"Aki pedig nem igyekszik elnyerni valakinek a barátságát, szeretetét, s várakozva-vágyakozva kitárni lelkét a másik lelke előtt, míg az a másik valóban megérkezik, beköltözik hozzá, annak örökre ismeretlen marad az a legmélyebb áldás, amit két lélek eggyé váló élete jelent."
Advent előtt
Adventet ünnepelni azt jelenti, hogy tudunk várni. A várakozás olyan művészet,
amit türelmetlen korunk elfeledett. Még alig fakadt ki a szirom, az ember máris
gyümölcsöt szeretne szedni a fáról. Ám a mohó tekintet gyakran félrevezet,
hiszen a látszólag érett gyümölcs belülről még nagyon is zöld, éretlen. A
tapintatlan kezek az ilyen gyümölcsöt érzéketlenül elhajítják, mivel csalódtak
benne. Aki nem ismeri a várakozás kissé fanyar lelkületét, azaz a remény
pislákolásának az állapotát, az nem fogja soha átélni a beteljesedés teljes
áldását, örömét. Aki nem ismeri fel, mit jelent, hogy a nyugtalanság ott
rejtőzik az élet legmélyebb kérdéseiben, saját életünkben, s nem tud
várakozással készülni arra a pillanatra, amikor lelepleződik, és feltárul az
igazság, az semmit sem tud annak a pillanatnak a dicsőségéről, nagyszerűségéről,
amelyben a világosság álmokat betöltve ragyog fel. Aki pedig nem igyekszik
elnyerni valakinek a barátságát, szeretetét, s várakozva-vágyakozva kitárni
lelkét a másik lelke előtt, míg az a másik valóban megérkezik, beköltözik hozzá,
annak örökre ismeretlen marad az a legmélyebb áldás, amit két lélek eggyé váló
élete jelent. Márpedig ezen a világon igenis tudnunk kell várni a legnagyobb,
legmélyebb, leggyengédebb pillanatokra, hiszen ezek nem a zúgó viharban
születnek meg, hanem a csírázás, növekedés, a létrejövetel, a születés isteni
törvényének engedelmeskedve - halkan… (Dietrich Bonhoeffer – 1906-1945)
A
szerzőről
Nyolcgyermekes család hatodik gyermeke volt. Apja, Karl Bonhoeffer híres berlini
neurológus. 1923-ban kezdte meg teológiai tanulmányait Tübingenben, a stúdiumot
Berlinben és New Yorkban folytatta. 1927-ben doktorált, Sanctorum communio (A
szentek közössége) témában. Segédlelkészi idejét Barcelonában töltötte. 1931-ben
Berlinben egyetemi lelkészként és ökumenikus ifjúsági titkárként szolgált.
1933-ban Londonba utazott. Két esztendeig volt lelkipásztor az angol fővárosban.
Ez alatt az idő alatt ökumenikus egyházi kapcsolatok kiépítésén fáradozott.
1935-ben tért vissza hazájába, és elfogadta a felkérést, hogy Finkenwaldban a
nemzetiszocialista ideológiát ellenző Hitvalló Egyház illegális igehirdetői
szemináriumának a vezetője legyen. Az itt folyó munkát a Gestapo betiltotta,
Bonhoeffert pedig eltiltotta a tanítástól, az igehirdetéstől és a publikálástól.
Szerencsére a tilalom ellenére is papírra vetette gondolatait. 1937-ben
született meg A szentek közössége, 1938-ban pedig a Követés című munkája.
Bonhoeffer sógorán, Hans von Dohnányin keresztül bekapcsolódott az ellenállási
mozgalomba, emiatt 1943-ban börtönbe került. A börtönből számos levelet írt
szüleinek, barátainak és menyasszonyának, Maria von Wedermeyernek. Ezek 1951-ben
megjelentek németül és 1999-ben magyarul is Börtönlevelek címmel.
Heinrich Himmler,
az
SS
főparancsnoka személyesen adott parancsot Bonhoeffer akasztására, melyet az
háborúnak szinte a végén, április 9-én hajnalban a flossenbürgi koncentrációs
táborban hajtottak végre. [S. L.]