Kicsit furcsa ez a cím, nem? Türelem, nemsoká kiderül, aminek ki kell.
Pálmai Tamás
Mikulás Gyurka
Kicsit
furcsa ez a cím, nem? Türelem, nemsoká kiderül, aminek ki kell.
Elsőként
a békéscsabai evangélikus gimnázium két kisbusznyi felsősei érkeztek meg a
szentmiséről az ebédlőbe, ahol a békési KÉSZ kis csapata már felkészülve
várakozott. Mondta is nejem, le a kalappal a gyerekek előtt, hogy felvállalják
ezt az első advent vasárnapi fárasztó kiruccanást Böjte Atya nagyszalontai
házaiba, ahol közel száz gyerek lelt igazi otthonra. Igen, mondtam, valóban így
van, de ehhez kell egy Sándor-Kerestély Ferenc tanár úr is. S, hogy igazam van,
azt az a vastaps igazolta, amellyel a névnapja alkalmából jutalmazták Ferit a
lurkók Hevesi Imre felhívására. Most is fülembe cseng az a - kicsit a
gyengédséget szégyenlő, de hál’ Istennek le nem vetkőzhető - székely szeretet,
ahogy a lányokhoz szólt: angyalkáim.
Aztán
Imi bácsi. A másik igaz ember, ki első megszólalásával, meleg lelkével azonnal
magához ragadta a hallgatóságát, legott, az első számtól bevonva a helyi
kicsiket és nagyokat a produkcióba. A váltott tagokkal megerősödött „zenekara”
lelkes és boldog, önfeledt kísérője volt a teljes előadás alatt. És kórusa is
akadt, hisz - és itt le a kalappal a nagyszalontai pedagógusok előtt is - a
gyereksereg minden sorát vele énekelte a daloknak, legyen szó Weöres Sándorról,
vagy mai magyar rock zenekarról. Az egész teremre ráláttam, s az átszellemült
arcocskák mellett teljes átéléssel és odaadással élte végig az előadást
Köveskúti igazgató úrtól a helyi gyerekfelügyelőkig minden felnőtt is. Magam
csak nyeltem folyamatosan, torokba szorult galuskáktól enyhén sós valamiig
mindent, de a pontot az i-re igazgató úr tette fel, mikor odasúgta végén: ma
ismét ajándékot kaptunk. Igen, így van, kedves direktor úr. Vittünk
Mikulás-csomagot jó szívvel, szeretetet, de amit ott, tőlük kaptunk, az sokkal
több volt ennél.
Persze, végül Mikulás is eljött, ám e momentumnak előjátéka volt. Még az elején,
mikor helyüket keresték a gyerekek, egy töpörtyűnyi, seprű szempillájú, huncut
szemű kislurkónak nem jutott hely. Álldogált békésen, odasimulva egy már ülő
nagyobb társához. Gyors elhatározással felkaptam és magam elé ültettem az
asztalra. Királyi helye lett így, boldogan és büszkén sütkérezett a hirtelen
támadt figyelem középpontjában. Majd csengőt is kapott és lelkesen rázta is, míg
birtokában volt a szerszám. Időnként hátranézett rám, meg a mellettem ülő Csuta
Gyurkára. Kacsintottam neki párszor, de ő inkább Gyuri szakállát nézte. Aztán
megjött a Mikulás fehér szőrzettel felvértezve. Norbi - mert közben kiderült a
kislegény neve - ránézett, s így szólt: ez nem az igazi Mikulás bácsi, ez egy
raboló bácsi! Hát, ebben volt valami igazság, kicsit olyan álarcszerűvé
sikeredett a Mikulás szereléke. Aztán a komácskám újból hátranézett Csuta művész
uramra, főleg becses, saját nevelésű, eredeti pofaszőrzetére, rám kacsintott egy
betyárosat s kijelentett: ő az igazi Mikulás. Ebben maradtunk volna, de közben
kiderült, hogy a „raboló” Mikulásnál vannak az ajándékok, így kiskomám is beállt
végül a sorba, hisz a csoki az csoki, bárki adja is.
Hát
„csak” ennyi történt tulajdonképpen. Megtudtuk, hogy a Mikulás keresztneve
Gyurka és ismételten rájöttünk: a szeretet valóban határtalan.