"Mondják, hogy napjaink ezer gondját-baját csak a keresztény értékekre támaszkodva lehet megoldani. Szép szavak, legyintenek erre sokan. A szombat este letérdelők bizonyították, hogy van erő bennük, hogy az oly igen szükséges vallási megújulás, a korszellem kórságának gyógyítása lehetséges, és talán épp innen, Közép-Európából indulhat ki."
Lélekgyógyulás
Orbán Viktornak „nemcsak a kormányzása káros, hanem mindaz, amit képvisel.
Nemcsak a légkört mérgezi, hanem a lelkeket is” – jelentette ki állítólag Gurmai
Zita. Mondta ezt épp azokban a napokban, amikor a lélekgyógyulás jeleit
tapasztalhattuk az országban. Ilyen jelnek tartom a reformáció 500 éves
évfordulóját, amit a magyar protestánsoknak úgy sikerült megünnepelniük, hogy
semmiféle felekezeti súrlódást nem okoztak. A régi harcokat „békévé oldta” az
emlékezés. Gurmaiék ajkai szerencsétlenkedését követően pedig a katolikusok
körében lett kézzelfogható, hogy valami történt az országban. Gurmainak annyiban
igaza van, hogy olyan változások zajlanak Magyarországon, amelyek
világtendenciákkal ellentétesek. E változások egyébként függetlenek a
kormánytól, bár nincsenek a kormány ellenére, sőt.
A
vallás látványos meggyengülését tapasztaljuk világszerte, s közben több mint
húszezer katolikus tartott egy órás szentségimádást Magyarország minden
szegletében. Valami történt, s a korszellemmel ellentétesen. Gurmai a magyarok
lelkiállapotát tartja kórosnak, vele ellentétben azonban épp a világtendenciák
látszanak betegnek. A hivatalosságok világszerte már évek óta elhagytak minden
vallásos külsőséget. Nincs karácsonyi üdvözlet, csak „szezonális” köszöntés. A
keresztény témájú művészeti alkotások lekerültek az üdvözlő lapokról, hol
elrejtik, hol tiltják például a jászolt vagy húsvétkor a bárányt. A vallás
magánügy, ez az egyik indok, a másik pedig az, hogy ne sértsük a nem
keresztények érzékenységét. A muszlimokra hivatkoznak pedig épp az ateistákat
zavarja, ha az elhagyott vallásra emlékezteti őket valami. („Saul, Saul, nehéz
neked az ösztöke ellen rugódoznod.”)
Ebben a légkörben a 2020-ban esedékes Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra
készülve Magyarországon egy órás szentségimádást hirdettek meg november 25-én
délután öt órára. A szervezők célszámot is megjelöltek, remélték, hogy lesz
húszezer ember, aki erre vállalkozik. Hogy az egész akció végképp lehetetlen
küldetésnek tűnjék, még regisztrációra is kérték a résztvevőket. Reménytelen,
mondta még sok plébános is. A fele sem lesz meg, zúgták a pesszimisták.
A
szervezők minden egyes templomot, kápolnát, ahol megszervezték a
szentségimádást, felhelyeztek a Google térképre. Ezek az imahelyek kirajzolták
Magyarországot. Pontosabban a magyar nyelvterületet. Dél-Szlovákia, Kárpátalja,
Székelyföld, Délvidék, sőt a diaszpóra is megmozdult: Tokiótól Vancouverig,
Koppenhágától Bariig jelentkeztek a katolikus magyarok. A résztvevők száma 25000
felett van.
Valami történt tehát. Ez a szombat este, Krisztus Király vigíliája, rácáfolt a
pesszimisták s a fanyalgók kétkedésére. Megmozdultak a magyar katolikusok.
Képesek voltak tömegesen oda vinni a gondjaikat, bajaikat és reményeiket, ahová
kell: az Úristen elé.
A
vallásukat gyakorló francia katolikusoknak csak durván a fele hiszi, hogy Jézus
Krisztus valóságosan jelen van a kenyér és a bor színe alatt. Magyarországról
ilyen felmérést nem ismerek, de ez a húszezres tömeg azt jelenti, hogy a hit él,
pontosabban éled az országban. Külön érdemes szólni a határon túli területekről.
A nemzet határmódosítás nélküli egyesítésének jeleként megmozdult a kisebbségbe
szorult magyarság is. A helyzetükre jellemző, hogy volt, ahol a közös imádságra
magánlakásban került sor.
Jövőre azt tervezik a szervezők, hogy átlépnek a magyar nyelvhatáron és közös
imára hívják a többi nemzetet is. Ezen a hídon már nemcsak a magyar-magyar
kapcsolatok normalizálódhatnak, hanem közeledhetünk a Kárpát-medencén belüli
megbékélés felé is. Hiszen ugyanannak az Atyának gyermekei vagyunk. Talán nem
hiába kéri az ének, hogy „forrassz eggyé békességben, minden népet, nemzetet.
1938-ban ez nem sikerült. Igaz, akkor Hitler nem engedte, hogy a németek
eljöhessenek a budapesti Eucharisztikus Kongresszusra. Szerencsére más időket
élünk. Annyira más időket, hogy például Sátorosbányán, ahol 315 lakosból 265
szlovák és csak 22 magyar, szlovák nyelvű szentségimádással csatlakoztak. Az
előzetes regisztráció szerint nyolcan. (Ezt a számot általában kétszer,
háromszor meghaladta a tényleges résztvevők száma.) A következő pár év egyik
fontos feladata, hogy tudatosodjék: az Eucharisztikus Kongresszus természetesen
nemzetközi, azaz az egész világ katolikusainak ügye, de különösen a rendezőké.
Mi viszont magyarok nemcsak azokat a magyarokat tekintjük rendezőknek, akik
magyarként kerültek át más országokba, hanem azokat is, mint például a
sátorosbányaiakat, akik velünk együtt alkották és alkotják a Kárpát-medence
népeit.
Mondják, hogy napjaink ezer gondját-baját csak a keresztény értékekre
támaszkodva lehet megoldani. Szép szavak, legyintenek erre sokan. A szombat este
letérdelők bizonyították, hogy van erő bennük, hogy az oly igen szükséges
vallási megújulás, a korszellem kórságának gyógyítása lehetséges, és talán épp
innen, Közép-Európából indulhat ki.
Surján László