Hívom a családokat - 2018. február


"A keresztény erkölcsi nevelés célja az embereket olyanokká formálni, hogy minden kényszertől, függőségtől és szenvedélytől mentesen, tudatosan és szabadon teljes akarattal mindig a jó, a szép, az igaz és a szent mellett döntsenek.” - Bíró László püspök úr februári levele.


Hívom
a családokat

Bíró
László püspök levele

HÁZASPÁROKAT, JEGYESEKET
ÉS SZERELMESEKET,
A CSALÁDOKAT SZERETŐ SZERZETES- ÉS PAPTESTVÉREKET, ÉS MINDENKIT, AKI A CSALÁD ÉS
AZ ÉLET MELLETT ÁLL!

2018.
február

Folytatom
azoknak a gondolatoknak ismertetését, amelyek Ferenc pápa tanításából alapul
szolgáltak a Családok 9. Világtalálkozójára felkészítő lelkipásztori útmutató
összeállításánál.


A keresztény öröm.

A keresztény öröm abban az igazságban
gyökeredzik, hogy van Isten, és hogy Isten maga a szeretet. Jézus a szeretet
öröméről világosan beszél: „Ha parancsaimat megtartjátok, megmaradtok
szeretetemben, mint ahogy én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok az
ő szeretetében. Azért mondtam nektek ezeket, hogy az én örömöm bennetek legyen,
és örömötök teljes legyen.” (Jn 15, 10-11) Ez az igazság döntő hatással van az
emberi élet minden területére, a társadalomra, a család intézményére és az egyes
családokra, de minden egyes emberre is. Bármilyen legyen is a formája, a család
az első hely, ahol megtapasztalhatjuk a szeretetet, ahol szeretve érezhetjük
magunkat és viszontszerethetünk. A szeretetnek ez a megtapasztalása teszi
lehetővé, hogy pozitív önértékelésünk alakuljon ki, és képesek legyünk
egészséges kapcsolatok formálására. A család léte az egyes emberek egészséges és
boldog létének legfontosabb feltétele. „A család olyan érték, amelyet a
társadalom nem nélkülözhet, ezért a társadalomnak védenie és oltalmaznia kell
azt.” (AL 44)

Minden
ember – fiatal és idősödő, nő és férfi, falusi és városi – vágya, hogy állandó
és tartós szereteten alapuló emberi kapcsolatra tehessen szert. A tartós és
kizárólagos szeretetre épülő házasság és a családalapítás iránti vágy ma is él
az emberekben, valóban örömhír tehát számukra a családra vonatkozó keresztény
üzenet. (vö. AL 1)

A
világban sajnos működnek olyan erők is, amelyek a családi élet, illetve az
emberek közti, állandó elköteleződés ellen dolgoznak. Vannak, akik azt állítják,
hogy az individualizmus és az önmegvalósítás nagyobb értéket képvisel, mint a
másokért és a közjóért való cselekvés. Az ilyen embereket csak a személyes
céljaik érdeklik, ahelyett, hogy felismernék azt, hogyan tudnák a képességeiket
és talentumaikat mások szolgálatába állítani, mind a családjukban, mind a tágabb
környezetükben. Ahol ez a gondolkodásmód teret nyer, ott a családi kapcsolatok
meggyengülnek, a családtagok elszigetelődnek egymástól, elszáll az öröm.


Keressetek a családban, rokonságban, ismerősi, baráti körben olyan embereket,
akik örömben élnek! Mi a titkuk?


Egység, egyenrangúság és egyformaság
. Ferenc pápa a
mai világ több örvendetes, új elemére is felhívja a figyelmünket: az emberek
érett döntéseket akarnak hozni, amelyeknek helyességéről meg vannak győződve,
nem csupán azért, mert így szokás. Ily módon az életüket jobban tudják
irányítani és elégedettebbekké válhatnak. „Örömmel látjuk, hogy a férfi és a nő
azonos méltóságának elismerése arra vezet, hogy a diszkrimináció régebbi formái
eltűnnek, és a családokban növekszik a kölcsönösség.” (AL 54) Ez segíti az
egyenlő munkamegosztást és felelősségvállalást. Így amellett, hogy a családok
jobban tudják befolyásolni a saját jövőjüket, az egyes emberek is el tudják érni
a saját céljaikat, hozzájárulva ezzel a házaspár és a család közös jólétéhez.


Miért fontos, hogy a férj és a feleség egyelő munkamegosztásához egyenlő
felelősségvállalás is társuljon? Hogyan lehet az idősebb családtagokat bizonyos
házimunkák alól mentesíteni anélkül, hogy ezzel kisebbrendűségi érzést keltenénk
bennük?

