"Ha jót akarunk magunknak, szeretteinknek, egyáltalán minden felebarátunknak, akkor tanuljuk meg az igen használatát. Ne azt mondjuk, gondoljuk, hogy nem akarok beteg lenni, hanem azt, hogy igen, egészséges akarok lenni! "
Pálmai Tamás
Igen
Ha jót akarunk
magunknak, szeretteinknek, egyáltalán minden felebarátunknak, akkor tanuljuk
meg az igen használatát. Ne azt mondjuk, gondoljuk, hogy nem akarok beteg lenni,
hanem azt, hogy igen, egészséges akarok lenni! A rejtett, visszafojtott,
elnyomott érzelmek és érzések megbetegítenek, szervi panaszokat, majd akár
betegségeket is okozhatnak. Egyesek szerint az érzelmek visszafojtása idővel
daganatos betegséghez is vezethet. És gyakran nem gondolunk erre, féltve
őrizgetjük intimitásunkat, titkainkat, tévedéseinket!
Pedig a párbeszéd, a szó nagy hatású gyógymód!
A
tétova, határozatlan ember kétségek között vergődik, aggódik, hamar
kétségbeesik. Teendői, problémái tornyosulnak, ezért előbb dühös lesz, majd akár
agresszív is. Aki dönteni képes, az le tud
mondani előnyökről, értékekről, és láss csudát, cserében mást, hasonlókat nyer!
A habozó ember viszont betegségek, fájdalmak áldozatává válhat. A negatív
emberek nem találják a megoldást. Ezzel problémáik megsokszorozódnak. Komorak,
pesszimisták, panaszkodnak, siránkoznak. És pletykálnak. A negatív gondolatok
negatív energiát termelnek, melyek betegséget okozhatnak. A színlelő, pózoló,
szerepet játszó ember rejtegeti az igazságot, azt a látszatot akarja kelteni,
hogy kitűnően érzi magát. Hibátlannak, könnyednek akar látszani, pedig közben
mérhetetlen terheket cipel. Gólem lábú Bismarck. Pedig tudni kell: nincs
károsabb dolog az egészségre, mint a látszatért, a külsőségekért, álarc mögött
élni gyökértelenül, mázzal bevonva. Az ilyen ember sorsa a kórság és a fájdalom.
Az
elfogadástól való félelem - legyen szó saját magunkról vagy egy másik emberről
akár - az önbecsülés hiánya még saját magunktól is elidegenít.
Az egészség titka a harmónia, az önmagunkkal való
összhang, mely automatikusam megszüli a környezetünkkel valót is. Aki ezt nem
fogadja el, az rombolni fog előbb utóbb. Mert irigy lesz, féltékeny, pózőr,
vitatkozó, s ha kell, ha nem versenyezni akaró. Ha magunkkal rendben vagyunk,
könnyebb lesz elfogadni, értékelni a másikat is és akkor megsokszorozódik az
esélyünk arra, hogy minket is elfogadjanak. Ám ehhez el kell tudnunk fogadni a
kritikát is! Ez az igazi bölcsesség, ez a valódi jó szándék, és egyben ez a
bajaink legtökéletesebb kezelése is! Azt tartják, hogy aki nem tud megbízni
másokban, nem nyitott, nem kommunikál, nem tud kapcsolódni más emberekhez vagy
közösséghez, nem tud létrehozni mély, állandó és tartalmas emberi kapcsolatokat,
az igazi barátságra sem képes. Pedig bizalom nélkül nincs kapcsolat. Mert a
bizalmatlanság tulajdonképpen hitetlenség. Az önmagunkba vetett hit hiánya
megbetegíthet. E kórság tulajdonképpen a be nem látása annak, hogy mindennek,
ami velünk történik értelme, logikája van és, ha azonnal nem is értjük, később
úgyis kiderül, hogy az a rossz, amin átmentünk, milyen jó forrásává lett.
De
nem kell megijedni. Nagyon emberi dolgok ezek. Még mi, hívő, keresztény emberek
is hányszor megtapasztaljuk, hogy mennyire gyarlóak vagyunk, amikor a bajtól
megrettenve elfeledjük, hogy nem vagyunk egyedül. S mekkora megkönnyebbülés,
mikor rájövünk: ha ő velünk, ki ellenünk?
A
kulcs tehát az igen. Igen a szépre, a jóra, a szeretetre, a szerelemre. A jó
humorra, a nevetésre, a tartalmas, vagy bohókásan léhácska kikapcsolódásra, a
lazításra. A boldogságra. Mert ezek telítenek fel egészséggel és ajándékoznak
meg a hosszú élettel. Mondják, s mennyire
igaz: a boldog ember képes boldoggá tenni környezetét, bárhol éljen is. Mondjunk
tehát igent az életre, s kacagjunk bele a szélbe, hadd vigye a nevetés édes
hangjait szerteszét az egész savanyodó világba.