ami sajnos a mai
ellenzékből hiányzik: hazaszeretetből. Gyurcsány most arra gyűjti az
aláírásokat, hogy a Lukácsok és Bucsellák ne szólhassanak bele a magyarországi
ügyekbe. Létezik ennél gyalázatosabb dolog? Nem csoda, hogy ettől a többi
ellenzéki pártnak is felfordult a gyomra, és működni kezdtek a túlélési
ösztöneik: Mindent lehet, csak Gyurcsányt ne. Így viszont az egyetlen vezetésre
termett figurától fosztják meg magukat.
Gyurcsány ostobaságot csinált, de ő maga nem ostoba. Ahogy mondják, 19-re lapot
húzott. A célja nyilván nem más, minthogy a legerősebb ellenzéki párt
vezetőjeként uralja a 18 utáni parlamenti csatákat. Ehhez a Jobbikot ki kell
lökni a demokratikus pátok sorából, ami Kálmán Olga ide, Kálmán Olga oda, nem
lesz nagyon nehéz, és ki kell várni az MSZP zsugorodását. Fel lehet szívni a
mikró-pártokat, s máris megvalósul a cél. Ezzel a szavazati jog megvonási
ötlettel ezek a remények látszólag kútba esnek. Ám ez nem biztos. A kérdés,
lesz-e annyi becsapható, félrevezethető és nemzeti szolidaritás nélküli ember,
aki merő irigységből azt mondja: tényleg ne szóljanak bele, azok, akik kint
rekedtek. A DK úgy véli, hogy ezek az emberek majd hozzá segítik őket, hogy a(z)
(demokratikus) ellenzék vezető erejévé legyenek. Remélem rosszul kalkuláltak.
Hatvanegy éve Bucsella József és társai tudták mivel tartoznak a nemzetnek.
Vajon mi, mai magyarok, tudjuk-e, hogy mivel tartozunk nekik? Állampolgári
jogaik megvonásával biztosan nem. De nagyon szeretném látni már azt a
középiskolai tankönyvet, amelyben Bucsella József története is olvasható Hunyadi
Mátyás, Dobó István és a sok más hősé mellett. Bucsella, aki túlélte saját
agyonlövését.
A
szerző a KDNP tiszteletbeli elnöke.
Megjelent a
2017. november 14-i Magyar Időkben