"Az alábbi írást Rédly Elemér atya küldte, még 2008-ban. Akkor időszerű témáról szól, ami ma már okafogyott, szerencsére. Okafogyott, de nem tanulság nélküli. Mert világosan megmutatja, hogy mire lehet számítani, ha olyan politikai erők kerülnek kormányzati pozícióba, amelyeknek egyetlen céljuk a kormányzás megszerzése. "
Emlék tanulsággal
Az
alábbi írást Rédly Elemér atya küldte, még 2008-ban. Akkor időszerű témáról
szól, ami ma már okafogyott, szerencsére. Okafogyott, de nem tanulság nélküli.
Mert világosan megmutatja, hogy mire lehet számítani, ha olyan politikai erők
kerülnek kormányzati pozícióba, amelyeknek egyetlen céljuk a kormányzás
megszerzése. Ha azután birtokon belül vannak, akkor jönnek a „jobbnál jobb”
ötleteikkel. Ráadásul csodálkoznak, hogy a társadalom miért nem vonaglik a
kéjgyönyörtől? Az írás jól kifejti, hogy miért nem.
Mit gondoljunk róla? Ez volt Dr. Rédly Elemér
akkori
írásának a
címe. A szövege pedig:
Széfet raknak minden kórházi ágy mellé Ezt a hírt az Index cikkében tavaly,
dec. 14-én olvastam először. Azóta sokat beszéltek és írtak róla, de most saját
tapasztalatomat is leírhatom, miután egy hétig én is kórházban voltam. A nem
használt széfek A körterem falán annyi széf volt, ahány ágy. A széfen használati
utasítás nem volt, felesleges is lett volna, mert úgysem működött egyik széf
sem. A széfek működéséhez ugyanis minden széfnek külön elemre van szüksége, amit
az első alkalommal bizonyára bele is raktak, de azóta azok mind lemerültek. Így
a széfek nem használhatók. Biztos vagyok benne, ha kértem volna, azonnal tettek
volna bele új elemet és felvilágosítást is kaptam volna a széf használatának
lehetőségeiről, de nem kértem, mert nem volt rá szükségem, és biztos, hogy
előttem se kérte senki. Abban is biztos vagyok, hogy a rendelkezést kitaláló
miniszternek és tanácsadóinak bizonyára halvány fogalmuk sincs a kórházak belső
életéről, a kórházi betegek igazi problémáiról.
A semmire sem jó széf
A kórházba csak aprópénzt vittem magammal, hogy az automatákból kávét és
üdítő italt vehessek. A mobil telefonomat betehettem volna a széfbe, de akkor
hogyan teszem rá a töltőre? A műtétet követően 24 óráig nem kellhettem fel az
ágyból, ezért a telefonomat ki sem vehettem volna a széfből. Megkérhettem volna
valamelyik nővért, hogy vegye ki a széfből a telefonomat, de akkor el kellett
volna árulnom a széf kódját. Maradt a hagyományos megoldás, mobilomat otthagytam
az éjjeliszekrényem fiókjában, ami az ágy mellett volt, és amikor az operáció
után visszakerültem a helyemre, tudtam telefonálni ismerőseimnek.
Mi lett volna az olcsóbb megoldás?
Az, ha az éjjeliszekrény fiókjára egy olcsó kulcsos zárat tesznek. A kulcsot
pedig egy zsinórral a nyakamba akasztva biztos nem vesztettem volna el. Ez nem
került volna az adósággal küszködő kórházaknak sokmillió forintjába, amit
hasznosabb és fontosabb dolgokra is lehetett volna fordítani.
Mire jók ezek a széfek?
Arra, hogy minden beteg embert figyelmeztessenek, ne bízza országa sorsának
alakítását olyanokra, akik így használják fel, illetve lopják el az adófizetők
pénzét. Ők ugyanis biztos jól jártak ezzel az üzlettel, mert különben miért
vitték keresztül olyan nagy sietséggel.
Meddig maradjanak a széfek a kórtermekben?
Legalább a következő választásokig, hogy közben senki se felejtse el,
szavazatommal én is felelős vagy azért, kire szavazok, hogyan használják fel az
ország pénzét annak felelős vagy felelőtlen választott vezetői.
Azóta már két választáson is túl vagyunk, s az a párt, amelyiknek a minisztere
az említett széfekkel örvendeztette meg a gyógyulni vágyó lakosságot, sokak
örömére eltávozott az élők sorából. Látunk ugyan különféle sarjnövényeket,
mondhatni vadhajtásokat kinőni a csonkból, elvégre a szabaddemokrata is élni
akar, de komolytalanok, s még az egyre szürkébb és egyre kevésbé állomány sem
veszi őket pártszámba. Küldjük hát őket napszámba, ha eljön az idő.
(S.L.)