A
Szentírásban olvassuk, hogy a házasságban „a kettő egy testté lesz.” (Mt 19, 5)
Két különböző személyiségből, a férfiból és a nőből egy új személyiség, a
házaspár lesz. Eggyé válnak, kiegészítik egymást. Erre vágytak, ezért nagy öröm
számukra az eggyé válás. Korunk egy kevésbé örvendetes új eleme a gender
ideológia, amely tagadja a férfi és nő közötti lényegi különbözőséget, nemi
különbségek nélküli társadalmat vizionál, és ezzel lerombolja a család
antropológiai alapját. A férfi és nő közötti biológiai identitástól radikálisan
elválasztja az ember személyes identitását, ezt változtathatónak, az ember saját
elhatározásától függőnek tekinti, és ebben a szellemben akarja átalakítani a
gyermeknevelést is. A biológiai nemiséget (sex) és a nemiség
társadalmi-kulturális szerepét (gender) ugyan meg lehet különböztetni, de ezeket
nem lehet egymástól elválasztani.

Másrészt,
a biotechnológiai forradalom az emberi utódnemzés területén megteremtette a
nemzési tevékenység manipulálásának a lehetőségét, függetlenné tette az
utódnemzést a férfi és nő közötti szexuális kapcsolattól. Ily módon az emberi
élet és a szülői mivolt egymással szabadon összeköthető és elválasztható
valóságokká váltak, az egyén és az együtt élő – nem szükségszerűen
hetero-szexuális és szabályszerűen egybekelt – párok vágyainak vannak alávetve.
Tudomásul kell vennünk, hogy az ember törékeny és az élet bonyolult, de nem
fogadhatjuk el a valóság két tényezőjének szétválasztását. Mi, emberek
teremtmények vagyunk, nem vagyunk mindenhatók. A teremtett világ megelőz
bennünket és ajándékként kell fogadnunk azt. Arra vagyunk hivatva, hogy őrizzük
meg emberségünket, és ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy emberi mivoltunkat úgy
kell elfogadnunk és megőriznünk, ahogy a Teremtő minket megalkotott. Ne essünk
abba a bűnbe, hogy a Teremtő helyébe akarunk lépni! (vö. AL 56).

A
Teremtő nem teremtett selejtet, mindenkit a számára legjobb start-helyzetbe
helyezte. A mi feladatunk ezt a helyzetet kihasználva megvalósítani Isten velünk
kapcsolatos tervét. Mi segít abban, hogy gyerekeiteknek ezt megmagyarázzátok?


A család és a nevelés
. A család az emberi értékek első
iskolája. Itt tanulunk meg élni a szabadsággal, itt érnek meg az egész életre
megmaradó hajlandóságaink, itt alakulnak ki vonzódásaink az értékekhez, és itt
ivódik belénk bizonyos magatartásformák önkéntelen elutasítása. A családi
környezetben lehet megtanulni a kommunikációs eszközök üzeneteinek kritikus
megkülönböztetését is. Sajnos gyakran a média negatívan befolyásolja, vagy
gyengíti a családi életben kapott értékeket. (vö. AL 274)

Nem
hagyható figyelmen kívül, hogy – a családban, az iskolában vagy más
közösségekben – a gyermekkorban kapott sebek az egész életre nyomot hagynak.
Csalódások, rosszul, vagy félreértelmezett szeretet, magárahagyottság, túlzott
szigor vagy engedékenység oda vezethet, hogy a fiatalokban az erkölcsi
értékekről torzképek alakulnak ki. Az ilyen esetekben segíteni kell őket abban,
hogy megértsék: senki sem tökéletes, de már kis lépésekkel is elindítható belső
világuk gyógyulási folyamata, eljuthatnak az emberek és a társadalom megértésére
és a velük való kiengesztelődésre. (vö. AL 272)

A
keresztény erkölcsi nevelés célja az embereket olyanokká formálni, hogy minden
kényszertől, függőségtől és szenvedélytől mentesen, tudatosan és szabadon teljes
akarattal mindig a jó, a szép, az igaz és a szent mellett döntsenek. Az ilyen
emberek örömben élnek, életükkel, tetteikkel és szavaikkal hitelesen hirdetik az
Evangélium örömhírét: Isten van, Isten szeret minket, Isten maga a Szeretet.

Bíró
László
az MKPK Családbizottságának elnöke
a Magyar Katolikus Családegyesület elnöke

forrás: csaladlevel levelezőlista